Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-31 / 249. szám

Nyíregyháza, 1929, október 31. * Csütörtök T ». évfolyam. Előfizetési árak helyben és vidéken: Egy hóra 260 pengd. Negyedévre 7-50 pengő. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Felelőa szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Széchenyi-út 8. az. Szerkesztőségi telefon: 5—22. A kiadóhivatal telefonja; 1-39. Postacheque 29556 Kéziratokat nem adunk vissza. Erdőhegyi Lajos főispán ( A Nyirvidék tudósítójától.) Budapestről jelentik, hogy a Kormányzó a m. kir. belügymi­(tiiszter előterjesztésére erdőhegyi Erdőhegyi Lajos dr. országgyűlési képviselőt, Szabolcs és Ung köz­igazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék főispánjává nevezte ki. Ez a kinevezés nem érte várat­lanul S zab ol cs vá rm egye közönsé­gét, hiszen már heteiken ezelőtt befejezett tény volt az Erdőhegyi Lajos főispánsága, mindössze bizo­nyos időre volt szükség, amig a kinevezés bizonyos bürokratikus retortákon keresztül megy és nyil­vánosságra jut a hivatalos lapban. Most, hogy ez megtörtént, s teg­nap este a rádió niár közölte is a hirt, a kinevezés utolsó aktusa is megtörtént s igy most már Erdő­hegyi Lajos dr. Szabotcsvármegye főispánja. Erdőhegyi Lajos dr 1887-ben született Kisvárdán. Elemi- és kö­zépiskoláit Nyíregyházán, a jogot a debreceni jogakadémián, majd a kolozsvári tudományegyetemen hall gatta. A bécsi kereskedelmi akadé­miát is elvégezte és államtudomá­nyi doktorátust tett. Tanulmányait Heideíbergben, Münchenben, Bécs­ben egészítette ki s hazatérve, a vármegyei közigazgatási pályára lé. pett. Mint vármegyei főjegyző vo­nult nyugalomba. Nyíregyháza me­gyei város képviselőtestületének és Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottságának tagja. Választmányi tagja a Szabolcsvármegyei Gazda­sági Egyesületnek és ügyvezető igazgatója voít á Nyíregyházi Uri Casinónak. Igazgatósági tagja a Nyírvidéki Takarékpénztár rt.-nak, és a Magyar-Olasz Bank rt.-nak, ügyvezető elnöke volt a Nyírvi­déki Mezőgazdasági, Ipari és Ke­reskedelmi rt.-nak. A Nemzeti Mun­kapárt, később a Nemzeti Közép­párt tagja volt. Perényi Zsigmond báró vezetésévei lépett be a Ke­resztény Kisgazda és Polgári Párt­ba, amefynek programjával elsőiz­6en a nyírbátori kerület küldte be az 1922—1927. évi nemzetgyűlésbe. Ellenjelöltjei Birtha József (keresz­tény nemzeti egyesüléspárti), Kres­kerics Ferenc (Hafler-párti), Fodor Ferenc (Mezőfi-párti), Somogyi András (keresztény föídmiVeS és poigáripárti) voltak, akik azonban nem kaptak elég aláírót az aján­láshoz. A nemzetgyűlésen a közle­kedésügyi és a zárszámadásvizsgáló bizottságnak volt tagja. 1927-ben a kemecsei kerület küldte be a parlamentbe s mint országgyűlési képviselőt érte a főispáni kinevezés. Erdőhegyi Lajos igen népszerű ember Nyiregyházán, Szabolcs vár­megyében, de a parlamentben is. Gyakorlati ember, aki külföldi ta­pasztalatait a gazdasági életben mindig eredményesen gyümölcsöz­tette. Mint földbirtokos, kitűnő gaz­da. Közvetlen barátságod modora szeretetre méltóvá teszi és uj ál­lásában is közkedveltté fogja tenni. A bécsi diákok követelik a Nu­merus Clausus behozatalt Wienbőí jelentik: A technikai főiskolát ma ismét megnyitották, de a hallgatók csak szigorú iga­zoltatás után léphetnek az iskola épületébe. Az egyetem környékén nagy tömegben verődött össze a tanulóifjúság. A német nemzeti ta­nulók röpcédulákat osztogattak, amelyeken ez a félírat volt: »Elő a Numerus Cíausussal.« DALADIER VISSZAADTA MEG BIZATASAT Párisból jelentik: A szocialis­ták nem fogadták ei Daladier ajánlatát és nem vesznek részt a kormányban. Az efutasitó határo­zat után csak két lehetőség ma­radt Daíadier számára, vagy a kö­zéppártokkar kezd tárgyalásokat, vagy pedig visszaadja a megbíza­tást. A szocialisták válasza után Briandhoz ment, aki azt ajánlotta, hogy ne baloldali, hanem jobbol­dali pártokkal igyekezzék kor­mányt afakitani. Daladier erre nem vállalkozott és visszaadta a megbízatást a köztársaság elnöké­nek. Ujabban szó van arról, hogy az elnök Briand-t vagy Tardieu-t bíz­za meg kabinetalakitássaf. Ha ez sem jár sikerref, ugy az elnök fel­adata dönteni, hogy ismét radiká­lis képviselőt biz-e meg kormány­alakítással. Párisból jelentik: Daladier ma reggel 9 ójakor megjelent az Elysée palotában, hogy személye­sen is bejelentse a köztársaság el­nökének a kormányalakításról szóló lemondását. Doumergue elnök a déli órákig még nem ljizott meg senkit sem kormányalakítással. Angoi lap a román csendőrök i, brutalitásáról Londonból jelentik: A »Times«« bukaresti tudósítója szerint a ro­mán csendőrség minden kritikán alui áll. Durva és ügyetlen. A Vajda-Vojvoda elleni merénylet­tel ártatlanul gyanúsított SaulSa­lomont a börtönben ugy össze­verték, hogy még most is kórház­ban fekszik. 1 A román kormány már régeb­ben megígérte, hogy segít ezen a borzalmas állapoton, de minded­dig nem történt komoly intézke­dés. A kormány legutóbb elhatá­rozta, hogy jogvégzett egyéneket állit vezetőküf, mostanig azonban senki sem jelentkezett." A tudósító megjegyzi, hogy a román csendőrlegénység igen aiacsony kulturfokon áll. Bajcsy Zsilinszky Endrét kétheti fogházra ítélték. i Budapestről jelentik: A mult év novemberében a vitéz Bajcsy Zsi­linszky Endre szerkesztésében megjelenő »EIőörs«-ben cikk je­lent meg arról, hogy az egyik leánygimnázium görögkatholikus tanulóit lelkészük nem engedte az október 6-iki ünnepélyen megje­lenni, hanem gyónást, illetőleg ál­dozást rendelt el számukra. A hajdudorogf püspök Miklósy István megbízásából két görög­kath. pap rágalmaz&si pert indí­tott a cikk szerzője ellen. Zsi­linszky nem adta ki a szerzőt és ő vállalta a cikkért a felelősséget. A felperes vallomása után a ' törvényszék, amely ma tárgyalta I az rügyet rágalmazás vétségében 1 mondotta ki bűnösnek Zsilinszkyt I és ezért két heti fogházra ítélte. I Az ítélet jogerős. Nem sikerült a Kanchanjanga megmászása Londonból jelentik: Kalkuttai jelent'és szerint az a német expe­díció, amefy hősies elszántsággal meg akarta mászni a 8580 méter magas Kanchanjanga hegyóriást, amely a Himalájához tartozik, eredménytelenül tért vissza Dar­jilingbe, miután 7450 méter ma­gasságból vissza kellett forduf­niók. Az expedíció egyik tagja olyan sufyös fagyási sébeket kapott, hogy hordágyon szállították íe és most egy kalkuttai kórházban fek­szik. IDŐJÁRÁS A Meteorologiai Intézet jelenti: Hazánkban borult, vagy ~ ködös idő uralkodott, eső Ieginkábbcsak a Dunántulon fordult elő. Az éj­jeli lehűlés csökkent és a hő­mérséklet normálisnak mondható. Budapesten ma délben a hőmér­séklet 10 C fok volt. Időprogno­zis: Jobbára felhős, vagy ködös, aránylag enyhe idő várható ki­sebb iecsapódásokkal. Nyíregyházán október 29-én, kedden este 9 óráig a hőmérséklet maximuma 12.7 C fok, minimuma 5 C fok volt. 1 Egyre javul a kormányzó fiának állapota Budapestről jelentik Ifj. Horthy Miklós az elmúlt éjszakát is nyu­godtan töltötte, sokat és jól aludt. Étvágya növekszik és a hosszabb beszélgetés sem fárasztja ká. Lá­togatókat még nem fogadhat és csak édesanyja, felesége, valamint fiával tartózkodnak állandóan be­tegágyánál. Harakirit]követett el egy szerb gazdálkodó. Nagybecskerekről jelentik: Ba­kalov Mita 83 éves gazdálkodó, akii öt esztendő előtt megvakult, emiatti elkeseredésében öngyil­kos lett. Valóságos harakirit kö­vetett el és néhány órai ember­feletti kínlódás után meghalt. Több millió dinár vagyqn ma­radt utána. Három magyar szenátort választottak meg eddig Csehszlovákiában Prágából jelentik: A választá­sokból megállapítható, hogy a legnagyobb veszteség a ^cseh néppártot érte, amely 6 man­dátumot vesztett. A többi pártok vesztesége; tót néppárt 4, német gazdaszövetség 4, cseh iparos párt 1, kommunisták 11. A cseh szociáldemokraták 10, a német keresztény szocialisták 3, a né­met szociáldemokraták 3, a cseh nemzeti szocialisták 4 mandátu­nyertek. Bejutott a parlamentbe 1 lengyel, 10 zsidó és Strbrny párti képviselő is. A szenátor választásokon a következő' magyar szenátorok jutottak mandátumhoz az első menetben: Grosschmidt, Richter és Böhm. A második menetben két magyar szenátor győzelmére számítanak. TŐZSDE. A pengő Zürichben ayitáskoi és zárlatkor 9 0 2 7 5 volt Valuták: Angol iont 27.80—95 Cseh korona 16.85—95 Dinár 9.98-10.06 Dollár 569.75—571.75 Frank 22.35—65 Leu 3.38-3 42 Lira 29.75—30.05 Márka 136.45—137.00 Osztrák schilling 80.10—80.50 Svájci frank 110.50—111-00 Termény piac : Buza 78 kg. 22.05—22.30 » 80 > 22 35—22.55 Rozs 15.10 — 15.20 Árpa I. 15.75—16.50 „ II. 15.25—15.75 Elsőrendű sörárpa 19.50—21.00 Másodrendű „ 17.50—19.00 Zab I. 15.25—15.75 „ II. 14.15—14.40 Tengeri 19.25—19.50 Köles 10.00—12.50 Korpa 10.30—10.70 Repce 52.10—54.00 Határidősök: Buza márciusi zárlat 23'59—23'60 májusi zárlat 24.26 — 27 Rozs 1930. márc.zárlat 17.41—42 Tengeri májusra 17.21—22 Egyes szám áru fö fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalom