Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-17 / 263. szám

1929. november 17 JsíffrrmÉK. gyar fiuknak legbájosabb fogal­mazványai. Egyet itt közlök a sok közül: A rokkant emberek. 1914-ben a világháborúban sok katona és huszár áldozta fel életét a hazáért. És mindegyik szívesen ment ki arra a nagy vérmezőre. Bizony sokan meghaltak és sok sebesültet szedtek össze a vérme­zőn. Sok gyermeknek haltak meg a hozzátartozói. A világháborúban sokan váltak el tőlünk, és még az volt a baj, hogy nem volt egyetér­tés. Az egyiknek a lábát, másik­nak a karját, vagy valamelyik má­sik testrészét lőtték meg. Amikor a díszteremben voltunk, akkor az igazgató ur kérdezte, hogy ki szeretne katona lenni. Es kopog­nak az ajtón és belép egy rokkant ember. Amikor kiment, az igaz­gató ur azt kérdezte, hogyan se­besülhetett meg. Hiába harcoltak a katonáink, mert elvesztettük ha­zánkat. De mi nem engedjük, hogy a hazánkat elrabolják. Aláirás: Kiss Jenő. Ez a fogalmazás csak kevés ja­vítást igényel. Bizonyság arra riez­ve, hogy az uj tanterv áldást hoz majd nemzetünkre, mert kialakui á Vargha Ferenchez hasonló tani­sebb népember, akinek megszületé­tók irányítása mellett az a tökélete­sét a haza érdekében oly régóta várjuk. Tolnay Pál. Tetten értek fiándokon egy notórins tolvajnöt (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Özv. Grósz Jenőné mándoki korcsmáros és vegyeskereskedés üzlethelyiségében áz egyik közel­múlt éjszaka betörő járt. Grósz Je­nőné éjjel 12 és 1 óra között arra ébredt fel, hogy valaki jár a ház­ban s ugyanakkor ijedten látta, hogy az üzlethelyiségben, melyét a hálószobától csak egy szoba vá­lasztott el s a szobákat üvegajtó kötötte össze, fény villan feí" több ízben. Grószné a lakás ellenkező oldalán át az udvarra, majd az ut­cára ment, ahol fellármázta a kör­nyéket s csakhamar segítséget is kapott. Galambos Péter, Galam­bos András, Kovács András és Grosz Izidor szomszédok vasvil­lával-és botokkal felfegyverkezve behatoltak a boltba s közben »Ki vagy, add meg niagad, ki járt itt, jöjjön elő« s hasoló kiabálá­sokkal akarták előkényszeriteni a tolvajt. Galambos Péter közben a vasvillával a sötétben ide-oda szúr kált, s egyszerre csak valamibe beleakadt a villája s egy hangról megtudták, hogy a tettes a pult alá rejtőzött s a vasvilla bele­hatolt testébe. A vasvillás emberek kiráncigál­ták a pult alól áz előttük ismeret­len nőt, őrizetbe vették, Grósz Izidort pedig a csendőrségre küld­ték. A csendőrőrs nyomban meg­jelent a helyszínen s a tettesben Szernyi Erzsébet rovottmultu nőt ismerte fel, aki hasonló bűncse­lekmény elkövetése miatt már két ízben volt szabadságvesztésre ítél­ve. A nő kihallgatása során el­mondotta, hogy a pincének ajta- j ját feszitette fel" s onnan hatolt be a csapóajtón át az üzlethelyi­ségbe, ahol gyufát jjyujtott s en­nek fényénél kereste meg a pálin­kás üveget. Két deciliter pálin­kát ivott meg majd két doboz szardiniát vett magához. Azt mondta továbbá, hogy nagyon ál­mos lett, a pult alá feküdt s el­aludt. Csalc akkor ébredt fel, ami­kor valaki megszúrta. Ezzel szemben a