Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-17 / 160. szám
1930. julius 18. JNÍYfRYIDÉK. 3 Egy dühöngő részeg legény éles kaszával megfélemlítette Ajak község lakosságát, majd hosszú késével agyonszúrt egy embert Röviden már beszámoltunk ar-s ról a véres drámáról, amely julius 14-én este 10 órakor történt Ajak községben. Dudás Miklós ajaki földművest Kovács Sándor 19 éves legény a »Zöld akác« korcsma előtt 9 cm-es hosszú zsebkésével kétszer ugy megszúrta, hogy a. kisvárdai kórházba való szállítása közben elvérzett. Azon az estén fejezték be az aratómunkások -az aratást Halmy Jenő földbirtokos birtokán és a földesúr áldomást adott a munkásoknak. A fiatal legény másfél deci erős pálinkát fogyasztott, majd társával együtt elment egyik ismerőse, Harsányi József lakására. ahol tovább mulatott. Vissza felé jövet a »Zöld akác« korcsma előtt az erősen ittas Kovács József észrevette, hogy a korcsmában tartózkodik régi haragosa, Farkas Ferenc. Vad harag és bosszúvágy töltötte el lelkét, felkapott egy földön heverő éles kaszát és trágár szavakGhandi tervei csak nagy sokára valósithatók meg. Londonból jelentik: A »Daily Telegraph« diplomáciai tudósítója hosszas beszélgetést folytatott egy közszereplésben álló férfiúval, aki az indiai helyzet alapos ismerője. Az illető a beszélgetés során kijelentette, hogy Ghadi törekvéseinek megvalósulásától beláthatatianul hosszú idő választja el Indiát. Huszonötmillió frank elsikkasztása után megszökött két tisztviselő. Párisból jelentik: A »Petit Párisiéi jelentése szerint egy newyorki bankintézet párisi fiókjának két vezető tisztviselője, akik az előkelő francia társaságban nagyszerepet játszottak, nyomtalanul eltűnt Párisból. Eltűnésük után pénztár vizsgálatot rendeltek el, amelynek során kiderült, hogy 25 millió frankot sikkasztottak el. Románia pénzügyi gárdát szervez. Bukarestből jelentik: A pénzügy minisztérium elhatározta, hogy mi'-' litarista alapon pénzügyi gárdát szervez, amely az adófizetéseket és az adóbehajtásokat fogja ellenőrizni. Egyenruhájuk hasonló lesz •a katonaság uniformisához. Vizsgálatot indítottak a bukovinai antiszemita zavargások ügyében. Bukarestből jelentik: Mint isme-retes, néhány nap előtt véres antiszemita zavargások voltak Bukovinában. A kormány vizsgálatot indított, amelynek során kiderült, hogy a mozgalomnak papok voltak a vezetői és hogy a rendőrsé_get mulasztás terheli. Véget ért az erdélyi nyomdászsztrájk. Bukarestből jelentik: Az erdélyi •és a Bánát egy részére kiterjedő nyomdászsztrájk véget ért. Ma reggel már az összes lapok megjelenjek. A megegyezés a :íégi kollektív iszerződés alapján történt, amelyet a nyomdatulajdonasok megújítottak. kai hivta Farkast, hogy jöj. jön ki a korcsmából. Társai, élükön Dudás Miklóssal csak nehezen tudták lefékezni a duhaj legényt és elvenni tőle a kaszát. Kovács azonban még most sem tért észre. Alig hogy a kaszát elvették tőle titokban elővette hosszupengéjü zsebkését és ócsárolni kezdte Dudás Miklóst, hogy miért ivott együtt az ő haragosával. Dudás Miklós felesége, aki férje mellett állott, megsokalta a legény fennhéjázó modorát és le akarta inteni: — Taknyos, te már az emberek közé sorolod magad! Takarodj innen, mert alaposan felképellek I — szólt rá Dudásné, mire Kovács durván melLbelökte az asszonyt. — Dudás nem vette észre, hogy Kovács kezében szorongatja a gyilkos kést, elébe állt és megragadta a támadó legényt. Ez volt a végzete. Kovács állatias gyűlölettel szúrásra emelte kését és teljes erejével Dudás nvakába ' döfte. Aztán még egyszer lesújtott a gyilkos kés és a szerencsétlen ember nyakából és melléből vastag sugárban magasra szökkent a vér. A következő pillanatban Dudás társai lefogták a dühöngő legényt, de már késő volt. Dudás véresen támolygott még néhány lépést, aztán eszméletlenül esett össze. A kés átvágta baloldali nyakütőerét, úgyhogy a gyorsan előhívott orvos sem segíthetett rajta. A szúrás menthetetlenül halálos volt. A másik szúrás a mellkas jobboldalát érte és sülyos, de nem életveszélyes sebet okozott. A gyilkos legényt beismérő vallomása után a csendőrök letartóztatták és a nyíregyházi kir. ügyészségre kisérték. ahol várja méltó büntetését, — Beföttkötözéshez Penészmentes Pergament Papir és Kristály üveghártya a legjobb minőségűién kapható az Ujságböltban. Ujabb bajok a düsseldorfi rémmel Nem akarja aláírni beismerő vallomását Düsseldorfból jelentik: Kürtén Péter, a düsseldorfi tömeggyilkossággal vádolt napszámos most állhatatosan amellett az álláspont me* lett tart ki, hogy addig nem irja alá beismerő vallomását, amig tárgyi bizonyítékokkal nem támasztják alá minden egyes terhére rótt bűncselekményben való bünrészességét. A nyomozó hatóságok kénytelenek Kürtén kívánságának eleget tenni és megkezdték az egyes bűnesetek újbóli kinyomozását. A nyomozás most a Kühn asszony elleni merénylet körülményeit akarja tisztázni. Kühn asszony ellen 1929ben gyilkos merényletet követtek el, az asszony azonban súlyos sérülések árán megmenekült. Röntgen vizsgálat megállapította, hogy a merénylet alkalmával egy olló letört vége visszamaradt az asszony fejében. Ez a körülmény igen terhelő Kürtenre nézve, mert elfogatása alkalmával igen sok ollót foglaltak le nála, amelyek közül egyik nfek a vége hiányzott. hajlandó Magyarországgal gazdaság! téren együttműködni á román külügyminiszter érdekes nyilatkozata Párisból jelentik: Mironescu román külügyminiszter, aki jelenleg Párisban időzik, az »Excelsior« tudósítója előtt nyilatkozatot tett. — Nyilatkozatában kifejtette a kisantant tervbevett gazdasági együttműködésének céljait. Románia és Jugoszlávia szakminiszterei — mondotta Mironescu — e hó folyamán összejövetelt tartanak Romániában, hogy megvitassák, milyen módon lehetne a két ország gazdasági együttműködését a lehető leggyorsabban biztosítani. Ez az együttműködés arra irányul, hogy egyrészt megvédjék a két állam mezőgazdasági érdekeit, másrészt, hogy megteremtsék a nagy államok iparára ráutalt fogyasztók szövetségét. Ha már a megegyezés megtörtént, akkor kerül sor arra, hogy Csehországgal is megállapodjanak a közreműködés módozatairól. Ezzel megvalósul a »gazdasági kisantant«, amely nem irányul mások ellen, hanem ellenkezőleg, arra törekszik, hogy a többi nemzettel "is keressen együttmüköaést és magához vonja azokat az országokat, amelyeknek hasonló érdekeik vannak. Nem zárjuk ki az együttműködésből — mondotta a miniszter — Magyarországot sem, ha Magyarország kész velünk együttmunkálkodni. — Természetesen melegen óhajtjuk, hogy Lengyelország is csatlakozzék hozzánk. Ilyenformán fontos Tegionális gazdasági tömörülést létesíthetünk, amelynek működése véleményem szerint politikai térre is kiterjedhet. Ez a tömörülés nagyban előmozdítja majd annak a föderális rendszernek megszervezését, amelyet Briand kezdeményezett. Királyi kihallgatás ntán megverték Dncát Bukarestből jelentik: Duca volt külügyminiszternek kedd esti királyi audienciája botrányos jelenetekbe fulladt. Amikor Duca, aki a liberális párt egyik vezére, elhagyta a királyi palotát, a tömeg tüntetni kezdtek ellene. Ott voltak azonban Duca hivei is, akik mellette tüntettek. A két csoport között verekedésre került a sor és csak nagyobb rendőri készültség tudta szétoszlatni az egymással szembenálló politikai ellenfeleket. Duca ellenfelének, Bratianu Györgynek hivei tettlég is inzultálták a volt külügyminisztert, aki nem tudott autójához jutni és a királyi palota kapujában volt kénytelen bevárni, amíg a tömeget szétkergették. SUIMON BÉL* játszik a legjobb bohózatában a TT NEVETŐ BUDAPEST előadásain szombattól keddig a Városi Mozgóban. Páchy Erzsi, Lábass Juci, Honthy Hanna a legújabb seriöz dalokat éneklik. Weigand Tibor a legnépszerűbb rádióénekes két sanzont ad elő. Gáth Sándor Petőfi verseket szaval. Pethes és Dénes hangversenyparódiát mutatnak be. Fellépnek még: Vaszary Piroska, Karinthy Frigyes, Fekete Pál, Dajbukát Ilona, Bársony István, Szécsy Hédi és Várad y Kató. Előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Rendes hangos helyárak. Kedvezményes jegyek ráfizetéssel érvényesek. TŐZSDE. A pengő Zürichben nyitásko.' 90*175 zárlatkor 90*175 voit \aluták : Angol font 27.75—90 Cseh korona 16.91 — 17-01 Dinár 10.07-10.15 Dollár 567.40—569-40 Frank 22.45—75 Leu 3.37—3 41 Lira 29.70—30.00 Márka 13e.00—136.60 Osztrák schilling 80.35—75 Svájci frank \ 10.80—111'30 7 erménvpiac: Ujbuza 77 kg. 18'25—18"40 Buza 78 kg. 18 30 —18'60 » 80 » 18-60—18-90 Sozs 10.80 — 90 Árpa I. 13.75—14.00 „ II. 13 25—13.50 Zab I. 16.20—16.50 „ n. 15 90—16 10 Tengeri 15.60—85 Korpa 8-75—8.90 Repce uj 26-00—26.50 Határídósök : Buza októberi zárlat 19.06-19-07 Rozs októberre 12-12—13 Tengeri juliusra 15-90—16 Tengeri augusztusra 15*42—43 Tengeri transit auguszsra 13*20-30 — Penészmentes Pergamant Papir megvédi befőttjeit. Kapható az Ujságböltban. , ,