Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-20 / 265. szám

1929. november 22. jntyírvidék. & Ahol pedig a tagosítás megtör­tént, törvény hozandó az iskolák részére szükséges területek meg­szerzésére. Ezen javaslatunk nagy horderejű szociális, nemzetgazdasági és ha­zafias tendenciája első pillanatra átlátható és megvalósítása szük­séges: mi tudjuk mi kell nekünk, ezért bizalommal terjesztjük Nagy­méltóságod kegyes színe elé ezen javaslatunkat, kérve annak elfoga­dását. Csokalyi Fényes Károly A nyíregyházi nemzeti manka­Tédelmi hivatal vezetőjének előadása Fehérgyarmaton Putnoky István, a nyíregyházi nemzeti munkavédelmi, hivatal fő­nöke, a mult héten meglátogatta körútja alkalmával a fehérgyar­mati alkörzetet. — Ez alkalommal résztvett a járási tiszti értekezle­ten. A hivatalos ügyek megbeszé­lése után az értekezlet tagjainak, valamint a meghívott és nagyszám ban összegyűlt közönség előtt na­gyon tanulságos és tartalmas előadást tartott a nemzeti munkavédelem hivatásáról és a kommunizmus el­leni védekezésről. Trianon által ütött sebünk bár­mily fájó is, nem bénithatja meg a nemzet erejét — mondotta töb­bek között. — A magyar történe­lem tele van hasonló szenvedések­kel és megaláztatásokkal. A tatár­dulás, a törökhódoltság mind a nemzet életgyökerét támadta meg, (de a nemzet ősereje mindig győze­delmeskedett a nagy megpróbálta­tások felett. A világháború véres borzalmait is becsülettel és szí­vós kitartással küzdötte végig nemzetünk. A világháború minden borzálmassága és szenvedése da­cára nem volt képes megbénitani a magyar nemzet erejét, a mágyar katonák SZÍVÓS kitartását, hanem a kommunizmus •olt az, amely megadta nemze­tünknek a kegyelemdöfést, amely néhány nap alatt lerombolta azt, amit ezer év munkássága épített, Nagymagyarországot. Éppen ak­kor hangzott cf »a világ proletár­jai egyesüljetek« jelszó, amikor te­tőfokra jutott a háború okozta sok bánat, elkeseredés és amikor a harcosok már belefáradtak a küz­delembe. A népeknek ezt az elkeseredését, nyugtalanságát használták ki lelketlen, hatalomra­vágyó, vérszomjas, politikai kalan­dorok. Az eldobott tüzcsóva hamar Iángralobbant és országokat pusz­tott végig. A pusztító vörösláng Oroszországban még most is uralkodik. Ez a per­zselő tűz végigpusztított hazán­kon is, fel-fel üti fejét majd "itt, majd ott, hogy utána még na­gyobb nyomorúság támadjon. Megrázó színekkel ecsetelte Put­noky ezredes az orosz szovjet pusztító munkáját és az ennek nyomán keletkezett sok nyomorú­ságot és szenvedést. Még most is állandó kísérletek folynak aziránt, hogy a társadalmi rendet felbontsák. Ezt a szándékot meg­akadályozni csak a társadalom összefogó ereje képes, miért min­denki tegye meg ebben az irány­ban kötelességét és a maga hatás­körében fejtse ki erejét a' haza ér­dekében. Az utat megmutatta a nemzeti munkavédelem akkor, amikor zászlót bontott a nemzeti közjólét biztosítására. — három nagyhatalom demarsot nyújtott át Bulgáriának Párisból jelentik: A »Correspon­dence Universelle« rámutat arra, hogy az alacsony terményárak tönkreteszik Magyarországot, fő­leg pedig mezőgazdaságát. Ez a helyzet bizonyos tekintetben iga­zolja Magyarország magatartását a jóvátételi követelésekkel szem­ben . A »Le Temps«« szerint Bulgá­riával megtörtént a megegyezés. Magyarország sorsát pedig a kor­mányok kezébe teszik le . A londoni »Times« szerint ne­hogy a hágai konferencia halasz­tást szenvedjen, Magyarországot és Bulgáriát kényszeríteni kell a feltételek elfogadására . Szófiából jelentik: A három szö­vetséges nagyhatalom demarsot intézett Bulgáriához, hogy fogadji jel a 36 éven át tartó évi 12 és fél millió aranyfrank jóvátételi fizet­séget, mert ellenkező esetben a Sztambulinszky kormány által fi­zetett évi 15 millió aranyfrank megfizetésére kötelezik. Liapcsev miniszterelnök kije­lentette, hogy a demarsra minisz­tertanács adja meg a választ. A párisi »Echo de Paris« arról értesül, hogy Magyarország is hasonló demarsot kap. Siessen mindenki e zászló alá í» natikus hittel, mert csak a fa­natikus hit emeí fel a napi lenyű­göző gondok alól, csak a fana­tikus hit tudja nemzeti erőnket állandóan boldogulásunk szolgála­tába irányítani. Boldogulni vallá­sos hit és szilárd alapon nyugvó haza nélkül nem lehetséges. A tartalmas, jól kidolgozott és minden részében igen érdekes elő­adás valóban lebilincselő hatást gyakorolt a közönségre és az a Putnoky ezredes iránt megnyilvá­nult őszinte elismeréssel és az elő­adó ünneplésével ért véget Nyíregyháziak is szerepelnek a Városi Színház Mozgó tegnap bemutatott nj műsorán (A »Nyirvidék« tudósitójától.) A Városi Színház—Mozgó teg­nap mutatta be uj műsorát, mely nagy meglepetést keltett. A Moz­gó plakátjai »A bártáncosnő« c. világvárosi szerelmi regényt hir­dették. A nagy film mellett a »Herlock Scholmesz« c. vígjátékot két burleszket és Fox-hiradót il­lesztett porgrammjába a változa­tos müsoru Városi Mozgó. A nyír­egyházi közönség örömmef 'látta, hogy a híradó helyi eseményeket vetít. Anna főhercegnő és József Ferenc főherceg nyíregyházi láto­gatásának jelenetei tárulnak elénk amint a főhercegi pár megjelenik Kállay Miklós dr. akkori főispán otthonában, majd a leánycserké­szek székházában. Látható a fil­men a Kossuth reálgimnázium cserkészzászlóavatási ünnepsége. Mikecz István alispán, Bencs Kál­mán dr. polgármester mellett meg hatottan nézzük az elhunyt Szesz­tay Zoltán dr. főügyész szerep­lését. A nyíregyháziak részére ked­ves meglepetés a helyi események bemutatása. Maga a nagy film, a »Bártáncosn"ő« a filmművészet remeke, amely Brazília forró éj­szakáinak holdfényes miliőjében mutatja be két izzón fiatal sziv szerelmének pompázó virágait. A gazdag műsort kedden is meg ismétli a Városi Mozgó. SZER DÁN CSÜTÖRTÖKÖM TES SZÜK TISZTELETÜNKET AZ APOLLÓBA WARWICK WARD 1 WARWICK WARD WERNER FÜTTERER ELGA BRINK WERNER FÜTTERER ELGA BRINK | Kedden KALANDOR ESTÉK! Kedden REKLÁM BANDITÁK Vidám kalandor történet l fdv. — PAUL RICHTER a főszerepben KINCSEK SZIGETE cxotikua kalandor filmje Szerdán Csütörtökön WARWICK WARD az ,,Édes paprika" és „Nina Petrora" filmek főszereplőjének legújabb attrakciója Egy kalandor hálójában Történet Bécs összeomláia idejéből 9 lel?. Partnere: WERNER FÜTTERER SCI sáro hU F A' 4 mus AP Előadások kezdete: hétköznap 5, 7 , 9, órakor. i városi gazdasági intézői hivatal nj vezetője (A »Nyirvidék« tudósitójától.) Megírta a Nyirvidék, hogy a város képviselőtestülete a főszáin­vevői teendők végzésével, a város Kiváló szorgalmú, jeles sikertel te­vékenykedő intézőjét, Gyurikovics Lajost bizta meg, aki már át is vette a főszámvevői hivatal veze­tését. A gazdasági intézői hiva­tai természetesen nem maradhat még átmenetileg sem vezető nél­kül, azért a képviselőtestület jó­váhagyásától feltételezetten a pol­gármester Pöppef József okleve­les gazdát bizta meg a gazdasági intézői teendők végzésével. Pöp­pei József kiváló elméleti és gya­korlati 'képzettséggel rendelkező gazda, akinek megnyerése a sú­lyos gazdasági helyzetben, amely­ben ma minden város, község és magángazdaság sínylődik, a vá­rosnak javára szolgál. Szombaton jelölik ki a nyír­egyházi képviselőtestületi választás elnökét ("A »Nyirvidék« tudósitójától.) Még nem jelent meg ma sem a városi képviselőtestületi tagok választásának idejére vonatkozó rendelet, "de a közigazgatási ható­sagok is, a pártszervezetek is min­den előkészületet megtettek a vá­lasztásra. A képviselőtestületi ta­gok választásának elnökét a vár­megyei törvényhatósági bizottság november 23-án, szombaton je­löli ki. Mikecz István alispán er­rői 'á tárgysorozati pontról a kö­vetkező értesítést adta ki: »Ér­tesitem a törvényhatósági bizott­ság tagjait, hogy a 35.300—1929. K. sz. alatt f. hó november 23. napjára összehivott közgyül"és tárgyát fogja képezni a Nyíregy­háza megyei városban megtartan­dó képviselőtestületi tagok válasz tásához az elnök kijelölése.« Nincs többé kopasz fej! Az eton, bubi — int a doktor — pusztítja gyökerét a hajnak. Hordjatok Lorerey-hajat, vegyétek elejét a bajnak. De szól a fodrász »miszerint«« a hő csak bubi-hajjal boldog. Nincs többé kopaszfej, uram csak nyakig érő homlok! Kontrabonta. ELEGÁNS LEVÉLPAPÍR AZ ü JSÁGBOLTBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom