Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-12 / 233. szám

J/VíRYIDBK. 1929. október 12. A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület most már táviratban sürgeti a burgonyatermelők értékesítő szövetkezete nyíregyházi kirendeltségének szabad aktivitását A Nyirvidék tudósi tójától.) . A Burgonyatermelők Értékesítő Szövetkezetének nyíregyházi kiren­deltsége ma sem kezdheti meg mű­ködését, mert ezt a földmivelésügyi miniszter beszüntette. A Követke­zed akció szünetelése óta nagyobb tért foglalnak el a vármegyében az exportőrök, a régi legitim bur­gonyakereskedők, de a mai hitel­viszonyok mellett nem képesek ar­ra, hogy a vármegyében lévő 20 —30 ezer vágón burgonyát átve­gyék és kivitelét lebonyolítsák. A szövetkezeti kirendeltség tud­na csak a súlyos krízisen segíteni avval, "hogy nagy tőketartalékok felhasználásával erélyes akciót kezd és biztosítja az export hatásos le­bonyolítását. A vármegye termelőinek érdeké­ben — amint ezt a Nyirvidék meg­írta v^ megmozdult a Mezőgaz­dasági Kamara, a vármegyei tör­vényhatóság, a közigazgatási bizott­ság, a Gazdasági Egyesület. Az eddigi sürgetésnek, feliratok­nak eddig nem voít eredménye, a szövetkezeti kirendeltség ma is tétlenül nézi a bprgonyaválságot. Ezért most a Szabolcs vármegyei Gazdasági Egyesület igazgató vá­lasztmánya Szalánczy Bertalan gaz­dasági főtanácsos elnökletével el­határozta, hogy táviratban sürgeti a földmivelésügyi miniszternél a szö­vetkezeti akció • engedélyezését. A távirat 'szövege a következő: Gazdaközönségünk katasztrofális fagykára utiá(h burgonyatermését értékesíteni " nem tudja, ezért sú­lyos válságba jutott. Folyó évi augusztus 24-én Nagy­méltóságod elé terjesztett 461-929. sz. felterjesztésünkben foglaltak a­lapján Burgonyatermelők Értékesí­tő Szövetkezete nyíregyházi kiren­deltsége tevékenységének engedé­lyezését és támogatását ismételten kérjük, mért 20—30 ezer vágón burgonyakészlet értékesítésére tőbe szegény burgonyakersekedöink kép­telenek, exportkereskedők akciója pedig sikertelen marad. A Sza­bplcsvármegyei Gazdasági Egyesü­let igazgató választmányának ne­vében Szalánczy Bertalan gazdasá­gi főtanácsos, elnök. A fejlődés utjain Irta: Hook Gyula ág. ev. tanitó, oki. gazda. ^ II. A jövő népiskolája. De térjünk vissza eredeti té­mánkhoz, szálljunk el képzeletünk szárnyait az 1940-ik esztendőbe és tekintsük meg az akkori tanyai népiskolát. Megérkezünk az iskolához. Már messziről 'integet felénk az épü­letet körülölelő kis park fái közül az iskola rádiójának antennája. — Előbb kivül fogunk körülnézni, az­után majd beljebb kerülünk, hogy a »Nevefő ur« engedelmével min­dent jói megszemlélhessünk. Már ez a hivatalos cim a használatos, ez a szép magyaros megszólítás, hogy ezzel is kifejezésre jusson a népiskolának a fontosabbik célja: a hazának vallásos, erkölcsös, ér­telmes ös öntudatosan hazafias pol­gárokat nevelni. (Lásd az 1925 évi uj Tanterv bevezető sorait!) Megállunk a tágas, fedett ve­randa előtt, mely fel a tetőig be van futva nemes szőlővel. Virágos udvar, gazdasági udvar. Előtte virággal borított gruppok mosolyognak az érkezőre, mint a virágkertészet gyönyörű szemléltető példái a gyermekek előtt. A tágas udvar lombos fákkal s díszcserjék­kel 'parkírozva van. Külön játszó­tér a tornaeszközökkei. t r Külön van dróthálóval körülke­rítve a gazdasági udvar; ide lát­szik a Nevelő ur szép plymuthjai­nak ezüsttarka háta s a leghornok vakító fehér tolla. Közelebb me­gyünk, hogy megnézzük a barom­fiak pihenő helyeit s a rendben elhelyezett csapófészkeket. Külön elkerítve az istálló, benne nyugati, drostarka, jói tejelő tehenekkel, tonjászlakkal. Az istállón tul a mintaszerűen épített trágya telep. — Odább a sertésói és a fiaztatók szép yorkshire példányokkal, me­lyak szaporulatát a környékbeli gazdák vásárolják szívesen, hogy ők is résztvegyenek e nemes hus­sertésfajta tenyésztésében. Konyhakert és gyümölcsös Azután megtekintettük a kony­ha- és gyümölcsöskertet is. Ahogy beérünk a konyhakertbe, szemünk­b|ie tűnik, hogy több mint felerésze sok kis parcellára van felosztva. Kérdésünkre szíves vezetőnk el­mondja, hogy pár éve bevezette azt az ujitást, hogy a IV-ik osztály­tól 'kezdve minden gyermek kap a kertből 15—20 négyszögölnyi te­rületet, melyen a kapott útmutatá­sok szerint ő maga kertészkedik. Minden kis parcella szélén kis táb­lácskán a gyermek neve és osz-i táfyá. mutatja, hogy melyiké az. Néni. elég az, hogy halljon és ta­nuljon a gyermek a kertészkedés­ről, szükséges, hogy csinálja is! így b|eleidegződik a lelkébe és nem fogja eleflejteni munkálkodá­sát sohasem. De meg is látszik a kertecskéken, hogy melyik gyer­mek forgatta jobban és nagyobb buzgalommal a kapát! Amint hal­lottuk, valóságos versengés fejlő­dött ki közöttük, hogy ki tud szebb és több termést produkálni. Kis melegágyakban maguk nevelték pa­lántáikat is. A kiskert termése az övék, melyet hazavihetnek szülőik­nek. A gyümölcsösben pedig min­den gyermek a maga ültette fács­kát részesiti ápolásban. Mert: »Non scoiae, secl vitae discimus.« ( íme a jövő perspektívája: a szemléltetve, gondolkodtatva és cse­íekedtetve való oktatásnak a meg­valósulása! Továbbá eléretett a ki­tűzött nevelési cél is: a jnunka megszerettetése! (Folyt, köv.) | Szombaton este O'Neill monnmentális színművét a „Különös közjáték"-ot mntatja be a Kamara Színház Az előadás este 8-tól 12 óráig tart A Nyirvidék tudósítójától) A Kamaraszinház holnap este uj szenzációval kedveskedik Nyír­egyháza kulturközönségének. — O'Neill-nek, az ultramodern szín­műirodalom legkimagaslóbb egyé­niségének, Amerika kolosszális te­hetségének monumentális alkotását, a Különös közjáték c. színmüvét mutatja be. E hatalmas színdarab nyolc fel­vonásból'áll és este 8 órától éjiéli 12 óráig tart. A negyedik felvonás után azonban 20 perces szünet lesz. Ritka alkalom ez, hogy Nyíregyhá­zán O'Neifl páratlan művészetében gyönyörködhetünk és Alapi Nán­dor nemes kulturmissziójának egyik legszebb bizonyítéka a Különös közjáték szinrehozatala. A darabot a legjobb szereposztásban mutat­ja be szombat este x Kamaraszin­Nagyszerű hétvégi sz órakozás! WHBManw——— ihwmii iniiiiin mimiinininiina Lacipecsenyét, hurka-kolbászt és debreceni fonatost ehet október 12-én, szombaton es tét öl-reggelig Laczkovszky András vendéglőjében és két nagy éttermében Bessenyi tér 9, — (Telefon: 5-55.) Ráec Károly hírneves zenekara hangversenyez. — Asztslok telefonon is előj»gyeehetők. — Kitűnő borok ! Friaaen napolt sör ! 546 1_t — Ételét ha fefiefeMto akarja főzni, használjon hozzá valódi SZEGEDI-PAPRIKAT. Kaphat* Farkasnénái a bessenyeitéri pi­actjtf az errrpa ifeft — A korcsmai hitelről szóló ren­delet (uj minta) elkészült és kap­ható a Jóba-nyomdában Nyíregy­házán, Széchenyi-ut 9. szám. Te­lefon 139 . D. Sípos Károly: KEZFOGÖRA — Ny. L. barátomnak — I r • • :• Nap van ma is... Számon se tartjuk. Nyomtalanok: akár a percek. Megszoktuk már, hogy ne számláljuk. ( Ugy is jönnek... ugy is csak: mennek. 1 Nap van ma is... S ki hitte volna: Tüze van ma s szine a napnak... Nem csak tüze, szine — de: szive! Szivek, amik összedobbannak. 1 . • f Nap van ma is... ki' hitte volna: Van értelme minden napnak itt! Lám, ma is hogy rám lepett lopva; lám, ma is hogy — majdnem megvakít! Nap van ma is... És szótalanra dobban rátok meglepett szivem... Szótlan ez a hangos szívverés — Boldogan Ti álltok elibem! Nap van ma is... Akár a többi?... Nap! Ilyen nap csak egyszer esik! Gyűrűbe vont forró kezetek: összekötni — angyalok lesik. Erős kézben: habkéz... hófehér... A szivetek talált igy össze. Őszi avart himez kínt a Nap — Sziveteket is: összekösse!! DIADAL Október 11., 12., 13. Pénteken, szombaton 5, 7 éa 9, vasarnap 3, 5, 7 és 9 órakor Es'her Ralston és Jack Holt IME AZ ANYA Az anyai önfeláldozás megható re génye 8 felvonásban, a minden •mberi gyöngeséget leküzdő anyai szeretet diadalmaskodik ebben a gyémántfilmben. RaymondGriffithésWilliam P»wel: A szer ele m rabszolga j a Paramount híradó. Vígjáték 6 fel­vonásban, melytől a legelkesere­dettebb embernek is megjön az életkedve. j Október 14., 15. Hétfőn, Kedden Tux, a beszélő kutya Egy hűséges okos állat és egy züllött ember története 7 felv. Ferkó, az iroda gyöngye, Bimbula az északi sarkon, Tinta Matyi, a kis hős, burleszk. A tizeimégyesek ezredüinepe a hősi halottak emlékére A volt cs. és kir. 14. nyíregy­házi huszárezred a világháború­ban elesett és hősi halált halt bajtársak lelki üdvéért f. hó 14-én a helybeli róm. kalh. plébánia templomban fél 9 őrakor ünne­pélyes gyászistentisztelet tartatik. Ézt követőleg a lovassági nagy­laktanyában álló hősök emlék­oszlopát a volt ezred tiszti és al­tisztikara megkoszorúzza. Délben a Korona étteremben a megjelenő tisztikar társasebédhez gyülekezik. A bajtársi szövetség felkéri a volt ezred, tiszti és altiszti ka­rát, hogy minél számosabban jelenjenek meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom