Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-08 / 152. szám

8 JSílffRYIDÉK. 1930. julius 8. NÍNA PETROVNA AZ APOLLÓBAN SZERDAN-CSÜTÖRTÖKÖN Rövid fairek — A nemzetközi vasúti kon­ferencia szombaton véget ért Bukarestben. A konferencia fő­célja a nemzetközi vasúti jog­gyakorlat egységesítése volt a teker és személyforgalomra vo­natkozó nemzetközi egyezmé­nyek alapján. A jövő évi kon­gresszus Oslóban lesz. — Tilney angol antropologus pontosan kiszámította, hogy az emberiség mennyire fiatal és ezen az alapon az agy korlátlan fejlődési lehetőségeit jósolja. —• A stabilizáziós kötelezett­ségek teljesítése érdekében a román háztartás kiadásait 2 milliárddal mérsékelni kell. — A Zsilvölgyben messze­ágazó kommunista összesküvés­nek jöttek a nyomára. A vizs­gálat megindult. — II. Károly román király a hét folyamán Brassóban meg­látogatja a katonai hadosztályt, majd a rozsnyói cserkésztábort keresi fel. — A borszékiországuton egy­mást érik a rablótámadások. Tegnap 7 autó utasait fosztották ki. Több csendőr járőrt vezé­nyeltek ki a banditák féken­tartására. — Madridban, Andalúziában és Sevillában vasárnap heves földrengés volt. Az asztalok, székek, sőt súlyosabb bútor­darabok is elmozdultak, A la­kosság rémülten menekült az utcákra. Emberéletben nem tör­tént kár. — Lesnewiecban (Lengyel­ország) tegnap a kommunisták határozott tilalom ellenére is gyűlést tartottak. A rendőrség a csoportosulókat szétoszlatta. Egy kommunista a verekedés során meghalt, egy másik és egy rendőr súlyosan megsebe­sült. Tiz személyt letartóztattak. — A Gráf Zeppelin vissza tért rajnavidéki körútjáról és éjfélkor simán leszállott a Fried­richshafeni kikötőben. — Kürtén Péter a düssel­dorfi tömeggyilkos visszavonta eddigi vallomásait és most már tagadja az általa elkövetett gyilkosságokat. — Zarany községben (So­mogy megye) Matyék József tiszthelyettes agyonlőtte Kauf­mann Olga 15 éves leányt, majd öngyilkos lett. A leány szülei ellenezték a korai házasságot, ezért elhatározták, hogy meg­halnak. — A Zára mellett zátonyra futott Karagyorgye jugoszláv gőzös, utasatnak segítségére Susákból két gőzöst indítottak útnak Megerősítik azt a hirt, hogy a halottak közül kettő cseh, három pedig jugoszláv alattvaló, — A Calmette oltások halá­los áldozatainak száma ismét hárommal gyarapodott. — Jankovich Bésán József uradalmában három aratófiu a halastóban fürdött. A mély víz­ben fuldokolni kezdtek. A közel­ben tartózkodó kanásznak kettőt sikerült kimentenie, a harmadik azonban belefulladt. — Szentkirályi jános 23 éves kaposvári gazda összeveszett apósával és elkeseredésében szülei lakásán agyonlőtte magát. — Nagyszámú közönség je. lenlétében avatták fel Mainzban a Stresseman emlékmű alap­kövét. Mindén magyar embernek örül a lelke, ha végignézheti a »Magyar hetek a DIADALBAN. TŐZSDE, -A pengő Zürichben nyitáskor é3 zárlatkor 90'225 volt Valuták: Angol iont 27.78 — 93 Cseh korona 16.93—17-03 Dinár 10.06-10.14 Dollár 568.20—570.20 Frank 22.45—75 Leu 3.37—3 41 Lira- 29.80—30.10 Márka 135.05—135.65 Osztrák schilling 80.55 — 95 Svájci frank i 10.75—11T2S. 7ertnénvpiac ; Ujbuza 77 kg. 19'00— 50 Busa 78 Kg. S9 00—20'30 > 80 » 1930—19 60 Sozs 10.70 —11 00 Árpa I. 13.75 —14 00 „ II. 13 25—13.50 Zab I. 15.90—! 6.20 „ 0. 15 50—75 Tengeri 15.80—15.50 Korpa 8-20—8.50 Repce uj 22-25—25.75 Határidősök: Buza októberi zárlat 18.86—87 Rozs októberre 11-74—76 Tengeri juliusra 14'20 — 25 Tengeri augusztusra 15*28— 30 Tengeri trsnsit augusztusra 12-40-42 Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejt­hetetlen édes jó anyám teme­tésén résztvettek és fájdal­mamat enyhíteni igyekeztek, ezúton is mondok hálás köszönetet. Nyíregyháza, 1930. évi julius hó. Ignáth József. — Háziasszonyok nyugalma a. Penészmentes Pergament Papir, a­mely megvédi a befőtteket a rom­Sj lástól. Kapható az Ujságboltban. r APRÓ HIRDETÉSEK | ííirdetési dij: 10 szóig 80 fíMr, oíhAm tcrtMi **6. 8 Wt. Hird^sek at4si érdek­V isklésre csak válaszbélycK bekSMése mellett válaszófonk. „Cici a hiadéhiwsialban" i jelzése hirdetésekre csak a hirdetésen feltöiftetett szám btesMtáht,-- ess*4n sdbatonk \ felvilágosítási, ügy az apré, mint a nafy Wr4««^t éJ|a a leisdáiter iteetendő Vidékról levélbélye&ben is bcfeöwhetá * bMktés áa*. A lep Megjele­nési napján kftzléndő hirdetéseket d. e. 10 iértfá. íeitása. *R*i —I L. 1I I I N lí- Wi_' rnnyi ALBUMOK Diákoknak! Kirándulóknak! igen alkalmas a most megjeleat JODiK" cserkész fényképezőgép, mellyel a fényképezést pár perc alatt elsajátít­hatják. Fényképezőgépek igen előnyös részletfize­tésre is kaphatók a Központi Drogériában A mátészalkai Hangya Szövetkezet azonnali belé­pése szakképzet agilis Korcsmakezelöt keres, — ! korcsma, vendéglő és kert­helyisége részére. Fizetés megegyezés szerint. Szemé­lyes megjelenés ssját költ­ségen előnyös. Óvadék meg­kívántatik, 4300 Intelligens leány üzletbe kiszolgáló kisasszonynak ajánlkozik. Cím a kiadóban 3989-6 Alig használt 2 világos keményfa szekrény eladó. Koss uihutea 71. sz. 41 88-2 Volt önálló bérlő, ki 30 évig 1000 hold földben gazdálkodott, szerény igényű állást keres. Cim a kiadó­ban. 4226­Nyiregyházára drogerista, vagy gyógyszerész társat ke­resek drogéria tovább[folyía tásához. Bernáth Kálmánné gyógyszerész özvegye. Közép utca 2. szám, 4250 2 Veszek egy darab hasz­nált Íróasztalt. Te'.nfoa 4 67 4273­Ké' szobs, előszoba, kony­ha ang. 1-tii kiadó. Kossuth­u. 44. Érdeklődni Luther palota Irén hölgyfodfás^­szalon. 4286­A város központján pgy szoba, konyha, kamara augusztus Uére 30 P-ért kiadó. Értekezni lehet d. u. 4 órától Szarvas-u. 21. Termény, burgonya és gyapjú megalapozott ió összeíöttetéssel rendelkező üzlethez társat keresek, ter­mény, vagy burgonya szak­mabeli, esetleg irodai előny­ben részesül. Ajánlatokat „15100' jelige alatt a ki­adóhivatalba. 4397-2 Jól főző mindenes keres­tetik bzonuaira, vagv 15 ére Viz-ntca £5 Dr. Erdőséé. 4304 Pianinót, vagy zongorát bérelnék. Gyulaházi, Kálló­semjén. 4292 Csépléshez ellenőrt keresek azonnali belépésre. Gyulaházi, Kállósemjén. Szőnyegek javítása művésziesen készül Goldsteln Margitnál, Kossuth-utca 3. 429S Kabinos leányt felvesz az ököritói strandfürdőre Tóth úszómester. Jelentkezni a helyszínen. 4299 Két szobás lakás mellék, helyiségekkel ktadó. Bocs. kai- utca 5. 4301-S Használt Furd-antó jó karban európai karosszériá­val, üzemképes állapotban eladó. Wirtschafter Ármin vaskereskedő Nyíregyháza. Telefen 90. G316-3 Pianinó elsőranga sy^rtmány eladó. Ssrkamyu-u. 8. sz.ví4235-S Amatenr fényképészek részére Albumok kaphatók a Jóba-nyomdábat Nyíregyházán, Széchenyi-út 9 szám. Telefon; 139. KiiílVVÍík kÖtláS^f, vájfáj^^Joba-nyomí^^kSi^rtöt'^ » .O.VIJC/SMJU si et e i Nyíregyháza, Széchenyl-nt MÜVESZIES KIVI­TELBEN KÉSZÜL­NÉK A JOBA­NYOMDA KÖNYV­KOTESZETEBEN, SZECHENYI-UT g, Nyomatott! jjóba SWi tepfitiajdiiiai köasvmjrQöxiÁtábaa, tfybaaxK *áa. 1080—1930. vht. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. tc. 102. §-a értel­mében ezennel közhírré teszi, hogy a miskolci kir. járásbíróságnak 1929. P 31487/6. számú végzése követ­keztében Halmos, Hercz, Waldmann cég javára 1000 P s jár. erejéig foganatosított kielégítés végrehajtás utján lefoglalt és 4000 P-re bícsült következő ingóságok u, m 2 drb. nyersolaj motor stb. nyilvános birói árverésen eladatnak. Mely árverésnek a tiszalöki kir. járásbíróság 1929. Pk. 5920/3. sz. végzése folytén hátralékos 500 P tőkekövetelés, ennek kamatai és eddig bíróilag megállapított költségek erejéig Tiszadobon az alperesek lakásán leendő megtartására 1930. julius 10. napjának d. e. 11 órája határ­időül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezeunel oly megjegy­zéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingó­ságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-e. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Tiszalök, 1930. junius 18. SZÚCSY BÉLA 3024 kir. jb vérehajtó. A nyíregyházi kir. járásbíróságtól. Pk. 34142—1930. sz. Hirdetmény. A nyíregyházi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag el­veszett következő okirat : „Váltóürlap­P 6000 hó ...-én fizessen Ön ezen váltónál fogva rendeletre Hatezer pengőt, értéke tegye számolásba tudósítás Rochlitz. Vince sk., Rochlitz Dávid Fiai sk.. Fizetendő a Magyar Általános Taka­rékpénztár R.-T. nyíregyházi fiókjánál. Hátlap üres." Megsemmisítése iránt az eljárást Rochlitz Vince zilahi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennél­fogva felhívja az emiitett okirat bir­tokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beik­tatását köveiő napjatál számított egy év aiatt ez okiratot a bíróságnál mu­tassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzet; határidő eltelte után a folyamodó ujabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Nyíregyháza, 1930. junius 18; Dr. Gergelyffy sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Grasielly s.-hiv. tisztv. 4296­— Penészmentes Pergamant Pa­pír megvédi befőttjeit. Kapható az Ujságboltban. mmmsmmrnmmMHOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom