Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-30 / 73. szám

1930. március 30. Beszélgetés egy Délamerikát járt munkással „Nincs az a nyomorúság, amely engem még egyszer kivándorlásra csábítana" a sokatpróbáit Oboczky János mondotta (A Nyírvidék) tudósítójától.) A nyomasztó gazdasági válság, az egyre növekvő munkanélküliség mind több és több embert hajszol a nyomor karjaiba. Sokan vannak, akik elbuknak, vagy szedik a sátorfájukat és itt hagyják az édes anyaföldet. Bocskoros, földönfutóvá lett magyarok rohanják meg az Atlanti kikötőkben ácsorgó "óceánjárókat, mindenre elszánt munkanélküli szellemi és fizikai munkások, akik ornár régen díszpolgárjogot: nyertek a munkanélküliségben és mennek zugó, harsogó tengereken ót a véresen sötét valóság szomorú temetőjéből a rózsaszínű bizonytalanság ismeretlen országaiba. — Egy óriási gyászmenet vonul kifelé, mintha csak azért mennének hogy hirdessék a világnak egy nép kimondhatatlan fájdalmait, emésztő szenvedéseit... Mi vár ezekre a földönfutó, »kalap,dvágyó« magyarokra odakint ? A boldog révbeérkezés vajmi ritkán, legtöbbször a nyomorúság, a szibériai ólombányák borzalmaihoz hasonló borzalmak. Mégis mi okozza, hogy Magyarország »kalandvágyó* népének kivándorlási kedve nem lohad le azokra az elrettentő hírekre sem, ámik a tengerentúlról érkeznek? Azt hiszem az ejti csalódásba a kivándorlókat, hogy hallanak szerencsés esetekről is, tüneményes pályafutásról és mindenki azt hiszi, hogy éppen ő lesz az a szerencsés fickó, aki majd révbe jut. De van még egy körülmény, ami könnyen csalódásba ejtheti a jólértesül tekét, a nem mindenáron optimistákat is és pedig az, hogy hazánkból csodálatosképen épp a tehetségek, az VERSEK AGGODALOM A TÉLBŐL. Emlékszel még a nyári lombra, s milyen volt tavasszal a rét ? Mert én az ólmos téli ködben elfelejtem a nyár szinét. Nézd csak, a hóban milyen furcsa, görbe, csupasz fák állanak ... Hátha egyszer nem térnek vissza hozzánk a nyári madarak ? A tavasz ifjú, vad sulianca elkószál felénk még vájjon ? Nézd, halott verébkét találtam ablakomnál a friss havon. Nem emlékszem a nyári lombra és félek: messze a kezed, nagy télbe fult itt minden emlék, s fönn mindegy : veréb, emberek.. életrevalók, a kitűnő képességűek R egyszóval az értékes elemek vándorolnak ki nagyszámban, ákik közül sokan a nehéz körülmények között is meg birják állni a helyüket. Ezeknek az életrevaló embereknek a példája ejti azután csalódásba a gyengék, az elesettek megszámlálhatatlan tömegeit. A kivándorlási láz jelenlegi és jövendőbeli áldozatainak szolgáljon például Oboczky János nyíregyházi vasmunkás esete, aki egy évvel ezelőtt vándorolt ki Délamerikába és tegnap érkezett' haza »külföldi tanulmányutjáróls. Oboczky János, mint barátai mondják, csupa sziv-lélek embernek született úgyannyira, hogy valamikor, nem is olyan régen inas korában a keményebb szivü pajtásai »anyámasszony« gyereknek tartották, mert ha idegen városba parancsolta a megélhetés gondja, szülei, családja után siránkozott. Micsoda éveknek, micsoda szenvedéseknek, milyen