Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-15 / 287. szám

Nyíregyháza, 1929. december 15. sárnap Jjf. évfolyam. 287. 9f. Alapította JÓBA ELEK Elftllzetts! árak helyben 4o vidéken: hóra 260 pengő. Negyedévre 7 60 pen

t Kistisztviselőknek és tanítóknak Wi engedmény. Felelőa szerkesztő : VERT8E K. ANDOR. Szofkesztőséc ós kiadóhivatal: Széchenyi-út 9. IL Szerkesztőségi telefon: 6—22. A kiadóhivatal telefonja: 1—39. Pos^jbej^SM^ Quo usque tancm...? Meddig élsz még vissza türelmünkkel Katiiina, — kérdezte Cicero a római fórumon a bűnszövetkezet rémuralmának kellős közepette, mikor az elhomályosult égen az igazságnak nyoma sem volt többé és a római polgárok rémülten összedugott fejében egyetlen e£y kérdés élt csak : »Mi lesz velünk ?« »Meddig még ?« — kérdezzük mi, amikor a világtörténelem legnagyobb bűnszövetkezete, amely egy nép elpusztítására szövetkezett, napról-napra a rémségek ujabb özönével tör reánk és amikor azt hittük már, hogy elérkezett számunkra " a nyomorúság teljessége, rémülten állapítjuk meg, hogy uj üzenetet hoz a posta, uj áldozatokat hoz a vasút és uj szörnyűségekről keli kiabálnunk szerte a világba, mintegy elhagyott őrtoronyból, vagy egy elsülyedt hajóról, hátha akad még ember, aki fölfogja üzenetünket, hátha akad antenna, amelybe belekapaszkodik segélykérő jelzésünk, talán lesz fül, amely meghallja, sziv, amely megérzi, akarat, amely fölserkent és elindul' felénk, hogy segitsen rajtunk. Csak nemrégiben jöft Ilire, hogy a románok minden magyart kiüldöztek állásából, most a déli határállomásra, Kelébiára érkeznek friss menekültek, akiket Zsivkovics tábornok diktatúrája tett hontalanná, akik visszamenekültek a megcsonkított hazába, ahol a gondok, a nélkülözéi nyomorúság mártirsorsa várjuk. §szakr4sonló rémségeket szignalizáíélek rádiója : a cse- j f hek megbik a politikai pártot, ha transenst használ fel propagandán csak akkor, ha magyar a pfe nem engedik meg, hogy karnykor szegény gyermekeket izzanak fel, ha a gyermekelgyarok. Már moktunk mindent, tudjuk, hogy igazság messzi hónába rögót v<5et, amelynek a neve élet, mégis elképedünk a gonoszsága özönvize láttára és azt kérdet : — Meddig még ? Most tárg-sok folynak, melyben a háború >ünöséről« Magyarországról táünak, Benes miniszter lapjai 5 vannak azzal, hogy a magyars nem alkudott meg sorsával, n elégszik meg a kegyelemkenjel, melyet jótékonyan n-eki jitni akarnak. Magyar ország íegrkwik, nem / enged igazából és irópa biztonságát veszélyezteti. Már kifoak a patétikus szavak, nincs tibb, elérkeztünk ahoz a sajátságoskiállapothoz, amelyben a meggört ember kétségbevonja érzékfcjózanságát, nem hiszi, hogy valigos világ az, amely ben ilyen do>k történhetnek. Veszedelmes leillapot ez, mert az üldözöttből ltnyen támad támadó. Veszedehs lelkiállapot ez, mert akinek ír csak az élete maradt meg, annak nincs veszíteni valója többé és az életét hozzámérve más kevésbé értékes és igazságos életekhez, kezébe veszi sorsát és, amikor minden igazság, tekintély és védelem elhagyta, az élet egyetemes parancsa szerint önmaga védi meg önmagát. Mit akarnak még ?... Lángba akarják borítani Európát ? Mert egész Európa lángbaborulását jelenti az, ha a trianoni tűzfészek kellős közepében kigyullad az önvédelem szikrája és minden papír szerződést elsöprő Orkánnal végigszáguld az egész világon. Meddig még ? — kérdezzük utoljára, mertha nem is fegyverke- I zünk, az ősember fegyverét, a le- ' sújtó öklöt még mindig büszkén i hordjuk és abban a pillanatban, ahogy meggondolt és bölcs politikusainkat az elkeseredés, az örökös kudarc, a megnemértés, a gyilkos gyűlölet és a gyalázkodó propaganda, az európai diplomáciai mocsár gáztámadása félrelöki, nehogy azt higyjék, hogy itt az elernyedés a lemondás 1918-as fertője fog következni, hanem a tíz év óta hontalanitott és üldözött magyarság végső önvédelmi harcával kell Zsifkoyicsnak és Benesnek számolnia, még akkor is, ha mind egy szálig elveszünk, mert a halhatatlan Kossuth szerint js : Többet ér a dicső halál, mint a gyáva létezésegy nép számára. Meddig még ? — kérdezzük most már utoljára és a magyarság Katiliáínak fejét kívánjuk. A tenger áttörte a hollandiai Armeland gátat A csábító Irta : Alexei Moschin. Pavel Karlovics Puffét a reggeli kávéját szürcsölgette és közben az újság apróhirdetéseit böngészte, nem mintha keresett volna köztük valamit, hanem egyszerűen azért, mert elve volt, hogy az újságot, az első szótól az utolsóig végig kell olvasni. Pavel csinos fiu volt és nagy gonddal, választékosan öltözködött. Nagyon sokat törődött a külsejével, meg azzal, hogy első látásra mindenki azt mondja róla : kellemes megjelenésű fiatalember. Az arca rózsás volt, egészséges, mint az angyalkáké, sőt még az az előzménye is megvolt az angyalkák fölött, hogy szép, selymes bajuszkát viselt, amivel pedig az Úristen angyalkái csak nagyon ritkáin, sót talán sohasem kérkedhetnek. A fiatalember azonban nemcsak a külsejével törődött ennyire, hanem az. zal is, hogy mindenki korrekt embernek tartsa. Ö maga is meg volt győződve a kifogástalan tisztességéről és ügyelt hogy a lakásán minden a legnagyobb rendben legyen. Garzon lakása szinte kinbsan tiszta volt, a bútordarabokon nem látszott csak egyetlen szemnyi por se, sehol a földön egy papirosdarabocska, vagy egy elhajított gyufaszál. A selyemfüggönytől az ajtók rézkilincséig nden tiszta volt, ragyogott, nemátszott sehol csak egy makufán) folt is. Sőt még aPavel inasa: Filipenkó is kétetendei szolgálat után teljesen alakult. Valamikor nagybajuszig lapos, kisorosz volt ez a Filipenko.Pavel azonban rászoktatta. a borv.álkozásra, a tisztaságra és mosiaz inas olyan volt már. mintha ejreneSen Angliából került volna hoá, nem is valahonnan Kisoroszorságból. Aki valaha ezet szorított Pavellei, okvetlenü azt a meggyőződést szerezte, hgy széles e világon nincsen nála szeretetreméltóbb, kedvesebb fiatalmber. Ezzel a véleménnyel ugyar némileg ellenkezett azé az ör^ asszonyé, akinek szerelmes lányit Pavel elcsábította és faképnél hagyta... Ez az öreg asszonyság igy szólt Pavelhoz : — óh, Pál ur, ha az ön erkölcse is olyan tiszta lenne, mint a külseje ... De hát ez a zokszó talán nem fontos. Pavel nem tulajdonított neki fontosságot és azon volt, hogy minél elébb kiverje fejéből öregasszonynak és ostoba leányának emlékét. Most, mialatt ott ült a reggelijénél, Fifipenko egyszerre csak belépett a'szobába és nagy pecsétes levelet hozott be ezüst tálcán a gazdájának. A fiatalember kelletAmsterdaniból jelentik: Az utóbbi hitekben dühöngő vihar Hoiiandiat sem kímélte meg. Az Armeland gátat átszakította a háborgó tenger. A viz nagy kiterjedésű földet árasztott el. — Marken viz afatt áll. Egy angol hajót Terchelling közelében a homokos partra vetett az ár. A rotterdami kikötőben több horgonyzó hajó kötelét szakította el a vihar és a hajókat nyílt tengerré ragadta. Párisból jelentik: Bresti hírlenül vette át. Nem, az ilyen nagyformáju, komoly leveleket igazán nem szerette. Mennyivel bájosabbak, kedvesebbek azok a kisebb formájúak, amikből parfüm illat csap ki s amelyeknek borítékján apróbetüs, női irás gyöngyözik. Bizony ez a levél egészen másformáju volt. Filipenko már régen visszatért az előszobába, mikor Pavel még mindig a levél külső formáját nézegette, mintha nagyon tanakodna azon, hogy egyáltalán feibontsá-e ? Ámbár határozott undorral, de végül mégis csak kibontotta és természetesen legelőször is az afáirást olvasta el. Amikor megtudta, ki a levél irója, nem tudta megállni, hogy fel ne kacagjon. Hogyisne. Az »ő« férje irt neki. Mit akarhat tőle ez az ember ? Talán bizonypárbajra hívja ki ? Az volna még csak szép... És nevetnie kellett arra a gondolatra, milyen párbaj is volna az, ^melynél ó, meg annak az asszonykának férje állnak szemben egymással, mint ellenfelek.. Ismerte — bár csak látásból — a férjet és tudta róla, hogy nevetséges, groteszk alak, holmi kis hivatalnok. Imádta a feleségét, akire ugy nézett fel, mint valami szentre. És éjjel nappal dolgozott csak azért, hogy kedvére öltözködjön és néhanapján színházba is eljárhasson. Az asszony ellenben adás szerint a napok óta dühöngő vihar teljesen elszigetelte a külvilágtól Sein szigetét. A lakósok minden élelmiszere kifogyott. A szigeten nem volt liszt, só és gyufa, ugy, hogy az emberek néhány napig csak kagylókkal és tengeri madarakl*if táplálkozhattak. Ma sikerült először Bretből bárkán Sein szigetére jutni, hogy a lakosságnak kenyeret és sót vigyenek. utálta, mint a varangyot, — maga a nő volt az, aki ezt a hasonlatot használta, amikor Pavellel a férjéről beszélt. Miután gondolatban mindezeken végigsiklott, nagysokára elszánta rá magát, hogy elolvassa a »felszarvazott zsentlemén« Írását. Mit akarhat tőle ez az ember ? 4 — Nem ismerem önt, — igy kezdődött a levél — de ha a feleségem, aki ezelőtt forrón szeretett engem, elfordult tőlem és elfordult egyetlen gyermekünktől is, ebből arra keli következtetnem, hogy az a nő önt, aki miatt lemond a családjáról és megfeled"kezik a tisztességről, mindennél a világon jobban szereti. Feleségemnek a boldogsága az én szememben mindig a legdrágább dolog volt, drágább még az életemnél is : ezért elválok tőle s igy módot nyújtok önnek, hogy nőül vegye a szegény asszonyt. Én pedig a gyermekemmel el fogok tűnni az önök szeme elől. Éljenek szerelmükkel, éljenek \boldogul. Nem akarom, hogy az útjába álljak a maguk boldogságának. Amint látja tehát, ugy irok, önnek, mint az olyan embernek, akiről feltételezem, hogy ellenállhatatlan kényszemek hatása alatt dúlta fel családi szentélyemet. Ha azonban azt látnám, hogy ebben a feltevése

mben csalódtam Egyes szám ára I© fillér