Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-12 / 9. szám

8 jtffÍRYIDÉK. 1930. január 12. Tek. Törvényhatósági Bizottság! 1927. évben élt először a.Tör­vényhatósági Bizottság az ország­gyűlés felsőházáról alkotott 1926. évi XXII. t. cikkben reá ruházott azon jogával, hogy az országgyű­lés felsőházába három rendes és három póttagot küldjön ki. A vármegye közönsége ezen jo­gát elsőizben aként igyekezett gya­korolni, hogy amellett, hogy ezen kiküldetéssel a vármegye közéle­tében kifejtett és több évtizedre visszanyúló önzetlen, od*adó mun­kálkodásáért egyes férfiakat mint­egy kitüntessen, Szaboicsvármegyét az országgyűlés felsőházában olyan férfiak képviseljék, kik arra min­den tekintetben megfelelők, ráter­mettek. Ezen szempontok figyelembevé­telével — miként méltóztatnak tud­ni — rendes tagokul Liptay Béla, Megyery Géza és Ujfalussy Dezső, póttagokul pedig Mikecz Dezső, Szalánczy Bertalan és Komiss Fe­renc bizottsági tag urakat küldte ki. — Azt hiszem, a T. Bizottság egy véleményen van velem, midőn innen az elnöki székből megálla* pitom, először, hogy a vármegye közönsége akkor helyes szempon­tokat vett figyelembe és helyesen cselekedett, másodszor pedig, hogy az akkor kiküldött illetve megvá­lasztott férfiak a mi hozzájuk fű­zött reményeinknek és várakozá­sunknak minden tekintetben meg­feleltek. Kik lettek Szabolcsvárme­gyében a felsőház tagjai A lelkesen fogadott enunciáció után a főispán . névszerinti sza­vazást rendelt el. Két szavazatsze­dő bizottság alakult Énekes Já­nos prelátus kanonok és Porzsolt István ref. esperes elnökletével. Összesen 601 szavazatot adtak le. Megyery Gézára 215, Ujfalussy Dezsőre 197 és Liptay Bélára 189 szavazat esett . A póttagok választásánál Mi­kecz Dezső udvari tanácsosra 154-én, Korniss Ferencre 113-an és Szalánczy Bertalanra 100-an ad­ták le szavazatukat. A porig alázott nemzetet szolgálják minél eredmé­nyesebben Erdőhegyi Lajos dr. a megvá­lasztott felsőházi tagokat a követ­kezőkben üdvözölte: Tek. Törvényhatósági Bizottság 11 Azt hiszem nemcsak a magam, de az egész Törvényhatósági Bi­zottság óhajának teszek eleget, helyesebben mondva érzésének adok kifejezést — midőn az újon­nan megválasztott felsőházi tag urakat innen az elnöki székből szi­vem teljes melegével üdvözlöm. Kérem a Mindenhatót — adjon Nekik megfelelő erőt és egész­séget, hogy szem előtt tartva szű­kebb hazárik, szeretett vármegyénk érdékeit e^ fényes és megtisztelő megbízatásukon keresztül e föld­re sújtott és porig alázott nem­zetet mmél eredményesebben és minél tovább szolgálhassák. Ad­ja Isten, hogy igy legyen, A szeretet és bizalom spontán megnyilatkozása kisérte a főispán fenkölt szavait, amelyre a megvá­lasztottak nevében az- ősz Megyery Géza, aki 63 esztendőt töltött el közszolgálatban és most ünnepelte meg boldog gyémántlakodalmát mondott költői lendületű, egy emberöltő küzdelmeit felidéző be­szédet. Hálásan megköszönte a megnyilvánuló bizalmat és ünne­lyes Ígéretet tett, hogy kötelessé­geiket megszakítás nélkül minden­kor pontosan teljesíteni fogják szegény megcsonkított Magyaror­szág és szülővármegyénk érdeké­ké. A közgyűlés emelkedett han­gulatban tért át ezután a tárgy­sorozat apróbb pontjainak megvi­tatására, amely fél 1 órakor ért véget . Ozv. Besáewííy Miklósié grófnő értékes Erzsébet-királyáé szobrot ajándékozott Nyíregyháza városának (A Nyírvídék tudósítójától.) Özv. Dessewffy Miklósné grófnő értékes Erzsébet királyné szobrot ajándékozott Nyíregyháza városá­nak. A szobrot a Városi Múzeum­nak ajánlotta fel a városszépítés iránt mély esztétikai kulturáltsággal érdeklődő grófnő, de a szép szob­rot, amelyet Rigele pozsonyi szob­rász, a tehetséges művész alkotott, valószínű, hogy valamelyik park­ban helyezik el. Rigele egyike a legkiválóbb fiatal szobrászoknak, akit a kormány annak idején ösz­töndíjjal külföldi tanulmányútra küldött. A grófnő Nyíregyháza városfej­lődését szeretettei, megértéssel fi­gyelte és értékelte minden időben. A mind jobban szépülő a tejlődés útjára áldozatos és sikeres város­fejlesztési program alapján vezetett várost ma fokozottabb örömmel szemléli a nemes grófnő, aki Nyír­egyháza modern szépségének átér­zésévei ajánlta fel az értékes mű­tárgyat és abha.il a levélben, amely­ben ajándékozását b>ejeienti, a lel­kes ensmerés hangján méltatja dr Bencs Kálmán polgármester' város­fejlesztési érdemeit. Dessewffy Aliklosné gróf­nő Nyíregyháza szépsé­géről. A grófnő levele a következő:* Méltóságos Polgármester. Ur! Engedje meg, hogy a Nyíregy­házi Városi Muzeumnak felajánl­jam Erzsébet királyné szobját, me­lyet Rigele fiatal pozsonyi szob­rász készített. Rigele tehetséges mű­vész, akit az akkori magyar kor­mány ösztöndíjjal külföldi tanul­mányútra küldött. Teszem pedig ezt azért, mert szerencsémnek tartom, ha némileg hozzájárulhatok azon város csino­sításához, amelynek Ön, Méltósá­gos Ur, polgármestere, aki olyan rövid idő alatt a legnehezebb időkben ilyen elő­nyös változást tudott létrehoz­ni a városban. A csin, a rend, a tisztaság, a jó­izlés, a forgalom hibátlan, lebonyo­lítása, a kertek, terek, fasorok, virágos részletek jól ápoltsága, ennek a változásnak eredményei. Sehol egy hulladék, sehol egy pa­pirszelet. Mintha mindenki átérez­né azt a kulturmunkát, amelyet Ön ezen a téren kifejt. Elképzelhetetlen hogyan lehe­tett ilyen rövid idő alatt a mgy közönségre mint egy reá­erőszakolni és belé szuggerál ni, hogy ez a város a mienk itt minden a mienk, kíméljük, szé­pítsük, mintha kis otthonunkba volnánk, hiszen ezzel a renddel, csínnal, tisztasággal nemcsak a szemet-lelket örvendeztetjük, de a civilizációt és kulturát visszük elő­re, amely szándék kell hogy min­den jó hazafiban éjjen. Most ez minden olyan magától értetődőnek tetszik, pedig mennyi energia, ernyedetlen szorgalom és vasakarat, milyen jó ízlés és szépérzék kellett ennek keresztül­viteléhez. Milyen harmonikus egységben olvad itt most össze utca, ház, tér, kert, virágboritott quare, szobor, amely azelőtt értelmetlenül mere­dezett «gymásra. Nagy dolog az, ha valaki ve­zetői helyen ilyen példaadóan cselekszik, a csín a szemnek hízeleg, de a rend meg tisztaság az már az egészséget szolgálja. Itt még bor­zasztó sok a teendő, de az első­lépés ehhez mégis az, ha házun­kat és annak környékét tisztaság­ban és rendben tartjuk. A grófnő sétája Nyíregyházán A mult hónapok egyik október­végi estéjén besétáltam a vasúti ál­lomástól a városba, végigmentem a szép tiszta Vasúti utcán, az ízlé­sesen tartott Népkert mellett, mely­ben még a kis kertészlak is olyan csinos, népies, magyaros vonzó, hogy az is a maga kicsinységé­ben, stílusos mivoltáb|an, példaadó lehet. Végigmenteni a Széchenyi-utca még akkor zöldelő pázsittal szegé­lyezett, virágfüzérekkel tarkított szép széles, tiszta járdáján. Jobb­ra-balra a Károlyi meg Dessewffy parkban gyönyörködtem, a Besse­nyei szoborban, fényes elhelyezé­sében. Milyen esztétikusan van annak ez a hely kiválasztva! A másik oldalon a zenepavillon a kies kertben, a forgalmas utcá­hoz közül, de disztingvált előkelő elszigeteltségben. Sétám tovább vezetett a belváros felé. A fénye­sen világított városháztérnél meg­kerültem nemes ízlésű katholikus templomunkat és elmentem az újonnan átalakított törvényszéki épület előtt, amely most izzig-vé. rig nobilis alkotás (olyan mint a Csákvári Eszterházy kastély) ment minden cifra lim-lom díszí­téstől, a habarcsmüvészet tobzó­dásától, mely stilust nagy irónk Herczeg Ferencz egyik regényé­ben találóan pöffeszkedő koldus stílusnak nevezett el. Visszamenet kellemes benyo­mást keltenek a zsinór egyenes most már kikövezett utcák, me­lyek szinte kínálkoznak egészsé­ges o»fhonok létesítésére. Mint­egy irigykedő érzésem volt, hogy Nyíregyháza város közönsége ily ikecses városban teheti meg fá­radtságos napi munkája után egészséges napi sétáját (Gesunds heits promeníftie) persze para­doxon ezen érzésem, mert hiszen büszke vagyok reá, hogy ked­ves vármegyénk ilyen szék­hellyel dicsekedhetik. Mikor mindennek szerencsés szemlélője lehettem, lelkes fel­buzdulásomban többeknek emii­tettem: »De hiszen a Polgármes­ternek már ma életiben szobrot keli emelm« azt felelték: »Ezt nem lehet, mert valakinek szob­rof emelni csak halála után két évvel szabad««. Ha ez igy van, akkor hát Méltóságos Uramnak azt kívánom, hogy a jó Isten engedje meg ,hogy Önnek még nagyon soká ne emeljenek szob­rot. Nagyrabecsülésem kifejezése mellett vagyok, Budapest, 1930. január. igaz tisztelője: özv. gróf Dessewffy M.-né. — Tanuljon nyelveket! Szótá­rak, nyelvtanok minden nyelven kaphatók az UUjságboItban. TŐZSDE. A pengő Zürichben nyitáskor 90.29 zárlatkor ÖO'SO volt Valuták: Angol font 27.75—90 v ^ Cseh korona 16.83—93 Dinár 9.97-10.05 Dollár 568.80—570.60 Frank 22.45—75 Leu 3.37—3 41 Lira 29.85—29.95 Márka 136.05—138.65 Osztrák schilling 80.10—50.50 Svájci frank 110.40—110'9® 1 erménypiac: Buza 78 kg. 23.30—23.55 » 80 » 23.65—28.86 Rozs 13.80-13,95 Árpa I. 15.80 — 16.50 „ II. 15 35—15.75 Elsőrendű sörárpa 19.35—21.35 Másodrendű „ 17.35—19.35 Zab I. 13 25—13.75 „ II. 12 90—13.10 Tengeri uj 12.90—13.10 Köte* 12.00 -r-13.00 Korpa 9.75—'9.90 Repce 52.00—53.00 Határidősök.: Buza márciusi zárlat 23'19—20 májusi zárlat 24.10—12 októberi zárlat 23 75—'76 Rozs 1930. márc. zárlat 14.70—71 Rozs 1930. októberre 16.29—16 30 Tengeri májusra 15.06—07 Tangcri juniusra 15.61—15.62 „ transit 14,52—55 5249—1929. vht. sz. Árverési hirdetmény kivonata, A nyíregyházi kir. járásbíróságnak 31484—1929. sz. alatt kelt kielé. gitési végrehajtást rendelő végzése folytán Lőwy Testvérek és Friedmann Sándor miskolci cég javára 80 P 10 f. tőke s jár. erejéig 1929. évi november 12. napján végrehajtás utján ffclülfoglalt és 2128 pengőre becsült ingóságok u. m.: szobai buto rok a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 37,272—1929. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyházán, Deák Ferenc-u. 57. sz. háznál 1930. évi január hó 15. napján d. e. 9 órakor nyilvános bírói árverésen ílfognak adatni. Nyíregyháza, 1929. december 13. LABAY ANTAL 220 kir. jbírósági végrehajtó. 3396 — 1929. vsz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONATA A budapesti kp. kir. járásbíróság­nak 341,749/3. és 344871/2 — 1929. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Úrban Alfréd és Barna Frigyes budapesti lakosok javára 700 P tőke s jár. erejéig 1929. évi december hó 7. napján végrehajtás utján folülfoglalt és 1100 P-re beesült ingóságok u, m.: tehenek, gép, síb. a nyíregyházi kir. járás­bíróságnak Pk. 40,670—1929. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Buj község határában adósok tanyás lakásán 1930. január 13. napján d. e. 10 órakor nyilvános bitói árverésen elfognak adatni. Nyíregyháza, 1929. december 24. 5044 Dr. ZATHURETZKY ALMOS kir. jb végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom