Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-08 / 229. szám

1929. október 8. JSíIrfRYIDÉK. á nyíregyházi Kansz választmányi ülése Küzdelem a létért. Együtt­működés a Nemzeti Blokkal Élénk érdeklődéssel fogadták a délutáni ülésére szóló meghívóját, a nyíregyházi KANSz-nak, ami érthető is mert alig mult el a gyermekek beiratásával járó kiadás máris fenyegetőleg közele­dik a lakbérfizetésének kötelezett­sége és a téli ruházat beszerzésé­nek halaszthatatlansága. A tiszt­viselők fizetése azonban olyan mi­nimális összegben van megállapít­va, hogy belőle a létfenntartás költségei sem telnek ki mindig, nemhogy a tankönyvek ára, a lak­bérre való ráfizetés és a békebeli árakat sokszorosan felülmúló ru­házkodás költsége fel ne borítaná a legnagyobb gonddal összeállított költségvetést is. A gyűlésen Tóth Bálint min. ta­nácsos pénzügyigazgató elnökölt. Megtudtuk, hogy a nyári látszóla­gos szünet nem volt a tétlenség Ideje, mert ugy a helyi választ­mány, mint a budapesti központ állandóan felszínen tartotta az égető kérdéseket, nevezetesen a lakbérbe való osztályozás és az ál­talános lakbéremelés, valamint a családi pótlék ügyét és a nyugdi­jasok közismert sérelmeit. Ezek a kérelmek már ugy alá vannak statisztikailag támasztva, hogy rövidesen várni lehet elintézésüket. Bejelentette, hogy a Kansz köz­pontja e hó 20-án tartja meg ju­biláris közgyűlését és kéri az el­nökség egy tagjának Budapestre való kiküldését. A közeledő választásokkal kap­csolatosan felhozta az elnök, hogy, vannak pártok, amelyek a köztiszt viselők jogos kívánságainak a lehetőség keretein belül való tel­jesítését sem vették be program­pontjaik közé. A köztisztviselők nagyon jól "tudják, hogy elsősor­ban hazafiúi kötelezettségeiknek kell eleget tenni, mindazonáltal a kenyérkérdését sem szabad fi­gyelmen kívül hagyni. A Kansz eleitől kezdve mindig nemzeti és vallásos alapon állott, melynek tagjai a Nemzeti blokk cimén is­mert alakulatban láthatják legjob­ban vágyaik teljesülését, mert nem mindegy az a jövőre nézve, hogy a megyei és városi bizottsá­gokban milyen gondolkodású egyé nek kerülnek be. Az elnök bejelentését élénk vita követte, melynek végeztével egy­hangúlag elfogadta a választmány azt az indítványt, hogy a Kiosz és a gazdák által kezdeményezett tömörüléshez csatlakozik és a vá­lasztási előkészületek végzésére kiküldendő bizottságba 5 tagot vá­laszt és tagjait felkéri, hogy olyan egyénekre adják le családtagjaik­kal egyetemben szavazataikat, akik nemzeti és vallásos alapon állanak. Ezt kívánja az ezer éves Magyarország történelmi múltja és a jogfolytonosságot tiszteletben tartó alapokon nyugvó jövője. Nyíregyházán 1642 ténylegeses nyugdíjas Kansz tag van, akik családtagjaikkal egyetemben olyan nagy százalékát teszik ki a válasz­tóknak, hogy állásfoglalásuk erő­sen befolyásolja a választási kilá­tásokat. LEGÚJABB IVATLÁPOK AZ UJSÁGBOLTBAN Leffler Béla dr. vezetésével érkeznek Nyíregyházára a dán szerkesztők A Nyirvidék hirt adott arról, hogy október 15-én több előkelő dán újságíró érkezik Nyíregyházá­ra az itteni viszonyok tanulmá­nyozására. Az érkezők a követke­zők : j J. A. Poulsen, a dán külügy­minisztérium sajtófőnöke, minisz­teri tanácsos rangban, Chr. Gul­man, a Berlingske főszerkesztője, N. E. Therkildsen, főszerkesz­iő 50 vidéki dán lap képviseletében, Sigvald Rindung, a Politiken kül­ügyi főmunkatársa, William Síiben a koppenhágai Morgenbladet szer­kesztője. dr. Leffler Béla a stock­holmi magyar követség sajtóat­taséja. i nyíregyházi leventék október 6-iki gyászfinnepe Gondos előkészülettel és min­denre kiterjedő figyelemmel ren­dezte Antal Sándor testnevelési tanácsos, Nyíregyháza testneve­velési felügyelője a leventék ok­tóber 6-i gyászünnepét. Már a kora reggeli órákban látható volt, hogy a leventék ün­nepelni fognak. A tanyai csapatok tömött sorai, a városi leventék elevenebb mozgolódása és a le­venteoktatók ünnepies öltözete el­árulták, hogy október 6-a ebben az évben méltó helyét fogja elfog­lalni a nemzeti ünnepek sorában. A csapatok 9 órakor saját te lekezetük templomát keresték fel, hogy ott fohászkodjanak a ma­gyar szabadság vértanúinak lelki üdvéért és a mai súlyos helyze­tünkből kivezető utat kérj ének az Isten gondviselő kegyelmétől. Az ág. h. ev. csapatok részére Kop­csó János hitoktató, a leventék lelki gondozója, az ev. iskola ud­varán tábori istentiszteletet ren­dezett, amelyen a multak gyászos eseményeire mutatással könnyet csalt ki a hallgatók szeméből, de a szebb jövőre mutatással meg­nyugvást is keltett. Utána Fiedler Ferenc levente főoktató szavalt, amely szavalat mély érzelmeket keltett a leventékben. A csapatok fél 11 órakor, a Baross Gábor cserkészcsapat ze­nekarának kellemes akkordjai mel­lett a hősök szobrához vonultak fel. Útközben a polgárság csatla­kozott a leventékhez. Az ünne­pély megkezdéséig a vármegyehá­za előtti teret oly nagy tömeg lep­te el, hogy a kivezényelt rendőrök nek elég munkájuk volt a fend fenntartásával. Az elhelyezkedés után a cser­kész zenekar a Szózatot játszotta ei, amely után Péter Károly "fő­gimnáziumi tanár mondott tartal­mas beszédet. Megértette a leven­tékkel a szabadságharc előidéző eseményeit, azokat az eszméket, amelyekért milliók epedtek, de amelyek félelemmel töltötték el a hatalom urait. A szabadságharc kiemelkedőbb mozzanatainak, az osztrákok leverésének, az oroszok bejövetelének, a fegyverletételnek és az azt követő szomorú időszak eseményeinek elbeszélése után el­vezette a hallgatókat az aradi Golgottára, ahol nyolcvan évvel ezelőtt az egész világon páratlan esemény játszódott le. »Vas volt a magyar, akit minél jobban hevítet­tek a megsemmisülés tüzében annál edzettebb lett a haza és a szabadság iránti szeretetben.« A mai bilincsek is le fognak NYÍREGYHÁZA LEGÚJABB SZENZÁCIÓJA! HARRY LIEDTKE vilsghirű dalbetétes filmje CSÓKOLOM A KEZET ASSZONYOM! Bemutatja szerdán—csütörtökön az Apolló Hétfőn JACK TREVOR—DIANNA KARENNE az „UFA" szenzációs uj filmjében Kedden FEGYENC GROFNO (FEHÉR RÓZSÁK ASSZONYA) Adlersfeld Ballestrem grófnő regénye 9 felv. Rendezte: Rudolf Meinert és a kiséi-ő .UFA' wisor­Szerdán HARRY LIEDTKE Csütörtökön legújabb s legnagyobb atírakcics fiimje Csókolom a kezét asszonyom (Ich Küsse ihre hand madame!) Vidám változatok egy világhírű melódia körül 8 felv. Szinkronizált dalbetét és a pompás feieérő műsor Előadások kezdete: hétközm*p 5, 7 ét 9, órakor hullani mint ahogy 1867-ben a kiegyezéskor lehullottak. A ma­gyar nemzet most már kilenc éves gyászát fel fogja váltani a szabad­ság öröme, ha olyan sziv dobog kebleinkben, mint azokéban, akik 80 évvel ezelőtt mindent felál­doztak a haza oltárán. Ilyen fej­tegetés után a beszédét az igaz­ság diadalába vetett rendületlen hitének feltárásával végezte be. Utána Fiedler Ferenc ev. ta­nító, levente főoktató Gyula Di­ák 'Díszmenet cimü költeményét szavalta el nagy hatást keltve. Az ünnepély egyik kiemelkedő mozzanata a leventék staféta fu­tása volt. A városi csapatok kö­zül a vitéz Derencsényi Miklósé, a Takács Jánosé és a Horváth Jánosé lett díjazva. — A tanyai csapatok közül a Szánthó Jenőé, az Estók Józsefé, Soltész Istváné és az ifj. Prékopa Istváné dijaz­tatott. A Staféta futást dr. Krómy Ká­roly testnevelési bizottsági elnök és Mácza István főoktató rendez­nék a helybeli sportegyesületek ve­zető tagjaival. Az érmeket lelke­sítő szavak kíséretében dr. Krómy Károly osztotta ki. Az ünnepély utolsó számát a készzenekar töltötte be a Himnusz eljátszásával. Végezetül a Baross Gábor cser­készek és a leventék tisztelegtek a hősök szobra, Antal Sándor testnevelési tanácsos és Krómy Károly testnevelési bizottsági el­nök élőtt. A diszmenetet a Ba­ross Gábor cserkészcsapat nyitot­ta meg Gábry Bertalan vezeté­sével, mig a leventéket Buna Ist­ván vezette. P. I. Laczkovszky vendéglős 80 filléres ebédet, 60 íilléres vaesorát ad a nyomorgó szegényeknek A közelgő téli nyomor sok ne­mesen gondolkodó ember szivét re megteti meg, ha a maga biztosí­tott exisztenciája mellett azokra az ezekre gondol, akik a mai élet könyörtelensége folytán ki van­nak szolgáltatva a legborzalma­sabb nélkülözéseknek. Ilyen nemesen gondolkodó, ér­ző ember Lackovszky vendéglős, aki a szörnyű, helyzet felismerésé­től indíttatva a maga anyagi ere­jéhez, tehetségéhez képest példa­adó módon sietett a nyomorgó munkások segítségére. c ízléssel berendezett éttermét megnyitotta a munkásosztály előtt és minden megengedett, jogos szerénykedéstől is mentesen, tisz­tán altruisztikus célt tűzve maga elé 80 filléres munkásebédet és 60 filléres vacsorát honosított meg. Munkatársunk résztvett egy ily ebéden és vacsorán és az elragad­tatás hangján nyilatkozott az éte­lek bősége és jósága felől. Ebédre a tiszta fehér abroszos asztalra egy Iái forró, izes husievest és egy mélytányér tejfeles babfőze­léket, jókora disznóhússal, íjiig vacsorára egy színültig telt még tányérban káposztafőzeléket disz­nóaprólékkal tálaltak fel. Természetesen hamar híre kelt Laczkovszky újításának és ebéd­idő alatt annyian keresik fel a vnedéglőt, hogy alig lehet helyet kapni. Mi a legnagyobb hálával kö­szönjük meg Lackovszky nemes cselekedetét a nyomorgó ezrek nevében. 1 — Idei termésből készült szeged paprika megérkezett. Kapható Farkas Antalnénál, a Bessenyei­téri piacon az ernyő alatt. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom