Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-16 / 110. szám

1930. május 16. Irodalom Szabolcs irófiának, Lőrinczy Györgynek inneplése Most ötven esztendeje kis verseskötet jelent meg a könyvpiacon »Nefelejts« irta: Lőrinczy György. Magán hordta e könyvecske tartalma a hivat ott ság bélyegét, az Ígéretes Jövőt, de hány ilyen kezdet hanyatlik az életnek emlékezet őrlő forgatagába! Hiszen a napnak jóformán minden óráját lekötő fá_ radságos munkának egész garmadáját vállalta, vagy kapta Lőrinczy György, a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület nagy missziójában, mint az egyesület főtitkára, azután pedig, — mint Nyitra, Gömör, Komáromvármegye tanfelügyelője, a Zsófia Gyermekszanatóriüm Egyesület — egyik alapitója és megszervezője stb. Nem azért fogott azonban irótollat, hogy ezt kezéből az élet feladatai és megpróbáltatásai kicsavarhassák: volt megírni valója, egyre több, szebb és istenadta képessége, hogy művészi témákat művészileg formázzon — hát, irt. Minden esztendő meghozta a maga bájos kis bokrétáját, Lőrinczy György költői talentumának ezer színnel és illattal pompázó kertjéből. 'Némelyik kettősen is. " A magam földjén, — A bujdosók, — Hűséges szivek, — A rétek lelke, — 'A verdibáli nász, — Az igmándi bég, — Dejanira és más novellák, itt el se lehet mind számlálni. Ötven év ötvennégy kötet! A Petőfi Társaság Jókai nagydíj-bizottságának 1927. február hó 4-én Bársony István elnöklete alatt tartott üléséről Szóló jegyzőkönyv mondja: Az elnök megemlíti a Társaság JN^rÍRVIDÉK. A Szent Imre Névery János Igazgató Javában folynak a 24-i és 25-i nagy Szent Imre ünnepségek előkészületei. Tegnapi számunkban hírt adtunk róla, hogy a nyíregyházi középiskolák leánynövendékei előadják az ünnepségen a »Liliomos herceg« cimü látványos színmüvet. A műsor egyik vonzó száma lesz a fiuközépiskolák szereplése is. — Szent Imre herceg ifjúságáról szól a színjáték, amelyet a fiuk adnak elő. Ezt a történelmi levegőt árasztó színjátékot Torday Ányos cisztercita tanár irta, aki több ki. váló ifjúsági színmüvéről ismeretes. Az ünnepségen Szent Imre herceg életét és nagy etikai hatá_ ünaepségea mond méltató beszédet sának jelentőségét Névery János, a kir. kath. gimnázium igazgatója fogja méltatni. Május 24-én délután 5 órakor a diákoknak, másnap május 25-én délután 5 órakor a nagyközönségnek mutatják be az impozáns Szt. Imre ünnep műsorát. Minthogy nagy érdeklődés mutatkozik az ünnepség iránt és valószínű, hcj,<jy a Korona nagyterme zsúfolásig meg fog telni az ünnep közönségével, ajánlatos a helyek előjegyzése az Ujságboltban. Belépődíj nem lesz csupán müsormegváltás és igy számozott helyek sem lesznek. — jegyzése. Ezért ajánlatos az ülőhelyek előtöbb kiváló prózairóját, akiket a j bizottságnak, valamennyiüket, javaslatba kellene hoznia, de ezt az egyet lehet csak ezidő szerint megtenni. Ez az egy, aki az irodalomnak, több évtizeden át, eleven, munkás tagja, a Társaságnak is, immár, úgynevezett, régi tagjai közül való, aki csak akkor nyúlt a tollhoz, amikor, igazán, volt mondanivalója, s aki ezt ihletett, zengő magyar szóval, a stílnek tisztaságával, fajának elolthatatlan szeretetével, a megindult lélek őszinteségével, mélységgel és teljes formakészséggel adta át müveiben nemzetének: ez az egy a sok érdemes és kiváló közül: Lőrinczy György. Sok-sok novellája, elbeszélése, regénye, visszaemlékezése ismeretes d magyar olvasóközönségelőtt. Ifjúsági iratai pedig mintaszerű tisztasággal, irodalmi ízléssel, for' ró hazaszeretettel első ifjúsági Írónkká is tették őt. Müveiben a magyar karakterek ragyogó alakjai, a magyar föld feledhetetlenül szép tájai, vidékek sajátságos képe, a mult eleven rajzai kötik íe érdeklődésünket, akik odaadóan kö vetjük őt és meggyőződéses hívei leszünk. Ezek az erények nagy írói megnyilatkozások, müvei pedig irodalmunk gazdagodását jelentik. 'A bizottság a maga részéről örömmel ajánlja őt az elismerő kitüntetésre. A bizottság tagjai egyhangúan elfogadják az elnök előterjesztését és méltató elismerését. Ennek alapján Ítélte azután a Petőfi Társaság egyhangúlag Lőrinczy Györgynek a nagydijat. A napokban a Kisfaludy Társaság ünnepelte Lőrinczyt, mikor a Társaság ülésén Berzeviczy Albert elnök üdvözölte ragyogó dicsérettel emlékezve meg félszázados írói működéséről és érdemeiről, amelyeknek tiszteletteljes elismerésében a Társaság minden tagja osztozott és hálásan vesz részt az egész nemzet. De az ünneplők örömében elsősorban szülővármegyéje, Szabolcs osztozik. Lőrinczy György itt született vármegyéjének hajdani székvárosában Nagykálióban és szülővárosa ünnepelte is ünnepelt irófiát. Évekkel ezelőtt Nyíregyházán is bensőséges ünnep, ség keretében méltatták Lőrinczy irói érdemeit és lelkesen ünnepelték a magyarság kiváló reprezentánsát. Madarak és fák napja A polgári róm. kath. elemi isko. Iák f. hó 10-én tartották meg a hagyományos és mindig sok örömmel járó madarak és fák napját. Műsor: 1. Himnusz. Előadta a zárda és a fiúiskolák vegyeskara. 2. Alkalmi beszédet mondott Salamon László tanitó. 3. Karének. Zárdai leányka. 4. Szavalatok. 5. »Mit dalolsz ?« Duóban éne. kelte két zárdista leány. 6. »Madár kántáté«. Fuvó nádon előadták h zárda énekesei. 7. »Erdőn, mezőn«. Énekhármas. Előadta három zárdai növendék. 8. »Gondviselő édes Atyánk«. Karének. Előadta a gyermekkar. Műsor után vidám játék következett és a gondtalan gyermekkacaj mint a jövő Ígérete zengett a tágas, virágos mezőn. LEGÚJABB DIVATLAPOK AZ UJSÁGBOLTBAN Dáo Endre házassága — REGÉNY — Irta: TarttUlyné S. llww. 48 És... jött az asszony... Gyanutlanul, könnyen és édes ' fürgeséggel lépegetett. Piros ruh;L . ja v olt, ugy nézett ki, mintha test- ; vére volna a pipacsoknak, me- i lyekkel együtt fürdött most a nap- f ban és a szellőben. ) Csodálatosan szép haja visszaragyogta a napot. A férfit még nem látta meg. Már egészen mellette volt, mikor észrevette. Megállott. Mintha felmagasodott volna s karcsúsága szilárd merevséggel sugárzott fel a mező térségén. Ruháját lengette a szél, rácsavarta vékony térdeire. A férfi lerázta a pillanatok nagy szerű igézetét és felugrott. Elébe sietett. — Dán...! — kiáltott meglepődve az asszony. — Isten hozta, csókolom a kezét, nagyságos asszonyom... — szólt lelkesen a férfi, ugy fogadta, mintha az asszony az ő birodalmába lépett volna. — Istenem... — susogta az aszszony — milyen véletlen... de... én... sietek is, futok vissza... mi lenne... azt hihetné ő... hogy... — Nem... ne menjen el, nagyságos asszonyom... Itt, a szabad mezőben Isten fogja a kezünket, ö vezet és mindenen az <5 mosolya fénylik... Nem szabad félnie... Az én gondolatom hivta el magát... Mitől 'fél...? 1 — Nem tudom... — lehelte az asszony — egy ér^és... valami csodálatos... kimondhatatlan... Dán a szájához emelte az aszszony kezét. Minden mohóság nélkül, nagy tisztelettel csókolta meg. A szemében és a hangjában sem volt semmi, ami az asszonyt sérthette volna. — A maga érzése ugyanaz... mint az enyém... mellyel ide hívtam... — Istenem... ne mondja ezt... Én máskor is, mindig ide járok... Hordozom magam, hogy lerázzam a rám sulyosodó atmoszférát... Itt künn átszűrődik testemen lelkemen ez a friss élet. Csak nézem, nézem a távolokat s ilyenkor, mintha kiemelkednék a lelkem és messze-messze vinne a tekintetemmel... De... mostanában megzavar valami... Ahogy beszélgettünk a folyónál... azután... Nóra... És amiket maga mondott. — Minden szó tovább él bennem... Nóra talán... kíméletlen volt nagy őszinteségében. Azóta ugy átsajog bennem időnként valami rémület. Olyan társtalan vagyok Igaznak érzem... amit Nóra mondott... És... érzem... Nóra meggyülölt engem... Pedig én... én szenvedem az én életemet... — Nagyon szomorú, amit mond nagyságos asszonyom. Boldoggá tesz a bizalmával... Mintha a férfi hangja hűvösebb lett volna. Vagy elfogult volt...? Most odaértek, ahol a fegyver volt. 'A férfi hellyel kínálta az aszszonyt S most is olyan gesztusai 'voltak, mintha nem a fűre, de trónra Ültetné... — De... azért mégis van vigasztalás... 'Itt künn, az egyedüllétben felszabadulok... külön tudom vá^ lasztani a lelkemet a mindennapoktól... ha nem igy volna... nem is tudnék élni... Az asszony elpirult és mély szenvedélyesség csapódott ki a hangjából, ahogy folytatta: ,— Csak magának mondom el! Soha, senki másnak nem mondanám, hogy minden közönséges és nyers szó mellbe lök és a földig aláz... emberfeletti erő kell hozzá, hogy... felemelkedjem... Néha jön, kedveskedik... de én nem érzem az ő lelkét... Vájjon hol van vaskos testéből a lélek... a könynyü, szárnyas lélek, amirőt maga beszélt...?! — Anna... ne tépelődjék ezen. Talán megoldást hoz... az idő... Az asszony most is ugy érezte, mintha hiányoznék a férfi hangjának kellemes puhasága, amit ezelőtt benne érzett. Meglepődött ezen. Miért...? Azután... a nevén szólította... tie hiszen természetes... kinyitotta előtte a szivét... talán nem szabad lett volna... — Az idő... — susogta a férfi szavait és lehajtotta a fejét. — Anna... édes... — szólította Inost a férfi s az asszonyban szédítő nyugtalanság borzongott, talán kimondhatatlan öröm... mely fájt... sikoltott... r Engedte, hogy a férfi megfogja a kezét és a szemébe nézzen boldog rajongással... —Anna... szeretem.. Az asszony mosolygott és egy pillanatra fezárta a szemét. Nem felelt, csak könnyedén megszorította Dán kezét. Annak ennyi is elég volt... Rá( borult az asszony kezére és csóI kokkal borította el. j — Én... édes... tiszta... asszo; nyom... — suttogta. A 'forró szavak az asszony szí• véhez értek... Mintha titokzatos 1 muzsika iengene... elöntötték a csók áradó hullámai... Már a nyakán égtek... az állán... keresték a száj tüz-ivét mohó sietséggel... Most, valahonnan messziről egy kürtszó hallatszott. Az asszony eltépte magát tőle s egy pillanat alatt felállt, riadtan körülnézett. Szivére szorított kézzel, gyámoltalan remegéssel, állt ott... , l Mintha egyszerre minden öszszeomlott volna. A boldog érzések vad szivdobogássá változták. A férfi nem birta utána élni ezt a hirtelen nagy változást. Csak nézte, hogy az asszonyban még egy pillanat előtt elevenen lobogott a Kimondhatatlan s most meg dermedt a lelkében, az arcán... — Isten vele Endre... — suttogta Telé fakó haagon s már ment is. Dán nézett utána. Olyan álomszerű volt, ahogy az asszony ment... ment... mindjobban távolodott, botorkáló, fürge lépésekkel. Felugrott. Utána sietett. (_ — Anna...! Igy megy el...? Az nem íehet... Mikor látom...? Miért is megy el... hiszen... nem volt semmi... amiért... — Az a kürtszó — lihegte — mintha figyelmeztetett volna... talán... az Isten... ( — Ne higyje azt, Anna... — mondta a férfi kétségbeesetten —• Az Isten velünk van, velünk kell, hogy legyen... Ez az igazság, az élet Sgaz ság-akarása, hogy mi találkozzunk... ebben kell lenni a megoldásnak... Anna... ez nem lehet... véletlen... (Folytatjuk.) ;

J