Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-19 / 15. szám

Nyíregyháza, 1930. január 19. * Vasárnap 3LI

C évfolyam. 15. sz £!&*Í80%»«Í ittic i* : Küöf teéra BdO pH|«. 7 &0 pwgA. Htettsztviaclöksutk te tejsi&éfcwUt 3W» eegídRséuy. Alapította JÓBA ELEK F*i«Kis «Mrk*sz?3 : VERTSE- K. ANDOR. Sxrrka&stösétj és kiadóhivatal: Szóchanyl-út 9. u Sjwkesztóség) taieton: 5—22. A kiadóhivatal tslefonja.- 1-38. rtezlratokat nsm adunk vissz*. A kibontakozás felé... Bármi legyen is a hágai konferencia eredménye, annyi már ma is kétségtelen, hogy Bethlen István férfias, szilárd, de egyúttal bölcs fellépése és magatartása már eddig is nagy sikert hozott a magyar ügynek. Az első siker az, hogy a hitelező nagy államok meg-hjusitották a kisantantnak azt a zsarolási manőverét, amely a német jóvátétel végleges elintézését kapcsolatba akarta hozni Magyar, ország behódolásával, a jóvátételi kérdésben. A Young-terv életbe iog lépni attól függetlenül, vájjon Magyarország vállalja-e a kisantant által követelt további nagy jóvátételi fizetéseket és egyúttal lemond állampolgárainak a békeszer aődés 250. szakaszában biztosított jogairól az utódállamokban elkobzott javaikat illetőleg. Ehhez a z-sarolási kísérlethez a nagyantant nem volt kapható. A második siker az, hogy a hitelező nagy államok a kisantant érdekében már nem követelik Magyarországtól a döntőbíróságról yaló lemondását, holott a párisi konferencián még ezt tűzték ki a jóvátételi megegyezés alapfeltételéül. Hogy a nagyhatalmak a magyar állampolgároknak a békediktátumban biztosított ez egyetlen jogát most már hajlandók respektálni, az Bethlen István és a magyar delegáció szívós felvilágosító munkájának legnevezetesebb eredménye. De a világ sorsát intéző hatalmas nagy államok magatartása azt is mutatja, hogy ők már tisztában vannak Magyarország mai súlyos pénzügyi helyzetével és gazdasági bajaival, amelyeket az ország megcsonkítása okozott és hogy ezt méltányolva, nem követelnek többé Magyarországtól fantasztikus jóvátételi összegeket. A hágai tárgyalásokon tehát lényegesen megenyhült az atmoszféra hazánkkal szemben és a kibontakozást most már azon az alapon próbálják meg, amelyet

1 a párisi konferencián a magyar delegáció megkísérelt, de sikertelenül. A magyar kormány tisztában van azzal, hogy kölcsönös áldozatok és eugeüiuények nélkül a jóvátétel bo nyoluit problémája nem oldható | meg és ezért Párisban felajánlót- g ta, hogy a békeszerződésből folyó > különböző kötelezettségek végleges likvidációja érdekében vala- I mely méltányos összeget hajlandó fizetni 1943 után évi részletekben annak ellenére, hogy minden további fizetés az ország mai teherviselő képességét meghaladja. Ezt a készségét Bethlen István a hágai "konferencián is bejelentette és a nagyhatalmak ezt tárgyalási alap nak el is fogadták. Természetesen nem arról van szó, hogy Magyarország jóvátétel címén az eddig elválalt és részben teljesített 200 millió aranykoronás összegen tul jóvátételt fizessen, hanem arról, hogy a még függőben levő különböző békeszerződésbeli jogcímeken az országot terhelő fizetések egyenlegét részlettörlesztések vállalásával végleg lezárjuk. Ha ezzel szemben a jóvátétel problémája egyszersmindenkorra kikiiszöböltetik, ezzel Magyarország pénzügyi függetlenségét visszanyeri, de anélkül, hogy le kellene mondania a magyar állampolgárok kártalanításáról. Hála olasz barátaink hathatós támogatásának, megvan a remény arra, hogy ezen az alapon végül is lehetséges lesz megoldást találni. A kisantant az optánsok kártalanítása kérdésében már csak az összegszerűség körűi harcol, magát az elvet, hogy az elkobzott javakért fizetnie kell, nem vonja többé kétségbe. Arról 'sincs már szó részükről, hogy Magyarország az utódállamok javára nagyobb jóvátételi összegeket fizessen. Az olaszok által javasolt közös pénztár eszméjét elvileg valamennyi tárgyaló fél elfogadta, ugy hogy ma már csak a befizetendő öszszegek körűt folyik az alku. Az ellenfelek mindenesetre közelebb jutottak egymáshoz és Magyarország békülékenységével megcáfolta a kisantant ama vádját, hogy ő Középeurópa békebontója. Az áldozat, amelyet Magyarország magára venni hajlandó, természetesen nem jelenthet mást, mint hogy a háború utáni terhek egy részét a jövő nemzedék vállára fogja áthárítani, ha ezzet a jóvátétel kérdése végleg kiküszöböltetik és megnyílik lehetősége annak, hogy leromlott közgazdaságát a pénzügyi függetlenség visszaszerzése utján talpraállithassa. Az ország nagy tőkeszegénységében feltétlenül reá van utalva egy na'gyobb államkölcsönre, amelyet méltányos feltételek mellett csakis a jóvátételi zálogjogok felszabadítása után kaphat meg. De Magyar ország mai teherviselő képessége áz asEzcüy veive jó — Humoreszk. — Irta: Eugénie Chavelle. A férj hazavárja a feleségét, ki egyik barátnőjénél ebédelt. Tizenegy óra tájt haza jön az aszszonyka és ugy kacag, hogy a szeme is könybe lábpd. Férj : Ejnye, de derűs kedved van ma Sylvia ! Ugy látszik, kitűnően mulattál Bichardéknál. Asszony: (még mindig kacag): Sohse találod ki, miért nevetek ? Férj : Talán aranyhalakat hordtak fel Bichardéknál a fekete kávéban. Asszony: Hiába is találgatod, inkább megmondom : Bichard arcul ütötte a feleségét. Férj : Lehetetlen 1... Asszony : Még pedig ugy, hogy rögtön feldagadt az arca. £s képzeld, mi volt az egésznek az oka ? Bichard azt akarta, hogy a lámpa bal felől álljon, a felesége pedig azt mondta, hogy legyen jobb oldalt, mert igy szebb színekben játszanak a gyémántjai. És igy majd ide, majd oda tologatták, mig végre a hevestermészetü Aglaja dühösen megfogta a lámpát és a húsos tál kellő közepébe tette. Erre aztán a férje meglegyintene az arcát. Kacagnom kell valahányszor eszembe jut, micsoda arcot vágott Aglaja, hanem azért mégis gyalázatos dolog volt Bichardtól, mert gyáva az a férfi, ki egy gyenge nő ellen emeli fel kezét. Férj : Igen, néha. (KSMMRSMWÍÍÍ Asszony : Mit néha ? Nem mindig ! Az a férfi, aki megveri nejét, mindig gyáva. Férj : Ha nem a neje kényszeríti rá. Asszony : Ha nem a neje kényszeríti ? Te talán még Bichard párt ját mered fogni ? Férj : Oh korántsem, csak azt hiszem, hogy van eset. Asszony (szárazon) : Mondd ki hát nyíltan, amit alattomban gondolsz. Férj : De édesem, én semmit sem gondolok. Asszony : Hát csak bosszantani akarsz ? Férj (naivul) : Én ? dehogy ! Asszony : Hát mit nevetsz, mikor mondod ? Férj : Én — én — én azt nevettem, amit nevettél az előbb, ami kedélyes barátunk tréfáját. Asszony : Tréfáját ? Tréfának nevezed azt a durvaságot ? 1 Látom, a férfi mind összetart. Tán te is igy cselekednél ? Oh meg vagyok róla győződve, hogy nem a hozzá való hajlandóság hiányzik nálad. Férj : Hát mi az, ami hiányzik? Asszony : A bátorság 1... Igaz, hogy én nem vagyok olyan perlekedő természetű, mint Aglaja. Férj (vontatva) : Oh nem 1 Asszony : Oh nem I ? Ugy látszik, gúnyolódni akarsz. De nem elég, hogy valakit vádolunk, be is kell bizonyítanunk a vádat. Merede a szemembe mondani, hogy én is olyan hevesvérű vagyok, mint Aglaja ? Férj (türelmesen) : Nem édesem. Igaz ugyan, hogy te is szeretsz egy kicsikét pörölni. Asszony : Én ? Férj (visszavonva szavát) : Vegyük ugy, mintha nem mondtam volna semmit. Asszony : Oh korántsem. Nem akarom, hogy te néma áldozatként szerepelj. Ugy ? Hát én veszekedni szeretek ? Hanem azért nagy zavarba jönne uram, ha ezt konkrét esetekkel kellene bebizonyítani. Férj (szelíden): De édes, kedves kis cicám, hogy messzebb ne menjünk, még ma reggel nem állitottad-e, hogy Menier Pál a művész, szőke. Asszony : Persze, hogy szőke. Férj : De én esküszöm rá, hogy barna. Asszony : Én meg azt mondom, hogy szőke. Férj : No jó, elhiszem. Asszony : Oh én nem akarom az ön gúnyos jóváhagyását. Ha nem látja be a tévedését, — akkor... Férj : No jó. Tévedtem. Asszony : Olyan arccal mondja, mint aki fogcsikorgatva rááll. Más kevésbé nyakas férj azt mondta volna, kedves kis feleségem, bocsánatot kérek, hogy csak bátorkodtam is álütani, hogy Menier Pál barna. Férj (türelmetlenül): Igen, igen, de kedvesem, hagyjuk ezt már kérlek. Te azt akarod, hogy Menier Pál legyen szőke, hát szőke. Bánom is én, miattam lehet zöld is. Asszony (dühösen) : Zöld, uram tudja meg, hogy nem vagyok bolond, ha ilyen hangon beszél, hát igenis a szemébe mondom, hogy Menier szőke 1 Férj : Igen, szőke, szőke, nem bánom én, ha kakerlak is. Meg van elégedve most ? Asszony : Ez is bizonyítja, hogy nem láttad soha, mert különben tudnád, hogy szőke. Férj : De teringettét, nem mondtam már neked húszszor, hogy láttam őt és beszéltem is vele. Asszony: Ugy? Hát a kulisszák mögé látogat el uram, hogy ott a szép színésznőkkel szerelmeskedjék ? , Férj (lábaival toppan) : No, ha erre a témára kerül a sor, akkor soha sem lesz vége. Hallod, Sylvia, sokkal okosabb volna, ha aludni mennénk. Asszony : Még mindig nem tudom, hogy hol ismerkedtél meg a szőke Menier Pállal. (A férj szótlanul járkál fel és alá a szobában.) Na tán felelne, ahelyett, hogy itt fel és alá járkáljon és ujjával csettentsen. Férj : Mondtam már, egy e^ős nap a Jouffroy utcában oly nagy volt a tolongás, hogy véletlenül egy ur lábára léptem, bocsánatot kértem tőle és amint megfordult, Menier-re ismertem. Asszony : Nagyon furcsa dolog, hogy épen Menier Pál lábára léptél. Férj : Megesik az ember életéEjgyet 8?áuöi ára ÍÍ6 fillér