Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 222-248. szám)
1930-10-02 / 223. szám
1930. október 2. JSftÍRYIDÉK. 5 Elköltözött az élők sorából ő is, a mindig agilis, beszédes, barátságos, minden iránt érdeklődő, minden szép és hasznos iránt lelkesedő Béla bácsi: Szalay Béla szőlőbirtokos. Szombajton még benrt volt a városban, meg-meg állt egyegy ismerősével élénk eszmecserére a gazdasági helyzetről, a szőlőbir, tokosok válságos helyzetéről. Már megtörten, fáradt gesztusokkal beszélt. szavának egykori ércét, erejét tüzét elvitték a muló évek, elvitte a három évtizeden át őrlő betegség, mig végül tegnap, szeptember 30-án este fél 7 órakor örök re elnémult a beszédes, vitázó, agitáló ajak, Szalay Béla 72 éves korában meghalt. Vérbeli gazda volt, szerelmese és jó ismerője a magyar földnek, rajongója a szines magyar álmoknak a turáni testvériség messze keletre szárnyaló gondolatának, a gazdasági újjászületés minden eszméjének. — Gróf Andrássy Aladár, később Gróf Andrássy Tivadar dunántuü, birtokán érvényesítet te alapos tudását, az évek során át mindjobi ban gyarapodó gazdasági szakisme-, reteit, amelyek messze földön elismert szaktekintéllyé tették nem-" csak a szőlőmüvelés, de minden, gazdasági kérdésben. A somogyi vármegyei Szentmihályfa, majd Vecsés, Tőketerebes volt uradalmi tiszttartói működésének szintere Andrássy Tivadar gróf birtokain. Két évtizeddel ezelőtt jött Szabolcsba és a nyiri földhöz kap-( csolta ezentúl minden vágya, életének minden szála. A Sóstón szőlője volt, a városban háztulajdonossá lett. Utóbb^ amikor a gazdasági élet ezernyi csalódásainak sulyác az ő válla is megérezte, eladta házait és a Sóstóra költözött és itt, ebben a meghitt, csöndes erdős tájon vonult vissza az életküzdelmek lármája elől. Pedig hossíu éveken át erős aktivitással vette ki a részt a közért fáradozók munkájából. Dolgos tagja volt annak idején a vármegyei törvényhatósági bizottságnak, a városi képviselőtestületnek, élénk tevékenységet fejtett ki a Szabolcsvármegyei Tu, ráni Körben. Kiváló gazdasági érzékének, széleskörű tudásának, gazdag tapasztalatainak nagy hasznát vette a közélet, amelynek fórumán élénk tevékenységet fejtett ki. Különösen a városi kertgazdaság megalapozása és a sóstói hegyközségi élet fellendítése terén volt kiváló szerepe s a Hegyközségnek több cikluson át elnöke is volt. Ez a közhasznú munkásság, továbbá érdekes^ eredeti egyénisége, temperamentumos, energikus modora, meleg barátsággal érző szive, derű?, kedélye, mélyen vallásos, egyházát szerető és hűséggel szolgáló lelkülete felejthetetlenné teszik Sza1 lay Bélát a most fájdalmas részvéttel gyászolók széles köreiben* Temetése holnap csütörtökön lesz. Sóstói lakásán ravatalozták fel s előbb itt, otthonában beszentelik, majd a városba hozzák és délután 3 órakor a központi római kath. elemi iskola udvaráról temeti el Énekes János pápai prelátus ka? nonok Szaíáy Bélát, akivel a régi boldog Nagymagyarország egyik hü, fia költözött újra el közülünk. Háromszáz emberéle! esett áldozatni a mult hétéi dühöngő hretagnei viharnak Párisból jelentik: A francia tengerészeti minissztérium jelentése szerint a bretagnei partokon dühöngő viharban 8 hajó tünt el. Ezeken 47 főnyi legénység tartózkor dott, akik 80 árvát hagytak maguk után. Ujabb jelentések szerint a mult heti viharban eltűnt 60 halászcsénak még mindig nem került elő. Most már teljesen elveszett az a remény, hogy a rajta lévő halászok életben vannak. Mindegyik csónakon 6 ember tartózkodott, úgyhogy 300 az áldozatok ára. Október 11-én választják meg a vármegyei törvényhatósági bizottság virilis tagjait Szabolcs és a vele ideiglenesen egyesitett Ung vármegyék törvényhatósági bizottsága ma délelőtt 11 órakor rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen ár Erdőhegyi Lajos főispán megnyitó szavai urán dr Tóth László főjegyző ismertette a vármegyei viri'-isvá'asztásokkal kapcsolatos eseményeket. A választások ellen formai okokból beadott petíció ügyében a közigazgatási bíróság megfellebezhetetlen döntése akkéntf szól, hogy a virilis választásokat meg kell ismételni. A döntés alapja az, hogy a használt szavazócédulák egy részén a nyomda által alkalmazott vonalozás átüt. A rendkívüli közgyűlés a megelőző kisgyűlés javaslatának megfelelően az uj választások idejét október 11 ében állapította meg. á gazdaközönség nagy örömmel fogadja a fagykárkölcsön törlesztési Idejének meghoszszabbitására vonatkozó miniszteri döntést Főispáni intervencióra és a vármegyei gazdasági felügyelők felterjesztésére tette meg fontos intézkedését a földművelésügyi miniszter ALaUMOK MŰVÉSZIES KIVITELBEN KÉSZÜLNEK A JÖ8ANYOMDA