Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-03 / 148. szám

1930. julius 3. .NVíryidbk. 3 20 cm-es homokréteg. A kifutó ud­var területe a szállás területének kétszerese és azt is a szállás falá­hoz hasonlóan négyzet alakban bekerítjük. Ennek padozatát be­tonból vagy élére állított téglá­ból a közép felé lejtősődve ké­szitsük. A lejtő mély pontjának a szennyvíz elvezetése céljából fo­lyókaszerüen a kívül eső pöcegö­dörrel kell összeköttetésben len­nie. A kifutó udvarban 30 fokos' lejtőjű lépcsős oldallal betonból,, vagy cementhabarcsba rakott tég­lából készítjük a fürösztő meden­cét. Mélysége 50—60 cm. legyen,; melyben 30 cm-es víz áll. Fenekét' a középpont felé lejtve az emész­tővei földalatti csatorna segítsége révén összeköttetésbe hozzuk, hogy a szennyes vizet 3—4 naponként leereszthessük. A fürösztő mellett, helyezzük el a kutat. Gyakran a fürösztő fölé fedelet készítenek a nap heve ellen. A kerítés vonalban' nyer elhelyezést a takarmánykony­ha és mérlegház. Ujabban főleg Németországban a különleges fajú hússertés te­nyésztés elterjedésének arányában mind gyakoribb az ólakban való hizlalás. Ezen rendszernek leg-i nagyobb előnye, hogy a kénye­sebb szervezetű fajsertés nincs ki­téve az időjárás káros befolyásá­nak; vész idején a beteg állat azonnai elkülöníthető s célszerű, szilárd anyagú építkezés mellett a helyiség kevés költséggel gyor­san és alaposan fertőtleníthető. — Határozott számítás szerint a be­fektetett tőke ilyen rendszerű hiz­lalás mellett rövidesen visszatérül. A sertéshizlaló ólak és azok tartozékainak anyagát a fiadzta­tóknál elmondottak szerint válasz­szuk meg. Annak a rendszernek megfelelően kell elhelyeznünk azok > mellékhelyiségeit is azzal a kü- I lönbséggel, hogy azok száma a mérlegelő helyiséggel szaporodik. A hizlalónak egy-egy kutricájába­6—8 hizót állítunk be, ahol egy közös vályúból etetjük őket. A he­lyiségnek alapterületét ugy álla­pítjuk meg, hogy hízónként 1.5 m'" alapterülethez hozzáadjuk az utak és közlekedő helyiségek cél-' jára használt területeket. Célsze­rű elrendezés a fiaztatóval kom-, binált hizlaló is, amely kutricáinak szerkezetével és elrendezésével, csoportosításával különbözik a kettőtől. A hizlalóknak kifutóudvar felőli homlokzatán célszerű egy oszlopos fedett előteret készíteni, ahová az állatok kellemetlen idő-, járás esetén elhúzódhatnak. Ól­rendszerü hizlalásnál elégséges 1 és félszer olyan kifutó udvar mint a szállásnál. ^ Következő alkalommal a juhte- j nyésztéssel kapcsolatos hazai és külföldi rendszerű gazdasági épü­leteket fofiom leirni. Lélekzés Már béke van, mert sírtam. És most már nincs is beszélni­valóm, semmiről senkinek. Nem elég az, hogy lélekzem, hogy lassan-lassan még sétálgat a vérem a szivemtől a szivemig ? Senki sem mondja, hogy nem akarok élni: és minden reggel fölnyitom szemem és nyitva tartom egy hosszu-hosszu nap, | } pedig rossz ez, pedig rossz ez nagyon. De már béke van, mert sirtam. S a kenyér szóra már meleg lesz az ajkam, a csók miatt már énekelni kezdek, a jó Istent is nagyon szeretem, a fejemet is gőggeí emelem, a bánatom is olyan szép, mint tegnap. De beszélnivalóm: semmi. Mindezeket sem szóval mondom, csak ugy lélekzem el. T. K. Q K részére, akik nem buktak meg a 4X6V2 és 6X9 minden gy. rímányu ÖLLFILM l'SO Blumbergtiél minden más feryképész?ti cikk olcsón kapható. 4155—20 Vasárnap lesz a nyíregyházi öreg diákok közgyűlése A Nyíregyházi öreg Diákok Szö­vetsége julius 6-án, vasárnap dél­előtt a Kossuth reálgimnázium dísztermében közgyűlést tart. A közgyűlésre szóló meghívót már napokkal ezelőtt szétküldték á Szövetség valamennyi tagjának, —. ha azonban bármely okból nerrtf kapott volna valaki meghívót, ez­úton is tudomására hozzuk a gyű­lés időpontját. ; > A közgyűlés fél 11 órakor kezdő­dik. Tárgysorozatán szerepel az elnöki megnyitón, az ügyvezető al­felnö'k s a pénztáros jelentésén kí­vül az elhunyt pénztáros helyébe pénztáros választása s a közgyű­lés elé beterjesztett indítványok. A közgyűlést a Sóstón társas VÁROSI MOZGÓ Szerdán 7 és 9 órakor Csak 1 napig Csüiőitökön 6 és 9 órakor } REGINALD DENNY: Mókaházasság KEN MAYNARD: Arizona csillaga 25 felvonásos Z0R0-HURU VERSENY 3 órás kacagás Kedvező időjárás esetén a 9 órai előadásokat a kertben tattjuk. A 9 órai előadásokat katonazenekar kiséri. Zúg az éji bogár, csápjait kitárja, De a Fiit'katona felkészülve várja Ha á gyermek minden védelem nélkül al­szik, könnyű zsákmánya a veszélyes beteg­ségek csíráit hordozó szúnyogoknak. Legin­kább éijel hatolnak be lakásunkba. Perme­tezzünk Flííet, mielőtt lefekszünk. Piifc megöli a legyeket, szúnyogokat, bolhákat, tetveket, molyokat, hangyákat, sváboka-, J poloskákat és elpusztítja petéiket íj. Veszélytelen. Nem hagy foítot. Fiit nem tévesztendő össze más rovarirtók­kal 1 Sárga kanna, — fekete sávval! Panaeoa Gyfawservcgyésseii IMT, BudcpesJ, Vfc, Figyeli i>ora 16, ebéd követi. Az ebéden való rész­véteit a közgyűlést megelőzően a diszterem ajtajában kitett ivre kell feljegyezni. Napi hírek í KiSNAPTAR. Julius 3. Csütörtök. Róm. kath. Kornél. Gör. kath. Jácint. Prot. Kornél. Izr. Thamus 7. VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Zoro^Ii uru verseny (6 és 9 órakor) DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Ne játssz a nővel! (6 és 9 órakor) APOLLÓ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Vig Miklós és Érckövi László Vidám estje (1/48 ési/^io órakor) Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. A közös úszómedencé­ben hétfőn és csütörtökön csak nők fürödhetnek. Bujtosi strandfürdő: nyitva egésa napon át. Kedden és pénteken 13—16 órák között csak nőknek. ököritói strandfürdő egész napon át nyitva. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a Lányi-Gonda és Illés Zsófia gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Julius 3. Encs, Keszthely (sertésvá­sár nincs), Onód, Sátoraljaúj­hely; állatvásár: Celldömölk, Ti­szafüred, Putnojk, Kiskomárom (lóvásár nincs). Julius 5. Lóvásár: Mezőberény. — Sertésvásár: Kistelek. Julius 6. Csépa, Jászdózsa, Kiste­lek, Jászkarajenő, Szabadszállás; kirakodóvásár: Mezőberény. Julius 7. Bonyhád, Dombrád, Eger Felsősegesd (sertésvásár nincs), Karcag, Lajosmizse, Lepsény (sertésvásár nincs), Nyíregyházi Pécs, Rétság, Sárvár, Somlóvá­sárhely (sertésvásár nincs), Ti­szaszentimre, Vörs (sertésvásár nincs), Zalabaksla (sjertésvásár nincs); lóvásár: Sopron. Rádió-műsor. Budapest. Csütörtök. 9.15: A házikvartett hangv. 9.30: Hirek. 9.45: A délelőtti hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelző szol­gálat. Vízállásjelentés magyarul. és németül. 12: Déli harangszó &z egyetemi templomból, idő járás jelentés éa hirek. 12.05: Hangverseny. Utána: Hirek. 12.25: A hangv. folytatása. 1: Időjelzés, időjárás- és vis­állásjelentés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom