Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-01 / 1. szám

1930. január 1. ) //YÍRYIDBK. Újévi malac Irta: Pintér Ferenc. Mindaketten szótlanuf méreget­ték egymást. Végre az idősebbik, akinek a füle egy helyt vágott volt, odatartotta a cigarettáját s tüzet kért: — szabad? Csikorgó hideg volt odakinn, ide­benn se volt meleg, de a kályha szénszagot árasztott és alul piros­lott benne a rostélvról lehuFLott parázs. - Szép uj év, mondhatom! — Különbet kívánni sem Tehet, - biccentett rá, a másik, a félkezil, kiköpte a sz'ájábój "a cigaretta csu­takot s rátaposott ormotlan, er­nyedt bőrű cipőjével. Közben aka­ratlanul is mindaketten megnézték a cipőt, bár a félkarú Iába bizony­talan mozdulatot tett, mintha me­nekülni akarna a nagy nyilvános­ság elől. Az ilyen cipők bizony már az erős nézéstől is majdnem leválnak á lábról, a talpukat ta­lán csak a megszokás tartja még, a faszögek helyenként elővigyorog­nak, a bőr ráncosán megpuffad a varrások helyén s az egész alkot­mány inkább papucs, mint cipő: 'kopogás helyett csoszog, mondhat­ni nincs föllépése. A láb gazdája megszólalt: — ja, igy van ez, nincs máma ára másnak, csak az ipari portékának. Azelőtt egy öltözet ruhát kapott az ember azért, amibe máma egy pár cipő kerül. A másik nem hagyta az ipart ócsárolni: a gazdák csinálják a drágaságot. Létezett az valaha, hogy egy pár cipőért nem kap az ember egy újévi malacot ? Az ilyer malac csak afféle szopós jószág. Mibe kerül az a gazdának? Sem­mibe. Még a cipő nem is olyan drága, ha meggondolja az ember, hány kézen megy keresztül, amig a lábra kerül. Amig a bőrt földol­gozzák, akkor megfestik*a 'felső­rész készítő kiszabja, azután tal­pat, bélést szárrfítsunk hozzá. És hol van még a munka ? Nem az Felérkezének Pestre és két na­pon át mindent megszemlélének, de őket is megbámulá a pesti közön­ség. A vendéglőkben, színházban, utcán megbámulták a nyalka me­nyecskét, székelyesen diszitett szí­nes selyem ruhájában és a délce­gen lépkedő széles vállú, hatalmas székelyt. Elkövetkezőnek a repülőtérre is. A gépet épen rendezgették, igaz­gatták a délutáni repülésre. Nagy beszélgetés és borravalók után be­eresztették a különleges látogató­kat és Pali bá' alaposan körülnéze­gette a repülőgépet, a hangárt, de nem kérdezett semmit, csak fi­gyelt és gondolkodott. Egyszer csak tovább küldik őket. Próba repülés lesz. Beszáll egy pi­lóta. Többen beleragadnak a gép­be, húzzák vissza teljes erővel, az meg elkezd berregni, kattogni, fújja a szelet, hogy majd elviszi a fogd­megek gúnyáját, egyszercsak elsza­lad, fut egy darabon, aztán felszáll, kering a levegőben, mint a fészket kereső gólya és szép csendesen le­ereszkedik újra, de ahogy földet ér felborul s a pilóta eltörte a karját. Pali bá' csak nézi, nézi, a végén a végén megszólal csendesen: / Nem jól csinálták ezt a gépet! Hátha egyszer egyet gondol ez az ördöngös masina, oszt megáll ? Ugy kell azt megcsinálni, hogy én hajt­sam azt, ne a gép, akkor oda szál­lok vala, ahova akarok, mint a sas­madár. Majd csinálok én egyet, olyat nem látának még ezek a ma­siniszták ! És azonnal kocsiba üle az állomásra hajtatva és hazautaza. Nagy lön az álmélkodás odahaza, ipar drágit, hanem a termelő, én mondom magának szomszéd. — Nekem ugyan mondhatja! öt koronáért olyan cipőt vettem ma­gamnak... á, nem is jó róla beszél­ni. Most meg kinevetik az embert, ha öt pengővel a zsebében cipőt akar venni. — Ja, hol van a pengő a koro­nától! A korona az aranyba szá­mított. — De a pengőből még kevesebb, mint a koronából voít. Hát igaz­ság ez ? — Na lássa, ez a hiba, hogy a pénz kisebb és még sincs belőle. Innen van a szegénység, de nem az ipartól. Elhallgattak. A másik rábólin­tott és kiegyeztek ebben a meg­állapításban. A vágott fülü áttet­te a poharát a szomszédja aszta­lára, várt egy kicsit, aztán meg­kérdezte: szabad? — Tessék. — Átült. — Kegyed talán cipész ? — kér­dezte az iparellenes megjuhászod­na a jövevényt, — mert azért én megbecsülöm az ipart, magam is dolgoztam egyszer a hajógyárban. Nem, éncsak ismerem az ára­kat. fippen most adtam el egy pár cipőt az ócskapiacon. Majdnem ingyen. Pedig finom cipő volt, alig viseltem egy félévig. Odaad­tam háromötvenért, mondom, majd veszek egy kis malacot az újévre. Hát lehet?. Még aki ofyan, mint egy kis macska, azért is öt pengőt kértek. Hát nem lesz ly'év, nem veszek. t Kocintottak. Maga talán ker­tészkedik? faggatta most már a jövevény a félkezüt. — Az ám, nem tudom, hol ker­tészkednék! Munkaután járok. De nem kap. az ember. Sokan va­gyunk, válogatnak az emberekben. Akinek jobb a ruhája, azt előbb veszik. Be se gyöttem volna máma ha nem akarok cipőt venni. Mon­dom, eladom a kis malacot, akit a sógor hozott újévre, veszek rajta egy pár cipőt. Nem adtak a ma­lacért negy pengonei többet, na Bort, búzát, békességet, Fát, füvet, feleséget, Tányérodba tyúkot, kappant, Nagymosáshoz ALBUS szappant! B. u. é. k. 31 Albus Szappangyár. most számítsa a helypénzt; a ci­pő meg, ami jó lett volna, mind öt-hat pengő! Most mit csináljak, se malac, se cipő. Már gzen muszáj volt nevetni, hogy igy összetalálkoztak: — hát nem érdemes? Éppen egyformán jártunk! No lássa! A piacról kezdtek hazafelé szál­lingózni, delet kondult a harang. — Haza kéne menni, de mi a csudának 5 — Az asszony kikaparja a sze­memet ! — Az enyim se nagyon szokta válogatni, mit vágjon hozzám! — Üsse a kő! — állapították meg közösen, avval hozattak mu­tyiba még egy litert. Már sötétedni kezdett, elfogyott mind a kettőjük pénze, ami ma­radt, azon cigarettát vettek és egymást támogatva dülöngéltek ki <t'elé a korcsma ajtaján. A fiatalab­biknak már alig forgott a nyel­ve: — muti csak, a lábad, nagy kinnaí egymás mellé tették a cipőjüket, összemérték. Az idő­sebbiknek, aki a cipőt eladta, majd kétszer akkora volt a Iába, mint a boldogult malac gazdájáé. — Ekicsit kényelmes lett vol­mikor megtudták, hogy Pali bá' ki­adá a rendeletet, hogy mindennemű repülő állat, ami földje felett átre­pül, vagy erdejében tartózkodik, le­lövendő és beszállítandó! Hát még mikor megtudák, hogy a helybeli vács nagypénzt kap azért, hogy fogja be a száját és semmit el ne áruljon abból, ami a műhelyben tör­ténik. Mert külön műhelyet építte­tett Pali bá', tejüveges ablakokkal, hogy el ne leshessen valaki a titok­ból valamit, s kulcsát állandóan ma­ginál hordá. Még a kovácsot is be­zárá reggeltől estig, amig bent dolgozott. Elterjedt a hire, hogy Pali bá* aranyat csinál. Csonka Estók Já­kobné meg biztosan tudta, a kato­na fiától hallotta, hogy háború lesz! Már ki is bérelték a szépme­zőt csatatérnek. Mert hiszen csak a szegény ember vetését nem lehet csak ugy elpusztítani, ha ütközet lesz. Erre csinál ágyukat Pali bá'. Azért járt személyesen Pesten, mert mint nagyon okos embert, őt bízta meg a király az ágyugyártással, ­mint Kossuth apánk Gábor Áront. Ez volt a legnagyobb valószínűség és már előre spórolták is a széke­lyek a zabot. Jó árt ad azért a ki­rály, ha kell majd a sok huszárló­nak! Csak a sok lelőtt madár dol­gát nem értették meg. Közben pedig folyt a nagy készü­lődés. Pali bá' egyenként tanulmányozta a madarakat, lemérvén azok súlyát, számyterjedelmét; vizsgálgatta tol­lát, annak keménységét, rugalmas­ságát, lemérte önmagát, összeadott; kivont, szorzott, osztott, sok alu­míniumot hozatott, zengett a kovács műhely, és hat zsidó gyűjtötte négy vármegyében a pulyka és liba szár­nyakat. Egy szép napon hatalmas fatorcxny épült a falu széli legelőn és kihirdették egy vasárnapra, hogy délelőtti istentisztelet után mindenki megjelenhetik a legelőn, hol is Pali bá' repülni fog! Nagy volt a bámulás és tolongás. Különösen mikor a nagy madarat hozták és csigán felhúzták a torony­ba. Szép, nagy keselyű volt az alumí­niumból, óriási kiterjesztett szár­nyakkal'pikkelyeibe illesztett sas, liba, pulyka tollakkal, óriási farok­kal, amely ugy vala megszerkesztve, hogy Pali bá' a belsejébe bújva két karját bedughatá a két szárnyba és csuklókkal repülhetett vele, mint a sas, mig a farokra két alumínium papucs volt illesztve, amelybe lábait beledugván, azzal magát kormá­nyozhatá. Pali bá' felmérte a toronyba a ko­vács kíséretében, aki őt felöltözte­tendő lészen, lent pedig szájtátva várta a nép az ünnepélyes látvá­nyosságot, melyben nem minden em berfia gyönyörködhetik. Pali bá' beszédet intézett a néphez, mely után. beöltözteté a kovács a székely Ikarust tollhüvelyébe. A torony alá két markos béres állittaték, a Pali bá' hóna alá pedig egy igen hosszú vastag spárga kö­telék, mely ledobatván, szigorúan megparancsoltatott a két béresnek, hogy végét jól megfogják, a spár­gát csendesen eresszék a téns ur után, ha pedig már magasra szálla­na, csendesen húzzák le, mint a sár­jkányt, s tartsák a levegőben, amig Pali bá't a kovács ki nem hámozza a gépmadárból, mert kezei a szárny­ban, lábai a farokban lévén beszij­jazva, orrára nem szállhat, négy lába pedig nincs, amire leszálljon. A nagy előkészület után egy ta­rack nagyot pukkant a torony alján s minden szem odafesziilt, a kovács a csigán lógó madarat meglóditotta s mikor az a második lendületnél felé lódult, egy jól köszörült kard­dal elmetszé a tartó kötelet és Pa­li bá' méltóságos szárnycsapással emelkedett fölfelé. Nagy volt a bámulás. És Pali bá' talán Bukarestig is elrepült vol­na, ha a hatodik lendületnél a Mis­ka béres attól való félelmében, hogy a téns ur magasra talál szállani. — meg nem rántá vala a kötelet. Ettől azonban egyensúlyt vesztve, fejje* zuhant -a földre a találmányok nagy mestere és talán szörnyet is hal, ha ifjú korában meg nem edzé vala koponyáját holmi apró ütések el­len. Ez azonban székely koponya volt, mely ellenállott a külső hatás­nak, dp az esés elvevé a Pali bá' kedvét a további találmányoktól. — Tekintélye azonban rettentő nagy marada és sok székely keresé mind máig, mitől esheték le ?, holott oly szépen szállt! Bizonyára a nagy tu­domány huzá le a fejét, mert hogy jól ki volt vele bélelve, mutatá, — hogy nem tudott bészakadni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom