Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-12 / 35. szám
1930. február 12. JSdfÍRYIDÉK. — A nyomorellenes akcióra beérkezett ujabb adományok. A nyíregyházi munkanélküliség okozta nyomor elleni akcióra a város polgármestere tudvalevőleg felhívta városunk egész közönségét. A felhívásra szombat délig öszszesen 2851 pengő gyűlt össze. A legutóbb érkezett adományok a következők voltak: Rosenthal Gyula 5 kg. rizsét adott, amelyet a sokgyermekes családok között osztja ki a Stefánia. Pénzbeli adományok: Oltványi Ödönné 5, Takáts Miklós 6, Zágony Dezső 10, az Ag .h. ev. Rothermere Diákotthon tanulói 10 pengőt. Itt emiitjük meg, hogy a szegény lakosságnak szánt szén házhozszállítását megkezdték. Tegnap d. e. a következő adományok érkeztek be a város szociálpolitikai ügyosztályába: Antal János 5, a Figeczky-család 10, — Karner József 5, özv. Textórisz Gusztávné 5, Varga János 5 pengőt adott. — A postások táncmulatsága Február' 15-én tartják idei táncmulatságukat a nyíregyházi póstások. A meghívókat már szétküldötte a rendezőség, sókan megvásárolták a jegyüket és ebbői arra következtethetünk, hogy a postások iránt megértéssel, elismeréssel és hálával viseltetik a nagyközönség. — A londoni mintavásár február 17—28. között lesz. A kereskedelmi és iparkamara ezúton is értesiti érdekeltségét, hogy a íondon—birminghami nemzetközi árumintavásárt folyó évi február hó 17—28 között fogják megtartani. Közelebbi felvilágosítást a budapesti angol konzuli hivatalban (Budapest, V. Zoltán-u. 8.) 'lehet nyerni . — Mi újság az anyakönyvi hivatalban? A nyíregyházi anyakönyvi hivatalban február 8-án a következő bejegyzések történtek: Születtek: Pincsü Julianna g. kath. Dömzötör Tibor r. kath. Ambrusz János Pál g. kath., Kocsis Mária g. kath., Galló Juliánná ág. h. ev., Katrinyák Magdolna r. kath., Mráz Magdolna g. kath., Acs Irén ág. h. ev. Meghaltak: Tomasovszky András íöldm. ág. h .ev. 73 éves. Házasságot kö-cöttek: Nagy József cipészsegéd ref .és Elek Ilona ref. Korbelv János kovácsmester ág. h. ev. és Gerbár Ilona ág .h. ev. Február 9-i bejegyzések: Házasságot kötöttek: Szalanics József férfiszabó g. kath. és Lászlófi Ilona r. kath. — Hivatalok részére ismét kapható a 9 pengős levélboriték 1000 darabonként a Jóba-nyotndában, Széchenyi-ut 9. \ nyirvasvári uradalomban nagy tüz pusztított (A »Nyírvidék« tudósítójától.) E hó 3-án gróf Zselénsz'ky Róbert nyirvasvári uradalmának gazdatiszti lakása, a pince és hordóraktárarai együtt gyanús körülmények között teljesen leégett. A vizsgálat megállapította, hogy Sivadó János uradalmi hetes gondatlansága okozta a tüzet, amennyiben az épület mellett néhány lépésnyire burgonyafőzés • céljából nagy tüzet rakott. Főzés után a tüzes pernyét nem takarította el és a szél által odasodort hamutói gyulladt ki az épület. A kir mintegy 23 ezer pengőt tesz ki. Sivadó János ellen az eljárás megindult. Február 11., 12., 13., 14., kedden, sserdán, csütörtökön és pénteken 5, 7 és 9 órakor rr •• NEVTELEN HOSOK (A BOSSZÚ ÖRDÖGE). Egy ssép banditanő élet- és halálharca az U. S A, hadsereg katonáival 10 felv. — Főszerepben : JACK HOLT, DORIS HILL és BETTY COMPSON. Kisérő műsor: Kihajolni veszélyes, Az uj szoba cica 2-2 felv. burleszkek. Zeit am See és környéke ismertető füm és Hiradó. Lopás miatt polc hónapi börtönre ítéltek egy fiatal tiszadobi jnbászlegényt (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Érdekes bünügyet tárgyalt ma délelőtt a kir. törvényszék Brenner tanácsa. Takács György fiatal juhászlegény lopás bűntettével és okirathamisitássai vádoltan állott birái előtt, mert a mult évoktóber havában Klein Miksa tiszadobi uradalmából 20 juhot elhajtott. A fiatal vádlott Januczki József gazdálkodóhoz szegődött be és a juhokat oda hajtotta. Januczki, hogy Takács a juhokat eladhassa apósától Mitruczki Jánostól 20 járlatlevelet kért a lopott juhok értékesítése végett. Igy azután Takácsnak sikerült is a juhokat eladni, de alig, hogy hazaérkezett, a csendőrök letartóztatták. A fiatal vádlott töredelmesen bevallotta tettét, de arra hivatkozott, hogy gazdája Januczki biztatta a bűncselekmény elkövetésére. A kir. törvényszék 8 hónapi börtönre és 5 évi jogvesztésre Ítélte Takács Györgyöt, míg Januczki József és Mitrucki János fejenkint közokirathamisitás vétsége miatt 1 heti fogházat kaptak. Az itélet jogerős. Szovjet bajóra vitték Enfjepovot ? Párisból jelentik: A Kutjepov- ; ügyben még mindig nincs eredmény. Fontos bejelentés érkezett Melleroyból, egy községi tanácsostól, aki azt állítja, hogy e községben a kérdéses vasárnapot követő hétfőn egy szürke magánautó, egy vörös taxi kíséretében. A község Chateau Renard