Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-19 / 64. szám

1930. március 22. Tatárjárás Irta: Deutsch Samu. Egy kommüniké jelent meg a napokban a napilapok közgazda­sági hirrovatában, mefy szerint a kormány az agráriusoknak hosz­szu tárgyalásolc és ankétek után megengedte, hogy a külföldre ki­szállított termények használt, üres zsákjait vámmentesen visz­szahozhassák. Ez a kis pont, amely közgazdasági életünkben csak egy porszemet jelent, már lázadásba hozta a jutagyárosokat és a kormánynak ez a porszem­nyi határozottsága nagy zavart okozott körükben, olyannyira, hogy nagy fejetlenségük miatt a zsák árát első intrádára 25 száza­lékkai mérsékelték. Ez a mellékkörülmény késztet engem arra, hogy tanulmány tár­gyává tegyem a kartelek rom­boló és a közgazdasági életünket megmételyező -árpolitikáját. Mert közgazdasági életünk vaTóban a legsivárabb képet mutatja és a hosszú vajúdás azt a végered­ményt fogja szülni, —• hogy ez­zel az aktuális témával kapcso­latban erről is megemlékezzek, — hova-tovább odajutunk, hogy egy zsák buza,- avagy gabona a zsák értékévei egy kategóriába fog kerülni. Egész közgazdasági életünk a jajban merül ki! Uton-utfélen nem fogyunk ki a panaszból; ha két ember összetalálkozik más té­máról nem is tárgyalnak, minden­ki a meggyötört megélhetési pa­naszaival van tele. 'Ha valóban igy van ez, mért nem igyekszünk hosszú és sorvasztó közgazdasági betegségünkből "kilábolni? Mert kétségtelen az, hogy ha saját akaratunk és elhatározásunkból ki indulva nem fogjuk körünkbői a mételyt kiirtani, ugy sohasem JSÍ1r fR YI DÍ K . 7 számithatunk arra, hogy ebből a krónikus betegségből kigyógyul­hassunk. Mert ha mi nem irt­juk ki ennek baciüusaít, ugy még kevésbbé számithatunk arra, hogy egy idegen szemlélő — aki előtt szenvedésünk közönyös — vállal­kozzék arra, hogy bennünket a szenvedéstől megváltson. Kétségtelen tény és a napnál is világosabb, hogy ezt az abnor­mális helyzetet az agrártermények és az ipari cikkek közötti 'distan­cia idézte elp. Ez a kirívó árkü­lönbözet, amely a két termelési ág között mutatkozik, idézte erő a fogyasztási válságot. Az agrár­termékek napról-napra lemenő tendenciát mutatnak, ezzel szem­ben az ipari termékek lassú tem­póban, de kétségtelenül felmenő tendenciát követnek, mert a kar­telek a fogyasztás csökkenésével az áremeléssel próbálják busás hasznukat kiegyenlítem. A statisztikai kimutatás sze­rint az állami bevételek, különö­sen a fogyasztási adó terén óriási deficitet mutatnak fel. 'Ugyanez a helyzet mutatkozik a városi ház­tartásokban is. Ez a folyamat két ségtelenül igazolja azt, hogy ugy az illám, mint a város háztar­tása rövidesen a csőd szélére jut. Ha igy van — már pedig így kell, hogy legyen, mert a statisztikai hivatal, amely ezeknek az ada­toknak a szerzésére és kimutatá­sára van hivatva, minden elfo­gultság nélkül és a valósághoz hiven tükrözi vissza közgazdasági életünket, —- miért nem igyek­szünk karöltve segíteni helyze­tünkön? Hazánkban a kartelek Perikies korukat élik ma. Az igazgatók évi fizetése Krőzus vagyonával vetekedhetik, az éven­te kifizetett tantiémek, egy fe­jedelem háztartására is elegen­dők lennének. Evvel szemben a kereskedések konganak az üres­ségtői és ha naponként mégis be­vetődne egy vevő, az szenzáció­számba megy. Minden kezde­ményezés szünetel, a vállalkozá­si szellem teljes dekadenciát mu­tat. Ez a fogyasztási válság idézi elő a tömeges fizetésképtelensé­get, a munkások százai és ez­rei kerülnek ki munka nélkül az utcára és a legsivárabb nélkülö­zéseknek néznek elébe. A nagy­ipar ezt a válságot koncentrá­ciókkai igyekszik kivédeni és ez az önvédelem a kenyérnélküliek Ajánlunk, fajtiszta 1128-12 Vefőburgonyát Szabolcsvármegyei és dunánfuli termés, korai és őszi rózsa, Ella, Deodara, Sárgahusu, Industria, Woltmann, Krüger stb. fajokat. A burgonya ellenértékét kívánságra október 15-ig évi 9% kamat felszámítással kihitelezzük. Iroda: Besspnyeí-tér 15. Telefon: 424. Sürgönyeim: Pomus, Nyíregyháza Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövetkezete mint az O. K. H. tagja nyiregyházi kirendeltsége. tömegét csak szaporítja. A napokban a Máv. főnöksége végigjárta a nagyobb kereskedé­seket és aziránt érdeklődött, mi lehet annak az oka, hogy most semmi árut sem "kap a keres­kedő? Szinte hihetetlennek ta­lálta azt, hogy a kereskedők nem kapnak árut. Már pedig saj­nos ez igy van és a helyzet nap­ról-napra rosszabbodik. Hazánk közgazdasági állapota a monte­negrói szinvonai all süllyedt és ezt a hihetetlen állapotot a túl­zott vámvédelem és a kart elek kisarcoló és kizsákmányoló poli­tikája idézte elő. A helyzeten csak egy segít­het! Fogjanak össze a kereske­dők és a gazdák és vegyék igény­be a kormány segítségét olyan formában, hogy közgazdasági"éle­tünket a kartelek romboló és közgazdasági életünkre káros li­dércnyomásától felszabadítsák. — Ennek pedig csak egy orvossága van, és pedig az, hogy lássa be végre a kormány, hogy a kar­telek privilégiumának ideje lejárt és törvényhozás utján sürgősen intézkedjék, hogy a kartelek ha­zánkban feíoszlattassanak. íCaplaató mindenütt? mm Dán Endre házassága — REGÉNY. — 6 Irta: Tartallyné S. Ilona. — Bevallom, hogy ismersz egy kicsit. Igaz, nem tagadtam el tő­led magamat. Engedtelek mély­re látni. Hanem azért nem egé­szen ismersz. Tört részletekben. Valami más is éi bennem, amit mindezektől külön kell választa­ni. Egyszer, remélem, hogy meg fogod tudni. Talán. Ha erőm el neim hagy. Azonban lehet, hogy ^semmi... Lehet, hogy csak azért dob a sors Bergengócba, mert -£gy eljövendő ferbli-partihoz kel­lek. Ferblizés Bergengócban s telik az élet... — Ne gúnyolódj, öreg. De... ne is akarj nagyot. A magad életét épitsd. Csikard ki a jólétet. Lá­tod, én semmi mást nem akarok, csak élni, jói élni, megszabadul­ni az adósságoktól... — Visszajutottál, mint az a szerencsétlen jpádi izraelita. Ne­kem adsz tanácsot s te egy kö­rön futkározol s mikor arra a pontra érsz, ahol az adósság van, feljajdulsz, mintha beléd marna valami. — Az ember azt a szervét érzi, hogy van, amelyik fáj. Dán már alig figyelt rá. Pil­lantása a reklámok fényjátékait itta. Eleven, izzó óriások rohan­tak át a szemük előtt. Hol volt ez 100—200—300 év előtt? Ez is az emben agyvelő terméke. A tömegek akarata gyújtja föl egy ember agyában a csodát. Az Idők méhében egy kiválasztott agyban rejti el magzatát. Évszázadok óta terhes vele a Mindenség. A kul­tura csodáit végtelen ölében el­rejtve, ringatva. A kultura egek­betörő rohamához mindenki ad magából valamit. Lehet, hogy a nagy találmányokat millió ember szuggesztív erejű tekintete váltja ki egy ember lényéből. Ugy érzi, benne is élnek a kultura vajúdó csodái. A lehetőségek perspektí­váiba ő is belenyúl. Hátha benne is megérik egy tömegakarat és csakugyan gyors iramra készteti Bergengóc megye kátyúba süly­lyedt küllőit...? Hirtelen felragyogott előtte jö­vő élete, nagyon rugalmasnak érezte izmait, acélszálaknak ide­geit s már is rohant volna, hogy nekifeszüljön Bergengóc - megye korhadt szekerének. Mind a ketten hallgattak. Jó­idéig mentek igy egymás mellett. Az Oktogonnál megszakították a céltalan utat. A Baum vendéglőből egy ele­gáns hölgy lépett ki, utána egy öreg ur. Régimódisan, cilinder­ben. Panyolay mintha megkövült volna, mereven, előrenyultan né­zett utánuk, szeméből mágikus erőket kényszpritett a két siető ember felé. De a pillantása ereje nem ért el azo'khoz, nem néztek vissza, hanem beszálltak a rájuk váró autóba és bömbölő sziréná­ját megszólaltatva, megindult az autó az Erzsébet-körut felé. Panyolay tétovázott. Megindult, Megállt, azután rohanó lépésben újra nekiiramodott. Dán nevetett. Utána szólt. De Panyolay süket volt és vak. Már beléütközött vagy két alakba, azok megállottak és szidalmakat zúdítottak utána. De ő csak ro­hant tovább, mint egy fékevesz­tett motor. Dán miég egyszer utána kiáltott Talán meghallotta, vagy lehet, hogy ugy is megállott volna? Áz előbb előrenyúlt alakja ösz­szeesett, mintha papirfigura len­ne, amelyet vizbe mártanak. Bevárta a barátját. — Bandikám — nyögte lihegve — láttad...? Erzsike volt... Meg az édesapja. Nem vizió. Valóság. Vájjon 'mit akarnak itt? Minek jöttek? Nekem meg sem irta... — Ugyan kinek irta volna — mondta Dán csípősen — talán Blond Aurél barátjának? — Jaj, ne kínozz! Erzsike... sirta bele a rohanó pesti utcába Panyó, mintha nem is hallott volna már semmit. * Tömött villamosok zötyögtek ei mellettük, néha egy-egy kerék a síneken siralmasan megnyiszor. gott. A tömeg csak loholt körü­löttük, vagy összesimuló párok suhantak... mosolygó arcú fiata­lok, vagy gondterheltek, hallga­tagok és lármás szájuak, széles gesztusu öregek, tötyögők... Mind sodródtak, k ierre ,ki arra, áthullottak előttük a percek ros­táján. Panyó csak állt. — Gyerünk, öregem — szólí­totta gyöngéden Dán. Sajnálta. Ugy szólt hozzá, mintha beteggel beszélne. — Ugy érzem... elvesztettem őt.... Még nem kapta meg a leve­lemet.... Lehet, hogy már tegnap is itt voltak. — Ugyan, öregem, ne ess két­ségbe. Még mindent jóvá tehetsz. Panyolay rámeredt, mintha bo­londdal lenne dolga. — Igen, igen. Miért nézel oly hitetlenül? Kimagyarázod ma­gad... legfeljebb füllenteni vagy kénytelen. Tudod, hogy hova szok tak szállani? — Tudom. A Palace-ba — mon dotta és nyugtalan mozdulatot tett. Vihar söpörte a belsejét és most egy nagyot lökött rajta. Megindult. Sietett. — Nem most, fiam! Holnap! Holnap szépen bejelented magad és ugy... Panyolay csüggedten ván szorgott mellette. — Hiszen, ha a fizetésünket javítanák... ha nem igy volna... nem bolondultam volna meg egy órára sem. Négy hét... négy hosz­szu hét.... Igaza van apámnak... gazember vagyok.... Megrázkódott, mint aki most ér az öntudat világosságáig. — Istenem... mit akartam ten­ni... eladni magamat... vagy megölni... igaza van apámnak... Dán hagyta, hogy szidja magát. A társadalmi rendet. Az életet. A drágaságot. Egy kicsit sanjnálkozva hagy­ta most magára. Igaz, élőbb vi­gasztalgatta. Ei "kellett mennie, vacsorára volt hivatalos. Hogy Dán elment, Panyolayt húzta a szédítő tavasz illata a Duna felé. A lelke átokkal és szánom-bá­nommal volt tele. Ugy érezte, mikor a Duna fény­koszoruit nézte, melyet a hidak és á 1 parti lámpák fénye hullaj­tott a vizbe s most a viz hullá­mai hintáztatták, hogy tündérek játékában gyönyörködik a két szeme. S bent, a szivében végig, fájt valami. Mintha Erzske kis keze ronggyá gyűrte volna benne minden fantasztikus tervét s apró lábaival rátaposna. « (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom