Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-14 / 286. szám

1§29. december 14. felmentettek egy esalással Tálolt nyirábrányí termény­kereskedőt (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Braun Andor nyirábrányí ter­ménykereskedő hosszú idő óta üz­leti összeköttetésben állott Sza­bó György nyirábrányí földbérlő­vel. A földbérlő legutóbb ioo má­zsa rozsot vásárolt Brauntól azzal a kikötéssel, hogy a rozsot rész­ietenként tartozik leszállítani tiz napon belül. Braun 2160 pengőt kapott kéz­hez, de a vagon rozsból mindösz­sze csak 51 mázsát szállított le. Szabó György feljelentésére az ügyészség csafás bűntettével vá­dolta meg a terménykereskedőt, akit a kir. törvényszék Horváth tanácsa tegnap défelőtt vont fe­lelősségre. . Braun tagadta, mintha őt jog­talan haszonszerzés vezette vofna •és azt hangoztatta, hogy a 49 má­zsa rozsot azért nem voft képes leszállítani, mert időközben tönkre ment. Nyugtával beigazolta, hogy a debreceni mafomnak a megkö­tött üzlet után másnap á 2160 pen gőbői 1950 pengőt befizetett fo­lyószámlájára abbóf a. célból, hogy a 100 mázsa rozsot a malomnál fedezze. Azonban a rossz viszo­nyok miatt a malom minden át­menet nélkül megtagadta a to­vábbi hitelez'ést s a befizetett ösz­szeget régebbi számlája javára 'irta. Közben a hitelezők is meg­rohanták, az üz Tetet tovább nem birta folytatni és tönkrement. A kir. törvényszék á vádlottat felmentette, mert nem látott meg­nyugtató bizonyítékot arra nézve, hogy a terménykereskedőt jogta­lan haszonszerzés vezette vofna. Az ügyész az ítélettel szemben fel­lebbezéssel élt. Egy gávai eipészsegéd meg­károsította a Társadalom­biztosító Intézetet (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Kovács Jakab 27 éves gávai ci­pészsegéd csalás bűntettével vá­doltan állott a kir. törvnyszék Brenner tanácsa előtt. A cipész­segéd hamis munkaadói igazolvány nyal 105 pengővel megkárosította a Társadalom Biztositó Intézetet. A vádlott Korpái Pál gávai ci­pészmesternél dolgozott rövid ide­ig. Korpái, aki nemrég tért vissza orosz fogságból, nem ismerte a Biztositó Intézet szabáfyailt 3 a ki­lés bejelentést segédjére bízta. Ko­vács aztán a munkaadója jóhi­szeműségét kihasználva az állásá­ból való kilépését, mintegy há­rom hónappal későbbi dátummai jetentette az intézetnéT, amikor a biztositó orvos betegnek nyilvání­totta, s amelynek alapján joga lett a táppénz felvételére. A kir. törvényszék vádlottat a 92 szakasz alkalmazásával csalás vétségében találta bűnösnek s ezért 1 hónapi fogházra és 3 évi hivatalvesztésre Ítélte. Az ítélet ellen ugy az ügyész, mint a vád­lott fellebbezéssel élt. Jövőben csak zsákokba töltött ga­bonát fog szállítani a vasút. — Illetékes körök megbeszéléseket folytatnak a gabona vasúton tör­ténő rinfuza szállításának beszün­tetéséről. A rinfuza szállításra al­kalmas vagonok hiánya és a mind­nagyobb mértékben előálló mankó miatt a vasút — mint a háború eTőtt — csak zsákokba töltött ga­bonaküldeményt kiván a jövőben szállítani. f ít Karácsonyra 8 Meséskönyvek, játékujdonsá­• o • o • gok, iparművészeti tárgyak, D művészi kerámia nagy válasz­g tékban kaphatók az § Ujságboltban. | « »|» i-K • I f » ' tó üt IÖQ OÖCOCv7J"3ŰDOQraCM3a Mindössze egy tanuló jár Szabolcsvármegyében az elemi iskola nyolcadik osztályába A vármegye tanigyi statisztikája (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Megírta a »Nyirvídék«, hogy Szabolcs vármegye közigazgatási bizottsága tegnap délelőtt ülése­zett. Benkő András kir. tanfel­ügyelő ezen az ülésen terjesztette efő a vármegye tanügyéről ké­szült érdekes statisztikai adatait. A tanfelügyelő a következőket je­lentette: Fofyó évi november hóról tisz­telettel Jelentem, hogy ebben a hóban is folytattam helyettesem mei együtt a vármegye tanítósá­gának a pedagógiai szemináriu­mokban való, az uj tanterv megér­téséhez és az uj tanterv végrehaj­tásához szükséges módszeres el­járás elsajátításához szükséges gyakorlati tanítások vezetését. A pedagógiai szemináriumok feTölelték az ískolánkivüli népmű­velés feladatait is. Ugyancsak ebben a hónapban résztvettem a kir. tanfelügyelők országos értekezfetén, amely öt napot vett igénybe. Itt ís több­ségben az uj' tantervet megértő előadások és tanítások foglalkoz­tatták az értekezletet és a peda­gógiai szemináriumoknak működ­tetése, amelyek Szabolcsban akkor már két hónapi működésre te­kinthettek vissza. Tisztelettel jelentem, hogy e hónapban állította hivatalom ösz­sze . az egész tankerület statísz- £ tikai adatait, amely szerint a fo­lyó tanévben a mindennapi ísko­Tába járó tankötelesek száma a törzskönyva kimutatások szerint : 50.026. Az 1921. évi 30. t. c. aíapfán testi gyengeség, súlyos testi' fo­gyatkozás, vagy undorító beteg­ség miatt, 5 km.-on túli távolság ban lakás miatt (ezek megszűn­nek, mihefyt az érdekeltségi is­kolák létesíttetnek) felmentetett: 214. Magasabbfoku iskolába jár: 696 A beiratkozott tanulók száma: 51.714­Az I. osztályba jár: 13.822, a • II.-ba 11.878, a III.-ba 10.807, a IV.-be 8.595,, az V.-be 4.586, a VI.-ba 2.023, a VII.-be 2, a VIII. ba 1. összesen: 51.714 tanuló. Az a körülmény, hogy a községi erőijáróságok által végrehajtou törzskönyvezés adatainál több a beiratkzottak száma és pedig 1036-at, a törzskönyvezés megbíz­hatatlanságát ígazaQ/á-. Ai iskolák száma: 38­Ezen iskolákban működésben van 773 tanterem. A tanítók szá­ma: 798. Ebből 546 férfi és 252 nő. Az iskolák jelleg szerint a kö­vetkezőkép oszlanak meg: Állami iskola 26, 82 tanítóval. Községi 64, 86 tanítóval. Érdekeltségi 2, 2 tanítóval. Róm .kath. 85, 178 tanítóval. Gör kath. 50, 96 tanítóval. Egyesült rk. gk. 3, 7 .tanítóval. Református 108, 258 tanítóval. Ág. h. ev. 21, 42 tanítóval. Izr. 15, 35 tanitóvaf. Uradalmi 11, 12 tanitóvaf. A bele járó tanulók szerint so­rakoztatva az iskolákat: Ref. iskolába 17.082 tanköteles. Róm. kath.-ba 13.276 tanköteles Gör. kath.-ba 6.800 tanköteles. Községibe 6.177 tanköteles. Államiba 4.099 tankötefes. Ág. ev.-be 2.514 tankötefes. Izr.be 1.835 tankötefes. Uradalmiba 768 tanköteles. Érdekeltségibe 163 tanköteles. December 21-én délután nagy diákelőadás keretében, 22-én a nagyközönségnek mntatják be az árvák karácsonyi műsorát (A »Nyirvidék« tudósítójától.) § Az Alapítványi Erzsébet árva- | ház karácsonyi 'műsorát már is- 8 mertette a »Nyírvidék« főbb vona- » lakban. A részletes műsor a kö- | vetkező: 1. Karácsonyi harangok. Ének- f ük a hadiárvák Dr. Rőder Ede leánygimn. tanár vezetésével, zon­gorán kiséri: Isseni Iszer Iza­bella urlány. 2. Szentbeszét. Tartja: Énekes János prélátus kanonok. 3. »A gyermek diadala.« Miszti- | kus karácsonyi játék 3 felvonás- | ban. 1 változattal. Irta: Erdősi 1 Károly. — Rendezte: Ruszinkóné i Justh Emma intézeti igazgató. A ' zeneszámokat kísérik: Isseni lszer Izabella urlány és Dr. Rőder "Ede leánygimn. tanár. A díszleteket és élőképeket tervezte: Szalay Pál festőművész. A táncokat betaní­totta: Kálmán Éva oki. tánctanár­nő. A jelmezeket tervezte és ké­szítette az »Erzsébet« ruhaszalon. Nyitány vOffenbach J.-tól. Zon­gorán előadja: Isseni Iszer Iza­bella, hegedűn Dr. Rőder Ede. Szereplők: Heródes: Fülöp Ró­za, Sádok: Harkó Gizella, Kis Jé­zus: Horthy Éviké, Keleti tán­cosnő: Decker Teréz, Afer: Ko­vács Gizella, Ursus: Csillag An­géla, Simeon: Simon Zsófia, Luci­fer: Balogh Borhála, Udvari bo­lond: Csorna Margit hadiárvák. Napkeleti bölcsek: Guacser An. na, v Gaál Irén, Jordán Ifona ha­diárvák. ördögök: Dfubács Ilona, Németh Erzsébet, Bodnár Jolán, Csernák Hona hadiárvák, Tama­sovszky Teréz és Oláh Julía. Tündérek: Horthy Éva, Tamás­ka Baba, Csuttkay Ildikó, Balogh Marika, Kató és Ágnes, Fábián Sárika. Apródok: Kolonnay Palika, Fluck Attila és Tibor, Csuttkay Attila, Marina Sándor „ Fehér Ga­bika, Szotál Ducika. A IL-ik felvonásban szólót éne­kel Bötykös Gizella hadiárva. Szolgák, angyalok, rabszolganők katonák, nép stb. 4. Üdvözlés. Dr. Kállay Mik­lósné öméltóságához azon alka­lomból, hogy az intézet önképző­köri diszelnökének továbbra is megmarad. 5. Sorsolás. A pénzügyigazgató­ság által engedélyezve. December 21-én, szombaton d. u. 4 órakor nyilvános diákelőadás az összes iskolák részére önkéntes adományok mellett. Az árvák karácsonya iránt Nyír­egyháza minden társadalmi rétege nagy szeretettel és a támogatás készségével érdeklődik. Könyvismertetés M agyarország mezőgazdasági földrajza. ' Irta: Fodor Ferenc dr. A Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt. kiadása, Budapest, Üllői-ut 25. Ára 6 pengő. A szerző bevezető soraiban azt mondja: »A földműves élete a ter­mészet erőivel váló örökös küz­delemben telik el« s ez valóban igy is van. Ezeknek a természeti erőknek és a gazdasági viszo­nyoknak a megismerésére ki­használására és mindezekből a tanulmányok levonására még igen sok gazda nem fordít kellő gondot, propagálása tehát elsőrendű köz­érdek. Különösen a kisebb gaz­dáknál tapasztalható ennek hiá­nya. Fodor Ferenc dr. könyve igen hasznos utmu tatást ad mind­ezek elsajátítására. Három fő fe­jezetre osztja könyvét. Az első, a melynek cime: »Magyarország föld­je ésnépe«, az ország földrajzi fek­vését, hegyeit, síkságait, folyóit, állóvizeit, éghajlatát, termőtalaját és növényzetét ismerteti. A máso­dik fő fejezet: »Magyarország gaz­dasági éiete« cimet viseli s fel­öleli a gabonatermesztésre, ta­karmány-, kapás-, -ipari növény, szőlő- és gyümölcstermesztésre és a kertgazdaságra vonatkozó szük­séges -gazdaságföldrajzi ismerete­két. A növénytermesztéshez hason­ló részletességgel foglalkozik a szerző az ország állattenyésztési vi­szonyaival, a baromfitenyésztéssel, méhészettel és selyemhernyóte­nyésztéssel, az erdészettel, bányá­szattal, iparral, különös tekintettel a mezőgazdasági iparra. Magyaror­szág külkereskedelmét ismertető fejeze'tben összehasonlítja a há­ború előtti és a mostani állapotokat s nagy vonásokban ismerteti az or­szág jelen külkereskedelmi helyze­tét. Külön fejezetet szentel a szerző a magyar mezőgazdaság helyzeté­nek »Európa államai és az ide­gen világrészek között« cimmel, a mely egyúttal a könyv harmadik fő fejezete. Ebben ismerteti előbb az utódállamok, majd a többi európai állam gazdasági helyzetét nagy vo­násokban, míg a legutolsó fejezet az idegen világrészekről ad gaz­daságföldrajzi ismertetőt. . — A

Next

/
Oldalképek
Tartalom