Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-22 / 267. szám
1929. november 22. jntyírvidék. & RBE9 Mezőgazdaság Milyen irányban keli haladnnnk gazdaságunk jöfedelmezőbbé tétele céljából ? A jelenlegi alacsony terményárak mellett a jövedelmezőség fokozásáról álig lehet beszélni, legfeljebb arról, hogy az eddigi jövedelmezőséget hogyan lehetne megtartanunk. — Mert tagadhatatlan ugyan, hogy Magyarország mezőgazdasága a legutóbbi időkig a bel terjesség felé haladt, aminek eredménye a termésátlagoknak bár lassú, de folytonos emelkedése volt mégis ujabban az eziráuyban való haladás megtorpant, mert nagyon sokan vannak azon a nézeten, hogy belterjes üzemet ^ mai alacsony gabonaárak mellett fenntartani nem lehet s vissza kell térni a külterjes gazdálkodásra. E kérdés elbírálásánál mindenek előtt azzal kéli tisztában lennünk, hogy mit nevezünk külterjes és mit belterjes gazdálkodásnak s hogy egyáltalában Magyarországon volt-e, vagy van-e sok olyan gazdaság, amely igazán belterjesen kezeltetik. A mai fogalom szerint az a gazdaság nevezhető bélterjesnek, amely 50 százaléknál kevesebb kalászost, s ehelyett inkább ipari és kapás növényeket termel, mely nyersterményeket alig ad el, hanem saját üzemeiben dolgoztatja azt fel ' egy értékesebb termékké, vagy az, amely piaci helyzeténél s vezetőjének magas tudásánál fogva képesítve van talajait kertszerüleg megművelni, s azokon ér^ tékesebb kerti terményeket, apróbb, nagy értéket képviselő magvakat termelni, ellenben semmiként sem nevezhető belterjes gazdaságnak az, amely közönséges gaz dasági terményeket, főleg kalászosokat produkál, mé-g akkor sem, ha tatájának kitűnő megművelése és jó trágyaerőben való tartásával kétszeres terméseket ér el. Az igazán belterjesen gazdálkodó Dániában a müvelés' alatt álló terület 49 százalékán termelnek gabonát, Magyarországon 73 százalékán s e tekintetben csak a keletre fekvő államokban, Romániában és Szerbiában rosszabb és külterjesebb a helyzet. Mindezekből az követKezik, hogy Magyarországnak k*vés olyan gazdasága van, amely nagyon belterjesen, keyés olyar ameiy közép belterjesen és nagyon sok olyan, amely egészen külterjesen gazdálkodik. Mit értenek azok az urak a külterjes gazdálkodás alatt, akik folyton hangoztatják, hogy csak ilyen rendszerű gazdálkodás mellett lehet ma megélni? Talán azt, hogy a talaj megműveléséhez ne használjunk gőzekéket, vagy motorokat? Avagy azt, hogy ne trágyázzunk olyan erőteljesen, mint tettük jeddig, mert az is pénzkiadással jár? Avagy att, hogy hagyjunk fei a szántóföldek megművelésével teljesen és alakítsuk át azokat legelőnek, épen akkor, amikor az állatoknak nincs ára és azok tartása még kevesebb jövedelmet nyújt, mint a magtermelés? Mindezek csupán meggondolás nélkül o'davetett eszmék, amelyek azoknak, akik követőjéül szegődnek. Hiszen a búzatermelést kiküszöbölni semmiként sem lehet, mert ugyan bizony mibő. pénzel a gazda, ha nincs búzatermése? Bármennyire alacsony annak az ára. de legalább mégis el lehet adni, mig ellenben, ha a buza helyett csupa káposztát, salátát, csupa cukorrépát, vagy egyéb ipari növényt termesztenőnk, semmiként se volna lehetséges azt eladni Nem szenved kétséget, hogy a buza megművelése is belekerül kat holdanként országos átlagban 150 pengőbe, akkor is ha 6 mázsát aratunk arról, akkor is, ha ennek a háromszorosát. Az ország átlagos búzatermése az utóbbi években 7—8 q körül ingadozik. Ha valaki csupán ezen átlagos termést tudja produkálni, akkor búzatermése legfeljebb szalmáját adja jövedelmének, de magtermése — a mostani árak mellett — alig fedezi a ráfordított költséget. Csak ott. kezdődik a haszon, ahol 8 mázsánál nagyobb terméseket tudnak elérni, mert a 150 pengős kat. holdankénti költség akkor se le'sz sokkal nagyobb, ha 16 mázsás terméseket tudunk aratni. Miután tehát a búzatermelést nem lehet csökkenteni, mert nincs olyan terményünk, amelynek eladhatósága ugyanolyan volna, mint a búzáé, minden erővel oda kell törekednünk, hogy gabonatermésünket emeljük, nem azáltal, hogy nagyobb területeket vetünk be, hanem azáltal, hogy az eddig is búzatermelésre használt területeket jobban műveljük, csak az ottani vidéknek megfelelő nemesitett vetőmagvakat használunk, talajukat pedig megfelelő műtrágyázással termoképesebbé tesszük. Mindenki tudja ma már, hogy a vidéknek megfelelő nemesitett vetőmagvak használatával 25—30 százalékkal emelhetjük magtermésünket, s ennek dacára azt kell látnunk, liogy aránylag nagyon kevés gazda van, áki nemesitett vetőmagvakat használ, dacára annak, hogy a földmivelésügyi kormányunk is mindent elkövet a nemesitett vetőmagvak általános elterjedése érdekében, amely célból a 100 kat. holdon aluli kisgazdák részére a vásárolt vetőmagvak után nemcsak a szállítási költséget téríti meg, de magára vállalja a nemesítő felárat is, s ennek következtében módjában volna minden kisgazdának egyszerűen kicserélni rossz vetőmagját nemesitett vetőmagra. Ebből a célból a kerületi Mezőgazdasági Kamarához kell fordulnia. Módjában volna tehát termésátlagát csupán ezáltal 25—30 százalékkal fokoz ni, ami" máris jövedelmezővé tenné gabonatermelését. És mégis azt látjuk, hogy nagyon kevés kisgazda veszi azt a fáradtságot, hogy régi, rossz vetőmagjának uj, nemesitett vatőmaggaf való kicserélése által emelje termésátlagait. A jó talajművelés és a nemesitett vetőmagvak használatával azonban még' távolról sem éri ei a lehető legnagyobb terméseket, mert ehhez egy harmadik tényező is kell, a talajerő fenntartása és fo kozása. Egészen természetes dolog az, hogy a nemesitett magvak nagyobb •termésével nagyobb meny nyiségü tápanyag vonatik ki a taIíjból, amit távolról sem lehet pótolni azon kevés istállótrágyávai, amely a kisgazdák rent -Ikezésére áll. Pedig, ha a talaj táplálóanyagokban nagyon szegőny, akkor a nemesitett vetőmag se adhatja meg azon 25—30 százalékos terméstöbbletet, amelyet tőle elvárnunk lehetne. Ellenben 50—100 szá zalékos terméstöbbletet ad akkor ha a talajban bőséges táplálóanyag áll rendelkezésére, amely újra és újra pótoltatik, mert a csuSemmibe ívelő hidak REGÉNY Irta: Fehér Gábar. 26 A hadnagy elkezdett tele torokból kacagni, úgyhogy túlharsogta a zongorát is. Meg kellett ezt hallani az egész ebédlőben és ő számitott is rá, hogy meghallják. — Nahát ez már baj, — szólott azután, hogy lecsendesedett. — Ezen már igazán csak a jó nagymama segíthet. Tudjátok mit ? Menjetek oda szépen és kérjétek meg, hogy engedjen el benneteket. Én jól mulatok itt nálatok nélkül is. A gyerekek jókedvvel szaladtak a nagyanyjukhoz. — Menjetek csak, ez jó primvágás lesz — gondolta a hadnagy és kárörvendő fintort vágott utánuk. Ebben a pillanatban a szeme találkozott a zongorázó kislány tekintetével. A játék megszakadt egy pillanatra és a lány odafordult a mellette lévő fiúhoz: — Gyula, legyen szives egy pár percre elfoglalni magát, a hadnagy úrral akarok beszélni, — szólott halkan, de ugy, hogy a tiszt megérthette. Az ifjú kottaforgató dühös pillantást vetett a hadnagyra, azután Magdára is, amivel csak azt nyerte, hogy ez kegyetlenül a szeme közé kacagott. Erre dühösen bár, de elment és helyét a katona foglalta el. — Hadnagy ur — ugy látszik — meglehetős kényelmetlenül érzi magát — kezdte mosolyogva a gyermek, miközben tovább zongorázott — Lehet, — felelt ez kedvetlenül. — Ki akarják innen nézni. — Vigyázzon kis baba, eltéveszti a kottát — figyelmeztette a fiatalember szárazon. A lány nyugodtan mosolyogva felelt: — Ha ez a gorombaság rendreutasitás akart lenni, akkor megcsinálhatta volna ügyesebben is. A kottát nem téveszthetem el, mert láthatja, ho gy most fejből játszom. Kis baba se vagyok, mert a jövő hónapban leszek tizenhatéves... ez ugyan kevés egy nagy lánynak, de egy babuskának, már sok. És mért akar maga engem visszautasítani, hiszen szüksége van itt most én rám. Mert maga itt akar maradni, azt látom, — mondta különös nyomatékkaL — Az áldóját, igaza van, én csakugyan itt akarok maradni, — szólott a hadnagy. — Ezek pedig ki akarják magát innen nézni. — Ez is világos, ugy van. , — Persze, hogy ugy. Alapos okuk van rá. — Maga tudja ezt ,az okot? — kérdezte mohó érdeklődéssel a hadnagy. — Tudom — felelt a lány mosolyogva és egyidejűleg valami szilaj ütemü melódiát kezdett a zongorán. ~ H agyj a most ezt a cséplőgépet! — szólott rá idegesen a hadnagy. — Csak ne sértegesse a szegény zongorát — válaszolt a lány, miközben rendületlenül játszott tovább. — Ez most a mi legjobb barátunk. Ha ez nem ütne olyan jótékony zajt, rögtön megsejtenék, mit tárgyalunk és a nyakunkra jönnének. — Ez igaz. De mondja hát, miért csinálják ezek ezt velem ? — Először maga mondja meg, hogy került ide és miért jött. Én? Semmiért. Idevetődtem. Egy fesztvizitnek indult az egész. A háziasszony azt hitte, hogy a fia küldött és az első percben meghívott pár napra, most pedig ki akarnak dobni. Ennyi az egész. A kislány gúnyosan mosolygott!* — Maga nem őszinte. Csak kapni akar, adni nem. Különben sem beszélnék erről most... majd egyszer, ha jobban ismerjük egymást. Nem is fontos ez. Mindenek előtt arról kell gondoskodni, hogy maga tisztességgel itt maradhasson. — Persze. Ez sürgős és a helyzet nagyon nehéz. — — Sőt ! Nagyon is könnyű. — — Hogy-hogy ? — — Először is... most félhárom. Egy óra múlva a mérnök visszamegy a gyárba. Hadianyagot gyártanak, munkaszünet nincs. A szolgabíró meg az alatt valószínűleg kialussza az italt és meg fog jelenni. Eggyel több barát, eggyel kevesebb ellenfél a terepen. — — Ez ugy- van. — — Aztán... ez az ellentábor gyorsan, öszsze fog omlani. Az egész manőver azon alapult, hogy maga nem birja ki tiz percnél tovább és mélyen sértődve elmegy. Ez nem következett be, a dolgot tovább feszíteni nem tudják, tehát össze fognak omlani. — — Igaza van; ez tényleg valószínű. — — Aztán Katinka lovag nélkül marad, az csak magától értetődő, hogy maga átmegy elfoglalni a mérnök helyét. - — Ha a hadnagy látta volna azt a hideg, fürkésző tekintetet, amivel a lány ebben a pillanatban ránézett, legalább is gondolkozóba esik. De nem az arcra, hanem a szavakra figyelt és lángbaborult képpel, dacosan csapta fel a fejét: — Azt hiszi, hogy azok odaát erre számítanak ? — A lány vállat vont. — Hát mi egyébre ? Ez csak természetes. — — Na, mert alaposan csalódnak. Én ugyan nem csinálok a mérnök urnák konkurrenciát ! Olyan bolondot nem teszek. — A katona most újra egy alkalmat szalasztott el, hogy jóakaratú segítőjének arcán át beláthasson annak lelkébe. Mire ránézett, már egy naiv gyerekarcocska nézett vissza. — De milyen indulatba jött egyszerre — szólott csodálkozva a lány. — Meglátszik rajtam ? Nem tesz semmit. Ugy látom, Kató nagyon jól érti, hogyan kell egy jól nevelt lánynak a szavait és mosolygását egyenlően szétosztani a jelenlévők között. Na, én meg fogom könnyíteni a dolgát, lemondok a rám eső részről. Magduska ! Maga egy aranyos kislány, iugye itt marad velem a zongoránál ? Ma délután csak magával akarok foglalkozni. —' (Folytatjuk.)
