Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-08 / 5. szám

JSftíRYIDÉK. 1930. január 8. üjabb harc egy könyv körül Mérey contra Rugonfalvi Irta: dr. Gacsáíy Sándor. Z i ház A »Nyirvidék« karácsonyi szá- mában dr. Mérey Ferenc: »Harc egy könyv körül« cimen ismertette az a tudományos vitát, amelyet —- mindinkább növekedő érdeklődés közepette - Bethlen Gábor erdélyi fejedelem személye körül 'Szekfü Gyula és Rugonfalvi Kiss István történészek folytatnak egymással. A cikk elutazásom folytán csak egy pár nappal ezelőtt került a kezembe. Kezdetben haboztam is, hogy nyilvánosságra hozzam-c azokat az, impressziókat, amelyet annak olvasása bennem keltettek. Később azonban ugy gon dolva, hogy e kérdés természeténél fogva nem vesziti el ily rövid idő alatt sem fontosságát, sem aktualitását, a közönség jól informáltsága és a tiszta igazság érdekében elhatároztam alábbi észrevételeim közlését. Nem vonom kétségbe Mérey Ferenc jóhiszeműségét;* elismerem, hpgy cikkében objektíven akarta ismertetni'azt a problémát, amelynek buSámai túláradva a tudományos folyóiratok keretein, már a napilapokat is elérték. Azonban jóhiszeműsége ellenére is nem kutatom mi oknál fogva ismertetése telve van a valósággal ellentétben álló megállapításokkal, amelyeket szó nélkül hagyni ajiynyit jelentene, mint nyugodtan tür ni azt, hogy olvasó közönségünk nemcsak R. Kiss Istvánról, 'hanem ami sokkal Tontosabb! — Bethlen Gáborról is egyoldalúan megfestett képet őrizzen meg emlékezetében. Mivel riem célom, hogy biróul toljam föi magam olyan kérdésekben, amelyben ítélet mondásra történészeink közül is csak kevesen 'hi vatottak, azért a Szekfü-Rugonfaívi vita lényegének érintése nélkül, csak Mérey következő tévedéseire akarok rámutatni. i. Mérey szerint e harcnak »történetirásunknak uj, modern, európai színvonala nagy kérdésében kell a döntési kierőszakolnia. Majd később arról oktatja ki a közönséget és Rugonfaivit »liogy ma nem az a történetírás feladata hogy nagyon is meggondolja, hogy kétségtelen történelmi Igazságból mit hirdessen, hogy az örök emberi gyöngeséget elhallgassa, mert ma már nemcsak a nagy erények és kiválóságok érdeklik a történelmet, mint Rugonfalvi hirdeti, hanem a teljes igazság«. Ugy látszik Mérey nem értette meg Rugonfaivit, aki egyszerűen csak azt mondja, hogy a nagy emberek alakját történelmivé nem a náluk is előforduló apró általános emberi 'gyöngeségek teszik, hanem azok a kfválő jellemvonások, amelyek folytán kiemelkedtek a sz'ürke tömegből és történelmi ható erőkké lettek. A történész feladata eszerint elsősorban e kiváló, megkülönböztető jellemvonások felismerése és méltatása. »Meg fehet említeni, sőt meg is kell említeni - mondja Rugonfalvi azokat a hibákat, amelyek az erények érvényesülését befolyásolták, de azokat hajszolni, az érdeklődés fókuszába helyezni, nem normális lélekre valló cselekedet.« Nem tiltakozik az ellen, hogy a nagy emberek »hálókabátjait« is bemutassuk, de ezt a történetíró regutolsó feladatának tekinti és nagyon meg gondotandónak tartja, hogy nagy embereinkről népszerűen megírt tgrténelnn'munkákban épen most fessünk kiábrándítóan .józan portrékat, most amidőn a magyar fajnak szüksége van életenergiája j minden gyökérszálára s igy nem , utofsó sorban arra, amely kiváló emberekben gazdag nemzeti történelmünkbői "táplálkozik. Ma, midőn ellenségeink történelmi hazugságaikat alakítják át »népeket fanatizáló szent dogmákká« s költött regékkel, tőlünk lopott hősökkei'(Hunyadiak) gazdagítják a sivár valót, ajánlatos-e épen minekünk kiásni a múltból mindazt, ami csak arra jó, hogy kiábránduljunk jelenünk titán a multunkból iá

1? En nem vallom teljesen Rugonfalvi nézetét, de ellenvetéseit tiszteletreméltóknak tekintem s nem merném Méreyhez hasonlóan, őt maradinak, Szekfüt pedig modernnek tekinteni, mert Szekfü, ha egé szen más irányban is, de legalább is ofyan mértékben elfogult, mint Rugonfalvi. Itt nem az elavult és modern történetírás harcáról van szó, hanem két különböző történelmi "fölfogás, mondhatnám igy is: két különböző világnézet harcáról. Ami különben a modern tör_ ténetirás valóságszeretetét illeti arranézve hozhatok föl egy jellemző példát. A németek és franciák által egyaránt kiválónak és modernnek elismert román történész, Jorga Miklós, akit mellesleg megjegyezve a németek Magyarország történelmének megírásával is megbíztak, a románokról azt a képtelenséget állítja, hogy egyedül ők szálltak szembe a törökkel, mig a többi keresztyén népek kapituláltak, (Guide historique de fa Roumanie.) egy másik munkájában pedig Szatmárt és környékét valódi román történeti talajnak nyilvánítja (La Roumanie pittoresque.) 2. Egyébként ennék az egész elmefuitatásnak nincs sok köze a Szekfü-Rugonfalvi vitához és még kevesebb Bethlen Gábor alakjához. Nem is tettem volna szóvá, ha Mérey nem erről az oldaláról tárna c^: a volna Rugonfaivit s nem akarta volna rásütni a maradiság bélyegét. Mindez, mondom, a vita lényegét illetőleg nem fontos, mert Rugonfalvi — és a következőket szeretném aláhúzni — nem azért védi Bethlen Gábort és támadja Szekfüt, mert a nagy emberek gyarlóságainak föítárása ma hiba, hanem azért, mert szerinte Szekfü a történefnv igazság rovására eltorzított Bethlen képét és olyan gyarlóságokkar tűzdelte tele, amelyek csupán 'Szekfü fantáziájában vannak jelen. Méreynek kötelessége lett volna, mielőtt átnyújtja Szekfünek a pálmát, valamilyen formában Rugonfalvi állításainak alaptalanságát kimutatni'. Ehelyett azonban egysjprüen csak kijelenti, hogy szakemberek előtt, akik a korszak kútfőit ismerik a forráskritika mód'szereivel tisztába vannak, egy pillanatra sem fehet kétséges, hogy Szekfü jelenti ebben a kérdésben a magasabb szinvonalat, a tudományos alaposságot stb. Ha a cíkiró minden történettanárt, igy magát és engem is szakembernek tart, akkor ki kell jelentenem, hogy téved, mert én nézetét egyáltalában nem osztom s vélem együtt több kollégám- Ha ellenben szakember alatt amint ez szerintem egyedül helyes csak azokat a történészeket érti, akik Bethlen Gábor személyére és korára nézve önálló forrástanulmányokat folytattak, akkor azt kérdem tőfe: Hogy mer ilyen kijelentéseket tenni azok megkérdezése nélkül. | A cikkíró később maga is megFeld Mátyás a Nem tudok én zsidó nélkül élni! szenzációs táncoperettel a Budapesti szinház nagyszerű társulatával a nyíregyházi Városi Színházban vendégszerepel A budapesti közönség dédelgetett kedvence, Feld Matyi, az országos hirü bohózatiró és a Budapesti Színház igazgatója január hó tó.. 17. és 18-án bemutatja nálunk is a Budapesteii 150-szer és az ország minden nagyobb városában szenzációs sikerrel előadott Nem tudok én zsh(.ó nélkül élni! c. táncoperettjét. A főszerepeket Nyíregyházán is Somogyi Nusi a Király Szinház nagyszerű primadonnája, Kósza Irma a budapesti Városi Szinház kiváló táncos szubrettje, Lészay Kató a Rádió híres primadonnája, Kmochné a Komédia pompás komikája, Fetenczy Károly a leghíresebb magyar komikus, Bckásy István a Vígszínház jeles fhüvésze, Erdélyi Mihály, Dénes Manci és Cseh Iván a Budapesti Szinház művészei játszák. A ragyogó jelmezeket és díszleteket is Budapestről hozzák. Fellép * az előadáson Feld Mátyás is. — Mérsékelten felemelt helyáru jegyek szombattól kezdve egész nap a Városi Szinház pénztáránál előre válthatók. kísérli, hogy Rugonfalvi állításának labilis voltát bebizonyítsa, megemlítvén, hogy .Rugonfalvi kritikájában főként Böjti Veres Gáspárra, a fejedelem udvari történetírójára hivatkozik, akit Szekfü csak megrostálva hasznáf. Ez a megállapítás nem felel meg a valóságnak, mert Rugonfalvi könyvé ben található többszáz utalás közül alig 10 -15 esik Bojtira, úgyhogy a 40. laptói kezdve neve csak egyszer fordul élő. Nem tudom honnan vette a cikkíró ezt az állítását, amely ha nem lennék meggyőződve lelkiismeretességéről arra engedne következtetni, hogy Rugonfalvi munkáját nem is of- ' vasta el alaposan. 3. Majd "minden bizonyítás nélkül felekezeti elfogultsággal vádolja meg Rugonfaivit, jóllehet egész történetírói 'működése mentes volt minden felekezetieskedcstot. Talán valamivel jogosabban vádolhatta volna meg Szekfüt po litika/'elfogultsággal, akinek történetírói működése jelentékeny részben azoknak a nemzeti hősöknek ^emberibbé tételére« irányult, akik a Habsburg-házat támadták. Legelősször Rákóczi költői alakját mutatja be prózában, majd a »Három nemzedék«-ben ugy .domborítja ki Széchenyi alakját, hogy minél nagyobb árnyat vessen Kossuthra és most Bethlen jelenik meg előttünk, mint egy tehetséges, de céljaiban önző, eszközeiben lelkiismeretlen, valódi macchiavellista. 4. Egészen különös a cikkíró azon eljárása, hogy a mérleg egyik serpenyőjébe teszi a Szekfü könyvét, a másikba a Rugonfalviét és azután megállapítja, hogy az utóbbi könnyebb és értéktelenebb, mert mozaikszerű, lazán összefüggő reflexiókból áll stb. De mióta szabad alkalmaznunk a kritikára ugyanazt a mértéket, amelyet összefüggő irodalmi müvekre alkalmazunk? A kritika, amennyiben a bírált mü egyes hibásnak vélt részére vonatkozik, mint itt is, - csak mozaikszerű lehet, ép ugy, mint ahogy a tanár vörös ceruzája sem hagy hátra dofgozatjavitásnál összefüggő vonalat, hanem apró vonalkákat. Ezt különben maga Rugonfalvi is megállapítja, mondván: 'íHibák, tévedések fölsorolása következik most, amelyet élvezetes összefüggő irodaírr.i formába alig lehet önteni; de a történelmi igazságokat kedvelő ne riadjon vissza némi formai tökéletlenségtől.« 5. Mérey szemére veti Rugonfalvinak és joggal — nyelvezete gorombaságát. Valóban Rugonfalvi itt-ott túlságosan kiélezi kifejezéseit, de mondanunk sem kell saját kárára, mert szavai ugy járnak, mint a nagyon kifent penge, amefy elvékonyul s ahelyett, hogy vágna elhajlik. Ha el is ítéljük Rugonfalvi 'nyerseségét, az objektív igazság kedvéért azonban meg kell'jegyeznünk, hogy ez a gorombaság csak következménye annak a vitának, amely a Protestáns Szemle és a Magyar Kultura hasábjain folyt le és Rugonfalvy könyve közvetlen válasz Szekfü Gyula •Terror és Kritika? (Magyar Kultura) című nem épen ildomos hangú cikkére. Ezeknek az előrebocsájtása, ha. teljesen nem is menti, de részben mégis érthetővé teszi azt a hangnemet, amelyet Rugonfalvi használ, nem is szólva arról, hogy a fölháborodás természetszerűleg hevesebb hangot vált ki. A cikkíró minderről nem szólt semmit. 6. Mérey végül azt a jóindulatu tanácsot adja a magyar kálvinizmusnak, hogy Bethlen Gábor emlékét ne ilyen pamphlettel ünnepelje meg, hanem olyan munkával, mely méltó lesz arra, hogy Szekfüé mellé, vagy esetleg fölé helyezzük. Erre röviden azt mondhatjuk, először, hogy Rugonfalvi ujunkája nem pamphlet, mert minden lény egybevágó állítását a forrásmunkák egész tömegére alapítja, tehát lényegileg tudományos mü, másodszor, - amint ezt a cikkíró is jói tudja ez nem ünneplésre készült, hanem minden ünnepléstől menten, egyszerű »válasz«« Szekfü munkájára. Ami pedig Rugonfalvi fölkészültségét és érveit illeti, arról jobb ha nem itéi a cikkíró, amint én sem teszek ilyen irányú megjegyzéseket Szekfüre. Bízzuk csak ezt arra a 6 tagú tudós bizottságra, amely elé Rugonfalvi terelte az ügyet, kijelentvén, hogy állásáról lemond s tudományos munkát többé nem ír, ha állításai hamisaknak találtatnak. Igyekeztem mondanivalóimat minden sértő él es elfogultság jtélküt élőadni. De ha itt-ott hangom egy _ kissé kíméletlen lelt volna, ugy ez csak azt bizonyítja, hogy a vitatkozó, mint a kötélhuzó szükségképen a szélek felé húzódik, hogy biztosabb állásra tegyen szert. — Uj tánctanfolyam kezdődik Schildmayernél. 1930. január 13-án. hétfőn este 8 órakor uj kezdő és haladó tánckurzus veszi kezdetét. 12-én vasárnap a most folyó tanfolyam táncvizsgája. Beiratkozni már lehet. Tandíj 12 pengő haladóknak 6 P. Vasárnap délután és este össztáncok! »Ha jótáncos nevet akar viselni, tanuljon Schildmayer tánciskolájában!« Szivelyes üdvözlettel: Schildmayer Árpád, tánctanár . 3X