Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-23 / 268. szám

jnTyíryidék. 1929. november 23. BŰ ban összefogók lokális társadalmi szervek, nem is az azonos foglal­kozásúak fokozottabb érvényesülé sét célzó alakulata, hanem egy ha­talmas központi Szövetség, amely magába öleli az ország minden szá mottevő, nemzeti alapon álló tár­sadalmi alakulását, sőt sport- és szákegyesületeit is és mindezek­nek fölötte áll, hogy szétágazó munkájukat a nemzet egyetemé­nek érdekét szolgáló egy cél felé irányítsa. Lényegében tehát nem egyéb a TESz, mint az egész megszerve­zett magyar társadalom, amely a háború, forradalom és diktatúra ideje alatt a saját keserves kárán eleget okult arra, hogy nemzet­bomlasztó eszmék hirdetésére mó­dot ne engedjen, nemzetellenes tö­rekvést csirájában elfojtson, nem­zetgyilkos politika érvényesülését örökre lehetetlenné tegye. Ezért nem is anyagi hozzájáruláshoz, ha­nem áldozatos munkához fűzi á tagjogosultságot. Nem uj egyesületről van szó Fiókot se létesít, mert nem te­kinti magát különcélu uj egyesü­letnek, hanem a már meglévőket \ egybefogláló központnak, hogy az ; egymásra ható erőkomponensek eredőjének utján irányt vegyen ás irányt adjon, tettrekész elhatáro­zással mindig az egyenes pályán haladjon s a nemzeti hagyomá­nyok ápolásával mindnyájunk szá­mára bizakodó, viszonylag tűrhető jelent s minden jogos várakozást kielégítő biztos jövőt teremtsen. A hazafias sajtó szerepe. Különösen nemzeti irodalmunk, művészetünk és a Hazafias sajtó hathatós közreműködésére számit nemes hivatásának teljesítésében, mert jól tudja, hogy ennek az oda­adó propaganda-tevékenysége nél­kül semmiképp nem kerülheti ei munkája meddőségének komoly -rcszedeímiét. Ezért indította meg Nemzeti Figyelő cimü politikai, társadalmi és közgazdasági heti­lapját, amelynek közérdekű jeles cikkeit készséggel átengedi a ma­gyar sajtónak. Hogy történik a vidéki kör­zet megalakulása. Az országos Szövetség kereté­ben á vidéki tagegyesületek de­legáltjai a saját székhelyükön kü­lön választmányt alakítanak s a szükséghez képest külön bizottsá­gokat is szervezhetnek. Hogy ezen vidéki tagegyesületek érdekeit eredményessen képviselhesse s az irányítást az egyetemes érdekű terveknek megfefelően sikerrel in­tézhesse, a központ az egész or­szág területét 182 körzetre osztot ta fel s a körzetek élére az igaz­gatóságtól kinevezett kerületi el­nököt állit. Ezen kerületi elnökök utján, akik mellett az általuk bejelentett elnökhelyettesek is közreműköd­nek, »a vezetőség közvetlenül tájé­koztatja a Szövetségnek az illető Jcörzet területén működő tagegye­sületeit; úgyszintén módjában van hogy a megbízott elnökök rend­szeres jelentései alapján az egyes tagalakulatok érdekeit hathatósan támogassa s a közös nag^y célok­kai riShi ellenkező céljaik megvaló­sításában a kívánt mértékben se­gítségükre legyen.« Bízvást kérem a csatlako­zásra egyesületeinket. Minden félreértés elkerülése vé­gett ismételten és nyomatékosan hangsúlyozza a TESz programmja, hogy »az erők egyesítése és szer­ISMÉT EGY ALKALOM! 7718-10 Kérje még ma a legmodernebb PHILIPS RÁDIÓ mw bemutatását iakásán vételkényszer nélkül! Néhány nap muiva meggyőződik, hogy ezt kereste. VEGYE MIEG 6-12—18 havi részletre! Ilyen ajánlatot még nem kapott — Ne felejtse el, fc ö z 0 6 es sg <9s kafácsonjf! Ez a legalkalmasabb karácsonyi ajándék! Lískány LászSó Nyíregyháza, Zrínyi llona-u. 4. Telefon: 4-70 . Hálózati és telepcsatlakozásu vevő készülékek, anódpótlók, hangszórók, egyenirányítók stb. vezése az alap; ezen épül a jiagy­arányu munkaterv, amelynek meg­valósításában az alakulatoknak tel jes egyöntetűséggel kell résztven­niök. A munkaterv minden pontja azt célozza, hogy a magyar élet nemcsak erkölcsi, szellemi és lelki javakkal gazdagítsa, hanem gazda­sági téren is reális értékeket ered­ményezzen.« Helyi társadalmi egyesületeink mai igen súlyos gazdasági viszo­nyok között is a közjóra irányuló nemes versennyel s a lehetőségtől függő sikerrel végzik önként és szívesen vállalt munkájukat. To­vábbi feladatuk nem lehet más, mint e munkában elkerülni min­den összeütközést s esetről-esetre tisztéletreméltó buzgalommal, a közös elhatározással megteremteni minden feltételét az összhangzatos együttműködés biztosításának. Minthogy tapasztalatból tudorra hogy minálunk egyik szervezet se áll ellentétben a keresztyén és ke resztény nemzeti célok szolgála­tával, s fenntartás nélkül hiszem, hogy valamennyiben megvan a teljes készség ugyanezen célok be­csületes megvalósítására, bízvást kérhetem s kérem is értekezletünk valamennyi tágját s az itt ma nem képviselt egyesületeinket is a Tár­sadalmi Egyesületek Szövetségé­be való belépésre és a revíziós mozgalomhoz való csatlakozásra. 8 Csatlakoznak a nyíregyházi ú egyesületek. Dr. Vietórisz József lelkesítő fei g hívására egy szívvel- lélekkel csat- 1 lakozik a TESz zászlaja alá min- g den egyesület. Dr. Bencs Kálmán kir. kormány főtanácsos, polgármester a Besse­nyei Kör zeneművészeti szakosz­tályának elnöke a Bessenyei Kör elnökének, dr Kállay Miklós állam­titkárnak távollétében, az elnök­ség nevében csatlakozik a TESz egységbe foglaló célkitűzéséhez és a magyar kultura előrevitelét szol­gáló Bessenyei Kör támogatását ajánlja fel. ; >_ Tóth Bálint dr .min. tanácsos kir. pénzügyigazgató a Kansz sza­boicsvármegyei választmányának csatlakozását, a tisztviselőtábor közremunkálását ajánlja fei. A Ma gyar tisztviselőnek nincs hőbb vá­gya, mint annak a nagy célnak el­érése, amelyre a TESz törekszik. Ez a cél: a magyar erők összefo­gása a régi nagy magyar haza érdekében. Rónay Jenő m. kir. kincstári ta­nácsos, a Nytve elnöke a testne­velő és sportegyesületek nevében jelenfi be csatlakozását, azoknak az egyesületeknek nevében, akik izmokat nevelnek nagy tettekre. Szabó Pál a Szabolcsvármegyei Általános Tanítóegyesület elnöke lelkes szavakkal mutat rá arra, hogy a tanítóság minden percét a revízió ügyének szolgálatában tölti és felajánlja a tanítóság csat­lakozását és együttmunkálkodá­sát. A Kiosz nevében és Nyíregyhá­za minden hazafiasan érző iparosa nevében Huray János elnök jelenti be a Tesz zászlójához való csat­lakozását. November 22. 23. és 24. pénteken, szombaton és vasárnap A II A LÁL GiZ Izgalmas bűnügyi történet 6 felv. Főszerepben: LOIS WILSON és EDMOND BURNS. BEBE DA9ÜEELS főszereplésével a MOZÍRIPORTER Egy női riporter szenzációs és sziporkázó humorral meg­játszott élménvei. vígjáték 8 telv A férfi főszerepben: NE1L HAMILTON és LUKÁCS PÁL. Paramouat híradó. Hétfőn Kedden Szerdán GUSTAV FRÖHLICH legjobb drámája: ÉGŐ SZÍV Kovách Elekné a József Szana­tórium Egyesület nyíregyházi cso­portjának elnöke valamennyi nő­egylet nevében csatlakozik a Tesz­hez. A Szanatórium Egyesület is a magyar erő megértéséért harcol, amikor a szegénysorsu beteg ma­gyar testvérek felkarolását tűzi ki céljául. A Magyar Turista Egyesület Nyírségi Osztálya nevében Mau­rer Károly elnöke, a helyi sajtó képviseletében Téger Béla, a Nyir­vidék munkatársa, a Nemzeti Mun­kavédelem nevében Putnoky Ist­ván elnök jelenti be a lelkes tá­mogatás felajánlását. Vietórisz József dr. bejelentette, hogy Énekes János prelátus ka­nonok, és Szohor Pál főjegyző több egyesület nevében levélben jelentették be együttérzésüket az egységesítő mozgalommal. Bencs Kálmán dr. a Polgári Ol­vasó, Tóth Bálint dr. a Turáni Kör, Rónay Jenő a Lafontaine Társaság és a Gyorsíró Társaság csatlakozását jelentette be. Lelkes éljennel fogadta az ér­tekezlet Vietórisz József dr. fő­igazgatónak azt a bejelentését, hogy a Tesz nyíregyházi kerüle­tének elnökségével a központi igazgatóság őt bizta meg. Helyet­teséül Bencs Kálmán dr. polgár­mestert jelöli ki, majd felkéri a, megjelenteket, hogy a Tesz felhí­vására belépő egyesületek küldje­nek ki egy hónap leforgása alati három tagot a kerületi választ­mányba. A központ irányítása mel­lett. az elnök által kiküldendő el­nöki tanács előzetes megbeszélései alapján a kerületi választmány fog dönteni a közösen irányító elvi kérdésekben. Dr. Vietórisz József elnök ez­után meleg szavakban mondott köszöhetet az egyesületek által felajánlott munkakészságért és a nagy célokért való egyesülés hité­vel zárta be a nagyjelentőségű ér­tekezletet. , — Szeged városát háromszáz­ezer pengő veszteség éri a buza­valuta miatt. Szeged városa nagy­kiterjedésű földjeinek jó részét bérjövedelem fejében a város la­kosságának engedte át. Minthogy a bérlők korábbi megállapodás ér­telmében buzavalutában fizetik a várost megillető bérösszeget, a buza ára pedig lényegesen csök­kent, Szeged városát ofyan 300 ezer pengős veszteség éri, amiért lelelőssé senki sem tehető,, mert a buza árának csökkenése és vele a varos károsodása a rossz gazda­sági hefyzet következménye.

Next

/
Oldalképek
Tartalom