Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-18 / 63. szám

1930. március 18. JSfVíRYIDÉK. Szabolcsvármegye mult havi állategészségügyi helyzete Fekete Jenő m. kir. törvényha­tósági állatorvos Szabolcsvárme­gye február havi állategészségügyi helyzetérői a következő jelentést terjesztette elő a közigazgatási bi­zottság ülésén: Lépfenével fertőzve volt 9 köz­ség. Megbetegedett 8 darab .mar­ha és egy darab sertés, mind el­hullott. Veszettséggel fertőzve volt 19 község. Megbetegedett 44 darab ^b, mind kiirtatott, ezenkívül még 42 darab kóbor eb irtatott ki. Ragadós száj- és körömfájással fertőzve volt 5 község. Megbete­gedett 91 darab szarvasmarha, va­lamennyi kigyógyult. Rühkórrai fertőzve volt 21 köz­ség Megbetegedett 26 darab ló, gyógyult 4, a többi gyógykezelés alatt van. Sertésorbánccal fertőzve volt 4 község. Megbetegedett 4 darab sertés, meggyógyult egy darab, a többi élhullott. * Sertéspestissel fertőzve volt 12 község. Megbetegedett 136 darab sertés, gyógyult 83 darab, leszura­atott 2 darab és elhullott 51 darab, g Jelentem, hogy a haszon álla- 1 tok tavaszi vizsgálata folyamat- * ban van és a legnagyobb rendben I folyik, amiről több községbe való kiszállásommal magam is meg­győződtem. Vonatot kérnek a vidéki színházlátogatók Hölgyeim! Bécsből hozott leg­újabb, szenzációsan szép kalapmodeljeimet 10 P-töl kezdve árusítom. ; Walterné kabpszalon, Luther-utca 20 szám. A következő levelet kaptuk : Igen Tisztelt Szerkesztő Ur 1 Többek nevében nagyon kérem méltóztassék ezt a néhány sort lapjának legközelebbi számában közre adni. Mindannyiunkat, akik itt a vidé­ken támogatni igyekezünk a ma­gyar kulturát szolgáló színészetet, megdöbbentett az a két cikk, mely a Nyírvidék folyó évi március 12-iki számában napvilágot látott. Ez a kis cikk az előbbi kettőnek a Jiatásaként, nemcsak az én szerény nézetemet, hanerrr jó egynéhá­nyunk lelki affektusát igyekszik visszatükröztetni. Megdöbbent az a tény, hogy Nyíregyháza város pol­gársága milyen bűnös nemtörődöm­séggel idézi elő a magyar színészet pusztulását és nem igyekszik pár­tolni a magyar kulturának ezeket a nomád harcosait, akik a bizonyta­,lan mindennapi kenyérért minden erejüket, minden képességüket lat­ba vetve igyekeznek bennünket szó­rakoztatni és művészi játékkal gyö­nyörködtetni. 1 Valóban elkeserítő, hogy a kö­zönség, különösen a drámai dara­bokat milyen közönnyel kiséri. — Azok a sorok, amelyek a színházi kritikus tollából kicsendültek, va­lósággal belevágtak sziveinkbe, lei­keinkbe és felkavartak minden olyan érzést, amelyet a magyar Színészet támogatásának sorába ál­lithatunk. Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Ezt az ügyet nem lehet a kulturbot­rány szóval elintézni ! Itt cseleked­ni kell ! Mi itt á vidéken még a rá­dió világában is elkívánkoznánk olykor-olykor a városba egy-egy színdarabot — drámát ! — végigél­vezni, sokszor talán nem is ma­gáért a gyönyörűségért, hanem azért, hogy áldozhassunk Thália ol­tárán, a magyar színészet támo­gatásárajlNemitemetni akarunk, ha nem feltámasztani 1 E fölött a szo­morú ügy felett nem akarjuk néma közönybe sülyedni hagyni a közvé­leményt, hanem fel akarjuk rázni azon kevesek lelkét, akik magyar lelkiismeretükben még némi felelő­séget éreznek a magyar színészet pusztulása tekintetében I Igen tisztelt Korányi Aladár ur cikkében azokra appellál, akiknek módjukban áll a magyar színésze­te^ segíteni. Mi eddig is eljártunk vrcrekről a délutáni színházi elő­adásokra, de este nem mehettünk azért, mert nincs vonatközlekedé­sünk. Három éve annak, hogy a szinház igazgatóságával együtt ak­cióba léptünk a Kisvasutak igazga­tóságánál az esti előadás után egy külön vonatnak, illetőleg csak egy motoros kocsinak hetenként két­szeri indíttatása iránt, de eredmény telenül ! Most is azt hangoztatjuk hogy segíteni akarunk a magyar színészeten, de előbb segítsen a Kisvasút. Indítson egy külön mo­tort minden kedden és pénteken es­te szinház után Bujig, Ibrányig, Nagyhalászig, vagy a 210 száínu kisvonatot ne 20.26 órakor, hanem pl. 23.15 órakor indítsa a Besse­nyei-térről. Hozzon a Kisvasút is, mint jól prosperáló vállalat, áldo­zatot a magyar színészetért. Amennyiben előbbi indítványunkat tennék az illetékesek komoly meg­fontolás tárgyává, ugy arra kérjük, hogy a Kisvasutak elégedjenek meg féláru menetjegy fizetésével és a menetrendbe beállítandó motorko­csi pedig minden feltételes megál­lónál is álljon meg, hogy a magyar színészet pártolása versenyében a tanyák kultur emberei is kivehessék részüket. Az igen tisztelt színházi Direktor urat pedig arra kérjük, hogy esetleg kedden és pénteken . este forgalomba beállítandó motor > mm Dán Endre házassága — REGÉNY. — 5 Irta: Tartallyné S. Ilona. Panyolay egyre mosolygott Bé­byre, az meg rá, kerek szemeit mereven ráfüggesztve, kételkedve — Talán szerelmes? — kérdez­te végül, halkan s a szavai oly finoman lengtek, mintha lepke­szárnyak suhognának közöttük. — Az... az...! — sietett Panyo­lay bevallani, közben komolyra vált arccal. — S azért akart a Dunának menni ? — Nem vallok Bébyke. Nagyon korán volna, hiszen csak ma is­merkedtünk meg. Majd máskor elmondom... — Máskor...? Hiszen ;már meg­mondtam, hogy nenx jövök többé. — Jöjjön, Bébyke, jöjjön... — kérlelték mind a ketten. Végre Bégy mégis csak' meg­ígérte, hogy találkozik velük. Nem holnap, hanem holnapután. Elköszöntek. Béby pirult arccal indult föl a lépcsőn, a fiuk pe­dig megindultak a Körút felé. A tavasz kezdett barátságos lenni, nyárias. Valahonnan, talán a budai hegyekből idehajlott a szikrázó illatokat lendített útnak, mely az emberi tüdőkbe és idegek be borzoigatta a jónak érzését. — Mit szólsz hozzá, Panyó? — Rosszul nevelt kislány. De nem eléggé rosszul nevelt. — Hallod, hogy egy anyja van. — Másnak is egy van. — Botra beszélsz! Özvegy, öreg, kis gyámoltalan. — A lánya mindenesetre ked­ves kis macska. Csak még a kar­mai hiányoznak. De remélhetőr .Ieg majd kinőnek idővel. Hagy­juk. Beszéljünk arról, amiből élünk. — Az adósságról, mi? Tudtam. — Megfogadtam a tanácsodat. Btond Aurélt kilöktem... Ki-lök­tem! Érted? Erzsikének pedig egy hosszú levelet irtam. Négy hétig nem írtam neki... Mit gondolsz... azt hiszem, nagyon haragszik rám... — Én, ha neki volnék, utálná­lak 'már és visszaküldeném azt a levelet. De Karácsonyi Erzsiké­nek idehallom a szivedobogását. TSzégyelhetnéd magad! 'Inogsz, mint a nád a szélben. — Ha olyan istentelen nagy sze lek járnak! Mit gondolsz: a leg­közelebbi minisztertanács a fize­tésjavitást tárgyalja. Lehetetlen, hogy bennünket megfulladni en­gedjenek. — Nem merlek biztatni. Fi­gyelemmel kisértem az eddigie­ket : mikor a drágulás eléri a husz százalékot, emelik a fizetést ti­zenöt százalékkal. S erre föl! — Hajrá! Emel a szabó, a rövid­árus, a suszter, a vendéglős s ők is löknek az árakon ujabb husz százalékot. Nem adok én már erre semmit, Ha a nyersanyag­nak lemegy az ára, kegyesen meg­hagyják a drágább árakat, mond­va, hogy még akkor szerezték be, 1 mikor drága volt. Ha újra fel­emelkedik a régire, felemelik. — j Azonnal. Nem akarják az olcsó ' készlethez igazítani az árakat, te- • kintve, hogy az uj beszerzési árat ! kell nekik irányadóknak venni. ' Én... nem is maradok itt... —• S mit gondolsz, másutt, azaz ! vidéken jobbak a viszonyok? — Ott is ugyanugy dühöng a i konjunktura, de valamivel ol- • csóbb az élet. Bekerülök valami jó kis helyre szolgabírónak., ott nincsen kávéház, szinház, nő­ház, nő... — Végül is belegabalyodol ott valakibe, beadod a derekadat és ott maradsz a tekintetes-nagysá­ságos vármegyében... — Hiszen... nem is számitok visszajönni! — Lásd... én meg nem tudok »Ettől« megválni. És megállott. A Nemzeti előtt voltak. Gyönyörködve nézte, hogy forog az utca. Vad gyönyörűség áramlott szét tagjaiban. Beszívta az idegek gócába, bőrének min" den tapintó felülete itta az utca képét, iramát, zaját. Ugy érezte, hogy muzsikább-muzsikát nem is élhetne ennél, ami nagyobb gyö­nyörűséget adna.- A város öle rin­gatta / szerelmesen, v forrón átlük­tetett rajta. — Talán ezeket a köveket imá. dod, amelyeket a hegyek ontot­tak s itt rendszerbe nyomorítot­ták őket. Vagy ezeket a szív nél­kül futkozó gépembereket. Ezek a roppant város .mechanizmusá­nak robotosai. Mit élnek ezek be­lül? Van individuum hajszolt lé­nyükben? Bizzar vására a húsnak, a vérnek, az erőnek! — Látod, hiába mutatnám meg neked, nem látnád az én sze­memmel... Én... nagyon- szeretem ezt a várost.... Szeretem kiábrándithaf tatlanui, halálig. Husábói való húsnak érzem magam, keserű száj 'jal, "tépetten, mint a gyermek is anyja öléhez tapad, ha megbántja valaki. Erdély... oda nem mehetek vissza. Itt maradok. Te... menj, ha akarsz... Egyszer majd én is kieszelek járatok esetén lehetőleg ne egy és ugyanazon darab hozassék színre. Minden esetre nagyon szívesen meg nézzük a komoly drámai tárgyú da­rabokat, mert mi nem ahhoz a szín­játszáshoz adjuk pártolásunkat, lamely a legtöbb »malacságokat« tar talmazza. Biztosítjuk Szerkesztő urat, hogy a Kisvasutak ilyenszerü támogatása esetén a nyíregyházi színházban hetenként 40—60 vi­déki színházlátogató foglalná el a nézőteret, ami szerényen számítva havi 500 pengő bevételt jelent a színháznak. Igen Tisztelt Szerkesztő Ur ! E néhány sorban megmutattuk a magyar színészet támogatásánakut­ját. Mindig is ugy volt, hogy ha baj volt a várossal, mindig a falu, a magyar létezés alapja, húzta ki a sárból a nemzeti ügyek különbö­ző szekereit ! Arra kérjük Igen Tisztelt Szerkesztő Urat, méltóztas­sék illetékes helyen mielőbb ko­pogtatni a kért motorjárat meg­indítása iránt, mert ez is egy mód arra, hogy megmentsük a magyar színművészet sülyedő hajóját 1 Csak gyorsan cselekedjünk, mert itt is bis dat, qui cito dat 1 Hisszük és reméljük, hogy 18-án este már megvigasztalhatjuk jelen­létünkkel a különben színpadon igen kedélyes és tréfás Direktor urat és társulatát. Most pedig hálásan köszönjük, hogy a Szerkesztő Ur módot adott nekünk arra, hogy kívánságainkat a színművészet támogatása tekinte­tében kifejthettük és ismételten kér­jük, hogy közérdekű kérésünk tel­jesítését a legszorgosabban szorgal­mazni méltóztassék. Kótaj és Nyírszőllős, 1930. már­cius hó. Kiváló tisztelettel : Több vidéki színházlátogató. valamit. Nekem is sikerülhet még szerencsésnek lenni. Ha volna mivel kezdeni, a tőzsdére vetném magam. Milyen engedelmes szol­gája a szerencse egy-egy kon­junktura lovagnak! Csak fogja a gyeplőt, cserdít az ostorral s haji­ja maga előtt. Dül hozzá a pénz, mintha titkos malom őrlené az aranyat s szórná termékét: a pénzt. — Nem arany az, öregem. —­Papir! — Mégis cseng, zsibong tőle a város pompája! Én közéjük akarok furakodni, meglesni egy­. szer az ördögi játszma titkos je­gyeit, fülön csipm s hajrá! — Sok szerencsét hozzá! Én megyek. Bergengóc megye szol­gája leszek. Megtaszítom korhadt küllőit. Hátha én is kiélek ott valamit. Nem csak magamnak. A megyének. — Ugy-gyan!... nevetett gúnyo­san Panyolay — ne akarj önzetlen lenni. Ne játszd ki a lelkedet másnak. Hiszen te belül élsz! Mélyebben magadban, mint én, Te romantikát hajszolsz, álmokat. Azért mégy, valld be. A közép­kor vére s a mai élet irama ve­rekszik benned. ' Bergengóc megye! A levegőjét kivánod s benne megkeresni az Assszonyt! Titkos ajtókon szív­dobogva surranni, dus, finom par­főmillat után futni, lugasban ta­lálkozni... rem^ő asszony-test... asszony-száj... Igazam van? A Nu sík, a Bébyk, a Lollyk nem érde­kelnek. Ruzsos szájukon látod az aranyéhséget. Ugy érzed, hogy a szerelem itt fekszik az utcán s halott testén száguldoz a Város! (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom