Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-17 / 288. szám

6 ma 10 1929. december 18. János ev. lelkész kormányfő­tanácsos emelkedett szólásra és fenköít magasztos szavakkal mél­tatta az előadók gondolatokban gazdag tanácsait és a gyűlés emel­kedett szellemét. — Én ide a szószékről jöttem — mondotta az ősz főpap — és A a mélységes áhítat, amely a szószéken eltöltötte lelkemet, egy cseppet sem csökkent itt sem, mert itt is a nyomorúság enyhí­tésén fáradoznak, mely olyan mér­hetetlen szerencsétlen hazánkban s mely a bűn viperafészke. Kérem híveimet és a gazdákat, hogy en­gedjék sziveikbe a tanácsokat és együtt takarítsuk el "hazánk bol­dogulásának útjáról a romokat. Felharsanó lelkes fogadalom volt a magasztos szavakra a válasz, amely ut'án az impozáns gazdagyü. lés a Himnusz fenséges akkord­jai mellett véget ért. A tanítóképző kultardéiatánja (A Nyirvidék tudósítójától.) A tanitónövendék ifjúság, a jö­vendő tanítósága rendezi, tervezi, megvalósítja kulturdélutánjai pro­gramját. A főcél: a tanitÓKra váró iskolán kivüli népmüveirésben való gyakorlottság megszerzése. Eddig három kulturüglután volt a tanító­képzőben s mind a három a kö­zönség figyelmes érdeklődésével ta­lálkozott s növelte az ifjúság kul­turális aktivitásának készségét. Igy vesz részt maga a közönség is ér­deklődésének adásával a nevelés munkájában. A tegnap délután 4 órakor kezdődött harmadik kultur­aélutánon is szűknek bizonyult a tanítóképző nagyterme, üe azok is, akiknek már csak állóhely jutott, nem csökkenő türelemmel és ér­deklődéssel tartottak ki. A közön­ség soraiban ott üdvözölhettük Süle Dénest, Szabolcsvármegye uj nép­művelési titkárát, akinek éz az ér­deklődése is azt az agilitást árul­ja el, amellyel nagyszabású mun­kaprogramja végrehajtásához fo­gott. Bizonyára fokozódó kedvvel vesz részt a nehézségekkel birkózó munkában, amikor látja, hogy Nyíregyházán a tanárság, tanító­ság éppúgy, mint a tanitónövendék ifjúság lelkes támogatásra kész se­gítői. Megjelent Barna Jenő, Nyír­egyháza város lelkes népművelési gondnoka, Bökényi Dániel, a Sza­bolcsi Tanitó szerkesztője, Fekete István dr pénzügyi titkár, a tanító­képző tantestülete élén Lukács Bé­la igazgatóval Originális számmal, hangulatos,^ tüzes indulóval kezdődött a mű­sor. Az indulót egyik volt tanitó­növendék, most nyirbélteki tanitó, Kovács Antal szerezte, és Bessenyei szellemének ajánlotta fel. A Bes­senyei-indulót Csicsmann Béla és Szűcs Lajos adták elő szép együtt, tesben a zongorán. A lelkesítő induló után Kiss Já­nos Trianonnak a magyar lelkek­re való szomorú hatásáról beszélt okosan, szépen s ezzel az aktuá­lis témával nyitotta meg a mű­sort. Hangulatos kvartettet adtak elő a III. évesek, élükön Gaát Ba­lázzsal, majd Tóth András ismer­tette szépen folyó szabadelőadásban Wesselényi Miklósnak, a vasem­bernek jellemét. Megújrázó taps fo­gadta Berg Imre sanzonjait, ame­lyek a zene és az énekszó kettős készségét csillogtatták meg. Most költői szépségű szám következett: Árdán József mutatta be Diáksors c. novelláját, amelynek meleg tó­nusa könnyeket csaait a szemekbe. Jánváry István után, ki a Merengő­höz c. költeményt adta elő, Bozó József érett előadói készséggel tol­mácsolta Deák Ferenc gondolatait a leány jellemről. Az etikai tanitás ma i,s igen aktuális igazságokat ele­PROLONGÁLV A ! December 16-án és 17-én 5, 7 és 9 órakor Hans Schwartznak, a Magyar Rapszódia páratlan tehetségű szerzőjének legújabb bájos alkotása Joe May produkciójának 10 felvonásos exc'usiv filmje Főszerepben : Nagy Kató és Hans Brauaavetter. Zoro-Hufu Héa&tüijenésEŐIi Vígjáték 7 felvonásban. venit fel és az előadónak a komoly számmal is nagy sikere volt. Éppen igy erős lélekrehatássai szerepelt Rosszik Gyula, aki Vörösmarty: Az uri hölgyhöz c. ódájának drámai erejű előadásával hatott. Nagy derültséget keltett Pallagi György, aki Sipulusz Kigyónyelvek c. szatiráját adta elő jóizü humori­zálással. Korondán János Farkas Imre egyik szép dalát adta elő Vo­zák Béla zongorakiséretével. A szép szines dalt insg kellett ismételnie. A kulturdélután az intézet jól hangszerelt zenekara fejezte be a gyujtóhatásu Batthyány-indulóval, Mayer Emii karvezető dirigálásá­val. Érdekes szép énekkari száma volt a kulturdéiutánnak, Beetho­ven himnusza, amelyet a IV. éve­sek kara adott elő Szűrös Lajos vezetésével. A legközelebbi kulturdélután ja­nuárban lesz a tanítóképzőben. Napi hírek I KISNAPTAR December 17. Kedd. Róm. kath. Lázár. — Gör. kath. Dániel. — Prot. Lázár. Izr. Kislev 15. VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Hotel Potemkin (S, 7 és 9 órakor) DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: A szökevény (5, 7 és 9 órakor) APOLLO MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: A bácskai földesúr (5, 7 és 9 órakor) Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak a nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: zárva. Sza bol csvár megyei Jósa-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a Lányi-Gonda és Illés Zsófia gyógyszertárak tartanak ügyeleti Szolgálatot. Rédió-müsor. — Budapest. Kedd. 9.15: Gramofónzene. 9.30: Hirek. 9.45: A délelőtti hangrarseny folytatása. 11.1 o: Nemzetközi vizjelző szol­gálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli hanaagszó az egyetemi templomból, időjárás jelentés és hirek. 12.05: A Mandits szalonze­nekari hangverseny. Utána: Hirek. 12.25: A hangv. folytatása. 1: Időjelzés, időjárás- és víz­állás jelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 4. o: Felolvasás. 4.45: Időjelzés, időjárás-, vízál­lásjelentés és hirek. 5.15: Hangverseny. 6: Dr. Lukinich Imre egyetami taaár alőadása. 7.15: Felolvasás. 7.45: Hangverseny. Utána Farkas Jenő és cigány­zenekarának hangversenye a bu­dapesti Spolarich-kávéházból. 10.10: Időjelzés, időjárás. Utána cigányzene folytatása.' Ma és holnap: Bánky Vilma és Fred Thomson a Siler Kiny-gei Városi Mozgó. HALALOZÁSOK Súlyos csapás érte dr. Sasi Szabó László m. kir. kormányfő­tanácsos ügyvédet, lapunk volt fő­szerkesztőjét. Édesatyja, id. Sasi Szabó József vasárnapra virradó ej jelen dó éves korában meghalt. Az elhunytról, akiben Sasi Szabó József ezredes is édesatyját gyá­szolja, családja a következő gyász­jelentést adta ki: Alulírottak megilletődéssel és mély fájdalommal, de az Isten aka­ratában való megnyugvással tu­datjuk, hogy csaladunk feje id. Sasi Szabó Józsel munkás és ál­dásos életének 86-ik, özvegy ségé­neK 14-ik évében Kemecsén foiyó hó 15-én, éjjel 2 órakor csende­sen elhunyt. Drága halottunkat 16-án, hétfőn délután fél 3 óra­kor fogjuk a ref. vauás szertar­tásai szerint a kemecsei sírkert­ben szerettei mellé örök nyuga­lomra helyezni. Kemecsén, 1929. december 15. Áldjuk emlékét 1 — Dr. Sasi Szabó László felesé­gével Hézser Ilussai, Sasi Szabó i.ajos feleségével Horkay Annával, Sasi Szabó József feleségével Káldy Éllivel, Anna férjével Hor­kay Barnával, Sári férjével Szánthó Bélával, gyermekei. Dr. Máthé Lászlóné Sasi Szabó Klári, Sast Szabó Lacika, ifj. Sasi Szabó La­jos, dr. Horváth Józsefné, S. Szabó bó Anni, Sasi Szabó Gizike, Erzsi­ke, Józsika, Árpád, Ilike, dr. Vi­téz István és neje Szabó Gréty, Horváth Elemérné Heuffel "Er­zsike, Horkay László jegyesévei Máíer Irénnel, Horkay Panny je­gyesével Király Zoltánnal, Tárczy Pálné Horklay Ilus, Horkay Bar­na, Pista, Éva, Juci, Márta uno­kái. Horváth Elemérke, Gáborka, Éviké, Máthé Jucika dédunokái. Bilkei Pap Zoltán földbirtokos 34 éves korában Nádudvaron el­hunyt. Családja a következő gyász­jelentést adta ki: Özv. bilkei Pap Sándorné szül. Liptay Anna, bánatos anyja ugy a maga, mint a nagyszámú rokonság nevében, fájdalomtól megtört szív­vel, de a Mindenható Úristen aka­ratában megnyugodva, jelenti, hogy az egyetlen, engedelmes jó fia, szerető rokon bilkei Pajp Zol­tán földbirtokos életének nyarán 34 éves korában, Nádudvaron, de­cember 15-én, délelőtt 8 órakor mellhártyagyulladásban rövid szen­vedés után elhunyt. Drága halot­tunk hült tetemét f. hó 17-én, dél­előtt fogjuk a róm. kath szertartása szerint, utolsó útjára a nádudvari sírkertbe elkísérni. — Nádudvar, 1929. december 15. — fldott emléke mindnyájunk szi­vében örökké élni fog. Liptay Jenő nagybátyja feleségével Szii­vássy Bertával, özv. Csécsy Im­réné szül. Liptay Angéla nagy­nénje gyermekeivel és unokáival, dr. Cserép József és neje szül. Liptay Izabella nagynénje fér­jével, gyermekeivel és unokáival, bilklei Pap Endréné fiával Tibor­ral . — A Máv. nyugdijasok, nyug­béresek, ezek özvegyei és árvái fi­gyelmébe. Üzletvezetőségtől vett rendeletre felkérem a nyugdijaso­kat, nyugbéreseket, ezek özvegyeit és árváit, hogy beteg biztosító intézeti tagsági igazolványaikat 1930 .évre leendő érvényesítés vé­gett mielőbb adják be az állomási iktatóba. Tibay, állomásfőnök. — A vér felfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes Fe­renc József keserüvizet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Ferenc József viz hasz­nálatát, mert ez szabályozza a bél­működést, erősiti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal uj 'életerőtte­remt. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — A Divat Record karácsonyi száma megjelent és kapható az Ujságboltban. 3x — Karácsonyra képeslevelezőla­pok legnagyobb választékban és legolcsóbban az Ujságboltban kap­hatók . 3X — Gyönyörű karácsonyfadíszek nagy választékban Dicker papír­áru házában, Városházpalota. — Csillogó karácsonyfadíszek angyalhaj, hó, csillagszórók, sta­niof, legújabb divatú fa karácsony­fadíszek nagy választékban az Uj­ságboltban kaphatók. A nyíregyházi statusquo izr. hitközségtől. 437—1929. sz. Meghívó, Az elhalálozás folytán meg­üresedett hitközségi alélnöki tisztség egy' évre való betöl­tésére folyé évi december hó 22-én, vasárnap, a hit­község tanácstermében választó nagygyűlést tartunk, melyre a nagygyűlés tagjait ezúton is tisztelettel meghívjuk. A nagygyűlés délelőtt 9 órakor kezdődik és déli 12 óráig tart. A választás titkos szavazás utján szavazójegyek által történik. Miután a nagygyűlés meg­nyitásához 40 tag jelenléte szükséges, kérjük pontos meg­jelenésüket. Nyíregyháza, 1929, évi december hó 15-én. Bodor Zsigmond hitk. elnök. ,?-en, uei­. egyház | 7880 Friss Lajos hitk. jegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom