Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-10 / 82. szám

jrtíRYIDÉK. á művészet kontárjai Valóban az epigonok idejét éljük, a hótköznapiság, a tehetségtelenség harsogó korszakát a zene és képzőművészeteken kivül ugy az irodalomban, mint a politikában, és a színművészeiben egyaránt. , j Az irodalom berkeiben berzenkedő pompózus pávák félelmesen rikácsolják az ezerszer átélt, megirt és megunt élményeiket, pöffeszkedő tollászok régen megemésztett selejtes vezércikkek pacsuli hangulatát öklendezik viszsza egy-egy siralmas cikkben, költők szaporodnak lépten-nyomon, mint a Borzas Galócák, irodalmi és egyéb társaságok koszorúzzák a nyegle dilettantizmust lassan, könyörtelenül elnyomva a való művészetet. Valóban az epigonok idejét éljük és a szereplési vágy, a hiúság, mint tömegpszihózis jelentkezik nálunk. Ennek a különös atmoszférának megteremtéseért nagy részben a sajtó is felelős. Az üzleti érdekek kusza hálójában vergődő napisajtó görnyedt alázatossággal kénytelen tömjénezni az értéktelenséget, a silány műkedvelői ambiciókat, amelyek szerény véleményem szerint inkább ártanak, mint használnak az egyetemes kultúrának, amellett, hogy morális szempontból is nagymértékben kifogásolhatók. A fiatal növendék-lánykák, vagy serdülő fiuk a rivaldák csalóka káprázat ában nagyon könnyen megszédülnek s a sablón-mintára készült dicsérő kritikák hazug jelzőitői megittasultan beteges becsvágy felhőzi be romlatlan képzeletüket. Bizonyos, hogy a szülők hiúságának kedves, gyermekeik virgonc szereplése a színpadon, de e tiszteletreméltó hiúság kielégülése könnyen megbosszulhatja magát később, ha a tehetségtelen gyermek megmámorosodva az ot- 1 csón szerzett dicsőségtől, a lejtős ; és sikamlós művészi pályára vá- j gyik. Sokan kulturális értéket látnak a mükedvelősködésben, az önképzés egyik eredményes módozatának tekintik, pedig az csak a művészettel való kacérkodás csupán, mely sokaknái morális defektusokat idéz elő. A zseni disztingváló ereje, analizáló képessége a prostitúció posványábói is drágakövet merit, de a dilettáns maga is prostituálódik. Zola legnyersebb realizmussal megirt részlete a lealjasult emberről oktat és nevel, de a tehetségtelen Újhelyi Nándor pornografikus Írásai rombolnak és pusztítanak. Ibsen, az emberi élet nagy dramatizálója színpadra vetiti az atavisztikus kórok borzalmas következményeit, feltárja az ösztön-élet ismeretien homályát, brutálisan leszakítja a civilizáció hazug álarcát az emberről, — mégis magunkra eszméltet, felrázza alvó lelkiismeretünket és gondolkodásra kényszerit. De ki meri ugyan ezt állítani a sikamlós francia vígjátékokról, vagy a meztelenség és trivialitás kultuszát propagáló revü-operettekről ? A művészettel elhivatott és alázatos lélekkel lehet csak foglalkozni gyötrő érzések, vajúdó gondolatok közepette és aki csak kacérkodik vele, az prostituálja önmagát és a művészetet is. De nézzük, vájjon mennyiben szolgál kulturális érdekeket a mükedvelősködés ma, amikor a színművészet komoly képviselői Nyíregyházán játszanak? Talán abban, hogy a legértékesebb, klasszikus, magyar színdarabok előadása nap, mint nap félig üres házak előtt z«jHk fe s ugyanakkor egyezerre 3—4 intézetben zsúfolt nézőtér előtt illegnek műkedvelőink? Nem voina célszerűbb gyermekeink szerepeltetése helyett inkább a színházba vinni őket? Vagy legalább is nem volna-e okosabb, nemesebb és főleg kulturálisabb cselekedet tőlünk a műkedvelői viszketegséget olyan időkre halasztani, amikor Nyíregyháza nélkülözi a hivatásos színészeket ? Az ipart és kereskedelmet törvény védelmezi a kontárokkai szemben, pedig azok csak testi szükségleteinket teszik tönkre. Mennyivel indokoltabb volna ilyen törvényintézkedés a művészetek kontárjaival szemben, akik lelkünk szükségleteit laposítják el. S ha már törvényes uton nem le1930. április 10. het megrendszabályozni e kontárkodást, Nyíregyháza város kitűnő pedagógusaihoz apellálok, — hogy éppen az egyetemes kultura érdekében a színtársulat működésének ideje alatt fokozzák le növendékeik műkedvelői ambícióit s ne engedélyezzenek semminő előadást. We Kilenc évi kálváriajárás után fényes erkölcsi és anyagi elégtételt adott a közigazgatási bíróság egy állásából jogellenesen elbocsátott nyíregyházi postatisztvíselőnőnek — aki időközbei meghalt, de a pört jogutódai lefolytatták Még az 1921-ik év junius havának Péter-Pál napján történt, hogy délelőtt 10 órakor két kisirt szemű postásasszony hagyta el a nyíregyházi postahivatal telefontermét. Megjelent ugyanis ott a hivatalfőnök helyettese, Wohlmann Ká roly postafőfelügyelő és a legnagyobb megrendüléssel adta át az azóta tragikus körülmények között elhunyt néhai Scipiades ' Tibornénak és másik társnőjének azt a pár soros írást, melyben csak annyi volt, hogy »mert ön a szolgálat követelményének nem felelt meg, a szolgálat alél folyó év junius hó 30-ával felmentem.® Egy percre halálos csend lett a telefon teremben. Rémület és szánalom némította et a megdöbbent kollegákat, sőt maga az áldott-lelkü Wohlmann Károly főfelügyelő volt legjobban meglepődve, mert jól tudta, hogy itt igazságtalanság történt és jogtalanul fosztották meg a majd 8 évi szolgálattal rendelkező s eddig minden tekintetben kifogástalan két postatisztviselőnőt. A posta akkori főnöke érezvén, hogy a dolog mennyire igazságtalan s nem bírja ki a bekövetkező drámai pillanatot »hivatalból távot vo!t«... A minden jogos járandóságukból kisemmizett, hivataluktól megfosztott postatisztviselőnők pedig néhány nap múlva felocsúdtok a hirtelen jött csapás kábulatából s néhai Scpiades Tiborné felment panaszával a vezérigazgatósághoz. De hiábavaló volt minden. Elutasították az igazgatóságon, sőt az egyik igazgató azt az abszurd kijelentést tette, hogy a Károlyi kormány által történt tisztviselői kinevezése nem törvényes, miután aKárotyi kormány maga sem volt törvényes minisztériuma Magyarországnak. Amellett, hogy a közigazgatási bíróság ezt az állítást is megdöntötte, az volt a furcsa, hogy a vezérigazgatónak ugyancsak jól esett, ha »méltóságos uram«-nak szólították, pedig e titulust a Károlyi kormány alatt érdemelte ki. Szomorú szívvel, eredménytelenül tért vissza feldúlt otthonába Scipiades Tiborné, aki nem tudott beletörődni abba, hogy igazságtalanul odaveszett nyolc évi küzködése, az államnak teljesített hűséges szolgálata. Csak azt nem tudta megérteni, hogy miért felelt meg a »szolgálat követelményeinek« Zomborban mielőtt a szerbek kiüldözték volna. Miért tudták akkor értékelni működését ? Miért tüntették ki azzal, hogy mint legfiatalabb postatisztnőt pár hónapos szolgálata után a temesvári postaigazgatóság a postamesternő helyetteseként rendelte ki Bácsordasra, holott e kitüntetéssel csak az idősebb postásokat szokták honorálni? Egy napon elbocsájtását követő pár hétre megjelent Scipiades Tibornénái a postahivatal kézbesítője, aki a következőket tartalmazó kézbesítési vevényt nyújtotta át: M. kir. kereskedelemügyi miniszter. 93.260—16. 1920. Tekintetes szegedi Tóth Etel ('leányneve volt; úrhölgynek, posta-távirda s. tisztnő. Előléptetem 1920. évi november hó 1-től az évi Egyezernyolcszáz fl800J korona fizetési fo kozatba. Magasabb illetményeinek utalványozása iránt intézkedés történt* Budapest, 1920. évi december hő 8. Demény s- fe., államtitkár. A sokat szenvedett asszony amikor elolvasta az elbocsájtásaután érkező előléptetését, keserű nevetésbe tört ki. Mig a magasabb régiókban kitüntetés éri, előléptetik, JLJ0 2ÉL Sl €C3L JL Ápnlis 9-én es 10 én, szerdán és csütörtökön 5, 7 é« 9 órakor LON CHANEY és AMITA PAGE főszereplésével DE PHOFUNDBS Egy detektív izgalmas élménye a földalatti New-Yorkban 9 ftiv. Fényes kisérő aiisor és Hirarfó. addig a közvetlen feljebbvalói elcsapják. Valóban tragikomikus helyzet a külső szemlélő előtt is és igen jellemző a bürokráciára. A szerencsétlen, elcsapott postásasszony ettől fogva még szomorúbb lett és amidőn elvesztette egyetlen örömét, drága kis fiát, lelkileg teljesen összetört. Csak amikor megtudta, hogy van még egy fórum, ahol igazsága meghallgatásra talál, amikor a napilapok hasábjain nap, mint rrap olvasta a közigazgatási bíróság ítéleteit hasonló ügyekben, akkor eszméit magára újból és szívós kitartással dolgozott az igazsága érdekében. Egyszer csak előállott egy hatalmas irattal, mely igy kezdődött: Nagyméltóságú m. kir. közigazgatást bíróság! Panaszom van, nagy panaszom! Elcsaptak állásomból, mint egy közönséges sikkasztót és nem tudom miért?... 1923 április havában indította meg Scipiades 1 iborné a pert és 1926 tebruár 23-án meghozta ítéletét a közigazgatási • bíróság, — melyben elégtételt szolgáltatott a meghurcolt tisztviselőnőnek, kimondván az ítéletben, hogy » a panaszos kinevezését fegyelmi eljárás mellőzésével visszavonni és őt a szolgálat alói egyszerűen telmenteni nem lehet. Kötelezte egyszersmind a kereskedelemügyi minisztert, hogy panaszosnak végellátást állapítson meg és adjon ki. Most már minden jóra iordult volna. Az évek óta tartó szomorúságot öröm és bizakodás váltotta fel. Most már mindennap vártaieste a postást a megérdemelt illetményeivel. v S jött a pénz! A végkielégítés s hozott magával sok-sok csalódást, még több bánatot, keserűséget... A postakézbesitő leolvasott Scipiades Tiboménak 8840 mondd ki szóval is: ezernyolcszáznegyven papiros koronát 22-000,000 K azaz huszonkettő millió korona . helyett. A 8840 papiros koronáért akkor 1926 ér augusztus havában négypár cipőfűzőt lehetett kapni... S ettől kezdve újra csak megint szomorú lett a már jókedvű postásasszony. Újra kezdte a kálvária-járást! Újra kezdte: Nagyméltóságú mkir. közigazgatási bíróság! Ujbói panasszal élek! S aztán megint jöttek' a várakozás, reménykedés szomorú napjai. Az •gyonzaklatott szív nem btrt» 'm • kínos izgalmakat én 192$