Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-29 / 145. szám
1930. junius 28. .Nyíryidsk. Egyre jobban ismertté kezd lenni a »Szociális testvér« név azokban a körökben amelyeknek komoly programmja a: épités. A népgondozásnál, termelő és ipari vállalatoknál; különféle szo ciális mozgalmaknál, egyesületek nél, intézményeknél, egyházközségekben, városi és községi szociális munkakörökben találkozunk vele Programmjuk szerint munkakö rükhöz is tartozik a modern szo ciális élet minden ellátatlan területe. A modern élet közmunkásai nak nevezik magukat. A mai 'életünknek egyik legna gyobb szükséglete talán éppen ez A közélet fórumain a sok pozitio között igény nélküli emberek kel lenének munkára, feladatok megöl dására, a sokak érdekeinek önha szon nélküli előrevitelére. Jeientősége van az ország szem pontjából annak a ténynek, hogy egy csoport ember egész életre szóló elhatározással, a hivatás áthatottságával vállalkozik erre. — Hogy általá 1 an véve fe!isme:üi szociális körökben ennek a ténynek jjelentőségét, azt látszik igazolni az a helyzet is, hogy már most, a munkábaállás első éveiben több megbízást kapnak a Szociális test, vérek, mint amennyinek létszámuk szerint eleget, tudnak tenni. Azért is, hogy uj munkásokat nyerjenek, de másrészt pusztán szociális közszellem mélyitése szempontjából tartják a legutóbbi években rendszeresített kurzusaikat, elsősorban a női ifjúság számára. Az ez évi ilyen irányú kurzus programmjában ezek a tételek szerepelnek: Kötelességem-e a közért dolgozni? Az országos gyermekvédelem. A nyomor és bün. A nemzet szegénysége és az% egyén boldogulása. Közegészségügy. A Iélekmentés szent feladata. Mit akar a nőmozgalom? A külföldre szakadt magyarok élete. Miért dolgozunk a politikában? A hivatás: a családalapításra és a szerzetes életre. A kurzus két csoportban folyik. Az első jul. i—7, a másik 8— 15-ig. Mindkettő Szegváron, Csongrádmegyében, ahol a Társaság tagjainak kiképzése is folyik, egy éve történt letelepedésük óta, és ahol gyakorlati munkájuk egyes ágait meg lehet ismerni. A kurzuson résztvevők a Társaság otthonában nyernek elhelyezést. Lakás és ellátás 3 P egy napra. Szegénysorsu résztvevők részére több félig és teljesen díjmentes helyet tart fenn a Társaság. Jelentkezni, valamint Slachta Margit által összeállított ismertető füzetet beszerezni a következő címnél lehet: Horváth Gertrúd fő nöknő, Szegvár. Ismertető füzet díjtalan, 40 f-es bélyeg küldendő. óhajtandó volna, hogy a Társaság tágas horizontú programmját alföldi intelligenciánk köré-, bői is minnél többen ismerjék meg és tegyék magukévá. Vitéz Kaszala Károly a világhírű magyar pilcta Nyíregyházán. <TílimLn jó a mennybél JSn f | A mezőgazdasági kérdés mint feiráiyprogramm Valamikor régen, az úgynevezett jó békevilágban is meg volt már a mezőgazdasági kérdés — de, nem a mai formájában. A mult messze ködébe vesző képén a mezőgazdaság kérdése alig emelke« dik felül az egyszerű paraszti ember alakján. Ha mezőgazdaságról hallottunk beszélni, nem is nagyon; gondoltunk másra, mint az eke-' szarvánál ballagó, napsütötte arcú magyar földmivelő népre. Az idők járása azonban megváltozott felettünk is és mások felett is. A mezőgazdasági problémák las., san kezdtek felfelé csúszni az' egyszeri paraszti ember ekeszarva és nádfedeles kunyhója mellől a nadrágos emberek zsalugáteres ablakai felé is. Sőt hova tovább belopóztak a párnázott ajtók, szalónok és fogadótermek parkettjei és neszfogó szőnyegein hangtalanul járó-kelő előkelő urak gondolatvilágába is. Ez a kis jelentéktelennek látszó valami aztán a háború alatt borzasztó nagy ur lett. Százszorta nagyobb, mint hittük volna. Népek, nemietek, hadseregek üdve, boldogsága és jóléte függött a helyesen vagy helytelenül kezelt mezőgazdasági problémák megoldásától. Okszerű mezőgazdasági program keresztülhajtása győzelmet jelentett a világháború alatt. A termelés, különösen a mezőgazdasági termelés célszerű felhasználása, olyan fontos tényező lett, mint a jó haditerv. És méltán, mert üres gyomorral menetelni, harcolni, még a legfegye'lmezettebb hadsereg sem sokáig képes. Ilyen és hasonló uton-módon lett az addig figyelemre alig méltatott mezőgazdaság egyik legfontosabb tényező a politikai és hadvezérek tárcájában. Mig a népek vezetői eddig a tanulságig eljutottak, addig sok minden történt. Különösen az európai államoknak kelet felé eső népei életében állott be lényeges változás. A német ipar va akarattal keresztül vitt térhódítása mindenki előtt ismert. Láttuk a múltban és látjuk ma is, hogy miként hull a német nép ölébe minden, amit meg akar szerezni magának — csak azért, mert ipari termékei, de leginkább gépipari termékei ezidőszerint még utánozhatatlanok és mert ők ezt tudják, gépáruikat olyan áron bocsátják az arra rászorulók rendelkezésére, hogy ezáltal az ő szűkös mezőgazdasági termeivényeiket bőségesen pótolhassák onnan, ahová ők horribilis áron adják el ipari termékeiket, tehát azoknak, akikre ők is rá vannak ugyan szorulva, de rendkívüli energiával megszervezett üzleti tevékenységükkel rákényszerítik a nekik mezőgazdasági termeivényeket szállítókat áruik nak rendkívül kedvező áron való átengedésére. Vagy nézzük a cseheket. Vájjon nincsenek-e ők is rászorulva me- 1 Ezeket a röplapokat a LUX gyár repülőgépe dobja le Nyíregyházán és környékén. A repülőgép szombaton, junius hó 28-án d. u. 6 órakor a nyiregyházi repülőtéren bárki által megtekinthető. Vitéz Kaszala Károly ur a Lux, Rinso és Vim barátainak, valamint az érdeklődőknek rendelkezésére áll és készséggel szolgál szakszerű magyarázatokkal. zőgazdasági bevitelre s vájjon nem kényszerültek-e ipari termeivényei? ket idegen piacra szállítani? És; mit látunk? Minden ipari termék, melyet akár nekünk, akár más államoknak szállítanak, horribiíiáron kerül a vásárló közönség ke-, zébe. S miért? Mert ügyes üzleti taktikájukkal el tudják érni azt hogy akkor bocsátják áruikat áruba.. amikor az arra reá szorulóknak már égető szüksége van rá! » Természetes, hogy ezeket a játékokat nem lehet a végletekig játszani a mezőgazdaság kárára. Azok a tényezők, akik a mezőgazdasági termeivények eladását irányítják, de maguk a gazdák is rájöttek arra, hogy ha a cseh vászonnak, a cseh posztónak, a, cseh cipőnek és a német gépnek tisztességes ára van, miért ne lehetne tisztességes ára a szerb disznó^alj, a román meg a magyar gabonaféléknek is. Ahogy a magyar kisgazda nem tud adót és adósságot fizetni termeivényei árából, ugyan ugy nem tud a román paraszt sem. És ha ezt tudja, érzi a román paraszt, hiába csergedezne német vér Carol ereil*en, ha ő vako" akarna elhaladni alattvalóinak legérzékenyebben fájó sebe mellett. A német nyitott szemmel való való járás, a német alaposság, a német organizációs készség meg van benne. És alig hogy beteszi lábát országa földjére, állig hogy magára teríti a királyi palástot, már ráteszi kezét a "legveszedelmesebb kérdés forró katlanjára: az elhanyagolt mezőgazdasági érdekek bajainak eliminálására. A tömegek nagy részét mélyen érintő kérdést, a mezőgazdasági kérdés megoldását programjába veszi. És igy lett ez a valamikor elhanya^ golt, jóformán semmibe vett, kicsinyesnek látszó kérdés egyszerre uralkodói gondok által őrzött kérdéssé. Hogy ma még csak a román király avatta a korona gondjai közé, nem sokat változtat a lényegen. Holnap talán egy másik kis államocska, de ki tudja ,holnap után talán már a leghatalmasabb népek uralkodói lesznek kénytelenek elismerni, hogy a mezőgazdasági kérdés többé már nem csak a köznép, nemcsak a paraszt problémája^ hanem finom diplomaták, koronás fők problémája, sőt mi több — programja Jett. — Ml újság az anyakönyvi hivatalban? A nyiregyházi anyakönyvi hivatalban junius 24-én a kö j vetkező bejegyzések történtek: Születtek: Balog Etelka ref. Tóbiás Zsuzsanna r. kath. Kazár Endre ág. h. ev. Meghaltak: Magna Erzsébet ág. h. ev. 18 napos,, Trankovics Györgyné Szankovics Erzsébet r. kath.. 2 3éves. Junius 25-i bejegyzések: Születtek: Fodor János g. kath. Gerják János g. kath.., Orgován Ilona r. kath., Palicz András ág. h. ev., Magéra János ág. h. ev. Házasságot kötöttek ifj. Damu József Gábor m. kir. honv.. szkv. r .kath .és Nagy Julianna ref. Meghaltak: Gabulya Józsefné "Mihalkó Julianna ág. h Ev. 2 2éves, Enyedi Lajos h.. tüzér ref. 24 éves. — A Legújabb Divat juliusj száma megjelent és kapható az Ujságboltban. Egy szám ára Szabásiwel együtt egy pengő.