Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 173-197. szám)
1930-08-30 / 196. szám
2 JNÍYÍRYIDÉK. 1930. augusztus 20. Nyíregyháza ipara Irta: Pisszer János »Amely nemzet az exportot a maga nyerstermékeinek kiszállításával kezdi meg, az a nemzet ezt az exporttevékenységet a nyers emberhús kiszállításával fejezi be.« Ilyenképpen szól egyik szociológusnak tétele, melynél a nyers emberhús alatt a kivándorlást kell érteni. Magyarország a háború előtt agrárállam volt és Csonkamagyarország is az, de még fokozottabb mértékben, mint Magyarország volt. A magyar ipar, a magyar-osztrák monarchiában, a termelési ágak között jelentős szerepet vitt. Főleg nyerstermékeket exportált a régi Magyarország és szerencséje az akkori közgazdasági vszonyok között, a vámterület közössége volt. Kis kapacitású ipari tevékenység jellemezte Magyarországot, ezzel kapcsolatban kiterjedt mezőgazdasági exporttal dolgozott közgazdasága. Ilyen körülmények között a kivándorlás ellen, a nyers emberhús kivitele ellen mindenféle védő intézkedéseket kellett életbe léptetnie és ismeretes sokak előtt, hogy a kivándorlásra csábító ügynököknek alkalmas talaja volt Magyarország. A tétel 'tehát, amellyel cikkünket bevezettük, igazolást talált. Csonkamagyarország gazdasági helyzete nem különb, mint a háború előtti országtesté, de mondhatni még súlyosabb, mert ma már valóban teljesen független vámterülettel rendelkezünk, de e függetlenségnek minden gondja és bajával egyetemben. Mégis azt mondhatjuk, hogy függetlenségünk nek e téren is örvendünk és ezt, az országcsonk határainak a régi vonalakig kitolása idejére is, megtartani és megőrizni kívánjuk. Feltétlenül szükséges, hogy a mai viszonyok között is, közgazdaságunknak az ország lakossága | érdekében kifejlesztését elérjük, — • hogy a csonkaország gazdasági élete olyan kompakt egész legyen, amely az itt termelt nyers termékeknek a fogyasztásra teljesen kikészített áruvá feldolgozását is biztosítsa, tehát iparilag átdolgozza, a felhasználhatás és elfogyaszthatóság teljes mértékéig. Ami áll a nagy közösségre, az államra és annak közgazdaságára, az kell, hogy álljon az államtest egyes centrális gócaira is, elsősorban tehát a megyék székvárosaira. A nyerstermékek szállítása ugyanis mindig megszünteti a termelőnek és a termelő vidék lakosságának munkaalkalmait éppen azzal, hogy a nyerstermék területérői, birlalatáról eltávozott, azzal már mankakötelékben nincsen. — Csak akkor válik ismét munka" tárggyá a nyerstermék, ugyanazon a vidéken és területen amelyen termelték, ha oda, félkész gyártmány alakjában ismét visszatér, ha ugyan visszatér még. Ebből a szemszögbői tekintve Szabolcsvármegye székhelyét, meg keli állapitanunk, hogy igen minimális részben teljesítette azt a kötelességét a lakosság, amely jobblétének biztosítását célozza és azt biztosítani is hivatott. A kis" és középipart nem tekintve, egész vármegyénkben alig találunk nagyobb ipartelepet, amely nagyobb számú munkást foglalkoztatni tudna. A meglevő ipartelepek is, talán a vegetatív élet normáin rágódnak. A közelmúlt évtizedekben tervezett és létesíteni kívánt ipartelepek pedig, vagy meg sem születtek, vagy rövid élet után megszűntek. De említést tehetünk arról is, hogy már üzemben volt, kellőleg prosperált telepek meg is szűntek, elvesztek munkaterületek lenni, helyükben csak gaz, és jó, ha még mezőgazdasági munkatermék terem. Ha mindezeket látó szemmel, gondolkodó aggyal áttekintjük és megfontoljuk, akkor valami olyan hiányát kell itt Szabolcs földjén találni lakosságunk vállalkozó szellemének, amely csodálatos és alig fogható fel. Közgazdaságilag képzett, a való életben mozgó és tevékenykedő, a mindennapi munkát gyakorlatilag értő és gyakorló emberek élnek e területen. Mégis, tespedtség, fásultság, invencióhiány, meghasonlás az alkotnivágyásrsal, a f ejlesztés hiánya, a fejlődés iránt tapasztalható érzékhiány, — vagy mi lehet .oka annak, hogy itt ezen a nagy és szép területen, — amelyhez Csonkaszatmármegyét is belé számithatjuk, semmi törekvést nem látunk arra, hogy ipartelepek létesüljenek. Nincs cselekvésvágy arra, hogy e vidéknek szorgalmas, munkás népét munkával a röghöz, a helyhez kössük, nekik munkaalkalmat teremtsünk ipari téren és azt a rengeteg munkaerőt, amely a kényszerű mezőgazdasági üzemszünet alatt tétlenül hever, munkával lássuk e,l ezzel biztosítsuk megélhetésüknek jobb feltételeit. A Nyirvidék hasábjain ezt a kérdést egyik irótársam igen helyesen pendítette meg. Valóban ugy van, hogy szép a városban a park, a decorative esztétikusan kiképzett utca és tér. Gyönyörűség is azokat szemlélni. De, csak akkor, ha munkában kifáradt szemeink és lelkünket gyönyörködtethetjük bennük. A szobrászat legremekebb alkotásait is akkor tudjuk inkább élvezni, ha napi munkánk egyhangúsága után lelkünk esztétikai vonalozásu alkotásokban frissülhet fel. Nincsen rosszabb kritikus és roszmájubb biráló, mint a korgó gyomor hangjától átitatott agy, a tétlenül heverő kezeken érzékszerveinkhez jutó idegközpont. A szép mögött és még benne is a csúnyát látja, felingerel, boszszussá tesz, kritikátlan kritikára ösztönöz, felbőszíti a gyengébbeket, bomlasztó gondolatok melegágyává teszi a tétlenségre, koplalásra kényszeritett, de dolgozni akari és tudó embereket. Szép a kicifrázott város, de csak a4" dig, amig a napi munka után nyújt gyönyörűséget. De unottá, bosszantóvá válik, ha munka nél" kül, korgó gyomorral hapok, hetek hosszat keU szomorúsággal nézegetni azt. K i Vájjon nem-é igy van mással is mindenki? A legfinomabb de egy és ugyanaz ételek állandó élvezete is utálatot kelthet. De ne legyünk igazságtalanok. A rendezett város fenntartása is munkaalkalom teremtője. Akik ennek gondozásán fáradnak, kenyeret keresnek mellette. Gondolni kell azonban azokra is, akiknek más a munkaterük, más a szaktudásuk, dolgozni akarásuk. Éppen ezért kell, hogy a Tiszántúl eme legkeletibb végvárában komoly terveket készítenek az arra hivatottak^ az arra vagyonnal is és más hatótényezőkkel rendelkezők, hogy ennek a vidéknek az ipar telepek létesítése terén tapasztalható mulasztásai pótoltassanak. Oda kell törekedni, hogy a rendelkezésre álló munkaenergia felhasználást találjon és ez egyúttal fei" is lelje tevékenységének megfelelő jutalmát, megfelelő munkabérét, emberhez illő megélhetését Nem elég az, ha szervezetlenül szabadjára engedtetnek az emberek és ki-ki azt csinál, amit éppen jónak lát. Nem elegendő, — hogy pénz formájában rendelkezésére bocsássanak egyeseknek termelő eszközt, de annak racionális felhasználására irányt mutató tervek nélkül, sokszor inkább kárára, vesztére, a kölcsönt felvevőnek, mint inkább annak javára. Le kell rázni a fásultság lenyü" göző bilincseit! Megvizsgálni, mí" nő hasznothajtó alkotásokra van tér Nyíregyházán és azokat meg keh Alkotni. Sokkal drágább a magyar emberanyag és annak munkaenergiája, semhogy azt veszni, — vagy parlagon hevertetni szabad volna! Ma már itt az ideje, hogy komolyan számba vétessenek az ipari termelő lehetőségek, semhogy sokáig késlekedni voína szabad. Nem célja e soroknak, hogy terveket kovácsoljon. De célja rámutatni a keleti végek ipartelep- és munkahiányára, hogy akiket az előrelátás feladatával, a kormányzással megbíztak, hogy akiknek van képességük a tettekre, ezekre felhívják a figyelmet. Mert ami á!i a nemzet egyetemére a nyers emberhús exportja terén, az ált a kisebb közületekre is! Tenni! Amig nem késő! á Fehérgyarmati Takarékpénztár tarpai íiókfa 1926-bae a kihelyezett kölcsönök után 32—36 százalék kamatot szedet! Érdekes nzsoraper a nyíregyházi törvényszék elölt nyok — mondja meggyőzően — Verbiász Károly tarpai gazdálkodó 1926-ban istállót akart építeni, de nem voít efég pénze. Érintkezésbe lépett a Tarpai Gazdasági Népbank igazgatójával, Rácz Józseffel, aki a banknál kieszközölt számára 3 millió korona » kölcsönt váltóra. Mindebből nem lett volna baj, ha a bank a "megengedett kamatot számította volna fel s ha Verbiász a váltót idejében rendezte volna. . ; Azonban a bank az adott 3 millió korona kölcsön után egy negyedévre 260 ezer korona kamatot követelt és miután Verbiász rendesen nem fizetett, a váltót peresitette. Verbiász sem volt rest és az ügyet bejelentette a nyíregyházi kir. ügyészségnek, amely uzsoravétség cimen vádat emelt a Tarpai Gazdasági Népbank igazgatója, — Rácz József ellen. Az érdekes bűnügyet csütörtök délelőtt tárgyalta a kir. törvényszék Brenner taná" csa. Rácz József »igazgatő« egy r'égi vágású öreg, tekintélyes magyar a hozzá intézett kérdésekre bizonytalan feleleteket ad. Látszik rajta, hogy nem sokat ért az egészből, mert a bank bonyolult adminisztrációját más kezek irányították. A bank ferencjózsef-kabátos öreg könyvelője annál jobban igyekszik mentegetni a helyzetet. Akkoriban nagyon zavarosak voltak a viszoPénteken, szombaton és vasárnap, augusztus 29., 30. és 3l-én L1LL DAGOVER: PÁRIS GRÓFNŐJE Dráma 8 felv. Ugyanakkor FÉLTÉKENY A FELESÉGEM 6 V iffif s ezért a bank, amelyet akkor veit át a Fehérgyarmati Takarékpénztár, kénytelen volt a kölcsönök után 32—36 százalék kamatot szedni. A pénz állandóan zuhant s a talpai fiók csak igy találhatta meg a kalkulációját. De külörnben is —. fejezte be vallomását önérzetesen a könyvelő — a Pénzintézeti Központ állandóan ellenőrizte a fió kot és soha sem tett kifogást a megállapított kamatok nagysága ellen. ^ Végül is a kir. törvényszék ujabb vizsgálatot rendelt el ebben az ügyben. A vizsgálat foganatosításával á vásárosnaményi kir. járásbíróságot bizta meg, a következő utasítással: Elsősorban illa* pitsa meg a járásbíróság, hogy abban az időben, amikor Verbiász kölcsönt vett fel a Tarpai Gazdasági Népbank fiókja volt-e a Fehérgyarmati Takarékpénztárnak, vagy önálló volt-e? Ha fiókja volt, abban az esetben vizsgálja meg, hogy az ügymenetet a Tarpai Gazdasági Népbanknál ki irányította, de .különösen azt, hogy ki határozta meg az igénybe veendő kölcsönök kamatlábát? Megállapítandó az is, hogy a kérdéses kölcsön felvétele idején mennyi volt az általános kamat és beszerzendők a vonatkozó váltóperiratok. Brenner tanácselnök a tárgyalást ezután azzal az indokolással napolta el, hogy a fent felsorolt adatok nélkül az ügyet véghatározattal eldönteni nem lehet. BURGONYA Schmei Kapható SCHLESINGER és TSA cégnél BUDAPEST V., Percei Mór-utca 2. szám. ustralian zsák P 110 + 21 • I forgalmiadé. Zsák- és ponyva kölcsönzés.