közelében fekszik és igy ugy látszik ez a nyom mégis fontosabb, mint amilyennek a nyomozó közegek tartották. A vizsgálatot ujabban Liliere is kiterjesztették, ahol Dulemko cseka-ügynök nyomát keresik. Antwerpeni jelenetés szerint ott január 27-én a Marx Károly nevü szovjetgőzös horgonyzott, minthogy azonban a kikötő állandó ellenőrzés alatt áll, lehetetlennek tartják, hogy a tábornokot elrablói a hajóra hurcolhatták volna. Meglepően szép eredménnyel folyik a szinbázi bérletek gyűjtése á város legelőkelőbb egyéniségei váltanak bérletet (A Nyirvidék tudósítójától.) Nyíregyháza színházlátogató közönsége örömmel olvasta a Nyirvidék híradását, melyben Gulyás társulatának érkezését, sziniprogram ját és közkedvelt tagjainak a névsorát közöltük. A várva-várt színházi évad első himöke Vadnay Andor titkár már városunkba érkezett és a színházi bérletek gyűjtését meglepően szép eredménnyel folytatja. Meglepően szép eredménnyel pedig azért, mert a bérleteket a reményen felül jóval többen vásárolják, mint tavaly. De különösen örvendetes jelenség, hogy az idén a sziniszezón alatt a páholyokban és a földszint első soraiban a gyűjtés adatai szerint a város és a vármegye legelőkelőbb egyéniségei fognak találkozni. Itt emiitjük meg, hogy a színtársulat tágjai részére kiadó butorezett szobákat Jakabovits Fánni úrnő dohánytőzsdéjében (Városház épület) vagy Horváth János szinházgondnoknál (színházépület) lehet bejelenteni. Liptay Jenő gazdasági főtanácsos 500 pengőt adott a nyomorenybítő akcióra 1 A 'A»Nyírvidék« tudósítójától.) város polgármesterének felhívására megmozdultak az áldozatkészségre nemesedő szivek, megkezdődött a nyomor! elleni akcióra való adakozás. Tegnap délben még 2886 pengőt jegyeztünk fel a városi szociálpolitikai ügyosztályban, mint az eddig befolyt adományok végösszegét, ma ez az összeg 3476 pengőre emelkedett. A szép eredményt Liptay Jenő gazdasági főtanácsos, földbirtokos példátadó áldozatkészsége tette lehetővé, azzal, hogy ma délelőtt 500 pengőt adott át a városháza szociálpolitikai osztályában a ma már intenziven megindult nyomorenyhítés céljára. Liptay Jenő, aki különböző kulturális intézményeknek a közelmúltban értékes földterületeket adományozott, a nyomorenyhitő akcióra felajánlott összeggel is megjelölte az áldozatkészségnek ast a fokát, »mellyei a polgármester felhívására a nyomorelleni akciót a módosabbaknak támogatniok kell. Liptay Jenő 5 00 pengős adományán kívül még a következő tételek szerepeinek a nyomorenyhítés mai gyüjtőivén: Szász András 2, Kupecz Mihály 3, Fülep Károly 5 N. N. 50, Uzoni Jenő postafőnök gyűjtésére a postahivatal személyzete: 30 pengőt adott. A szegények segélyezése, amint ezt jeleztük, holnap kezdődik. A Júlia malom szociális érzéstől áthatottan díjmentesen végzi a szegények lisztjének őrlését. A lisztből ^á Stefánia védőnői ma délelőtt próbát vettek, tésztát gyúrtak és a tésztaanyagot bemutatták a városházán, ahol konstatálták, hogy a liszt elsőrangú kenyérliszt. A szegedi ériásharcsa a tüdősök boncasztalán Az Egyetemi Barátok Egyesülete természettudományi szakosztályának ülésén érdekes előadást tartottak. Dr Gelei József egyetemi tanár, a természettudományi intézet igazgatója tartott előadást arról az óriási harcsáról, a melyet nemrégiben fogtak ki a Tiszából. A természettudományi intézet megvette az óriásharcsa fejét és azt Gelei professzor a szakülésen bemutatta. Elmondotta a professzor, hogy a harcsa hossza 247 centiméter, derékbősége 118 centiméter, Nagy himharcsa volt a lomha állat, 25 kilogrammot nyomott a feje, lehusolt állapotban is 1 9 kilót. Tudományos szempontból három érdekességet emiitett a professzor az óriásharcsával kapcsolatban. A harcsa kopoltyúlemezeiből kiszámították, hogy a lélegző felület két négyzetmétert - tesz ki, ezzel szemben egy 75 kilogram sulyu ember tüdejében kétszáz négyzetméter a légző felület. Ebből az következik, hogy az emberek elevenségi foka százszor nagyobb, mint a harcsáé. Alig másfél centiméter széles volt a harcsa szeme, pedig más halaknak hatalmas, nagy szemük van. Ennek az a magyarázata, hogy hogy az ilyen nagy harcsa fenéklakó, a homályban él, ügynevezett szürkületi állat, amelynek nincs nagy "szüksége fényre. Annál jobban hasznát veszi hatalmas bajuszainak, amelyekkel tapogatózik és oda csalogatja a táplálékot, mert ugy lógatja a vízben, mint valami gilisztát. A kifogott harcsa életkora' különböző találgatásokra adott alkalkalmat, Gelei professlor megállapította, hogy a harcsa életkora — 23 év. t vií-h* Mfeu sáfaMCaÍCÜSSŰ® Az összes MŰTRÁGYA fajták kicsinyben is N^JR^QVJ^ZAN ÁTVEHETŐK. Járay Ervin, Nyíregyháza, Széchenyi-ut 9. az. alatt. 1