életviharoknak kellett jönni, hogy a szelíd, minden érintésre fájdalmasan rezdülő lélekből kemény, mindenre elszánt. kalandor legyen, aki bátran nekivág a világnak... Oboczky János szőke, markáns arcú, magas, vállas fiatalember. — Nem mesél fantasztikus dolgokat, nem fecseg, csak a lényegre szorítkozik. Szinte harapófogóval kell belőle kihúzni az első szavakat. • — Mikor vándorolt ki ? — Tavaly juniusban. — Argentínába ? — Nem. Uruguayba . . . Huszonöt pengő volt a zsébemíben mikor partra szálltam. Idehaza soffőr voltam, de odakint nem tudtam elhelyezkedni. Napszámos munkára jelentkeztem. Több honfitársammal együtt egy őserdőbe vittek, ahol erdőt irtottunk. Elátkozott hely volt. A vizet és a kenyeret hetenként egyszer repülőgépen szállították oda, a csaknem megközelitheítetlen láthatatlan rengetegbe. Csak két és fél hónapig dolgoztunk az őserdőben, de olybá tünt ez, mintha sok esztendő telt volna el. Az óriási szúnyogok, a moszkitók egész nap körülöttünk táncoltak és csak az arcunkat védő háló mentett meg tőlük. A 45 fokos forróságot Continental-szálloda Budapesten VII.," DoháDy.otca 42—44. sz. Táviratok: Continentalote!. A vidéki uriközönség igazi otthona Tigztaság ! — Kénvelem 1 — Előzékenység 1 Minden szobában hideg-meleg folyóvíz, központi iütés Egyágyas szobák ár»i: 5, 6, 7, 8, 9, 10 peugö. Kétágyus szobák árai: 8, 9, 10, 12, 14, 15, 16 pengő. Szobák telefonnal. 377—2u Szobák fürdőszobává!. Elsőrangú étterem! Zenei Táno! S

sokan nem birták és kidőltek a sorból. Éjszaka pedig nem tudtunk aludni. Féltünk a skorpióktól, meg' a kígyóktól, amik gyakran nappal is megtámadtak bennünket... —Nagy máglyákat raktunk és egész éjjel tüzeltünk, hogy a délamerikai oroszlánok, a veszedelmes pumák meg ne támadjanak. Különben is hideg volt, éjszaka egészen lehűlt a levegő ugy, hogy még kabátban is fáztunk... Már az első héten meg akartunk szökni, de a régi munkások lebeszéltek. Állandóan ott ólálkodtak körülöttünk a vad kriozsok és feltétlenül leöldöstek volna bennünket. Egy lengyel társunkat, aki a táborból elbolyongott, megölték. Egy alkalommal 16 felvidéki magyart leöltek ... A sárgaláz, a malária is pusztított közöttünk. Alig voltunk egy páran

; akik nem estünk bele a rettenetes betegségbe... Közben az európai mérnök, aki az erdőirtást vezette, megszökötjt a napszámpénzekkel együtt, mi meg utána. Átmentünk Argentiná" ba. Sok vándorlás, bolyongás után Buenos Ayresbe érkeztünk, ahol azonban nem bírtunk elhelyezkedni, mert ott is óriási a munkanélküliség. Később sikerült felcsapnom marhahajcsárnak és egy 140 km.-es útvonalon Cordobából Sentepébe hajtottuk a marhákat. Eledelünk száraz hus volt kenyér nélkül. Itt kerestem annyit, hogy azután Schle zinger Walter tb. főkonzulunk segítségével hazajöhettem., Két nyirlugosi magyarral együtt jöttem, a Bak testvérekkel, Bak Antallal,, meg az öccsével. Nem ajánlom senkinek a kivándorlást. Nem tudok elképzelni olyan nyomorúságot, ami mégegyszer arra tudna kényszeríteni, hogy Délamerikába menjek. Pokoli szenvedések várnak ott a legtöbb kivándorlóra. Csak sok pénzzei és szeI M. M. SAPPHO A LESBOSI LÁNY. „Sappho, moso/ygó s/.űz, ibolyát kitűző." Alkaios „Azt a szépséges hegyi jácintot letapossa Pásztor a labával s leterűl bíborja a földön ' Sappho. Sappho szegény, Lesbonak szép leánya nem ismerhette soha a szerelmet: Sappho szegény, nem szerelemre termett. Kicsinyke volt, törékeny, mint a jácint és úgy aludt el este, mint a gyermek : Sappho szegény, nem szerelemre termett. 1 A part mellett, árnyékos, vén ligetben hárfázgatott törékeny, szép kezével, s nem mert a Holdra nézni éjjel. Aphrodité berkébe reggelenkint tanulni jártak hárfáskedvü lányok, míg hunyt szemmel és álmodozva játszott Sappho, a sok vidám aeol lány eltanulta. És messze városokban híre terjedt: Sappho megénekelte a szerelmet. i Alkaios egyszer így üzent el néki: »Szeretlek Sappho, félénkszernü édes ibolyás szűz, mosolygó lánykám. Érzed ?« Sappho felelt: »Magas ágon feledve piroslik apró gránátszinú alma és ott marad, mert Sappho így akarta«. És ott maradt. tA sok vidám tanítvány elsodródott, mint ősz időn a lepkék: Hymen igáját szép vállukra vették. ' 1 ... 1 És ott maradt. A tenger kék fövényén naphosszat ült, a mély vizekre nézett, lantja ha szólt, úgy zúgott, mint a végzet. Hajós legények jártak egyszer arra. És szólt az egyik, (durva volt a nyelve) : »Nézd csak, Sappho, az aeol nők szerelme«. Sappho szegény, Lesbosnak szép leánya, estére, hogy a tenger megsötétlett, a sziklán állt, — aztán a mélybe lépett. /. M. • AZ INTÉZETRE IGY EMLÉKSZEM VISSZA : Temesváry Krisztinának. Reggel: .. • »Képzeld, a zuhany jéghideg !« ... »A fogkefémet elvitte az ördög !<t .. • »Te nyolcra mégy ?« »Kérlek, az órám késik«. .. • »A resón forr a tea, mégsem töltöd ?« ... »A jegyzet ott van a fiókban, balra.« ... »A nagy Pintért ma kérd vissza bibi !« . - - »A fél kesztyűm ?« »Jaj, add kölcsön az ernyőd t« . • • »Ki a soros ma takarítani ?<c Délben : . • • »Menzára mégy ? Én itthon inkább«. .. • »Képzeld ! Kiírták már a terminust.« . - - »Kiket kaptál ?« • • »Drukkolsz? Szerencse dolgai .. • »Gyerékek ! Egy úr kísérte Ilust!« — »Hihetetlen !« »Saját szemünkkel láttuk ! Csinos fiú.« »Nekem nem zsánerem : Elvből utálom, hogyha szép a férfi«. .... »Nem jössz rántottát kavarni velem ?« — • »Szervusztok !« . • - »Hű! de későn, persze, persze a Múzeumkert csupa orgona !« ... • »Csuda, milyen szép volt a Horváth-óra!« .. • »Nem jött levél? Ej, az sem ír soha !« Este : . • • »Átvettem százhúsz oldal Hómant.« . • • »A szak-dolim egy hónap múlva kész!« »Azt mondod, csókolóztunk? Isten őrizz! Tabánban jártunk, ennyi az egész.« ... »A stoppoló fa merre van, ki látta?« ...• »Félnyolcra ne feledd a Nemzetit f« • • • »Én Trisztánt hallom ma az Operában. Ejha ! Már villamosra nem telik.« . • • »Áginak újra feljebb ment a láza.« 5 . • • »A zongoránál Anci sírva űl, szakítottak !« -»No, nem megmondtam régen ?«. »Pszt, a négyes szoba csupa fűi!« »Az ablakot éjjelre nyitva hagyjuk«. ... »Micsoda illat T« »Te sem alszol Kriszta ?« --• »Mégis, mégis, jó fiatalnak lenni...« — Az intézetre így emlékszem vissza. Sulpicm.