Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-15 / 134. szám
6 Í930. Junius 15. — Zsebtolvajlás 9 fehérgyarmati vásáron. Juhász György szamosujlaki földmives a legutóbbi fehérgyarmati vásáron rédiát akart váltani s 'mikor belenyiiH a zsebébe, nagy tumultus vette köi>ül, amelynek az lett a következménye, hogy eltűnt a pénztárcája, amelyben 330 p*ngő 20 fillér volt. Ugyanaznap egy másik zsebtolvajlás is történt. Tukacs Gáspár mar a vásárról hazafelé tartott s amikor a vonatra szállt fel, a nagy tolongásban emelték eí munkakönyvét, amelyben 385 pengője volt. A zsebtolvajlásról értesítették a budapesti főkapitányságot is, amelynek detéktivjei a pesti zsebtolvajok körében keresik a tettest. í ; A — Már csak két ftap választ el a jótékonycélu áJlam®orsjáték húzásától. Ha nem akar lemaradni, azonnal siessen a legközelebbi dohánytő'zsdébe vagy postahivatalba s vegyen 3 pengőért egy drb. egész sorsjegyet. — Beiratások az AngoHa&aszSzouyok nyíregyházi intézetek internátusába és nőt felsőkereskedelmi iskolájába jun. 27-én,' ós 28-án déleiőtt 9—12 éráig. Beiratási és vegyes dijak: 40 P. Bemutatandó iratok: Keresztlevél, illetve anyakönyvi kivonat, az utolsó osztály bizonyítvány, oltási vagy ujraoltási bizonyítvány. jx — Az ág. h. ev. leánygimnázium önképzőköre 15-én vasárnapi előtt 11 órai kezdettel a Kossuthgimnázium diszferraében évzáró gyűlést tart, melyre az iskola elöljáróságát , barátait és a szülőket tisztelettel meghívjuk. Müsorraegváltás 40 fillér, diákoknak jer fillér. Műsor: 1. Erkel: Induló a Bánk bánból, zongorán előadja Pecsenye I. 2. Szaval Zombory Ella VIII. o. t. 3. Melinda éueke„ á Baross-cserkészek zenekara szeresádot adott Foerster Tivadar iparoktatási főigazgató tiszteletére Foerster Tivadar iparoJctatásögyi főigazgató Nyíregyházára érkezett az iparostanonciskola megtekintésére és a létesítendő tij iparostanonciskola nagyfontosságú ügyének előkészítésére. A kiváló tanÜgyi férfiút meleg steretettel fogadták ezalkalcyamal is városunkban, A Máv. állomáson a városnevében Polinszky Pál dr. kulturtanácSnok, a tanonciskola képviseletében Varga Ferenc igazgató fogadták. A főigazgató csütörtökön délután Tesléry Károly és Fábry Ignác kir. tanfelügyelők kíséretében megjelent az Ip^rostanonciskolai tanításokon, ahol teljes ejismaerésének adott kifejetéát. A Baross-cserkészé xenekara szerenádot adott a cserkészÜgy iránt is lelkesen érdeklődő Foerster Tivadar lakása, a városháxa előtt. Az íparoscserkészek 8 ión okának üdvözletére adotjt v válaszában Foerster Tivadar főigazgató őrömmel állapította meg art fvohaimos fejlődést amelyet a cserkészek zenekara mai nívóján igazol é3 a szei;enáddal is ldfejeeósre juttatott. Tegnap délelőtt a polgármester helyetteséinél, Szohor Pál főjegyzőnél tett tisztelgő látogatást a főigazgató. Itt is a legmelegebb elismerés hangján nyilatkozott a nyiregyházi iparostanoncoktdtás sziiwönaláról és Varga Ferenc igazgatóról, akire — úgymond — büszke lehet Nyíregyháza várpsa. Foerster Tivadar különösen a Baross cserkészetbe tömörült iparosifjuság szempontjából tett fontos kijelentéseit Nyíregyházán yaló tartózkodása alkalmával. Az iparos cserkészcsapatokban uj szellemmel áthatott iparos nemzedék nevelődik fel, amely szeretettel fogja a leendő iparosifjuságot a cserkésze tzászlaja alá toborozni. Beláthatatlan ennek a jelentősége a nemzett szellem hatalmas megerősödése ssampontjából. Elmondotta a főigazgató, hogy az Iparos cserkészifjak ezentúl jelentkezni fognak abban a városban, ahová eljutnak, afyol esetleg munkát keresnek, az ottani cserkészalakulatoknáL Nyomban fel ve- j szik a csapatba és gondoskodnak I elhelyezésének megkönnyítéséről. :' Ebben az irányban Nyíregyházán í is instrukcióval látta el az íparoá- j cserkészek parancsnokait. 'mmax&sS FIBSEVElÜlüTÉZET Bentlakó és bejáró elemi, közép- és kereskedelmi Iskolai' tanulók részére 26-ik óv BUDAPEST, VI., Munkácsy-u 21. Telefon; Aut 290 00. 9 Tátrai gyermeknyaralója Baldócfürdő fiuknak és leányoknak. Sporttelep. STRAND Hlzókura. Az egész fürdő a gyermekeké Prospektus 3587-2 1 A SAJTÓHIBA énekli Bötykös G. VII. o. t. zongn- j rán kiséri Uzoni E., hegedűn dr. ; Rőder Ede tanár. 4. Jelenetek a j Kérőkből. Előadják: Keresztessy f K., Mezey M., Obetkó S. Pol&k E., Oláh S. Torma M., Ungár M. növendékek. 5. Kardal a Bánkibánból, 'előadja az énekkar. — Hogyan kell he'vesen betömni? A nyár beálltával a háziasrszony legnagyobb gondja: hogy kell a télire való befőtteket helyer aen elkészíteni. Ebben a nagy gondban megbízható és hűséges tanácsokkal szolgád a háziasszonyoknak Bánffy Gyyláné Hunyady Erzsébet szakácskönyvének, A jó házikonyhának sTélire való befőzéseké ciaiü füzete, amely pontos fölvilágpsitást nyújt az Összes befőttek készítésére. A tyzeX ám 80 fillér, kapható az Ujságboltban. — Budapesten, a Központi StSh lodát (Centrál), melyet Pallai Miksa, a Grand Hotel Esplanade, István király, Deák Ferfcne azillodák volt tulajdonosa vett át, lapunk olvasóinak melegen ajánljuk. — A polgári családoknak ez as egyik legismertebb f<frárosi otthona alig 2 percnyire a Keleti pályaudvartól, újonnan berenderre, gőzfűtéssel, hideg-meleg virze!, telefonnal, rádióval várja vidéki éa külföldi vendégeit. A főváros idegenforgalmának nagy nyeresége az uj vezetés alatt álló szálloda, mely ben a polgári árak tellett már £ pengőtől kezdva kaphatók szobák. 3424-i> •Stibi-versbe, versikéba Nemrég, múltkoriba, Belecsúszott, belecsúszott Egy csúf sajtóhiba. Korrektor ur, Máczay UP Az egekre kérem I >Máskoron hej I versikémre Nagyobt gonddal nézzen. No tóé azért, üsse a kő! PTenrJiegyek a fialnak I! Sajtóhibák, csúnya hibáit v Engem meg nem csalnalc Mert a verSbe, versikébe Lehnt egy kis bibi, De a cipőt és a csizmái J Nem véti el Stibi! (Stibi József cipőáruháza: Zrínyi Ilona-utca 2. Telefon 5—79). —A kereskedő ifjak holnapt sóstól kirándulására az indulás' délután fél 2 órakor lesz, az egyesület helyiségéből. Gyalog megyünk fel a Sóstóra. A méhesben pihenő. Este a szabadban tánc. As utolsó villanyossal jövünk vissza. Vendégeket szívesen Iátwifc — Orvosi hir. Dr. Springer Gé- \ za a debreoeni orvosi egyetlen ! tartott tövábbképző tanfolyam befej | jeztével csütörtökön és pénteken ; is rendel. — Adomány. 'A nyiregyházi állami tanitóképző intézet bentlakó növendékeinek 9-es számú dolgozó csoportja 5 pengő 20 fillért "üldót f yüjtött össze s küldött szeresztőségonkbe azzal, hogy azt tetszés szériát használjuk íiil jótékony célra. Mi az összeget a nélkülöző 88 esztendős öregaszSzonynak, özv. Molnár Sándorjáénak (Rózsa-u. 12. szám) küldtük el, ald az ifjúság nemes lélekre valló adományát bálá3 köszönettel fogadta. f. — Értesítés. A -városifag s«gélyezett társulati kereskedő tanonciskola évzáró vizsgája junius 15-én délelőtt 9—n-ig less a központi ág. h.. ev. elemá iskolában, amelyre az érdeklődőket ezúton hivooi meg. Prékopa István igazgató. Városi liip szembsfoíi meonyflt PETROVICH SZVETISZLÁV: A CÁRNŐ ÉS A GÁRDAHADNAGY Fltturegéoy -10 fejezeíbea Forradalom az agglegénvotthonban (Kacagtató bonyodalmak egy kis fruska körül ) Előadások kezdete: hétkőenaponlrint 8 6s fél 9 órakor, ün#p- és vasárnaponként 3, 5, 7 és 8 órakor. Kedvező időjárás esetén a fél 9, illetve a 9 órás előadások a kerjhelvbégbsn tartatnak. Jegyek elővételben Jakabovha Fannyka dohínytőzsdéjében kaphatók d. e. 9—1 óráig, d. u 5 órától 8 pénztárnál. — A nyíregyházi Meteorológiai Állomás jelentése: Junius 13-án maximum -f- 30.00 Celsius fok, minimum -j- 12.5 Celsius fok volt, csapadék nélkül. Poloskát svábot, roolyf kiírtafii házilag csakis a Lflcherer CimexíaDei lehet, mert nemcsak az élő rewarokat, de azok petéit is nyomban elpusztítja. Gyógyszertárakban és drogériákban kapható. Harold Uoyá és „A ?@iescei kalmár" a Városi Mozgóban Megírtuk már, hogy ma nyílik meg a .Városi Mozgó s a szombat* vasárnapi műsoron egy Petrovich Szvetiszláv-filmt: »A cárnő és a gárdahadnagya c. tiz fejezetes film•regény és egy ugyancsak tiz féjeretea égjáték szerepel, amelynek cime: j>Forradalom az agglegényotthonban*. A hétfői műsoron szintén két szenzációs film szerepel. Az egyik Shakespeare klasszikus szin' müvének: »A velencei kalmárnak rnegfíknesitése 12 felvonásban, a J&ásik pedig egy nagyszeri Harold Lloyd-film, amelynek cime: *Szervusz Harold I« slágerburleszk 5 felvonásban. A hétfői műsor tehát egyrészről a klasszikus műveltség gyarapítására ezolgál, mert olyanok is megismerkednek a vílághirő Shakespeafe^darabbal, akiknek egyébként nem vokia módjuk' ráj, ^pásré3zt mulattatni fogja a közönséget, mert egy 5 felvonásos Harold-filmet megnézni annyit tesz, mint ugyanannyi felvonást végigkacagni. Az esti előadásokat egyéb' ként a szabadban tartják (ha jó idő van), ami már magában véve is ktüöh élvezet — Uj nyírt vasúti menetrend kapható az UisdgboKbao. Bthl»pasíi a#v*gj uriatsüonj' egétz"•'Teu, konfortos telrAroíj lasásba j«vO tasévre elvállal 2—3 középiskola i tanulót, Kítflaö olcsó ellátás. Korrpp?tálííg. Iíkoiák iösfllébeo. özv. Gehihítssern 4, Bud*p9g{, VIII., Baros»-TS. *. tz. I Cilm-téraét, S76| Csodaszép hálők, ebédlők, uríszobák bámqlatos olcsón GLÜCK JENŐNÉL Nyíregyháza, Vey Aáám-utea 8. se. szerexhwté be. 6-12-18-?4 h«vf résiletre nagy választékban. Te&efon : 234.