Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-09 / 153. szám

1930, julius 9. jétí RYIÜEK, hogy ilyesmivel nem keli foglalkoz­ni, mert az uj költségvetési tör­vény egyenesen lehetetlenné teszi egyetlen fillérnek a felhasználását is, amelyet előzetesen a belügymi-\ niszter és pénzügyminiszter jóvá nem hagyott A polgármester felvilágositó szavait Murányi László dr s a közgyűlés is tudomásul vette s ez-> zel a közgyűlés a zárószámadáso­kat részleteiben is elfogadta. Husz évre terjedő évi 15.000 pengő segélyt szavazott meg a közgyűlés a reí. tanítóképző segélyezésére Több kisebb jelentőségű pont után került szőnyegre az Orszá­gos Lelkészegyesület (ORLE) ké­relme a Nyíregyházán véglegesí­tendő tanítónőképző intézet segé­lyezése iránt. A szakosztályok a kérelem elbírálásánál arra való fi­gyelemmel, hogy kulturális és gaz­dasági szempontból milyen nagy jelentőségű az 5 osztályúvá fej­lődő tanítónőképző intjézöt s a vele kapcsolatos internátus felállítása, azt javasolta a közgyűlésnek, hogy épületkibővitésre 100.000 téglái, uj internátusi épület emelésére 300 ezer téglát s az 1931. évtől kez­dődően 20 éven át évi 15.000 P segélyt szavazzon meg. Ha időköz­ben bármily okból is megszűnne az intézet Nyíregyházán, a város e fi­zetési kötelezettsége alól mentesül. Egyben javasolta azt is, hogy — ideiglenes elhelyezése céljára négy tanterem részére helyiséget enged át a Vadász-féle házban. szakosztályi javaslathoz elsőnek Murányi László dr szól hozzá. Semmi se áll tőle távolabb — mondja —, mint a felekezeti el­fogultság, ezért meri vállalni annak az ódiumát is, hogy azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a szakosztály javaslatát egyelőre ne fogadja el Tisztában van azzal, hogy Nyír­egyháza tradícióinak az felel meg, hogy minél többet kell áldozni a kulturális javak megszerzésére, de disztingválni kell abban a tekin­tetben, vájjon egy elemi iskolát kell-e felépiteni, amelyre semmi áldozatot nem kell sajnálni, vagy pedig egy nem elsősorban kívá­natos kultúrintézményről van-e szó. Olyannak tartja az ilyen iskola felépítését, mintha valaki jól meg 5­ebédel, s az ebéd végén elmarad a gyümölcs vagy sajt, ezért pe­dig az ember nem hal éhen. Utal az imént letárgyalt zárószámadás­ra s ugy látja, hogy a város nem vehet magára ujabb 300.000 pen­gős terhet, ami ugyan 20 év alatt fizetendő ki. De még egy körülményre fel­hívja a figyelmet. Mivel felekezeti iskoláról van szó, a segélyezés megszavazásával az összes feleke­zetek részére megnyílik annak a joga, hogy hasonló igényekkel lép­jenek fel a várossal szemben. Ér­tesülése szerint a római katholikus egyházközség már be is adta kér­vényét hasonló ügyben. Éppen ezért azt az indítványt terjeszti a közgyűlés elé, hogy a napirendről vegye le a kérelmet s a róm. kath. egyház kérelmével együtt terjessze ismét tárgyalás céljából vissza s akkor együttesen elbírálva tudja megállapítani a közgyűlés, mit ad­hat egyiknek és másiknak is. Bencs Kálmán dr polgármester 2 közigazgatási bírósági döntvényt olvas fel annak igazolására, hogy abból a tényből, ha az ORLE ké­relmiét teljesiti is a közgyűlés, még nem nyilik meg az a feltétlen kö­telezettség a város előtt, hogy a többi felekezetek részére is a lélek­szám arányának megfelelően se­gélyt adjon. Hofjer Bertalan Murányi László érvelésével szemben az anyagi rész másik "oldalára is rámutat. Kérdi, mit jelent az évi 15.000 pengő segéllyel szemben 200 internátusi növendéknek évi ellátása, milyen forgalmat jelent ez; Nyíregyháza város adófizető iparosainak, keres­Jcedőinek ? Ha egy tanuló havi el­látási diját 80 pengőben állapítja meg, akkor ugy találja, hogy a hozandó áldozattal szemben arány­talanul nagyobb előnyt jeletit az iskolának Nyíregyházin való léte­sítése. A javaslatot a legmelegebb támogatásra ajánlja. Valkó Pál hozzájárul a szakosz­tályi javaslathoz, mert a cervbevett építkezés is alkalmas arra, "hogy a nagyfokú munkanélküliséget s az ezzel járó nyomort enyhítse. Klekner Károly dr sokkal job­ban örült volna annak, ha ezelőtt 9 évvel hallotta volna ezt a ja­vaslatot, akkor nem jutoct volna a mai közgyűlés abba a helyzetbe, hogy. halasztó indítvány hangozzék el. A halasztó indítvány mellett foglal állást azért, mert attól fél, hogy míg az egyik egyház kérelmét teljesitik, a másik könnyen abba a helyzetbe kerül, hogy az övét meg elvetik. Ezért kéri mindkét kére­lemnek együtt való tárgyalását. Kavách Elek Klekner Károly­nak válaszolva kijelenti, hogy bi­zonyos tévedést lát fennforogni. A nyíregyházi ref. egyházközség — semmit sem kér a várostól. A köz­gyűlés előtt az ORLE kérelme fek­| szik, amelyet természetesen a nyir­egyházi ref. egyházközség erkölcsi­leg támogat annyiban, mert az in­tézménynek Nyíregyházán való fel­állítása a városnak szolgálatot tesz. Nem örül a tárgyalás ilyen formá­ban való alakulásának, ezen azon­ban nem áll módjában Változtatni. A szakosztályi javaslatot elfogadja. Tóth Pál nemhogy elkülöníteni kívánja, de egyenesen megjelöli, hogy a róm. kath. egyház által lé­tesítendő intézmény a kulturális ér­dekek mellett katholikus érdekeket is szolgál s mint ilyen, ép ugy jo­gosult a város támogatására, mint bármely más felekezet, ha ezt a város anyagi ereje megengedi. Ez­ért a maga részéről a két kére­lemnek egyidőben való tárgyalá­sát kéri. Egyben köszönettel fo­gadja a szakosztályok kuláns állás­pontját, amidőn kijelentette, hogy egyenlő bánásmódban kívánja ré­szesíteni mind a két kérelmet. Murányi László dr ujabb fel­szólalásában kijelenti, hogy nem mondott a limine vétót a kére­lem teljesítése ellen, de a súlyos anyagi áldozatokra s a másik egy­ház hasonló kérelmére való tekin­tettel tisztán akarja látni, mit ad­hat a város az egyik egyháznak s mit a másiknak. A közigazgatási bíróság dönt­vényére vonatkozóig kijelenti, hogy az lehet a törvény magyarázata, a törvény azonban megnyitja az utat minden felekezet segélyezésé­re. ha az egyiket segélyben része-, sitik. Ha az egyik 1 felekezet szá­mára kulturális szükséglet az is­kola felállítása, a másik számára is époly kulturális szükségletet je­lent hasonló intézmény létesítése. A szavakkal való zsonglőrösködés­nek tekinti Kovách Elek felszó­lalását. amikor az állítja, hogy nem a nyíregyházi ref. egyházközség kér segélyt a várostól. Klekner Károly dr azt kérdi, miért kellene kikapcsolni a ref. felekezeti jelleget a kérdés tárgya­lásánál? Kijelenti, hogy a legna­gyobb készséggel támogatja a fele­kezetek iskolapolitikáját, mert tuaja, hogy a felekezeti iskolák a tiszta erkölcs őrizői. Kovách Elek a mérséklet híve, de ha már ennyire elmérgesedett a vita, akkor kénytelen megemli" teni^ hogy különösnek tartja air­inak a kérelemnek a hangját^ amely először potonüti akitől segélyt kér. Aggályosnak tartja a tárgyalás me­netének elfajulását. A maga szemé­lyét illetően pedig visszautasítja, azt az elhangzott kijelentést, mintha alakoskodna. Tóth Pái visszautasítja azt a kijelentést^ mintha a karth. egyház kérvénye sértő lenne. Kovách Elek: az van benne: Követeljük 1! Az egyre szenvedélyesebbé váló vitát a polgármester lezárta s vég­telen sajnálattal állapította meg, hogy ilyen hangnemben még soha sem tárgyaltak a város közgyűlési termében. Mintha érezte volna, hogy felekezeti kérdést fognak csi­nálni a kérvényből^ ezért annak el­lenére, hogy a róm .kath. egyház későn adta be a kérvényét^ amikor a rendkívüli közgyűlés tárgysoro­zata már meg volt állapitva, a róm 1. dath .egyház kérvényét bevitte a szakosztályi ülésre s ott azt a ja­vaslatot hozták, hogy mindkét kérvényt egyenlő elbánásban kí­vánják részesíteni. Kijelentig hogy a város közgyűlé­si termében nincsenek felekezeti kérdések, az egyes felekezetekké- j relmeinek elbírálásánál csak az jö- ! het számításba, hogy mily mértéke ben szükséges kultúrintézmény tá-r mogatásáróí van szó s milyen ter, het bir meg a város. A felekezeti béke szempontjából kéri, hogy a kérdést érdeme sze*; rint bírálja el a közgyűlés. A város; fölfogása az, hogy ami az egyik felekezetnek méltányos, az a má­siknak jogos. Felteszi a kérdést, kik fogadják ei Murányi László halasztó javasla­tát. A szavazatok megszámlálása után kitűnt, hogy 11 -en a halasztó indítvány mellett, 24-en pedig el­lene foglaltak állást ennek követ­keztében a közgyűlés érdemi tár­gyalás alá vette az ORLE kérel­mét s az elrendelt névszerinti sza­vazáskor 44-en a szakosztályi ja­vaslat elfogadása mellett, ketten pedig a javaslat ellen foglaltak ál­lást. A város közgyűlése ezzel megszavazta a ref. tanítónőképző részére javasolt segélyeket. Házassági parancsolatok Egy amerikai női klub elnöknője röviddel ezelőtt a »Sunday Ex" press« hasábjain cikket tett**közzé, amelyben közölte azt a kilenc pa­rancsolatot, illetve szabályt, — amelynek segítségével egy asz­szony megtarthatja a férjét. Ez a kilenc szabály rendkívül érdekes bepillantást nyújt az amerikai élet* viszonyokba. A szabályok a következők: 1. Már a reggelinél csinos öl­tözékben jelenj meg. 2. Ne engedd, hogy a férjed szí­vességből edényt törölgessen. 3. A férjed csak kétszer heten­kint vigyen este mulató vagy szó­rakozóhelyre. A többi estéket tölt­sétek otthon. 4. Az asszony fizesse ki előbb a fűszeres és mészárosszámlákat, csak azután kerüljön sor a ruha­számlákra. ( 1 5. Ne engedd, hogy édesanyád, tehát férjed anyósa, ünnep és va­sárnap látogatásokat tegyen ná­lad. 6. Ha szereti a hangját, akkor engedd meg, hogy sokat beszél­hessen. ' 7. Minden dologban kérj tőle tanácsot. i 8. Mutasd azt, hogy függőnek érzed magad tőle és alkalmazkodj hozzá tüntetőleg — egy bizonyos határig. [ j 9. Hízelegj néki, hitesd el vele, hogy gyenge teremtés vagy, míg ő hatalmas egyéniség, akiben egy oroszlán ereje és egy Napoleon tehetsége egyesül. 5 A lap ezekhez a tanácsokhoz a társadalom minden rétegéből kért egy-egy hozzászólást. A filmmű­vészet prominens alakjai közül Cecii B. de Millet kérte ígi a pa­rancsolatok megbirálására. Cecil B. de Mille, a mély gondolkodású nagyszerű rendező, a következőket mondotta: — Tekintettel arra, hogy az át­lagos amerikai ember és asszony életében igen nagy szerepet játszik a film, Miss Partridge parancso­latait a magam részéről kettővel kiegészíteném: VÁROSI MOZGÓ Kedden utoljára 7 és 9 órakor Szerdán és Csütörtökön 7 és 9 órakor V DOLORES DEL RIO: FELTÁMADÁS és CIGÁNYBÁRÓ. JANET OAYNOR és CHARLES MORTON a „4 ördög' főszereplőivel KRISZTINA Rudolf Schildkraut: Kitűnő kisérő bohózatok Kedvező időjárás esetén a 9 órai előadásokat a kertben tartjuk. A 9 órai előadásokat katonazenekar kisérl. a) ne rajongj valamelyik film' sztárért aki neked egyik vagy má­sik filmben tetszett, ha házibéké­det meg akarod őrizni; b) ne bocsátkozz vitába, ha fér. jed valamelyik filmről elitélőleg nyilatkozik. A filmről szóló viták éppen annyi bajt és kellemetlensé­get okozhatnak házastársak között — mint az alkoholtilalom, vagy a jövedelmi adó. Cecil B. de Mille nyilatkozata első pillanatra egy szellemes em­b»r véleménye^ ha azonban jobban meggondoljuk, igazat kell neki adnunk. Cecil B. de Mille, aki a Tízparancsolat és a Királyok kirá­ja cimü filmjeivel nemcsak kitűnő rendezőnek^ de nagy pszichológus­nak is mutatkozott, tudja, hogy a filrn^ a filmtémák milyen nagy ha­tást keltenek a polgáremberekben és mennyire meghatározzák gon­dolkodásuk kialakulását. »Dynamite« cimü legújabb film­jében is a nő és a férfi, a feleség és a férj egymáshoz való lelki viszonyának problémáját taglalja s igy a fenti könnyed véleménynek is megtalálható a maga mély lelki gyökere. - Hlrdfctís* Madtfha m «p megjelwő lap réntre délelőtt 11 ót*b eaftfizicndOk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom