Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-27 / 246. szám

6 jAfRYIDÉK. 1929. október 27. — A városi kocsisok — mezőgaz­dasági alkalmazottak. A nyíregy­házi városi kocsisok ezelőtt olyan városi alkalmazottak voltak, aki­ket családi pótlék és más, a napi dijasoknak járó javak illették meg. Az nj költségvetés változtat ezen a helyzeten. Ezentúl a kocsisokat évről-évre fogadják, mint a mező­gazdasági alkalmazottakat. — A tanító ifjúság nemesszivil barátja. Október 6-án, a nyíregy­házi áll. tanítóképző intézet hatá­sos ünnepén a közönség soraiban megjelent Moesz Béla ny. városi árvaszéki ülnök is, áki mindig lel­kes magyar érdeklődéssel kisérte figyelemmel a tanitó ifjúság neve­lését. . — Az ünnepségen fel­hangzott Bihari Requiem-je, amely mélyen meghatotta a résztvevőket. Moesz Béla lelkes áldozatkészség­gel egy értékes tárogatót ajándé­kozott a zenekarnak. A tanitó­ifjuság nevelésének jelentőségét átérző nemesszivü adományt a ka­nári testület jegyzőkönyvi kivonat­ban mondott köszönetet. — A Pesti Tőzsde 28 oldalas uj számának vezércikkét dr. Scho­ber Béla irta. Dr. Nyulászy János, a kamatkérdésrői, Kresz Károíy a londoni takarékossági konferenciá­ról, dr. Dorogi Ervin a részvény­jog reformjáról nyilatkoztak. A brüsszeli, londoni, newyorki, ber­lini tőzsdékről, az útépítés rejtel­meiről* szenzációs riportokat közöl a lap, amely a tégíakartelről, a Lloyd Bankról, a Nasiciról, stb. kö zöi igen érdekes híreket és mfor­mácikóat. Eredeti "tudósítás szá­mom be a Bodenkreditanstalt rész­vényeseinek naggyüléséről. Érde­kes textil, szenzációs biztosítási, gabonapiaci, érdekes hiteléleti hi­rek, intimitások egészítik ki a la­pot, amely nagyon sok újdonságot és hasznos ínformációt is közöl. Egy 30 millió pengős sorsjegy­misszióról feltűnő cikk számol be. Az uj ingatlanárveréseket, az egész heti árfolyamlapot is közli a íap, amelynek e heti száma is nagyon sikerült és bőtartaímu. — Kérem a n. é. közönséget, mielőtt ruhavásárlását beszerezné győződjön meg olcsó kirakati áraimról, melyből f .hó 28-tól no­vember 15-ig még 10 százalék en­gedményt adok. Schwartz Jakab ruhaáruháza Kossuth-tér 10. R. kath. tempíom mellett. DIADAL I • • • • 9 & ill • SIII Okt. 26 , szombat 5, 7 és 9, 27. vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Rejtélyes láda Bravúros kalandor tört. 7 felv. Főszerepben a kis COGHLAN, Georg Duryea és Virginia Bradford Kisérő műsor: Repülő szoknya Farkú, a csodadoktor 2 felv. vígjátékok Unta Mufci ez oroszlán szivü | Parainouiit hiradó H m Nemzetközi m 6-os vízipóló verseny h Hétfőn Kedden H ESfelejtett arcok Ámor vonata a Hiiiitii RBfi • m m i A város harmincezer pengő évi bevételre számit a szeméi kötelező fuvarozásából (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Nyíregyháza város a közeljövő­ben bevezeti a kötelező szemétfu­varozást. A városi orvosi hivatal jelentése szerint ugyanis tartha­tatlan a helyzet Nyíregyházán egészségügyi szempontból, olyan elhanyagoltak az udvarok és olyan sok a szemetet kellő időben ki nem fuvarozó lakos. A város pol­gármestere és a szakosztályok el­érkezettnek találják az időt arra, hogy a többi vidéki város mintá­jára Nyíregyházán is bevezessék a szemét kötelező fuvarozását. A város költségvetése szerint 26.405 pengő kiadással szemben ^6.500 pengő bevételre számithatna a vá­ros a fuvarozásból. A szemetet ugyanis hasznosítanák és igy te­kintélyes bevételhez juthatnának. A nyíregyházi udvarok szemete­sek ,Iégy lepi ei házakat, a légy pedig a tífusznak és egyéb' betegségeknek hordozója. Két kör zetben teszik kötelezőve