Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-06 / 151. szám

Nyíregyháza, 1930 julius 6. * Vasárnap I»I« évfolyam. 151. s2. E3Sf(vet*»l árak helyben és vidéken : Egy hóra 2 58 P. Negyedévre 7'50 P. - KSa­lúu±vis«lőkivek és tanítóknak 20®/* engedmény Alapította : JÓBA ELEK FeMfe s«erke«i«: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal címe : Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon: 5—22 A kiadóhivatal telefonja : 1 39. PoaUcbeque 29538 ionsHB«RHnnawMHHBHMn Tiz év utáni szemle Trianon felett Irta: Pillér József Ha széttekintünk az egész világ kontinensén, jóleső érzéssel álla. pitható meg, hogy — a kisántánt államait kivéve — nincs egyetlen müveit állam sem, amely a trianoni szerződés fenntartását szükséges­nek tartaná, vagy hogy az európai békének a Páris-környéki szerződé­sek képeznék alapját. Ellenkezőleg ezekben látják a jövő háborúk ve­szedelmét. A népeknek ezt a lelki metamorfózisát az igazságnak ön­magában rejlő asszimiláló ereje hozta létre. A magyar nemzetet a békeszer­ződések közül a trianoni érdekli legközvetlenebbül, amelyre vonat­kozóan egyeseknek még mindigaz a téves véleménye, hogy a nagyha­talmak közül a franciák előtt még nem eléggé érett a magyar-triano­ni ügy a megoldásra, holott éppen itt, már tiz év előtt maguk a fran ­ciák által mégpedig nem is kávé­házi asztaloknál —, hanem a nem­zeti parlamentben hivatalos auk­torok megállapították, kijelentet­ték. elismerték és bizonyították, hogy a trianoni szerződés nemcsak igazságtalan, de embertelen és is­tentelen cselekedet. Erre mondta Briand: Mind igaz, amit az előt­tem szólók mondottak, mert utó­lag megállapítást nyert, hogy nem a magyarok okozták a hábo­rút. Ezen történelmi jelentőségű tény minden további igazolás nélkül teljesen megérlelte a tévedéseken, rágalmakon felépített trianoni szer­ződést nemcsak revízióra, de tel­jes komplexumának megdöntésére. Hogy a magyar nemzet ezt tudo­másul sem vette, tiz év óta önma­ga javára fel nem használta, erről igazán semmi más hatalom nem tehet. Hogy a magyar nemzet ezek után is. tiz éven át mint háborút okozó bűnöst hagyta magát ide­oda hurcoltatni, diktátumokat ha­gyott önmagára oktrojálni, csak nemtörődömségének tudható be. Az úgynevezett titkos diplomá­cia fúrhat, faraghat, kombinálhat, boszorkánykonyháján bármit koty­vaszthat, de olyan megdönthetet­len, sziklaszilárd, meggyőzőbb, át­ütőbb erejű bázist, mint aminőt a francia parlament a fentiekben a magyar nemzet alá adott, nem hoz­hat létre soha. Ezért kellett volna erre az alapra helyezkedni, már csak azért is, mert az idő halad, a viszonyok változnak és azok az érdemes francia politikusok, a kik a fenti megállapításokat tet­ték s ezzei a magyar igazság mel­lett mint koronatanuk vallomást tettek, elkerülhetnek pozíciójuk­ból, uj emberek léphetnek helyük­be, akik nem is fognak tudni elő­deik kijelentéseiről, megállapításai­ból s ezzel a magyar nemzet leg-? erősebb támaszpontját veszíti el: Kiesik kezéből a kard, mellyel a trianoni gordiusi csomót ketté szelhette volna. Ezért nagy kár és végzetes ve­szedelem rejlik abban, hogy a ma­gyar nemzet nem ez irányban orien­tálódott; e helyett a trianoni szer'' ződés ugy jogi, mint politikai je­lentőségét minden más népnél leg­jobban túlértékeli. Merevebben ra« gaszkodik hozzá, mint akár a kis­ántánt államai, amelyek halomra tördelték össze a szerződés szám­1 talan rendelkezéseit, bár kifelé erősen hangoztatják, hogy a tria­noni szerződés sérthetetlen. És ezt a kétszínű játékot már tiz éven át szabadon űzik, mert nem vonja ér­te felelősségre senki. A magyar nemzet mégcsak fel sem veti a kérdést: hogy ha olyan nagyon megszeghetetlen az a trianoni szerződés, hol van akkor a Ru" szinszkónak szerződésileg biztosí­tott autonómiája? Hová lett, ki sikkasztotta el a szerződés ezen határozott rendelkezését? Az a vé­dekezés, hogy Ruszinszkónak nincs az autonómia kezeléséhez megfe­lelő számú értelmisége, el nem fogadható; hogy van-e, nincs-e, — semmi közük a megszállóknak, — mert a szerződés semmiféle felté­telhez nem köti ezt a jogot; nem determinálja, hogy csak akkor, vagy akkor, ilyen, vagy olyan kö­rülmények mellett léptethető élet­be az autonómia, hanem fenntartás nélkül adta meg azt ruthén nyelvű testvéreinknek, tehát semmiféle ra­buüsztikával elsikkasztani nem le­het. Avagy hová lettek az úgyneve­zett kisebbségi önrendelkezési jo­gok, amelyek sine kvánonját ké­pezték annak, hogy a trianoni szer­ződést kicsikarhatták? Miért nem gyakorolhatjuk a kisebbségekhez tartozók állampolgári jogukat ? — Vallásukat, kulturájukat, nyelvü­ket miért nem gyakorolhatják sza­badon? Miért korlátozzák a szabad iskoláztatást? Miért veszik el a benszülöttek földjét és miért ül­dözik ki az évizedek óta ott ho­nosságot és illetékességet szerzett őslakókat azon a cimen, hogy nem illetékes állampolgárok? Miért há­rították át a későbbi paktumokkal a szerződésben reájuk rótt fizetési kötelezettségeket egyedül a ma­gyar államra? Mindez egyenként és összesen flagráns megszegése a trianoni békeszerződésnek, — mégis ők hirdetik a szerződés sérthetetlenségét. íme, tele van a fejük vajjal, mégis a napon járnak, a magyar nemzet pedig, amelynek fejét az igazság dicső glóriája övezi, nem mer a bezárt kriptából hangot ad­ni. Vájjon van ebben az elnémult­ságban okosság? Ebben a véde­lemnélküliségben észszerüség? — Avagy hiszi-e valaki, hogy ha a magyar nemzet annyi rést ütött volna a szerződésen, mint a kisán­tánt államai tették, fel nem hábo­rodnának s parlamentjeik uniszónó tele nem kiabálnák az egész vilá­got? Hogy hallgatnának? Hogy Hnem tiltakoznának? Ezzel szemben a magyar parla­ment a kisántánt részéről elköve­tett merényleteket mégcsak tudo­másul sem vette. Tiz éven át a trianoni szerződést a parlament plénuma szóvá sem tette. E helyett elkopott frázisokat han goztató okoskodásokat hallunk; többek közt, hogy dobbal nem le­het madarat fogni! Nagyon szép mammutszerü túzokot fogott a nemzet pianissziójával Genfben, Hágában, Parisban a fizetÓ6Í ter­hek elvállalásával, a milliárdokra: menő magyar követelések elenge­désével. Igen, valamikor, amikor mégfa> ekével szántottak, a diplomáciai iratokkal futárok szaladgáltak, ta­lán hasznos volt megszívlelni a nagy dobra vonatkozó epitátumo­kat, de ma, a rádió világában csak azt hallják meg, aki a rádión ke­resztül érintkezik a világgal. Ma ez a legnagyobb dob, és aki ebbe nem mer belekiáltani, hoppon ma­radhat egész életére. Ilyen körülmények között, a magyar nemzet szordinózott hang­ja mellett természetes, hogy fenn­állhat a trianoni szerződés és egy­oldalúkig élvezheti a kisantant an­nak előnyeit nemcsak egy másik tiz évig, hanem mindaddig, amig hurokjával az utolsó magyart meg nem fojtotta, ki nem irtotta ugy a Csonka földön, mint a megszál­lott területeken. Mert ki tagadhat­ná, vagy ki nem látná a figyelmes szem'élők közül, hogy nap-rap meg­lett ez az irtó hadjárat folyik el­lenségeink részéről? Tagadhatatlan, hogy parlamen­tünkben sok jóakarattal sok szép, jó és hasznos dolgok jöttek létre, de mindez csak bagatell jelentősé­gű a trianoni szerződés viszonyla­tában. Honatyáink közül többen ki is szállottak választókerületeikbe, hogy beszámolót tartsanak, csak kár, hogy egyik sem szólott ar­ról, "hogy mit tett a trianoni szer­ződés legyengitése érdekében; pe­dig ez volna a legtöbb elismerést éraemlő cselekedetük. Még sem emiitette egy sem, hogy az ellensé­ges parlamentekben elhangzott ma­gyarellenes rágalmakat idehaza a parlament szine előtt miként ver­te vissza s azokkal szemben mi­ként állította a világ közvéleménye elé a magyar igazságot. Mert a földmives az eke mellől, az iparos a műhelyéből, kereskedő a pult mellől, tisztviselő az Íróasztal mel­lől hiába kiáltanák, hogy ez sem igaz! hogy az sem igaz! hogy ez az igazság! vagy az az igazság! senki sem hallaná meg; de a parla" ment fórumáról elhangzott igéket a rádió szárnyain keresztül minden illetékes fül meghallaná s a lelkek­ben a magyar igazságot kijegece­sitenék! i Igaz, hogy még nem olvastunk olyan esetről, hogy egy ilyen be­számolón előállott volna egy, hon­fibútól dagadt választókebel, aki azt mondta . volna: Hát bizony szép, szép mindaz, amit szeretett képviselő urunktól hallottunk, — hanem reményeim csírázó vetésére mégis csak az szolgáltatta volna a m'ájusi meleg esőt, ha azt is el­mondta volna híven szeretett kép­\ iselőnk, "hogy szavalattyával meny­nyivel emelte feljebb a trianoni kripia ajtaját? Dehát erre talán nem is jutott volna idő, de meg el is nyomták volna az: éljen! él­jen! kiáltások, meg a bankettek pohárköszöntői. Szemle utján, mélyére tekintve a dolgoknak, megállapítható, hogy minden feltétele és lehetősége megvan annak, hogy a magyar nemzet erkölcsi erejét nyíltan és sikeresen latba vesse Trianon el­len. És nincs Magyarországon olyan ember, aki ezen megállapí­tással szemben ellenérveket tudna felsorakoztatni, melyekkel indo­kolttá tudná tenni a' nemzet der­medtségét, ami olyan képet mutat, mintha egy nemzet önmagát Ítélte volna halálra. Avagy talán a miattunk szégyen­kező őseink szellemeit vádjuk a túlvilágról, hogy ők kiáltsak a nemzet fülébe: Talpra magyar! — Hogy ők oktassanak kí arra, hogy szerződés és szerződés között kir lömbség van! Hogy az olyan szer" , ződés, amelynek megkötésénél nem csak mind a két szerződő fél, de az igazság is a zöldasztalnál ült, más elbírálás alá esik, mint az olyan, amit ugy hoztak létre, hogy az egyik szerződő félt az igaz­sággal együtt kizárták a tanács­teremből, mint ahogy Trianonban történt. Ez utóbbi esetben nem hallgatást parancsol az egyoldalú diktátum, hanem a jog fegyveré­vei támadásra jogosít. E jogával éljen a magyar nemzet. Ezt annál inkább kötelessége haladéktalanul megtenni, mert igazságához az igazoló, mentő koronatanukat ma­guk az ellenfelek szolgáltatják, — akik már előre vallomást tettek a magyar igazság mellett. Dolores del Rio Rod la Roque Feltámadás Verebes Ernő Lya Mara Gigányb Méiföxs, kedden « TFés*ossi Moxlben Egyes szam ara ÉS fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalom