Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-21 / 66. szám

1930. március 21. jtárfKYIDÉK. Egyszerre hozza a nyiregyházi APOLLO a budapesti Ufával ( 0\L( \L) VEIDT ASSZONYNÉLKÜLI VÁROS CIMÜ VILÁGFILMJÉT Pénteken, Szombaton, Vasárnap — Szűcs Ernő előadása Nyír­egyházán. Szűcs Ernő budapesti állami főiskolai tanár három nyil­vános vallásos előadást tart Nyíregyházán. Szombaton, már­cius 22-én délután 5 órakor mint a Ref. Nőegylet vendégszó­noka a református elemi iskola dísztermében beszél az ember találkozásáról az Istennel. Vasár­nap, március 23-án délután 6 óra­kor a ref. templomban tart val­lásos előadást és hétfőn, március 24-én délután 5 órakor pedig a Leínykálvineumban tart előadást. — Eszperantó propaganda elő­adás Nyíregyházán. Mihálik Jó­zsef-tanitóképző-intéze.ti tanár, a Magyar Eszperantisták Egyesüle­tének elnöke április hó 15-én Nyiregyházára érkezik, hogy meg­tartsa nagy propagandaelőadását. Mihálik József volt az eszperan­tisták budapesti világkongresz­szusának elnöke és ennek a ma­gyar ügy propagálása szempont­jából kiszámíthatatlanul nagy horderejű kongresszusnak sikere az ő lelkes agitációjának érdeme. — Szülői értekezlet a városi felsőkereskedelmi iskolában. — A nyiregyházi városi felsőkereske­kedelmi iskola tanári testülete 1930. március 23-án vasárnap délélőtt 9 órakor szülői értekezle­tet tart. Az értekezletet az igaz­gató nyitja meg, Koílonay Zoltán tan ír előadást tart A cserkészet fontossága a nevelés terén cím­mel, dr. Marssó József előadást tart Az iskolaügy Hollandiában cimmei. Az értekezleten az is­kola barátait és az érdeklődőket szívesen látjuk. — A Szent Imre kir. herceg ha­lálának 900-as fordulóján tartan­dó jubileummal kapcsolatban Har­sányi Lajos, a jeles papköltő és iró »Az elragadott herceg« címen megjelentette Szent Imre legen­dás történetét megörökítő müvét, melyet különösen a serdülő ifjú­ság kezébe kell adnunk, hogy a magyar ifjúság védőszentjének pél dáján féllelkesülve, erényeinek kö­vetésére kész legyen. Megrendel­hető Harsányi Lajos c. kanonok vagy Szent Imre kiadó Budapest, Nádor-u. 26. I. em. A diszmü ára 15 pengő. — Köszönet. A Nyíregyházi Ta­karékpénztár Egyesület szegé­nyek segélyezésére 100 pengőt ado mányozott a Ref. Nőegyletnek.— E nemesszivü adományért ezúton fejezi ki hálás köszönetét a Ref. Nőegylet elnöksége. — A Tiszántúli Ipar és Keres­kedelem, a Tiszántúl egyetlen köz­gazdasági hetilapja vezetőhelyén ismerteti a vidéki kamarák erő­teljes fellépését a vasúti menetdíj­kedvezmények túltengése ellen. Beszámol a Tiszántúl ipari, keres­kedelmi, közgazdasági eseményei­ről. Közli az összes tszántuli ver­senytárgyalási, szállítási, pályá­zati hirdetményeket, az összes munkaalkalmakat, kereseti lehető­ségeket stb. Nélkülözhetetlen ez a lap minden tiszántúli iparosnak, kereskedőnek, vállalkozónak, üz­letembernek stb. A Tiszántúli Ipar és Kereskedelem szerkesztősége és kiadóhivatala Debrecen, Piac­utca 81. Olvassák az egész Ti­szántúl, hét vármegyében! 1 — Rendkívül olcső kiadványa az uj Közszállitási szabályzat, amely egy pengő 50 fillérért megrendel­kető. , !. * : — Nyíregyháziak a rádió mű­sorában. A szombati rádió-,műsor nak Nyíregyházát különösen ér­deklő eseménye Hajdú Anna és Ragyóczy Joli szereplése. Mind a ketten Nyíregyháza s a »Sza­bocsvármegyei Egyetemi és Főis­Kolai Hallgatók Körének« büsz­keségei, akik már a budapesti kö­zönség előtt ia többször hatalmas sikert arattak, különösen tavaly a Zeneművészeti Főiskola nagy­termében rendezett hangverse­nyükkel. Nyíregyháza közönsége előtt különösen Hajdú Anna ked­ves, vonzó egyénisége ismeretes, aki már eddig is többször köny­nyeket csalt szemünkbe ,meleg alt hangjával. Ragyóczy Jolinak ta­lán áWdig még nem volt alkalma bemutatkozni Nyíregyháza kö­zönsége előtt, de ezen alkalommal (szombaton reggei 9 órakor) a rádión keresztül egyszerre gyö­nyörködhetünk a két nyiregyházi szereplő ének és zongoraművésze­iében. , — Értesítés és meghívó. Az izr. szentegyletnél folyó hó 23-án ántalános tisztújítás lesz. A sza­vazás a statusquo izr. hitközség tanácstermében reggel 8 órától déli 12 óráig tart. A szavazóké­pes tagokat ezennel fisztelettel meghívja a ChevraKadisa válasz­tási bizottsága. — Nyissák la jókor az ískolá­' kat: Több szegénysorsu szülő járt szerkesztőségünkben és arra kért bennünket, hogy tegyük szóvá az iskoFák korábbi megnyitásának nak kérdését. A szülők között vannak olyanok, akik már 7 óra után bent vannak, bejönnek gyer­mekükkel, mert messzi laknak és munkahelyükre korán meg kellér­j kezniök. A gyermekeket is ma­gukkai hozzák. Már most, miután az iskolát csak fél nyolckor nyit­ják meg, igy a gyermekek kint ! szaladgálnak az utcán. Azt is ké­rik, hogy ne vigyen minden gyer­( mek külön ivócőszét, jusson min­denkinek ivóvíz. Adjon csészét az 1 iskola. — Az iskolák korábbi meg ! nyitása a szegény szülők érdeke, I ezért szóvátesszük a kérelmet. Az ivócsésze más kérdés, itt bizo­nyára fontos higiéniai szempon­tok döntenek, amelyekért a legsze­gényebb szülőknek is áldozniok kell. Ámbár ezen a téren is le­hetne segíteni az egészen sze­gény, napszámos gyermekek hely­zetén. — Ml újság az anyakönyvi hiva­talban? A nyíregyházi anyakönyvi hivatalban március 17-én a kö­vetkező bejegyzések történtek: Születtek: Timkó Ágnes r. kath., Benő Ilona ág. h. ev., Kovács Im­re, Lajos r. kath., Benkei János ág. Ti. ev., Záborszky Zsigmond ' r. kath., Weiszhausz Tamás izr., Gráf halvaszületett fiu, Hopej József, Puskás halvaszületett fiu, Pataki Menyhért r. kath., Bata András r. kath., Weisz László izr. Meghaltak: Vojoczki Andrásné Váradi Mária ref. 36 éves, Koncz László ref. 13 napos, Pásztor Mi­hályné Dávid Terézia r. kath. 29 éves, Breszka Margit r. kath. 2 éves, Elek Róza, házicseléd, ref. 19 éves. Március 18-i bejegyzések: Születtek: Gabulya Mária ág. h. ev., Szabó Margit r .kath., Lesz­koven halvaszületett leány, — Eckerdt Margit Ilona Erzsébet ág. h. ev. Házasságot kötöttek: Ifj. Lovas Mihály kocsis r. kath. és Jászai Margit r. kath. — A Kereskedő ifjak Dalkö­rének szombat esti estélyére szóló jegyek Hoffmann Adolf cég üz­letében szerezhetők be. A nagy érdeklődésre való tekintettel a rendezőség felkéri mindazokat, akik maguknak jó ülőhelyet kiván nak biztosítani, jegyigényükkel szombat délig szíveskedjenek a Hoffmann-céghez fordulni. Rövid hirek — Magyar Sándor detroiti ma­gyar pilóta már több próbautat végzett gépével, amelyen a New­york—Budapest közötti utat akar­ja megtenni. — Rothennere lord a közeljövő­ben megalakítja uj pártját, amely kizárólag gazdasági kérdésekkel ki­ván foglalkozni. — A kormányzó az igazságügy­miniszter előterjesztésére több mint fi 00 bírónak és ügyésznek a III. fizetési csoport jellegét és körülbe­lül 200 bírónak és ügyésznek a IL csoport jellegét adományozta. A kitüntetettek névsorát ma közli a Hivatalos Lap. — Az egységespárt tegnapi érte­kezletén Gáspárdy Elemér az út­építések problémáiról tartott elő­adást. — A párisi »Temps« szerint Ro­mánia gazdasági helyzete válságo% hiteleket felvenni nem tud és egy­re nagyobb számban szivárognak be Besszarábiából a kommunisták. — A kolozsvári magyar diákok memorandumban kérték a kor­mánytól, hogy magyar diákegye­sületekbe tömörülhessenek. — A délfranciaországi áradások következtében egymilliárdos kár ér­te az országot. 206 ember életét vesztette, 2693 ház omlott össze és 143 ezer hektár területet öntött el a viz. — Seipel volt osztrák kancellár a külügyi társaság, illetve Apponyi Albert gróf meghívására májusban Budapestre utazik és előadás^ tart. — Jászárokszállás község 80 ezer pengőt szavazott meg útépítésre és a munkanélküliség megszüntetésé­re. A községben mintegy ezer föld­munkás van munkanélkül. — A moszkvai kerületben ismét 5 templom bezárására adtak uta­sítást. Az egyházközségeknek jo­gukban áll fellebbezést jelenteni a kormányhoz. — Sárospatakon a Közgazdasági Bankból a Hitelbankba szállítottak egy 1 6 mázsás Wertheim szekrényt, mely rádőlt Gelb Ignác fuvarosra és Poruczky Pál napszámosra. — Gelb meghalt, Poniczky állapota válságos. — XI. Pius pápa tegnap misét mondott az oroszországi vallásüldö­zöttekért. A misén megjelentek a bíbornoki kar, a diplomaták, az arisztokrácia és a római nemesség képviselői. — Mussolini a fasiszta nagyta­nácsban jelentést tett a londoni konferencia állásáról. A nagyta­nács egyhangúlag helyeselte az olasz delegáció magatartását, mely Olaszország érdekeit szigorúan szem előtt tartja. — Az »Express« cimü cseh új­ság sürgeti, hogy hozzák nyilvános­ságra, hová lett a Behémia bank­ban kezelt, még a cári kormány­tól az Erdős-Kárpátokban való pro­pagandára kapott, de fel nem hasz­nált összeg, amely 350 ezer rubelt tett ki. SPORT Vasárnap ismét egy pályán rendezik meg a nyiregyházi csapatok bajnoki mérkőzéseit Az elmúlt szezónban lapunk is sokat küzdött az ellen, hogy a nyiregyházi labdarugó csapatok egy vasárnapra eső mérkőzéseiket kü­lön-külön pályán rendezték meg és igy megfosztották a közönséget at­tól, hogy két hazai csapat küzdel­mének lehessen szemtanuja. Most dicsérni tudjuk két vezető egyesü­letünk: a Nytve és Nykise vezető­ségét, mert félretéve minden anyagi szempontot, a közönség érdekében és kedvéért az egész szezónra ba­rátságos megállapodást kötött, — melyszerint a kettős nyiregyházi mérkőzéseket egy pályán fogják le­játszani. Vasárnap ismét két bajnoki mér­kőzés jut Nyíregyházának. A Ny. KISE és Ny. TVE itthon játssza le fontos bajnoki mérkőzéseit és a program érdekességét az is nö­veli, hogy mindketten nagytudásu, erős ellenfelet kapnak. A mérkőzések a bujtosi pályán kerülnek eldöntésre, ahol negyed 3 órakor először a Nykise—Deac mérik össze erejüket. Utána pedig a Nytve—Kse összecsapására kerül a sor. Kést dobált az ajtóba és oldalba találta bátyját (A »Nyírvidék«tudósítójától.) Könnyen végzetessé válható sze­rencsétlenség történt a napokban Hodász községben. Batizi János földmives fiatalkorú öccse este a lakásban kést dobált a szoba ajta­jába, amint azt a vásárban látt^ Batizi Jámos mit sem sejtve — gyanutlanul nyitotta ki az ajtót, de ebben a pillanatban a repülő kés a baloldalába vágódott, Sérülése súlyos, de nem életveszélyes. PAPÍRT ni ÍRÓSZERT KÖNYVET DIVATLAPOT UJSÁGBOLTBAN VÁSÁROLJON. 1 Passepartojikat Ízléses kivitelben készít a Jóba-nyomda könyvkötészete Nyirogyháíán, Széchenyi-út 9. az.

Next

/
Oldalképek
Tartalom