egyelőre a szemét hatósági fuvarozását. Az egyik az emeletes házak körzete, a másik a vízvezetéki körzetek kö­zül az első övezet. Az előbbiben lakásonként egy és fél pengőt, a második körzetben lakásonként 1 pengőt fizetnek a lakosok. A szakosztályi ülésen a polgár­mesternek a szemétkifuvarozására vonatkozó indítványát Rosenberg Emil dr. közegészségügyi érdek­ből támogatta, Lovas Kovács Já­nosnak arra az aggodalmára, hogy a lóval rendelkező gazda lakosok­inak a kötelező fuvar fölösleges ki­adást okozna, a polgármester meg nyugtatóan kijelentette, hogy a gazdák a nagyobb szemetet okozó trágyát és más hulladékot maguk I is kifuvarozhatják. á városi péoztár jelentése október 24-én: tartozik 583,433 pengő 58 fillér-rel, követel: 582,853 pengő 59 fillért Uj gazdálkodási rendszer lép életbe a városházán (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Tegnap este volt már, amikor a szakosztálya ülés elé terjesztettte a város polgármestere a városházi pénztárnak állapotáról készült pon tos jelentést. Hadd tudja minden­ki immár, hogyan áll a város pénztára ebben a szük esztendő­ben. A jelentésből kitűnt, hogy a pénztár tekintélyes összeggel, pontosan 582,433 pengő 58 fillér­rel tartozik a pénztár olyan kö­vetelésekért, amelyekre a költség­vetés garantálta a bevételt is. Hot az erre szolgáló pénz? Erre meg­felel a polgármesteri jelentésnek á másik számadata: a be nem fo­lyó tartozások, főképen az elma­radt adók, amelyeknek szintén be kellett volna folyni a költségvetési tételek alapján, összesen 583.853 P. 59 fillért tesznek ki. Tehát a házipénztár nem hibás, ha nem fizet. A hiba az általános gazda­sági helyzetben, az adófizetések rendszertelenségében van. A pol­gármester a hozzáintézett kérdé­sekre kijelentette, hogy más váro­sok mintájára Nyíregyháza is "fei­vehetné azt az átmeneti kölcsönt, amiből kifizethetné a házi péztár adósságait, de arra nem lesz szük­ség. Remélhető, hogy a város be­vételei novemberben, decemberben befolynak és nem lesz akadálya a rendes kifizetéseknek. Jövőre megelőzik a fizetésbér­kiadást azzal, hogy elbocsájtják » szegődvényes iparosokat, akiket eddig állandóan foglalkozhattak, olyankor is, amikor erre semmi szükség nincs. A másik eljárás az, hogy áttérnek a városnál az álla­mi rendszerű havonkénti költség­vetésre, illetve arra, hogy az egyes ügyosztályok havonként terjesszék elő a pénztár állapotának megfe­lelő költségvetésOkeT. LAX MESTER Lax mester szól: Hölgyek! Urak! Az mind hamis amit láttak. Kápráztató megtévesztés, Ördögi gyors szemfényvesztés. Egy van csak, ami reális, Valóságnak ideális, S nem ördögi praktika, Hókusz-pókusz taktika: Ez a hires, tartós, dicső Valódi Stibi-cipő. (Stibi József cipőáruháza Zrinyi Ilona-u. 2. Telefon 5-79.) — Olcsó ruhavásárlási alkalom. 'Tudatom a nagyérdemű közönség­gel, hogy üzletemben cágváltozás foiytán f. hó 28-tól nov. 15-ig a teljes áruraktáram rendkívül olcs óáron bocsájtom a nagyér­demű közönség rendelkezésére. — Kirakati áraimból szintén 10 szá­zalék engedményt adott. — Schwartz Jakab ruhakereskedő Kossuth-tér 10. Róm. kath. temp­lom mefíett. — Szabolcsban játszódik íe Móricz Zsigmond legújabb regé­nye, a »Forró Mezőfc«. Móricz Zsigmond az elmúlt tavasszal hosszabb időt töltött Nyíregyhá­zán és Szabolcsban, hogy stúdiu­mokat végezzen készülő uj regé­nyéhez. Móricz Zsigmondnak ez az uj regénye a »Forró Mezők« most jelent íffeg a könyvpiacon és szabolcsi, '"valamint nyíregy­házi vonatkozásai igen széles kö­rökben keltettek érdeklődést. Ez a helyi vonatkozása az egyik ér­dekessége az uj Móricz regénynek. A másik érdekessége az, hogy a »Forró Mezők« valóságos detek­tívregény, izgalmas, bonyolult problémákkal teli. A legnagyobb szenzációja a Forró Mezőknek azonban az, hogy az ára mindösz­sze 1 P 60 fillér, hófehér famen­tes papírra van nyomva, oldal­száma pedig meghaladja a három­százat. Móricz, Zsigmond uj re­génye kapható az Ujságboltban. — Földesen november 13-án lesz az országos vásár. A kereskedelmi és iparkamara értesiti érdekeltsé­gét, hogy a földesi országos vásár november 6-ika helyett novem­ber 13-án lesz megtartva. — Vasárnap délután 4 órakor kezdődik a műsoros előadás á ta­nítóképzőben. Az állami tanitó­képző-intézet ifjúsága ismeretter­jesztő és szórakoztató műsoros előadást rendez a képzőintézet nagytermében. A műsoros előadás keretében dr. Tóeh Antal "tanár: lígy lelki válság a IV. században c .tart érdekesfilozófia történeti előadást. Szórakoztató zeneszá­mok, énekszám, víg tárgyú sza­badaelőadás teszik- változatossá az ingyenes műsoros előadást. — Téli dívatlapujdonságok na­ponta érkeznek az Ujságboltba. — Rádiumkórház Budapesten!! A rádium, ezen csodás hatású su­gárzó anyag a többi országok után Magyarországot is meghó­dította magának. A napokban kez dik meg Budapesten is külföldi minta után egy hatalmas »Rá­dium gyógyintézet® építését. Dr. Johan Béla egyetemi tanár az in­tézet igazgatója a következőkép­pen nyilatkozott... »a rádium be­sugárzás sokszor van olyan fontos, mint akár a sebészeti kezelés. — Vannak ofyan súlyos betegségek, amelyek nem alkalmasak az ope­rálásra, viszont a legmodernebb a röntgent is felülmúló »rádium besugárzás« megmenti a beteget. A közönségnek ef keli majd fe­lejteni azt az igen elterjedt néze­tet is, hogy a rákbetegség gyó­gyíthatatlan. Mert bizonyos ráko­kat kezdeti stádiumban százszáza­lékosan lehet gyógyítani rádium besugárzássaí.« A világhírű St. Joachímsthalí állami rádiumehema üzem ugyancsak most hozta for­galomba Magyarországon is a házi használtra készült > Rádium kompresseket« amelyek gyógyha­tása évszázadokig sem enyészik ei. Nem kell soha tölteni vagy áramba kapcsolni. Sok száz elis­merő vélemény hires orvos taná­rok és privát felektől mind arról tanúskodik, hogy különféle sú­lyos betegségeknél u. m. reuma, ischias, idegbetegség, vérszegény­ség, asthma, érelmeszesedés és a nőiszervek különféle megbetege­déseinél sfb. alig pár napi hasz­nálat után már lényeges javulás és hetek múlva fokozatosan tel­jes gyógyulás állott be. Kívánsá­gára díjmentes felvilágosítással szolgál, vagy ismzertetőt küld a »Rádiumchema« nyíregyházi kép­viselete. Krausz Hermán. Érdeklő­dők címüket leadhatják Dicker volt Ferenczi-féle könyvkereske­désben Városházépület vagy pos­tán: főposta fiók 32. — Egy zseblámpa megkímél és megvéd a sötétséggel járó minden bajtól és kellemetlenségtől. Ter­mészetesen a zseblámpaelemnek elsőrendű gyártmánynak kell lennie, ilyen a Gold Palaba, mely a legnagyobb fényerővel és a leg­hosszabb égéstartammal bír. 8x — NÍVÓS dzsesz a táncisftolá­lában. Hangulatos táncestélyek: szerdán, vasárnap délután és este. Schildmayer, Scháchter, Kör­mendy trióvaf. 2x 9árosi Mozgókép Színház Okt. 26. szombat 5, 7 és 9, 27. vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Bánky Vilma, Ronald Golman és Lukács Pál főszereplésével Az összeesküvők Regényes történet az inkvizíció korából 10 felvonásban. United Artist attrakció. Kisérő műjor: A kőrút bikája Kacagtató Fox burleszk. Fox Hiradó Jön az Atlan^ís I-II résr egyszerre. Jegyek elővétele Jakabovits Fanny dohánytős3déjében. Díjtalan rahatár

Next

/
Oldalképek
Tartalom