Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-01 / 1. szám
1930. január 1. ) //YÍRYIDBK. Újévi malac Irta: Pintér Ferenc. Mindaketten szótlanuf méregették egymást. Végre az idősebbik, akinek a füle egy helyt vágott volt, odatartotta a cigarettáját s tüzet kért: — szabad? Csikorgó hideg volt odakinn, idebenn se volt meleg, de a kályha szénszagot árasztott és alul piroslott benne a rostélvról lehuFLott parázs. - Szép uj év, mondhatom! — Különbet kívánni sem Tehet, - biccentett rá, a másik, a félkezil, kiköpte a sz'ájábój "a cigaretta csutakot s rátaposott ormotlan, ernyedt bőrű cipőjével. Közben akaratlanul is mindaketten megnézték a cipőt, bár a félkarú Iába bizonytalan mozdulatot tett, mintha menekülni akarna a nagy nyilvánosság elől. Az ilyen cipők bizony már az erős nézéstől is majdnem leválnak á lábról, a talpukat talán csak a megszokás tartja még, a faszögek helyenként elővigyorognak, a bőr ráncosán megpuffad a varrások helyén s az egész alkotmány inkább papucs, mint cipő: 'kopogás helyett csoszog, mondhatni nincs föllépése. A láb gazdája megszólalt: — ja, igy van ez, nincs máma ára másnak, csak az ipari portékának. Azelőtt egy öltözet ruhát kapott az ember azért, amibe máma egy pár cipő kerül. A másik nem hagyta az ipart ócsárolni: a gazdák csinálják a drágaságot. Létezett az valaha, hogy egy pár cipőért nem kap az ember egy újévi malacot ? Az ilyer malac csak afféle szopós jószág. Mibe kerül az a gazdának? Semmibe. Még a cipő nem is olyan drága, ha meggondolja az ember, hány kézen megy keresztül, amig a lábra kerül. Amig a bőrt földolgozzák, akkor megfestik*a 'felsőrész készítő kiszabja, azután talpat, bélést szárrfítsunk hozzá. És hol van még a munka ? Nem az Felérkezének Pestre és két napon át mindent megszemlélének, de őket is megbámulá a pesti közönség. A vendéglőkben, színházban, utcán megbámulták a nyalka menyecskét, székelyesen diszitett színes selyem ruhájában és a délcegen lépkedő széles vállú, hatalmas székelyt. Elkövetkezőnek a repülőtérre is. A gépet épen rendezgették, igazgatták a délutáni repülésre. Nagy beszélgetés és borravalók után beeresztették a különleges látogatókat és Pali bá' alaposan körülnézegette a repülőgépet, a hangárt, de nem kérdezett semmit, csak figyelt és gondolkodott. Egyszer csak tovább küldik őket. Próba repülés lesz. Beszáll egy pilóta. Többen beleragadnak a gépbe, húzzák vissza teljes erővel, az meg elkezd berregni, kattogni, fújja a szelet, hogy majd elviszi a fogdmegek gúnyáját, egyszercsak elszalad, fut egy darabon, aztán felszáll, kering a levegőben, mint a fészket kereső gólya és szép csendesen leereszkedik újra, de ahogy földet ér felborul s a pilóta eltörte a karját. Pali bá' csak nézi, nézi, a végén a végén megszólal csendesen: / Nem jól csinálták ezt a gépet! Hátha egyszer egyet gondol ez az ördöngös masina, oszt megáll ? Ugy kell azt megcsinálni, hogy én hajtsam azt, ne a gép, akkor oda szállok vala, ahova akarok, mint a sasmadár. Majd csinálok én egyet, olyat nem látának még ezek a masiniszták ! És azonnal kocsiba üle az állomásra hajtatva és hazautaza. Nagy lön az álmélkodás odahaza, ipar drágit, hanem a termelő, én mondom magának szomszéd. — Nekem ugyan mondhatja! öt koronáért olyan cipőt vettem magamnak... á, nem is jó róla beszélni. Most meg kinevetik az embert, ha öt pengővel a zsebében cipőt akar venni. — Ja, hol van a pengő a koronától! A korona az aranyba számított. — De a pengőből még kevesebb, mint a koronából voít. Hát igazság ez ? — Na lássa, ez a hiba, hogy a pénz kisebb és még sincs belőle. Innen van a szegénység, de nem az ipartól. Elhallgattak. A másik rábólintott és kiegyeztek ebben a megállapításban. A vágott fülü áttette a poharát a szomszédja asztalára, várt egy kicsit, aztán megkérdezte: szabad? — Tessék. — Átült. — Kegyed talán cipész ? — kérdezte az iparellenes megjuhászodna a jövevényt, — mert azért én megbecsülöm az ipart, magam is dolgoztam egyszer a hajógyárban. Nem, éncsak ismerem az árakat. fippen most adtam el egy pár cipőt az ócskapiacon. Majdnem ingyen. Pedig finom cipő volt, alig viseltem egy félévig. Odaadtam háromötvenért, mondom, majd veszek egy kis malacot az újévre. Hát lehet?. Még aki ofyan, mint egy kis macska, azért is öt pengőt kértek. Hát nem lesz ly'év, nem veszek. t Kocintottak. Maga talán kertészkedik? faggatta most már a jövevény a félkezüt. — Az ám, nem tudom, hol kertészkednék! Munkaután járok. De nem kap. az ember. Sokan vagyunk, válogatnak az emberekben. Akinek jobb a ruhája, azt előbb veszik. Be se gyöttem volna máma ha nem akarok cipőt venni. Mondom, eladom a kis malacot, akit a sógor hozott újévre, veszek rajta egy pár cipőt. Nem adtak a malacért negy pengonei többet, na Bort, búzát, békességet, Fát, füvet, feleséget, Tányérodba tyúkot, kappant, Nagymosáshoz ALBUS szappant! B. u. é. k. 31 Albus Szappangyár. most számítsa a helypénzt; a cipő meg, ami jó lett volna, mind öt-hat pengő! Most mit csináljak, se malac, se cipő. Már gzen muszáj volt nevetni, hogy igy összetalálkoztak: — hát nem érdemes? Éppen egyformán jártunk! No lássa! A piacról kezdtek hazafelé szállingózni, delet kondult a harang. — Haza kéne menni, de mi a csudának 5 — Az asszony kikaparja a szememet ! — Az enyim se nagyon szokta válogatni, mit vágjon hozzám! — Üsse a kő! — állapították meg közösen, avval hozattak mutyiba még egy litert. Már sötétedni kezdett, elfogyott mind a kettőjük pénze, ami maradt, azon cigarettát vettek és egymást támogatva dülöngéltek ki <t'elé a korcsma ajtaján. A fiatalabbiknak már alig forgott a nyelve: — muti csak, a lábad, nagy kinnaí egymás mellé tették a cipőjüket, összemérték. Az idősebbiknek, aki a cipőt eladta, majd kétszer akkora volt a Iába, mint a boldogult malac gazdájáé. — Ekicsit kényelmes lett volmikor megtudták, hogy Pali bá' kiadá a rendeletet, hogy mindennemű repülő állat, ami földje felett átrepül, vagy erdejében tartózkodik, lelövendő és beszállítandó! Hát még mikor megtudák, hogy a helybeli vács nagypénzt kap azért, hogy fogja be a száját és semmit el ne áruljon abból, ami a műhelyben történik. Mert külön műhelyet építtetett Pali bá', tejüveges ablakokkal, hogy el ne leshessen valaki a titokból valamit, s kulcsát állandóan maginál hordá. Még a kovácsot is bezárá reggeltől estig, amig bent dolgozott. Elterjedt a hire, hogy Pali bá* aranyat csinál. Csonka Estók Jákobné meg biztosan tudta, a katona fiától hallotta, hogy háború lesz! Már ki is bérelték a szépmezőt csatatérnek. Mert hiszen csak a szegény ember vetését nem lehet csak ugy elpusztítani, ha ütközet lesz. Erre csinál ágyukat Pali bá'. Azért járt személyesen Pesten, mert mint nagyon okos embert, őt bízta meg a király az ágyugyártással, mint Kossuth apánk Gábor Áront. Ez volt a legnagyobb valószínűség és már előre spórolták is a székelyek a zabot. Jó árt ad azért a király, ha kell majd a sok huszárlónak! Csak a sok lelőtt madár dolgát nem értették meg. Közben pedig folyt a nagy készülődés. Pali bá' egyenként tanulmányozta a madarakat, lemérvén azok súlyát, számyterjedelmét; vizsgálgatta tollát, annak keménységét, rugalmasságát, lemérte önmagát, összeadott; kivont, szorzott, osztott, sok alumíniumot hozatott, zengett a kovács műhely, és hat zsidó gyűjtötte négy vármegyében a pulyka és liba szárnyakat. Egy szép napon hatalmas fatorcxny épült a falu széli legelőn és kihirdették egy vasárnapra, hogy délelőtti istentisztelet után mindenki megjelenhetik a legelőn, hol is Pali bá' repülni fog! Nagy volt a bámulás és tolongás. Különösen mikor a nagy madarat hozták és csigán felhúzták a toronyba. Szép, nagy keselyű volt az alumíniumból, óriási kiterjesztett szárnyakkal'pikkelyeibe illesztett sas, liba, pulyka tollakkal, óriási farokkal, amely ugy vala megszerkesztve, hogy Pali bá' a belsejébe bújva két karját bedughatá a két szárnyba és csuklókkal repülhetett vele, mint a sas, mig a farokra két alumínium papucs volt illesztve, amelybe lábait beledugván, azzal magát kormányozhatá. Pali bá' felmérte a toronyba a kovács kíséretében, aki őt felöltöztetendő lészen, lent pedig szájtátva várta a nép az ünnepélyes látványosságot, melyben nem minden em berfia gyönyörködhetik. Pali bá' beszédet intézett a néphez, mely után. beöltözteté a kovács a székely Ikarust tollhüvelyébe. A torony alá két markos béres állittaték, a Pali bá' hóna alá pedig egy igen hosszú vastag spárga kötelék, mely ledobatván, szigorúan megparancsoltatott a két béresnek, hogy végét jól megfogják, a spárgát csendesen eresszék a téns ur után, ha pedig már magasra szállana, csendesen húzzák le, mint a sárjkányt, s tartsák a levegőben, amig Pali bá't a kovács ki nem hámozza a gépmadárból, mert kezei a szárnyban, lábai a farokban lévén beszijjazva, orrára nem szállhat, négy lába pedig nincs, amire leszálljon. A nagy előkészület után egy tarack nagyot pukkant a torony alján s minden szem odafesziilt, a kovács a csigán lógó madarat meglóditotta s mikor az a második lendületnél felé lódult, egy jól köszörült karddal elmetszé a tartó kötelet és Pali bá' méltóságos szárnycsapással emelkedett fölfelé. Nagy volt a bámulás. És Pali bá' talán Bukarestig is elrepült volna, ha a hatodik lendületnél a Miska béres attól való félelmében, hogy a téns ur magasra talál szállani. — meg nem rántá vala a kötelet. Ettől azonban egyensúlyt vesztve, fejje* zuhant -a földre a találmányok nagy mestere és talán szörnyet is hal, ha ifjú korában meg nem edzé vala koponyáját holmi apró ütések ellen. Ez azonban székely koponya volt, mely ellenállott a külső hatásnak, dp az esés elvevé a Pali bá' kedvét a további találmányoktól. — Tekintélye azonban rettentő nagy marada és sok székely keresé mind máig, mitől esheték le ?, holott oly szépen szállt! Bizonyára a nagy tudomány huzá le a fejét, mert hogy jól ki volt vele bélelve, mutatá, — hogy nem tudott bészakadni.