valószinüség az, hogy nem álmossága miatt, hanem a tettenérés elkerülése cél­jából feküdt a pult alá, azt gon­dolva, hogy meg fog menekedni, mert a kiabálásra féltétlenül fel kellett volna ébrednie még akkor is, ha elaludt volna. Mig a kihallgatása tartott, ész­revették, hogy egyre rosszabbul lesz, ezért orvoshoz vitték. Az or­vos megvizsgálta s megállapí­totta, hogy a szúrás elég szeren­csétlenül érte, mert a villa bele­hatolt a tüdejébe is. A pórul járt tolvajt beszállították a kis­várdai kórházba s hivatalos jegy­zőkönyvet vettek fel az esetről, mert attól kell tartani, hogy eset­leg meghal s ha elvesztené esz­méletét, nem lesz többé kihallgat­ható állapotban. Tizenhatezer hold gazdaközönségének érdeke, hogy sürgésen megépítsék a nyíregyháza hajdndorogi ntat Nyíregyháza város a tanyabokrokon akarja átvezetni az nj ítvonalat (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Szabolcsvármegye törvényhatósá­gi bizottsága 300 kilométeres uj ut hálózat építését határozta el. Ezt az utat öt év alatt épitik meg. Egy­egy évre 60 kilométeres útszakasz készül el belőle az állam, a tör­vényhatóság és az érdekeltség hoz­zájárulásával. Az uj utak a községeket és a ta­nyákat fogják bekapcs^ni az or­szágúti forgalomba. Nyircgyh áza hozzá járul ásO. Ennél az útépítésnél Nyíregyháza is közvetlenül érdekelve van, — mert tervbevették a nyíregyháza— hajdudorogi ut megépítését is. A vármegyei törvényhatóság felhívta Nyíregyháza városát, hogy járul­jon hozzá egy harmadrészköltség­gel a dorogi ut Nyíregyházát érin­tő, 14 kilométer hosszúságú szaka­szának megépítéséhez. Ezt a hozzájárulást a városi szak­osztályok ülésén, utóbb pedig a képviselőtestületben meg is szavaz­ták. A város hozzájárulása azt je­lenti, hogy az útépítéshez a kő­anyagot a város fuvaroztatja az állomástól az épités helyszínéig. A város szolgáltatja a szükséges ho­mok mennyiséget is. Hol vonul át a dorogi ut? - •*! 1. i i j ' • A város készséggel hozzájárul a dorogi ut építéséhez, de arra kérte egy felterjesztésében a vármegyét, hogy az utat ne a régi útvonalra építsék rá, hanem a nyíregyházi gazdaközönség érdekeit szem előtt tartva, vezessék át a város közvet­len közelében lévő tanyabokrokon. Igy a dorogi ut lekanyarodna az I. és II. Manda bokrokba, és érintené a Lóczi-, továbbá a Bá­lint bokrot is és a manda bokori iskolánál, a Csengery-tanyánál kapcsolódna be a régi dorogi út­vonalba. A kisgazdák érdeke a do­rogi ut sürgős 'kiépülése. Nyíregyháza város ujabb felter­jesztésben kéri a dorogi útnak a tanyákon át történő kiépítését. A közvetlenül érdekeitek igy szívesen járulnak az ut építéséhez. A tanya népe nem hozhatja be heteken át a vásárra állatait, terményét a sár ros uton és tizenhatezer hold te­rület gazdasági élete kap ujabb lendületet az uj ut felépítésével. A hajdudorogi ut 14 kilométer távolság után az ujfehértói határ­hoz ér és belekapcsolódik az uj­fehértó—hajdudorogi útba. Az uj ut kiterjeszti a cu­korrépaiermelést. Nagy jelentőségű a hajdudorogi ut a cukorrépa termelés fokozása szempontjából is. Az ut meríti bir­tokosság nyomban rátér a jövedel­mező cukorrépa termelésre, ha megfelelő utja amelyen a cu­korrépatermést Nyíregyházára szál­líthatja. A dorogi ut építéséhez értesülé­sünk szerint április i-ém fognak hozzá. * a> l. Tűzoltó verseny íjakon Az Ajaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület fenállásának 5 éves ju­bileuma alkalmával november 10­én házi versenyt rendezett. Erre a versenyre a kisvárdai járás szom szédos községeiből megjelentek a tűzoltó egyesületek és a nyirbog­dányi járásból a kemecsei testü­let. Délélőtt 10 órakor az összes templomókban hálaadó Istentisz­telet volt, amelyen a lelkészek a Tűzoltó Egyesület fontosságáról és az eddig elért sikerekről em­lékeztek meg. Istentisztelet után közgyűlés volt, amelyet a járási parancsnoksági gyűlés követett. 2 órakor felharsan a kisvárdai tüz­November 16., 17., vasárnap szombat, 5, 7 és 9, 3, 5, 7 és 9 órakor Edgár Rice Burrongs regénye. A legizgalmasabb, a legtökéletesebb és legújabb Dsungel film 20 felv. T j^L ±rii Z A FENEVADAK KIRÁLYA I. rész: A Dsungel réme, I!. rész: Az ellopott örökség. iy Mindxkét rész egyszerr e. Legtökéletesebb felvételek! Legnevesebb művészek! Ön fogja megállapítani rövid össiehasonlítás után, hogy a HIS MiSTER'S ' VOIHCE" eredeti angol felülmnlliatatlanok Ne mulassza el az alkalmat, nézze és hallgassa meg legújabb gépeinket, melyek már havi 19 P.-töl kezdődőleg 5822—4 részletfizetésre is kaphatók a llie Gramopfioce Co. Líd magyarországi vezérképviselőségnél Budapest, IV, Kristóf-tér 3. sz, és minden jobb szaküzletben. Kérjen árjegyzéket! Hétfőn Laura La Plante-vei: BOTRÁNY Kedden oltó zenekar indulója és a szépen felszerelt községi csapatok Mácza Endre járási tüzrendészeti felügye­lő vezetésével megindulnak a ver­seny színhelyére. Megalakul a bi­zottság és pontosan féi 3 órai'' kezdettel megindul a községek kö­zött a verseny. Öt órakor hirdeti ki a jury az eredményt és a dijakát a követ­kező sorrendben osztja ki: 1. Dombrád község egy szép ezüst serleget nyert. 2. Ajak köz­ség Minimaxot nyert. 3. Anarcs, kürtöt; 4. Rétközberencs 1 oki., 1 váza. A 9-es szereplésben Ke­mecse 1 oklevelet "és égy vázát nyert. Az ajaki egyesület összes szolgáló tagjai között, akik az öt évet az egyesület kebelében eltöl­tötték, kiosztották az ötéves szol­gálati érmet. A dijak kiosztása előtt Mácza Endre járási tüzrendészeti fel­ügyelő tartott igen szép lelkesitő beszédet a testületek tagjaihoz: Mikor a szép verőfényes vasárnap délután — úgymond — cs'apatom­mai* megérkeztem Ajakra és a pi­actérre vonultunk, szembe tünt az a hatalmas tömeg, amely a ver­seny szemléletéré megjelent. Ta­lán nem volt egy lélek sem, aki otthon maradt volna ezen a na­pon. Mindenki kint volt és lelke­sen tapsolt minden egyes csapat­nak. Ott láttuk Lengyel Endre köz ségi főjegyzőt, mint az egyesület elnökét, Géll Antal r. kath. plé­bánost, Nagy Sámuel ref. lelkészt, Bachmanszky István postamestert Mácza Endre és Mikecz Gábor já­rási tüzrendészeti felügyelőket és a tantestületet teljes létszámban. Feltűnést keltett, hogy Csonka­Magyarországon Szabolcsvármegyé

Next

/
Oldalképek
Tartalom