Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 198-221. szám)

1930-09-21 / 214. szám

jrtfmriDJÉK. 1930. szeptember 21, HS05­Mj OTS21 V\XVO 5sx\ K21V21P Vu\ötv\egessége\c megérVe^ek Jy arago RrmflnvT uegveii: - COID PA LA BA ANODEM BATTERIE jj n - COID PA LA BA ANODEM BATTERIE jj n - COID PA LA BA ANODEM BATTERIE jj aw."™'-.' 3t.- -i ,-^ÍT-VT rí-:: — Megalakul a Kálvineum-vé-j 1 dőszövetség. Kiss Ferenc, a . Káivineumok, lelkész-árvaottho­nok megalapítója és elnöke a Kál­vineumokrói tett jelentés az Orle gyűlésén és indítványára a. közgyűlés kimondotta, hogy meg­alakítja a Kál vineum-védőszövet séget. Az anyagi sérelmek tár­gyalása közben elhatározta a közgyűlés hogy a nemzeti alapon, álló politikai pártokat megnyeri igazának a református egyház és a református lelkészek ügyeinek­támogaására. Ferentczy Károly a nyíregyházi ref. tanítónőképző igaz gatójának javaslatára kegyeletes szavakkai áldoztak többek között* Szent Ágoston emlékének halála másfélezer éves évfordulója alkal­mával . ! ' — Fleuron állatregényei ujbói kaphatók az Ujságboltban. Ujabb válasz Bökényl Dánielnek Ha ilyen gyorsan érkeznek a vá-> laszok, akkor én egyéb nagy elfog­laltságaim miatt nem igen fogom bimi az iramot, de azért ha kissé elkésve is, minden cikkre fogoly azután is válaszolni mindaddig' mig a szerkesztőség azt nem monq ja, hogy most már elég legyen. Pedig elhiheti nekem az igen tisz­telt tudósító ur, hogy napnál fé­nyesebb igazságom érzete mellett is ugy érzem magamat a nagy nyilvánosság előtt, mint a ko­mondor a szakajtóvékában. Éppen az esett zokon nekem, hogy ez a mellékvágányra csúsztatott ügy be­került a sajtóba olyan beállítással, hogy én halálos ellensége vagyok az állami iskolának és hogy az evang. tanítók kerületi 'közgyűlé­sén csupán csak Bökényi Dániel emelt szót a nagy missziót telj e-t sitő állami kartársak védelmére. Semmi szükség sem volt arra^ hogy Ön »védelme alá vette /a megszólt állami iskolát«, ha mind­járt mint érdekelt fél is. Hiszed nem bántottunk mi meg egyetlen egy iskolát sem!, sőt inkább a leg­nagyobb egyetértést és szeretetet) ápoljuk valamennyi kartársunk kö­zött, tekintet nélkül arra, hogy), milyen iskolában működnek. Ha­nem Ön igenis a rm komoly és ün­• nepélyes hangulatban lefolyt köz­gyűlésünket különöshangu felszó­üFoiiXaO moi&Gó Szombaton, és hétfőn SU5. 7 és V4I0, vasárnap í/43, 5, V48 és V2IO órakor Utolsó 3 napi %w Csak felnőtteknek! Willy Fritsch, Dita Par o hangos filmje VASÁRNAP DÉLUTÁN... Kedden és szerdán. c»ak 2 napig Noé bárkája hangosan Kertész Mihály magyar prológusával lalásávai majdnem lehúzta a sá­ros földig, de egy szóval sem em­iitette, hogy az alföldi felekezeti iskolák kivételek a cikkben em-»' ütettek közül, sőt egyáltalán nerr\ szólt a közgyűlésen a felekezet^ iskolákról egy kukkot sem, hanem' ezeket a sajtó hasábjain bunkózta; le. Emlékezzék csak vissza Bökényi Dániel, hogy milyen hevesen tá­madta ismeretes felszólalásában éppen az én igénytelen személye­met. pedig nekem nem volt egyéb bűnöm, minthogy a biráló bizott­ság nevében az összes pályaműn-, kákrói a bírálatot szerény tehet­ségemhez képest megírtam és kötelességszerüleg azt közgyűlé­sünkhöz beterjesztettem. Arra a. derék evang. kartársamra se sza­bad haragudnia, aki »az én javas­latomra az első dijat elnyerte«.; Nagyon értékes, komoly tanító em ber ám ő. Nem régen az összes, magyar tanítók számára meghir­detett pályázaton is dijat nyertf egy pedagógiai érteke?ésért s ezért a szép munkájáért nem kisebb­ember, mint a jelenkori magyar irodalomnak fejedelme, Herczeg Ferenc dicsérte meg Ihász Fe-/ renc sajókazai evang. tanítót ki­váló pályamunkájáért és jutalma<( is kapott érte. A népiskola az evang. öntudatj szolgálatában című pályamunka szerzője, Ihász Ferenc, mint epi-, zódot emliti meg azokat a sorokat^ amelyek miatt Bökényi Dániel ur nem tud megnyugodni annak da-< cára sem, hogy én ott mindjárt a csendes^ ráérős séta, minél tovább tart. annál jobb, legalább muük az idő addig is. » A másik zavartan mormolt né­hány mentegetőző szót, majd ka­lapot emelt és nekilendült, gyors léptekkel sietett tovább. Alakja fehéren vakított a forró napban amint ideges, türelmetlen lépteivel távolodott az orvos előtt. Az utána nézett merengő, fátyo­los szemmel, mintha a saját ifjú­sága veszne, tűnne bele a kórháa felől vágtató szekér porfelhőjébe. A szekér fülsiketítő csörgéssel zörgött el mellette és mire hosszú, fullasztó poruszálya elült, a fehér­ruhás férfi már be is fordult a kórház-kert kapuján. Az öregúr újra egészen egyedül bandukolt. A magányosság és a csend, mely egész életén kisér­te, most fojtogatón borult a mel­lére. Ugy érezte, mintha az egész városban nem volna más élő csak ő, mintha m'ég a házak is a halot­tak hűvös, ellenséges hallgatásába merültek volna körülötte. Vissza akart fordulni, amiko* ismerős, fojtott hangon a nevét hai lotta kiejteni. Megállott. Mi ez? Ki beszél róla most ott bent, a kórházkert poros, sötét bokrai kö« zött? Valami kinzó kíváncsiság fog-» ta el, hogy hallja, mit mondanak az ő nevével kapcsolatban az ujak* a fiatalok, hisz látja villanó köpe­nyüket és egyiknek rózsaszín, bo­rotvált arcát, amint éppen szembe­fordulva beszél a másikhoz. — Osváth? Hát elfogott? No, szerencséd van, hogy ilyen könnyen szabadultál tőle. Múltkor én belém kapaszkodott és késő estig kellett hallgatni a morfondirozását. — Hóbortos öreg — hallotta az előbbi kedvetlen taormogást. — Most megismerte. Czakó volt, 3 taiagastestü, kemény és gőgös Cza­kó, ki oly hirtelen elloholt mel­lőle az előbb. j Az öreg doktor nekitámaszko­dott a kerítésoszlopnak. Arcán gúnyos és kicsit fájdalmasan resz, kető grimász vonult végig. Ugy érezte, mintha valaki a napfény* ben egy torzító tükröt tartana a szeme elé és ugyanakkor a szivére ütne azzal az ismert gyenge és szé­dítő kis ütéssel. Megfordult. Nem volt kíváncsi többre. Botjára támaszkodva su­lyosodó léptekkel gázolt a porban, Kicsit szégyeite magát- O azt hit­te eddig, hogy becsületes, tiszta és a köznek szentelt életével ki-j érdemeit minden tiszteletet. Hogy az emberek őszinték, amikor mé­lyen leveszik előtte a kalapjukat. Hát nem 1- 1 j 1 — Elejtett régi figura vagyok. Hóbortos öreg, — gondolta magi­ban és ez oly furcsa, hihetetlen volt, hogy szinte mosolyogni kel­lett rajta. Hisz nem is olyan régen volt gyermek, ifjú; — emlékszik minden apró és nagy mozzanatra^ — mikor az apja elverte az els<3| cigarettáért, mikor szekundákat! kapott, — a pajtások, mikor or­vossá avatták... az első páciens.s. az esküvője, mikor a szép, fiatal tüdővészes felesége haldoklott^ mikor... mikor... Megakadt; Hiszen (már minden, minden a földbe^ van. Hiszen ezek a kamaszok itt körülötte még meg se születtek, amikor őt már fáradttá, kimerültté tépte, törte az élet. 1 A házához ért. Szédülten tá­maszkodott egy vastag, öreg akác­fának. Megtapogatta a rücskös, langyos fakérket. — Milyen vastag! Milyen öreg!! Mennyi elszáradt ág van már rajta. Ezt is kivágják nemsokára. Pedig a kisfiam ültette. Szegény tízesz­tendős kisfiam. A temetőre gondolt újra a fehér márványobeliszkre, amelyiken mint vidám gyermeki tekintet csillog a' fia neve. Azután, hogy szeme újra 3 ház falára tévedt, megcsóválta a a fejét. Most vette észre,_ hogy még a tahidig kint van a rozsdás orvosi ... tábla nevével, mely oly furcsán'; I idegenül néz vissza rá. »Dr. Os­váth Péter -orvos.« Mintha egf sirtábia volna az esőmarta nyo­mokkai, és ő, a feljáró lélek néznq rá ködlő, bizonytalan tekintetével. Ez a tábla már nem is lehet más, csak egy sirjel, emlékeztető az előtte járókelőknek valakire, aki szintén járt-kelt, beszélt, örült és szenvedett valamikor. Most jutott eszébe, hogy hosszú idő óta miár egy beteg seta tette be lábát a J rendeJŐjébe. Igaz, ő maga akarta ezt évekkel előbb, mikor a beteg* sége kezdődött. De most azér t mégis rosszul esett, hogy ily köny­nyen elszoktak tőle a szenvedők, kiket oly egészséges jóizü Szavak­kai tudott vigasztalni és biztatni azelőtt. — Ez a tábla felesleges lim-lom itt — állapította meg végül egy kis erőfeszítéssel fölegyenesedve. Benyjtott az ajtón és botjával intett a kis kertészfiunak, ki egy virágiádikát kalapált a feljáró lép­csőin. ( -- Gyere csak, Bandi. Hozd ki a kis létrát és a feszitővasat­A fiu készséggel ugrott fel és egy perc múlva már kint is állott, műértő szemekkei vizsgálva a táb­lácskát. Egy-két kopácsolás, fe­szítés után engedtek a szegek és alázatosan hajolt kijjebb^ lejjebb a tábla, .végül, hogy elvesztette az utolsó támasztékát is a falban, sú­lyosan esett bele a fiu iztoos, szé­les tenyerébe. — Add ide.. — szólt az orvoí szokatlanul nyers és kemény han­gon. De hogy kezébe vette a piszkos-, rozsdás, pókhálós táblát és föl­nézett a helyére, hol tnost már a vakolat sebei tátongtak^, szemlé­ben fölcsillant, fátyolosan, homály­lón egy könny. Lassan behúzta az ajtót maga mögött és rogyadoz^ térddel, ajkán valami végtelenük fáradt és fájdalmas kis mosollyal vitte befelé a kis ócska vasdarabot. tekintse meg a vidék legnagyobb kárpitos és butoráru csarnokát, hol Magyarország összes legszebb és legfőbb márkájú bútorárúi rendkívül 0I0SÓ árban kerülnek eladásra, u. m. hálók, ebédlök, ^ # uriszobák, szalon garnitúrák és mindennemű kárpitos áruk. — ' Gyermekkocsi újdonságok nagy raktára. 1-től 6,12 és 25 hónapig terjedő részletre ÍS! VaS- és rézbtttOrOk. S SUHANESZ kárpitos és bátorcsarnoka Nyiregyháza, Kállal-u. 4. Telefon: 319. Vételkényszer nélkül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom