Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 173-197. szám)
1930-08-22 / 189. szám
1930. augusztus 22. A szabad&si törvényszék 3 évi börtönre itélt egy hírlapírót, mert Magyarországon megjelenő lapjában felségsértést Követett el Szabadka, aug. 19- A törvényszék ma ítélkezett dr Jeges Józsel magyar hírlapíró ügyében, aki a Magyarországon levő Jánoshalmán »Felsőbácska« címen lapot szerkesztett és ez év juniusában sétaközben jugoszláv területre tévedt. A jugoszláv ügyészség kéémkedés és felségsértés címén emelt vádat ellene. A főtárgyaláson a bíróság a kémkedést beigazoltnak vette, mert több tanú látta, amint Jeges dr a határon rajzolgatott. A felségsértést is bizonyítottnak vette a törvényszék, mert Magyarországon megjelenő lapjában a jugoszláv államegység ellen irt. Az ítélet indokoló része szerint bár dr Jeges cikkét Magyarországon irta, de a »Bácsmegyei Napló« egyik kihallgatott munkatársának vallomása szerint a »Felsőbácska« cimü lapot Jugoszláviában is nagyon sokan olvassák (?), igy a felségsértést a vádlott Jugoszláviában követte el. Ezért a törvényszék dr Jegest 3 évi börtönre és politikai jogainak 5 évre való felfüggesztésére ítélte. Az ítélet jogászkörökben nagy feltűnést keltett. jnívíryidbk. Visszaélés a reklámmal Mint minden dologgal, ugy a reklámmal is visszaélnek az emberek. A visszaélések különfélesége oka részben annak, hogy a közönség nagy része még ma is idegenkedik a reklámirozott cikkek beszerzésétől, különösen a vidéken. Számtalanszor látunk kirakatokat, tele árjefző kartonlapocskák tömegével. Az árak »szenzációsan« olcsók — a kirakatban. Szépen vannak adjusztáiva, mutatnak, tetszetősek. És végül bent az üzletben, amikor komoly vételi szándékkal betér a vásárló, minden lehető és lehetetlen árakon kerül elő áru, csak á kirakati áron nem. .Végre ha már megunja a vevő a sok válogatást és kérni kezdi a kirakati árut a kirakati áron rendszerint mutatva lesz neki egy selejt) áru, diszkrét, jóakaratú mosoly kíséretében s azzal a hozzáadással, hogy: Ez nem a Nagyságos aszszonynak való, ezt azért nem is mutattam. Ilyen és ehez hasonló bókokkal fesz — nem kielégítve, hanem bizalmatlanná téve egy későbbi, esetleg máshol való vásárlás lebonyolításához. Az sem ritka eset, amikor a> kirakatárra yaló hivatkozásnál azt a választ kapja a vevő, hogy: Az kérem, csak nagybani vételnél érvényes jír. Vannak, akik az ilyen és ehez hasonló eljárásokat »kereskedői élelmességének nevezik. Valójában nem más, mint visszaélés a reklámmal, amelyet szolid cégek sohasem alkalmaznak azzal a célzattal, hogy a vevőt »bevigyék« ezáltal a »boltba«. Vannak szolid, megbízható cégek, illetve vállalatok, amelyek kirakataikban vagy árjegyzékeikben szintén kiteszik az olcsó árakat is, 'de tisztán abban a tudatban, hogy a vevők között vannak sokan, akiknek erszénye nem engedi meg a drágább áruk vételét vagy rendelését és igy üzleti érdekük tájékoztatni közönségüket az árak különféleségéről. A reklámmal való helyesen élni tudás egyik főkelléke kereskedőnek, iparosnak, vállalkozónak vmsmtsam^mmm egyaránt. A visszaélést pedig megtorolni kötelessége ugy nekik, mint a közönségnek. Ha a szolid cégek meggyőzik közönségüket helyes reklámjuk utján arról, hogy az általuk reklámirozott áru teljes egészében meg•mmmmmtemmmwmmxmsmgma íj felei a reklámjukban állított tényeknek, akkor nyert ügyük van a reklámmai visszaélők felett, mert a közönség nehezen feledi ef, ha < valahol becsapták, de sohasem feji ledi ei, ha valahol tisztességesen ' kiszolgálták. á Hyiregyházavidéki Kisvasutak alkalmazottai élesen visszautasították a Voge gyűlésen az igazgatóság ellem elhangzott támadásokat A Nyiregyházavidéki Kisvasutak alkalmazottai csütörtök délelőtt a végállomáson népes és izgalmas gyűlést tartottak, amelyen a személyzetnek csaknem a fele megjelent. A gyűlést Takács István elnök nyitotta meg. Bejelenttette az önsegélyző egyesület megalakulását. Majd megválasztották a tisztikart és meghatározták az alapszabályokat. A gyűlés után a Kisvasutak alkalmazottai energikus hangon demontráltak a Voge augusztus io'i gyűlésén elhangzott támadásokkal szemben. A Voge ugyanis a Kisvasutak igazgatóságát többek között azzal vádolta meg, hogy azokat az alkalmazottakat, akik a Voge tagjai, súlyos büntetéssel sújtották s hogy az alkalmazottak gazdasági helyzetén sem hajlandó segiteni. A csütörtöki gyűlés után az alkalmazottak megbízottai felkeresték. Fried Sándor igazgatót s kijelen-., tették, hogy nem azonosítják magukat a Voge gyűlésen elhangzott támadásokkal. Egyben tudomására hozták az igazgatóságnak,» hogy mindazok az alkalmazottak,, akik a Voge tagjai voltak, kilépnek az egyesületből, annál is inkább, mert a megalakult önsegély* ző egyesület lesz hivatva a jövőben ügyeik intézésére. A Vogéból való kilépésüket egy< nyilatkozattal hozzák tudomására/ az egyesületnek. A nyilatkozatot a jelenlevő alkalmazottak fele nyomban alá is irta, mig a másik felének aláírása folyamatban van. A kisvasúti alkalmazottak ezzel a tettel akarjáik dokumentálni ' ragaszkodásukat az igazgatóság ,iránt. Az Önsegélyző Egyesület tisztikara a következő: Elnök: Fried Sándor igazgató és Csóti László h. igazgató. Ügyv. elnök: Orbán Bertalan. Alelnök: Takács István. Titkár: Fekete József. Jegyzőkönyvvezető: Marsay József. Főpénztáros: Füzesséry Bertalan. — Pénztáros: Ambrus Jenő. Ügyész: Dr. Murányi István. á ímraor fejedelmei a Városi Mozgóban Az emberiség legnagyobb * jóte-' vői közé szokták sorolni" azokat, akik humorukkal derűt tudnak varázsolni a gondterhelt arcokra s ezzel megszépítik az életet, könynyebbé teszik terheinek elviselését. A moziknak négy ilyen ismerőse van, akiket a humor koronázatlan fejedelmeinek is joggal nevezhetnénk, Chaplin, Zoro-Huru és Buster Keaton, akik egészsé 1 ges egyéni humorukkal már nagyon sok embert nevettettek meg s akiknek filmjét mindenkor kivételes érdeklődéssel fogadja a közönség szerte a világon. A Városi Mozgó közönsége kedvében akar járni, amikor vidám — Fleuron állatregényei újból kaphatók az Ujságboltban. Oszi szövet5555-3 és ruhaakciónkat megkezdtük! Férfi öltöny méret szerint garantált I. oszt. szabással, próbával P 110'— (hat havi részletre) Készpénzfizetésnél ... P 102"— Férfi öltöny szövet mtr P 18.— Készpénz vásárlásnál 10% engedmény. A szövet gyönyörű mintázatú divat szines sport, sötétkék és fekete tiszta gyapjú, melyek minőségéért a legmesszebbmenő garanciát vállaljuk. Az öltönyöket több mint 20 helybeli és több vidéki szabónk felelőséggel készít. Kéljük igen tisztelt vevőinket, hogy a torlódások elkerülése végett öltönyüket már most megrendelni szíveskedjenek. A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási- Termelő és Értékesitii Szövetkezete ruházati áruháza, nyíregyháza, Bessenyei-tár 7. Intézeti felszerelések a legolcsóbb árban beszerezhetők. előadásokra készül s ebben a figyelmességében odáig megy, hogy mind a négy filmkomikus legsike- t rültebb filmjét vetiti le egy-egy elő i adás keretében. Az önmagukban is csaknem teljes műsort betöltö filmek vetítése természetesen túlhaladja a szokásos előadások keretét s egy-egy előadás három órán át tart. Az előadások kezdete 3, 6 és 9 órakor lesz. A vígjáték előadások iránt nagy érdeklődés mutatkozik a közönség körében. c Lezuhant egy román repülőgép Égerből jelentik: A tepeli kerületben levő Theussing közelében tegnap délelőtt 11 óra 40 perckor egy román repülőgép géphiba miatt kényszerleszállást hajtott végre, a gép azonban nem ért simán földet s teljesen összetört. A gépen levő Opaisa Mihály pilótahadnagy és Sahing kapitány könynyebb sérülést szenvedett. A gép egyike volt annak a hat román repülőgépnek, amely tegnap reggel 6 óra 50 perckor szállt fel a Páris melletti le-bourgeti repülőtéren, — hogy résztvegyen a kisantant államok és Lengyelország által rendezett körrepülésben. A repülőgép légcsavarjáról leválló fadarab agyonsújtott egy kis leányt Luzzinóból jelentik: Tegnap déluután egy 3 mótoros repülőgép Zara felé akart repülni. Mikor a •mótorokat megindították, az egyik propellerről levált egy darab s az utasfülkébe repült. A nagy erővel repülő fadarab agyonvágta Cossulich Emmát, Cossulich Guidónak, a Cossulich hajózási vállalat elnökének 10 éves leányát s a mellette ülő Commendatore Vidulich feleségének egyik karját Leszakította. A repülőgép segélyt kérő jeleire egy motorcsónak vitte el a súlyosan sérült asszonyt és a halott leánykát. 402 esetben nyújtottak első segélyt a mentők a Szent István napi körmeneten A budapest mentők a Szent Jobb körmenete alkalmával nagy készültséggel vqpultak ki. A körmenet utvonalán 40 orvos, 60 mentő és 17 autó állott készenlétben. A segélyre szorulókat a milleniumi emlékmű mögött levő segélyhelyre szállították. Összesen 402 esetben vették igénybe a mentők segítségét. A segélyben részesítettek közül öt embert kórházba szálllitottak, 30 embert a lakására vittek, a többieket pedig eszméletre térésük után a segélyhelyről elbocsátották. 3208 — 1930. végr. szám. Árverési hirdetmény kivonata. A nyíregyházi és nagykallói kir. járásbíróságnak 10093/2. és 7247/2192 l). SZ. alatt kelt kielégítési végrehajtást rsndelő végzésé folytán Apagyi Hitelszövetkezet 63 Steau Magyar Kőolaj javára 1000 -j- 787 P tőke s jár. erejéig 1929. november 9. napján vegrehajtás utján lefoglalt és 1545 P-re becsült ingóságok u m : 56 q tengeri, üsző, 2 ló, igás szekér, szobai bútorok stb. a nyiregyházi kir. járásbíróságnak Pic 36877-1929. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése követkszteben Nyiribronyban 1930. szeptember 5. napján d. u. 3 s/i órakor nyilvános birói árverésen elfognak adatni. Nyíregyháza, 1930. augusztus 13. LABAY ANTAL 5306 kir. jb. végrehajtó. ELE QÁNS LEVÉLPAPÍR AZ 'JSÁGBQLTBAÜ