Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-07 / 128. szám
2 jWVfWriDÉK. 1930. junius 1. Titolescu lesben A kisantant államainak politikai grafikonja szeszélyes kilengéi seivel és váratlan fordulataival állandó bizonyítéka annak, hogy milyen megfontolás nélkül cselekedtek azok, akik ezeket a kis álla*mokat összetartó erövei rendelkező országok részeiből összefabrikálták. Különösen Románia az, mely a jövő elfogulatlan történetírója számára a legtöbb tanulságot fogja csinálni arra, milyennek nem szabad lenni egy országnak, ha a maga emberségéből akarja fenntartani azt az állam testet, melyet mások ek>rzott területi gazdagságából harácsolt össze. Évek óta nagybeteg Románia belpohtikája. Olyan beteg, hogy még a legelzártabb sorompókon keresztül is idesikolt az a nyugtalanság, mely az ottani közvéleiményt állandóan hatalmában tartja. Mióta Károly trónörököst szám üzetésbe kényszeritette a magát diktátornak kijátszó nacionalista vezérkar, úgyszólván nem múlik ei pap anélkül, hogy Románia felől válsághíreket ne halljunk. Ez a folytonos válság magában hordja megoldásának teljes lehetetlensé|gét. Nincs olyan koalíciós alap, mely legalább átmenetileg- biztosítja annak a kormánynak nyugodt fennmaradását, mely a kulisszák mögött egymással kíbékülhetetlen harcban álló régenstanács szeszélyétől függ Most harcias front vaji kialakulóban Mamu miniszterelnök kormánya ellen, A hmterland fedezékében a mesterkedés fondorlataiban utólérhetetlen Tituiescu bcjik meg, aki igazi célját nyiltan nem akarja mutatni és csak a kulisszák mögött irányítja stratégiai húzásait. A napokban egybehívják a krízis nyomasztó hatása alatt a nemzeti parasztpárt vezéreit és kísérletet tesznek arra nézve, vájjon lehetséges-e még a Maniu-kormányt nagyobb átszervezés révén átmenjtení a párt ellenzék mesterséges farkasvermein. Egyelőre ez nem látszik valólszinünek. Tituiescu nevétől hangos a politikai aréna. Mindenki tőle várja a helyzet megoldását. Tőle ,aki inkább a helyzetek megoldhatatflanná zavarásában mester. Szinte speciális példája a balkáni politika tragikomikus nivótlanságának az, ami Tituiescu körül történik'. A román közéletnek ez a jellegzetes alakja még Louscheur-t is felhasználta a maga sajátkezüleg intézett reklámhadjárata érdekében. A francia utazó, mintegy grandiózus mértékig emelkedő politikai ügynök, valósággal ajánlotta a jól bevált árut: Titun lescu ur miniszterelnökségét, kisebb rangú kollégáinak mintájára azzal a dicsérettel, hogy az áru a külföldi ^piacokon jól be van vezetve. Ha ez sem használ Titiílescunak, akkor igazán megbukott a balkáni szabadalmazott nerrfzetközi politikai önreklám kreá!ció. A régenstanács a nyilt színen mindenesetre kénytelen belenyugodni egyhangúlag Tituiescu hatalomrajutásába, mert ezt sikerült a parasztpárt belső egyetértésének feltételévé reklámozni. A válság úgynevezett megoldásának az | önmesiás-Titulescun kivül csak a koalíciós Jorga-kormányt lehetne tekinteni, de ennek uralma csak addig tartana, amig Tituiescu a nyugati barátok befolyása alatt aknamunkájával fel nem robbantaná alattuk az amugyis csak erőszakos kompromisszumok utján létrejött koalíciós alapot. A háttérben a telefonkoncesszió ügyének homályában egy másik terv, az akciót vezető Junian révén vezérség és mmiszterehröki megbízás jutna eszerint a terv szerint Mihalache földmivelésügyi miniszternek, de ez is csak még jobban összezavarná a politikai bábrendszer táncoltató zsinórjait. Tituiescu lesben áll és ő tudja: ki az egyedüli »nemzetmentő« miniszterelnök-jelölt. Érdekes. Véletlenül szintén Titulescunak hívják. És ha hívják, ő »feláldozza magáta és jön... Ha muszáj... A Terézkornti Színpad turnézó tagjai végignézték nyíregyházán az „Alvfoci hnszárok" Öt bohózatban és egy drámai szerepben lép fel ma este Salamon Béla (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Szerda délután 4 órakor váratlanul Nyíregyházára érkezett Salamon Béla igazgató vezetésével a Teréz'köruti Színpad turnézó tárulata. Az eredeti programm Szerint aznap, jumus 4-én Sátoraljaújhelyen kellett volna játszaniok, de ez az előadás a trianoni emlékezés miatt elmaradt s az igy adódott szabadnapot arra használták fel Salafmonék, hogy átránduljanak Nyíregyházára. Éz az a város, melyet ők legjobban Szeretnek valamenynyi vidéki állomáshelyük között s épen ezért a koraesti órákban mar ott láttuk őket a korzón és a parkokban. Este pedig Gulyás igazgató meghívására végig nézték az »AIvinci huszárok« zsúfolt házé lőtt pergő előadását s el voltak ragadtatva a nyiregyházi művészek kitűnő játékától, amit személyesen is kifejeztek előttük. Tegnap délelőtt utazott eí aztán Nyíregyházáról a Rajna Ahce, Lenigyel Gizi, Götz Erzsi, Salamon Béla, Komlós Vilmos, Várnai László és Tallián Lászlóból álló együttes, hogy a soronkövetkező pro*grammjukat abszolválják. Ma pedig, péntek este 8 órakor ismét a mi színházunkban lesznek, de ezúttal a színpadon. Fölösleges talán, de mégis megem)litjük, hogy a Terézköruti Színpad ma esti előadása egész különleges élményt fog nyújtani az érdeklődők seregének. Soha ilyen hatalmas műsorral még nem jöttek vidékre Salamonék. A már világhírű Nóti Károly négy uj bohózatát játssza végig Salamon Béla neves partnerével, Rajna Aliceszal. Fellépnek ezenkívül egy Szenes-bohózatban is. Az erdélyi származású Lőrincz Miklós »Alibi« cimü tréfája szenzációs poénjévé! frappirozni fogja a nyiregyházi közönséget is, de a többi Nóti és Vadnai tréfák 06 szatírák mellett is az est fénypontja László Miklós »Commedia del'arte«-ja lesz, — mely a pesti kabarék ezévi legnagyobb sikerét jelentette s amely ben az örvökké mulattató Salamon Béla művészetének eddig ismeretlen oldaláról, mint drámai színész fog bemutatkozni. Hogy milyen hatással, azt a pesti újságokat olvasók már úgyis tudják. Végül még egyet: A Terézköruti Színpad elit-színház, amelynek műsora sohasem sikamlós, de mindenkor ízléses és elsősorban szellemes. Szép sikerrel zajlott le a lyíregvteí m kir. áll. tanítóképző évzáró toraaimoepe és háziversenye A nyiregyházi m. kir. állami tanítóképző-intézet növendékei, akik csak az elmúlt napokban tüntették ki magukat a helybeli és környékbeli középfokú iskolák céllövőversenyén, amelyen elnyerték a csapatverseny első diját, a szokásos évzáró tornaünnepükön és házi versenyükön ujabb tanújelét adták annak, hogy a testgyakorlás, atlétika és a sport többi ágaiban is derekasan megállják a helyüket. ? A tanítóképzősök házi versenynyel egybekötött tornaünnepe szerdán délután zajlott le a Nytve bujtosi sporttelepén. A program valamennyi száma kitűnően sikerült, habár az eredményeket nagyban veszélyeztette az előző napi felhőszakadástól megrongált pálya, amely annyira sáros és sikos volt, hogy amiatt több versenyszámot le kellett venni a műsorról. A műsor 4 órakor a tanítóképzősök diszfelvonulásávai kezdődött. Impozáns látvány volt, amint a több mint 160 főből álló, ízléses egyenruhát viselő diáksereg katonai fegyelmezettséggel, feszes lépésekkel ,az intézet kis zenekarának indulója mellett, kombinált menetelésben felvonult a tribün elé, ahol először elénekelte a Magyar Hiszekegyet, majd a nagy számban megjelent közönség lelkes óváctója mellett bemutatta a legprecízebb pontossággal betanult szabadgyakorlatait. A tornagyakorlatokat követő és sok tekintetben a középiskolai nívót is túlszárnyaló atlétikai verseny eredményei a következők: A 100 méteres síkfutásban első lett Nedits Győző III. é. n., má,sodik Nedits Richárd I. é. n.„harmadik Kuzsmiczky Sándor V. é. növendék A sulydobásban első lett Kuzsmiczky Sándor V. é .n., Nedits Richárd I. é. n., harmadik Ganzler Géza V. é .n. A gerelyvetésben első lett Nedits Győző III. é .n. második Pöcze Ferenc I. é. n., harmadik Nedits Richárd I. é .n. A diszkoszdobásban első lett Kuzsmiczky Sándor V. é. n., második Ganzler Géza V. é. n., harmadik D rá vay József IV. é. n. A nyújtón kitüntették magukat a haladók közül Kuzsmiczky Sándor V. é. n., Nagy László V. é. n., Iszály Ferenc V. é. n. Iszály János III. é. n. Kotráncz Sándor III. é. n. és Tóth Lajos II. é. n. a kezdők közül: Stevanyik Mihály II. é. n., Balogh Gyula I. é. n., Kovács András II. é. n, Munkácsi József I. é. n. és TótinGyula I. é .n. A korláton kitüntették magukat a haladók közül: Kuzsmiczky Sándor V. é. n., Nagy László V. é. n., Tóth Lajos II. é. n., Iszály Ferenc V. é. n., Kotráncz Sándor III. é. n. és Iszály János III. é. n., a kezdők közül Kovács András II. é .n., Tótin Gyula I. é n. Buttyán Sándor I. é. n., Balogh Gyula I. é. n., Balogh István I. é. n. és Munkácsy József I. é. n. A szebbnél-szebb korlát- és nyújtó produkciók lezajlása után a IV. és III. éves növendékek dobólabda-mérkőzése következett, amely 10—10 perces időben 6:2 eredménnyel végződött a IV. évesek javára. A versenyszámokat az I. évesek tréfás versenye zárta be, amelyet Ardán József tanítójelölt vezetett. A versenyek befejeztével a tanítóképzősök újra a tribün elé vonultak, ahol Lukács Béla igazgató hivatalos távollétében árkosi Barabás Tibor tanár tolmácsolta az ifjúságnak a tanán testület teljes megelégedését mind a céllövő, versenyen, mind pedig az évzáró tornaünnepségen elért ntvós teljesítményekért és a kitűnő eredményekért, melyekért elsősorban is Petráskó László tornatanárt illeti méltó elismerés, aki a tornaterem Üzlet megszűnés e miatt árusítás már csak rövid ideig! Selyem nadrág atlasz csíkkal, melynek ára P 3'50, most az ára csak . . Mosó selyemharisnya minden árnyalatban, volt ára P 3 20, most csak S ;lyemharisnya egész nehéz, príma minCség, mig a készlet tart . . Áraimat ismételten leszállítottam. Érdeke mindenkinek, hogy most vásároljon, mert soha az életben ilyen olcsón még nem vásárolt, mint most. — ÁRAIM: mintákban . . . . P 128 Férfi flór zokni, csodaszép P 1-98 ajándék ára most Női flór harisnya príma minőség minden P 198 árnyalatban . . P S-98 Férfi hossiuuá-n sportharisnya, melyet P 3*38 olcsón vettem, olcsón adom amig a készlet tart P 0-98 Gépielyem minden minben 19 fillér helyett csak .... 08 fillér. Minden vevő, ki mostanában vásárol, pénzéért dupla értékét kapja. Nagy tétel selyem Combioét vettem, melynek a rendes ára 8'5n, most az ára P 4'98 Fxíra, príma mnliné férfi zoíui, melynek volt ára P 3*80, most az ára Csakis égés* finom minőségű dop'a keménygallér P I íO helyett, most P 1*98 P 0 98 Erecsák József uri- és női divatkereskedő Káli ói-utca 2. szám. Üzlethelyiség kiadó. 3534—4 Berendezés eladó-