Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-23 / 165. szám
HALÁLOZÁS. Lux Antal, a Nyíregyházi Villamos Társulat főművezetője 54 éves korában elhunyt. Közei 30 éve állt a tröszt szolgálatában, s nyolc évigvolt a nyiregyházi villamostelep főművezetője. Derék, szorgalmas ember volt, aki kötelességét mindig hiven teljesítette. Temetése holnap délután 3 órakor lesz a villamos telepen lévő gyászházból, a róm. kath. egyház szertartása szerint. Felesége és kilenc éves kisfia gyászolja. — Darányi sikeres szereplése Stockholmban. A stockholmi nemzetközi atlétikai mérkőzések során Darányi tegnap a sulydobásban 14.99 méteres dobásával eiső lett. Késmárky a magasugrásban harmadik lett 180 centiméterrel. — Vigyázat, jönnek az aláírásgyűjtő könyvügynökök. Egy alka'mi könyvkiadó vállalat, amely főleg »irredenta üzletekben« dolgozik, újra kitalált egy nagystílű ötletet, amely sok pénzt préselt ki a gyanútlan és jóhiszemű közönségből. A Budapesten székelő vállalkozás elhatározta, hogy kiadja a »magyar gyermekek üdvözletét Rothermere Iordhoz« cimü könyvet. A könyv mellékletében a megrendelők sajátkezű auto" gramjukat adhatják a nemes lordnak. Ugyanis egy példánykönyvet az autogramokkal együtt Londonba küld Rothermeréhez az ötletes kiadó. Az aláírásokért 5 pengő tiszteletdijat kérnek az ügynökök. merthát valamibői csak élni kell. A belügyminiszter értesült a legújabb könyvakcióról és leiratban értesítette az alispánokat hogy az aláírást gyűjtő ügynökök garázdálkodását akadályozzák meg és ha megjelennének, vegyék elejét a visszaéléseknek. — Gyomor -és bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, fölfuvódásnál, gyomorégésnél, felbö* fögésnéi .szédülésnél, homiokfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természetes »Ferenc József« keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — A nyiregyházi Meteorológiai Állomás jelentése szerint julius 21-én a hőmérséklet maximuma plusz 29, a minimuma plusz 9.5 fok C volt csapadék nélkül. — Agyvértődulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság a természetes »Ferenc József« keserűvíz használata által igen sokszor megszűntethe" tők. 2595-1 — Fleuron állatregényei ujbói kaphatók az Ujságboltban. ANGOL DUNLOP megérkezett a képviselethez JárayE. Nyíregyháza, Széchenyi-út 9. sz. >HVíryidík. NYÍREGYHÁZI ÚTMUTATÓ E rovat alatt — mely a „Nyírvidék" olcsó reklámakciója — csak 15 szavas hirdetéseket közlünk, naponta 1-50 pengőért Hallatlan olcsnó vásárolhatja butöFaíf a vidék legnagyobb bútor áruházában. Ajánlja sajját készitményü bútorait SUHANESZ bútorcsarnok, Kállói-utca 4. szám. jRlu 23. 6°. írógépek körzetképviselete JÖBA ELEK könyvnyomdája Nyíregyháza, Széchenyi-ut 9. Telefon 139. Kérje a gép díjtalan bemutatását. Nyolc szalmakazal égett Se tegnap délután az Örökös-földön A veszedelmes tüzet két cigánylegény goodatlansága okozta Röviden beszámoltunk arról a hatalmas tűzről amely tegnap délután az örökösföldön pusztított s amely nyolc kazal szalmát hamvasztott el s erősen veszélyeztette a környező tanyákat is. Derék tűzoltóink vitéz László Árpád parancsnok vezetésévei négy szerelvénnyel vonultak ki, hogy a lakosság segítségével lokalizálják a tüzet s megmentsék a négy szegény gazdaembernek, névszerint: vitéz Szabó Péter fogházőrnek, Juresz" kó Pál v, Molnár János földműveseknek és Kovács Lajos gépésznek a terményét. A nyolc szalmakazal és körülötte a farló az erős szélben hatalmas lánggal égett s a roppant tüz vörösre festette a látóhatárt. A máglyaként égő kazlak oltása emberfeletti munkát követelt, mert • rengeteg vizre volt szükség. Szerencsére a tüz közelében egy elég nagy kiterjedésű tó van, amelynek vizét használták fel a tűzoltók a szivattyú segítségével. Közel 2 óra alatt 66 köbméter vizet zúdítottak az égő területre, amig végre megfeszített munka után sikerült eloltani és a Burger-féle tanyát megmenteni a tűztől. A csendőrség közben a tüz keletkezésének okát kutatta és a nyomozás meglepő eredményre vezetett. Pontosan megállapították ugyanis, hogy a veszedelmes tüzet két cigánylegény. Lakatos Imre nyirtéti és Nagy András pócspetri-i cigányok gondatlansága okozta. A két legény a szalma mellett haladt el és gyújtott cigarettára. Az égő gyufaszálat eldobták, amelytől a száraz tarló tüzet fogott és a szélben gyorsan terjedt. Igy kapott lángra aztán a legközelebbi kazal, amelynek magasra szökő lángja percek alatt még hét kazlat gyújtott fel. 1A csendőrség a két cigánylegényt őrizetbe vette és a nyiregyv házi kir. ügyészségre szállította. A tűzoltók fél 5 órakor vonultak a laktanyába. Öt lövéssel akarta megölni ángelescu román államtitkárt egy ezaltált macedón diák Mind az öt lövés talált, de nem okozott súlyosabb sérülést és Angelescn már el is hagyta a szanatóriumot — A merénylet az antiszemita zavargások erélyes elfojtása miatt történt 12 1930. julius 23. len v mert az államtitkár a Dob",, rudzsa-beli Coliacra megyében a. nemzeti parasztpárt helyi tagozatának elnöke és mint ilyent a merénylők őt tartják a tartomány tulajdonjogi rendszerét szabályozó uj törvény értelmi szerzőjének. A törvény, melynek révén a kormány nagyszabású segitőakciót indit meg, a bulgár és török kisebbségek követeléseit elégíti kiLetartóztatták Borsán a pópákat és 26 társukat. A merényletet az antiszemita zavargásokkal is kapcsolatba hozták. Ugyanis Ángelescu a belügyminisztérium egyik főtisztviselőjét küldte ki, hogy ellenőrizze . elég erélyesek-e a helyi hatóságok az antiszemita zavargások elfojtásában. Ángelescu erélyes eljárásra utasította Máramaros. megye prefektusát és az antiszemiták ellen megindult elájrássai kapcsolatban letartóztatták Berindes és Dumitrescu román görögkeleti lelkészeket 26 társukkal együtt Egy csendőrszázados gépfegyveres csendőrosztaggal, valamint » máramarosszigeti ügyészség vezetőjével és a törvényszék vizsgálóbírójával megjelent a máramarosmegyei Borsán és Ángelescu rendeletére való hivatkozással letartóztatta a két pópát és a Berindes lakásán tartózkodó unokaöctsét, a ki bukaresti egyetemi hallgató. Kívülük még 2 5 embert tartóztattak le a főkolomposok közül. A letartóztatottakat a máramarosszigeti ügyészség fogházába szállították. Beza kihallgatásakor kijelentette, hogy az államtitkárt meg akarra ölni. Ángelescu állapota már annyira javult, hogy elhagyta a szanatóriumot. A nyomozás során kiderült, hogy Bezárlak nincsenek bűntársai. Akkor lőtt az államtitkárra, mikor az a másik két diák által tal átnyújtott ajánlólevelet olvasta. Az »Epoca« cimü lap szerkesztője kijelentette, hogy Bezát exaltált embernek ismerték a szerkesztőségben. i Bukarestből jelentik: Hétfőn egy órakor négy macedón származású román diák jelentkezett kihallgatásra Ángelescu belügyi államtitkárnál ,azzal az ürüggyel, hogy. memorandumot akarnak neki átadni. Mikor az államtitkár a memorandumot olvasta. Beza Alexander diák előrántotta revolverét és ötször Angelescura JSőtt. A golyók az államtitkárt arcán, mellén, vállán és karján érték. Az államtitkár, bár sebeiből ömlött a vér, nem vesztette el lélekjelenlétét és rávetette magát a merénylőre, majd a szo- 1 bábán üldözőbe vette, lefogta és igy megakadályozta, hogy utolsó töltényét is kilőjje. Az államtitkárt szanatóriumba szállították és első segélyben részesítették. Az orvosi vizsgálat megállapítása szerint fejét és mellét csak horzsolta a golyó, de a többi helyen a testbe hatoltak, azonban nemesebb testrészeket itt sem sértettek meg. Az orvosi vélemény szerint a beteg tul van a veszélyen. A merénylőt és társait letartóztatták. A vizsgálat adatai szerint a me-. rénylet oka bosszú Ángelescu elDIADAL MOZGÓ Szerdán, csütörtökön, juüus 23-án és 24-én KÖNIGSMARK ás LENGYELVÉR 3 órás előadások 5 és 9 órakor, mind a négy rész egyszerre. 1239—1930. vsz. Árverési hirdetmény Alulírott bir. végrehajtó az 1881. LX. te. 102. J-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti kp. kir. járásbíróságnak 1930 évi 427407/3. sz. végzése következtében Gáspár Fülöp javára költség 94 P 72 f. 8 jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 3000 P re becsült következő ingóságok u m.: egy traktor nyilvános birói árverésen eladatnak. Mely árverésnek a tiszalöki kir. járásbíróság Pk 309' —1930. sz. végzése folytán költség 94 P 72 f. tőkekövetelés, ennek kamatai és eddig bíróilag megállapított költségek erejéig Tiszalökön az alperes udvarán leendő megtartására határidőül 1930. évi augusztus hó 5. napjának d. u. 6 órája kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. LX. tc. 201. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Tiszalök, 1930. julius 8. SZÜCSY BÉLA 463 9 kir. jb. vsgrehajtó