Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-08 / 103. szám

2 jrtÍRYIDBK. 1930. május 8. A kereskedői foglal­kozás megbecsülése Az Emke taggyűlést tartott áp­rilis 29-én, kedden este a Kereske­dők és Gazdák Körében. A gyűlé­sen részt vett az országos titkár, Nádor is, aki informálta a tagokat, hogy a mai nehéz viszonyok kö­zött a központnak mit sikerült ten­ni a kereskedelem érdekében és fel­hivni a helybeli tagtársakat is ar ra, hogy a jövőben mely oldalról kell veszedelemtől, támadástól tar­tani. Egy igen tartalmas és ér­dekes előadást tartott ő, amelyet a nagy számban összegyűltek élve­zettel hallgattak. Beszéde végén arra is rátért, hogy a közönség kö rében felvilágosító előadásokat, is­mertetéseket kellene tartani a ke­reskedelem népszerűsítése érdeké­ben, rámutatni arra, hogy milyen fontos szerepe van a kereskede­lemnek az ország érdekében s hogy mily kiváló szerepet visznek ép pen a kereskedők a mai időben, a midőn az államok közgazdasági harcban állanak egymással- Hibá­nak tartja ő, hogy a nagyközönség még ma is szivesebben adja gyer­mekét gimnáziumokba s valami idegenkedés van a gyakorlati pá­lyákra nevelő iskolákkal szemben. Szivesen hallgattam ezeket asza vakat, mert én is több izben el­gondolkoztam ezen a sepciálisan nyíregyházi jelenségen. Más váro­sokban nincs ez igy. Debrecenben volt rá eset, hogy a főispán, magas rangú katonatisztek, diszes álláSu táblabirák stb. gyermekei a keres­kedelmi iskolába jártak. Nyíregy­házán arra is nem egy esetet tu­dok, hogy nagykereskedő, aki fiát az üzletébe szánta, tudta róla, hogy az ő mesterségét fogja maj­dan folytatni és fejleszteni, még sem adta gyermekét a felső keres­kedelmi iskolába, hanem, talán hallgatva a család felfogására, a közszellemre, inkább adta a gim­náziumba, amelynek pedig igazán nem az a hivatása, hogy keres­kedőt neveljen. A gimnáziumok minduntalan pa­naszkodnak a tultömötlségtől. Az osztályokba a normálisnál nagyobb számú növendékek seregét kény­telenek felvenni. 50—60-as létszá­mú osztályokban folyik a tanítás, amely nemcsak a tanárra nézve fá­radságos, hanem igen gyakran ve­szélyezteti is az eredményt, hisz idegen nyelveket tanitani egyóo-as osztályban szinte a lehetetlennel határos. Az egyetemek is zsúfol­tak. A főiskolát végzettek nem tudnak elhelyezkedni és nagyon sokszor következik be az, hogy a latinos iskolát végzett s jogi szi­gorlatokat tett fiatal ember állás hiányában beáll egy-egy pénzinté­zethez sokszor az árukereskede­lembe s igazán bosszankodik azon, hogy fiatal életéből hány meg hány évet töltött olyan tudományok meg szerzésében, amelyeknek ő hasz­nát nem tudja venni. Kiváló vallás- és közoktatásügyi miniszterünk, Klebelsberg gróf, ki már annyi életrevaló ideával lep­te meg hosszú minisztersége alatt is társadalmi életünket, a gimná­ziumokat is reformálni akarja. A' latint mindenesetre visszaszoríta­ni. Egyelőre még sok ellenzője van, de ő is azok sorába állott, akik ugy gondolkoznak, hogy a mhai élete tkeli a magyar ifjú­ságnak megismerni s a gimnáziu­mokat közelebb kell hozni a való élethez. Praktikus tudással, ügyes­séggel kiereszteni őt, ha ez lassé a klasszikus műveltség rovására is fog esni. Az ő törekvése az vol­na, hogy gimnáziumokat csak azok végezzenek, akik kimondottan tudományos pályára készülnek, a kik egyetemre mennek s azok, akik nem mennek főiskolákba, azok in­kább több praktikus ismerettel megterhelve lépnek a küzdelem po­rondjára. Sokan, akik a jegyzői pályára mentek, akik adóhivataloknál, pénz ügynél óhajtottak elhelyezkedni, a kik katonatisztek akartak lenni már fiatal korukban, eddig ezek is a gimnáziumokba tódultak, pedig mennyivel okosabban tették volna, ha ezek a kereskedelmi iskolát vég zik el, ahol mind olyan praktikus ismereteket szerezhettek volna, a melyekre jövő pályájukon nagy szükségük van. A kereskedelmi is­(kola megtanít szjépjqn, rendesejntíoU gozni, főtárgya a gyorsírás, amely ma már valamennyi pályán nélkü­lözhetetlen. Tanitja az idegen nyelveket, németet, franciát, an­golt, bevezeti az ifjúságot a köz­gazdasági ismeretek nagy biro­dalmába és a számtanból is mind­azokra tanitja meg, amelyekre neki az életben van szüksége. A jegy­zői tanfolyamok, a gazdasági aka­démiák mind elismerik, hogy Sok­kal többre tudnak menni a keres­kedelmi iskolát végzett anyaggal. Hisz ma a gazdának is kereske­dőnek kell lenni. Nem elég meg­termelni a magot, értékesíteni is kell azt tudni. Sőt a katonatiszt munkája sem merül ki ma a kikép­zésben és gyakorlatozásban, nap­jának jó részét irodai munkával kell eltölteni, amelynek pontos el­végzésénél megtalálja mindazt, a mire őt a kereskedelmi iskola elő­készítette. A jövő héten Budapesten a ke­reskedelmi iskolai tanulók részére tehetségverseny lesz. Az 50 felső­kereskedelmi iskola felküldi a ma­ga legtehetségesebb növendékeit, hogy versenyre keljenek s a győz­tesek nemcsak értékes pénz- és tárgyjutalmakat kapnak, — de j egész serege a nagyvállalatoknak | pénzintézeteknek felajánlotta, — hogy a legkiválóbbaknak fizetéses állást biztosit. Meggyőződésünk, — hogy ennek a most meginduló ver­senynek, amelyet ezentúl minden esztendőben meg fognak ismételni, kettős' haszna lesz. Egyrészt felső kereskedelmi iskolai növendékek versenyre fognak egymással kelni, hogy különbek, ügyesebbek, ki­válóbbak legyenek, megindul a ne­mes verseny nemcsak az egyes is­kolák növendékei között, hanem az egyes iskolák között is igaz örö­mére a magyar közgazdasági élet­nek; másrészt a magyar társada­lom sem fogja visszatartani tehet­séges gyermekét a kereskedelmi pályáktól, mert hisz a mai viszo­nyokban, mikor oly nehéz elhelyez­ni a végzett ifjúságot, még az is biztosítva lesz, hogy kiváló tehet­ségű gyermeke azonnal állásba ke­-y. Pivnyik Gyula vo!t városi főszámvevő bünügyi tárgyalásának első napja Május 6-án reggel 9 óra előtt a nyíregyházi kir .törvényház máso­dik emeletén a nagy esküdtszéki termet tekintélyes számú, izgatot­tan várakozó közönség töltötte meg. A teremőr belépőjegyeket kö­vetelt minden uj érdeklődőtől, ugy hogy igen sokan a folyosóra szo­rultak és ott várták rendületlenül a fejleményeket. Mintha leg­alábbis valami borzalmas rabló­gyilkosság idegrázó tárgyalásáról lett volna szó, hátterében a komor akasztófával, pedig csak egy hosszú idők óta húzódó, sok ti­tokzatos suttogásra alkalmat adó egyszerű és nagyon szomorú ügy, Pivnyik Gyula volt városi fő­számvevő bűnügyének főtárgya­lása volt napirendre tűzve. A vádlottak padján Pivnyik Gyula ül. Fekete zakó, csikós nad­rág van rajta, arca lángol a bel­ső izgalomtól. Pontosan 9 órakor vonul be a tanács, élén Brenner Mihály tanácselnökkel, aki jelent­kezésre szólítja fel a beidézett ta­nukat, névszerint Bencs Kálmán m. kir .kormányfőtanácsos, pol­gármestert, Szohor Pál városi fő­jegyzőt, Dr. Somogyi Imre pü. tanácsost, Nagy József, Aszalós István, Szánthó József, Gaál Elek és Des Saules Ottó városi tisztviselőket, Balog János bor­bélyt, iPetrovich Márton bolgár­kertészt, özv. Lipniczky Lászlónét, Nagy Margitot, Tarczali Pált, Ko­rócz Gábort, Salgo Alf lédot, Máhr Mihályt, Nagy Gyula vendéglőst, Kovács Magdát és Bocskay Sán­dort.. 1 Ezután Brenner tanácselnök a vádirat rendelkező részét olvassa fel, amely szerint a kir. ügyész­ség Pivnyik Gyulát 4 rendbeli hivatali sikkasztás bűntettével vádolja, mert elő­ször az Építőipart rt- s a vá­ros között létrejött Bzerződés bélyegilletékét, 23217 pengőt elsikkasztotta, — másodszor, meri Balog János városi bérlő negyedévi bérösszegét, 395 P-t jogtalanul eltulajdonította saz iratokat megsemmisítette, — harmadszor, merf mint hivata­los személy Lipniczky László­nk által kezébe leteti 380 P-t jogtalanul eltulajdonította és negyedszer pedig, mert Petro­vics Márton bérösszegét, 350 pengőt szintén jogtalanul eltu­lajdonította. Pivnyik Gyula mereven, fe­szes vigyázz-állásban hallgatja a súlyos vádakat. Amikor az elnök felteszi a szokásos kérdést, hogy bűnösnek érzi-e magát, a volt fő­számvevő emelt hangon nemmel felel. — Kivánja-e előterjeszteni azt, amit jónak lát, mert joga van nem válaszolni. — Igenis kívánom — válaszol Pivnyik határozottan . Most rövid kérdések és feleletek váltakoznak. Megtudjuk, hogy vádlottat mikor választották meg főszámvevőnek s hogy havi fizetése mintegy 800 pengőre emelkedett — mig adóssága az utóbbi idők­ben körülbelül 8 ezer pengőre rú­gott. Amikor adósságainak kelet­kezését firtatja a tanács elnöke, Pivnyik halkan, alig hallhatóan suttogja: — Könnyelmű voltam. És ebben az egy őszinte' val­lomásban lüktetett, ennek az egész tárgyalásnak komor tragi­kuma. : — Nem tudta azt ön — vála­szolt az elnök —, hogy köztiszt­viselő nem engedheti meg magá­nak a könnyelműséget? — Tudtam, csak nem gondoltam a következményeire — felelt Piv­nyik megtörten, akadozva. 23217 pengő, amelyet másfél évig a Wertheim­szeferényben rejtegetnek Ezután az Építőipari rt. által a városhoz benyújtott kereseti ki­mutatások bélyegilletékeinek állí­tólagos elsikkasztását vette tár­gyalás alá Brenner tanácselnök. — Hogy jutott ahhoz — volt az első kérdése az elnöknek —, hogy a beadott kereseti kimutatások után járó 23217 pengő bélyegille­téket felvegye? — Somogyi Imre dr. pü. taná­csos 1926 novemberében — vála­szolt Pivnyik — bélyegszemlét tar­tott a hivatalomban, amikor négy évre visszamenőleg az összes ok­mányokat bélyegilleték . szempont­jából átvizsgálta. Somogyi dr. meg­állapította, hogy az Építőipari rt. mintegy 10 kereseti kimutatást adott be, de 'ezek nem voltak fel­bélyegezve. Én azt hittem, hogy a városnak a 4 és fél százalékos il­letéket nem kell megfizetnie, de miután Somogyi tanácsos ur az el­lenkezőt állította, a pénztárból fel­vettem az összeget, azonban időm nem volt a bélyegek lerovására 3 a pénzt egyelőre irodám Wertheim­szekrényébe helyeztem. Különösen azért nem tudtam azonnal elintézni a bélyegilleték le­rovását, mert Somogyi dr. a meg­bírságolás miatt kérte a város és DIADAL Május 7., 8., Szerdán. Csütörtökön GRETA GARBÓ VAD ORCHIDEÁK A 9 órai előadásokat katonazene kiséri az Építőipari rt. között létrejött szerződést annak megállapítására, hogy a szerződés felülvizsgálatra be lett-e terjesztve a pénzügyigaz­gatósághoz. Én a szerződést rop­pant elfoglaltságom miatt nem tud tam előteremteni s igy az ügy hosz szu ideig feledésbe merült. Közben a nyár folyamán 1927 közepén Somogyi dr. érdeklődött a szerződésről, de az illeték le­fizetéséről nem. Akkoriban készítettük a költségve­tést és igy megint csak nem volt időm véglegesen rendezni az ügyet. 1928 március elején Somogyi taná­csos ismét bélyegilleték szemlére jött hivatalomba, amikor megint ér deklődött a szerződés iránt. Végre is májusban megtaláltam a szerző­dést és hozzá fogtam az ügy ren­dezéséhez, megvettem Budapesten a bélyegeket és szabályszerűen le­róttam. — De ön már 1926 novemberé­ben tudta azt, hogy le kell róni az illetéket, fel is vette a pénzt, miért kellett ehhez a szerződési ­J- Somogyi tanácsos ur ragasz­kodott ehhez, mert csak igy tudta ellenőrizni az illetéket. — Somogyi önt folyton sürget­te, hogy rója le a bélyegilletéket s ön másfél évig tartotta magánál. Ezzel ön bizonyítékot szolgál­hatott maga ellen. Miért őrizte ez* a pénzt? Hátha ellopták volna, miért rejtegetle. amikor ' önnek határozott utasítása • volt, hogy lerójja az illetéket-

Next

/
Oldalképek
Tartalom