KÖNYVKÖTÉSZETEBEN, SZÉCHENYI-UT Q. A földmivelésügyi miniszter az elmúlt év tavaszán fagykárt szenvedett gazdák részére az OKH utján kölcsönt folyósított, melyet f. szeptember 30-ig kellett volna viszszafizetni. Tekintettel arra, hogy a gazdatársadalom jelenleg nagy nehézségekkel küzd, a miniszter fölhatalmazta az OKH-t, hogy azoknak a gazdáknak részére, akik e kölcsönből fennálló tartozásukat ez ideig rendezni nem tudták, tartozásuk egyharmad részének szeptember 30-ig való törlesztése ellenében a fenmaradó kéthaimadrész törlesztésére I93I május 30-ig — ujabb kedvező feltételű kölcsönt bocsásson rendelkezésére. Ez az 1929 év tavaszán fagykárt szenvedett gazdáknak az OKH utján juttatott fagykár kölcsönére vonatkozik. A földmivelésügyi miniszternek ez az intézkedése nagy örömet keltett a gazdaközönség körében, mert a nehéz napokban nagy megkönynyebbülést hozott a törlesztési határidő meghosszabbítása. A földmüvelésügyi miniszteri körökből nyert értesülésünk szerint a döntés megérlelődésére elsősorban az hatott közre, hogy a vár. megyék, különösen Szabolcsvármegye főispánja és gazdasági egyesülete hathatós érvekkel támogatott intervencióval, illetve felterjesztéssel fordult a nagyfontosságú kérdésben a földmivelésügyi kor. monyhoz. Amikor a debreceni gazdagyülés után a debreceni gazdasági egyesület vezetői ebben a kérdésben a miniszter elé járultak, — Mayer János földmivelésügyi miniszter közölte a küldöttséggel, hogy kérelmükben már jóval előbb, a Szabolcsból és más tiszántúli várY megyéből felérkezett főispáni és felügyelői információk alapján meg hozta döntését. Tegnapi cikkünk, amelyben a sikeres akcióról irtunk, ezzel az információval egészül ki a valóságos helyzetnek megfelelően. Gazdakör zönségünk ennek tudatában a leghálásabb érzéssel gondol vármejgyénk főispánjára és gazdasági felügyelőségére, mert eredményes köz remüködésüknek érzi ujabb tanuljelét és áldásos sikerét. 6298 13 ÍABü i, Csütörtöktől—vasárnapig — Szezonnyitó nagy műsor POLA NEGRI és LUKÁCS PÁL legszebb, legújabb nagy néma filmje AZ ELSODORT ASSZONY A némafilm diadala, látványos pazar filmujdonság. A hangos filmet sokszorosan pótolja kibővített zenekarunk Kisérőfilm: A moitripoFter Mulatságos kalandor film A film horribilis kölcsöndijára való tekintettel helyárainkat mérsékelten (néhány fillérrel) felemeltük. Mm% I Jaki. fM.^'N ' minŐ5ÉGE.GflZDfl-$AGOSSAOfl FÉLDLfnÚLHATflTLRFf IRGYBATOnY-UHRKl EGYESÜLT IPRRműVEKRf 'toflPE^mraawö^wáa Képviselők: tfupferstein Izidor fakereskedő Nyíregyháza, Gottesmann Hermann fakereskedő Nyíregyháza Na^y Kálmán fakereskedő Nyíregyháza, Klein Béla fakereskedő Nyirroada, Frenkcl és Reinitz fakereskedő Nagykálló, Lang Arnold fakereskedő Kemecse. 5603—? Oarman Jakab vaskereskedő, Kisvárda. »rH«MtUK'<W'4MMeHMNt«>; ^ Wl ll l Hl tHI Kassa város közgyűlését megakar, ták zavarni a kommunisták. Prágából jelentik: Kassa városi közgyűlésén kommunista munkanélküliek meg akarták zavarni a rendet. A kommunista tanácstagok obstruáló magatartással akarták a a gyűlést megakadályozni, majd a karzatokon kommunista munkanélkülieket akartak elhelyezni, akik a városháza előtti téren gyűltek össze. Néhány kommunistát sikerűit elhelyezni a karzaton. Ezek közbeszólásokkal kisértek a tárgyalás menetét és szidalmazták a polgármestert, aki végül is kénytelen volt kiüríttetni a termet és a Városházteret is megtisztíttatta. 857-1930 vhtó sz. Pk. 3218-930 sz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Ezennnel közhírré teszem, hogy dr Szőllősy Pál végrehaj tatónak fehérgyarmati lakos végrehajtást szenvedett ellen 513 P 38 f. tőke, ennek 1929 január 1-től járó 80/0 kamatai, eddig összesen bíróilag 94 P 20 f. megállapított költségek erejéig, az 1930 évi jun. 24. napján kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és I450 P-re becsült 1 motorkerékpár, házi bútorokra a nyilvános árverést az adós lakásán Fehérgyarmaton, az esetleg teljesített fizetések betudásával leendő megtartásra 1930 évi október 6. napjának d. u. 2 órájára kitűzöm, mely árverésen a fenti ingókat készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is ei fogom adni. Megjegyzem, hogy ezen árverés mindazok javára is meg lesz tartva, akik kielégítési jogot nyertek. Fehérgyarmat, 1930 szeptember hó 1 o. napján. Kir. bírósági végrehajtó\ Fehérgyarmat. Pályázati hirdetmény A „KIOSZ" nyíregyházi csoportjának vezetősége a Bocskay-u. II. szám alatti székházában levő vendéglői üzem vezetésére üzletvezetőt keres. A pályázat feltételei megtudhatók Dr. Vass Jenő ügyvéd irodájában naponta d. u. 4 és 5 óra között. A pályázat benyújtásának határideje folyó óv és hó 4-én déli 12 dra. 6240-3