Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-29 / 247. szám

1929. október 29. JNVíryidbk. Tanítói értekezlet A szabolcsvármegyei általános tanítóegyesület választmánya október hó 15-én tartott ülésén foglalkozott a tanítóságot közelről árdeklő aktuális kérdésekkel. Szabó Pál egyesületi éfnök pedig részletes jelentésben tájékoztatta a választmányt az országos szövetségnek egyévi munkásságáról, valamint a "Szükebbkörü helyi egyesületi életünkben történt eseményekről. S lelkesítő szózatot intéz a Szabolcs vezér földjén működő tanitótestvérekhez, hogy továbbra is munkálkodjanak kitartó szorgalommal egy magasabb cél 'érdekében: a magyar családok és a magyar haza boldogságáért. Nekünk önmagunkat is legyőzve, emelkedett lélekkel kell fáradoznunk, mert a tanítóság példaadása, kötelességének hü teljesítése rányomja béfyegét a társadalomra és épen ezért nagy baj hárulna a nemzetre, ha a tanítóság ereje megtörik. A választmány ezután megállapította a nagygyűlés munkaprogrammját. Foglalkozott továbbá népoktatásunkénak fogyatékosságaival és sürgeti áz" 1921. évi XXX. törvénycikknek most már igazán komoly végrehajtását, mert bármily magasztos szempontok 'figyelembevételével óhajtjuk is az uj tantervet keresztülvinni, munkánk eredményességét mégis nagy ban hátráltatja a tankötelezettség tökéletlen végrehajtása. Sok helyütt pedig épen az iskolák tutzsúfoltsága akadályozza a rendszeres nevelő-oktatást. A szemléltető eszközök hiánya szintén megnehezíti a tanitó munkáját, mert népes osztályoknál sokszor lehetetlen a természetben való szemléltetés. Minthogy pedig az uj tanterv a könyvnélküli tanulást a lehetőség szerint mellőzni kívánja azért szükség volna egy jól megszerkesztett olvasókönyvre, amely a tanítási anyag koncentrálására is megfelelő segédeszköz lenne. Ekként feleslegessé válna a sokféle tankönyv, de ennek az egyetlen olvasókönyvnek szerkesztésénél "és bírálatánál részük legyen a tanítói kiválóságoknak is. T)e arról is történjék gondoskodás, hogy minden gyermeknek meglegyenek a szükséges tanszerei. S talán nem veszik szerénytelenségnek tőlem, ha felvetem a gondofatot, hogy az igazi ingyenes népoktatás megvalósítása céljából a községek közadók módjára beszed hetnék a tar/szerek beszerzésére szükséges összegeket a polgároktól s ékként azok is hozzájárulnának csekély összeggel a népnevelés költségeihez, akik akarva, akaratlanul is nélkülözni kénytelenek a gyermekneveltetéssel járó szülői örömöket és gondokat. A szegény szülők pedig mfentesitve lennének attól a gyönyörűségtől, amelyet éreznek olyankor, amikor mázsaszámra adják el 'terményeiket, hogy beszerezhessék drága csemetéilóiek á legszükségesebb tanszereket. Végül pedig kívánatos, hogy a tanítóság anyagilag függetlenitessék, mert nincsen lehangolóbb annál, ha a jövő oszlopait nevelő tanitó megélhetési gondokkal küzd. A szellemi és erkölcsi jólétnek emelésére szolgáló pedagógiai kérdéseket pedig a tanítóság most már állandóan napirenden tartja s azoknak megvalósításához minden erejével ragaszkodik. Nem hagyja elaludni a nyolcosztályu népiskola kérdését sem, mert szilárd a hite és meggyőződése, hogy az magyar fajunk anyagi megerősödése és szellemi nívójának szempontjából szükséges. A tanitóképmtíimmim&mmwMMBwmmma zés reformjáért szintén küzd és kívánja, hogy a tanítóképzés az egyetemen történjék. Ma ugyanis az a helyzet, hogy a különböző státusbeliek magasabb szellemi fok elérésére törekszenek. Mennyivel indokoltabb ez a törekvés a tanítóságnál?!!... A választmány elfogadja az orosi tantestületnek ama javaslatát, hogy Szabolcsvármegye tantósága is csatlakozzék a revTziós ligához, de ugyanakkor a választmány hangsúlyozni kívánja, hogy mi''addig is az irredentizmust élesztgettük és nem csupán a rej vízióért, hanem az integer hazáért fogunk harcolni végső leheletünkig. A nagy gyűlés egyik tárgysorozati pontja a népiskolai "szakfej-* ügyelet, illetve a szolgálati pragmatika kérdése fesz. Ennek áz ügynek előadója Tolnay Pál nyíregyházi tanitó, aki kilenc pontba összefogtaltan ismertette kellően megindokolt javaslatait, amelyeket a választmány csekély kiegészítéssel elfogadott. Prékopa István tanitó a zászlókultusz ápolása érdekében ismer *ette javaslatát, amelyhez a választmány hozzájárult és egységes eljárás céljából elhatározta a nyíregyházi evang. központi népiskolában követett gyakorlati eljárásának egy füzetkében vaíó kínyomatását. Kívánatosnak tartja azonban a választmány, hogy a zászló előtt való tisztelgést csakis ünnepélyes alkalomkor végeztessük. Tanítóegyesületünk pályatételt tűzött ki ilyen cimmel: »A népiskola szerepe a magyar népdal védelmében és terjesztésében*. A beérkezett legjobb pályamunkák ismertetésévei a választmány Bökényi Dániel ny. igazgató tanítót bízta meg. Mátyás József, záhonyi állami tanitó az önsegélyezés céljából ismertette az egyesület kebelében megalakult temetkezési egylet ügyét. A választmány ebben a kérdésben érdemlegesen csak akkor óhajt dönteni, "ha majd a jóváhagyott alapszabályok megérkeznek. T.P. Az iparfefepek vizsgálati dijai. Egy konkrét esetből kifolyólag a kereskedelemügyi miniszter felhívta Debrecen város tanácsának figyelmét arra, hogy a hatósága területén levő gyár és ipartelepek tűzrendészet! és közegészségügyi vizsgálataiból "felmerült esetleges költségekét okvetlenül közpénzekből kell "fedezni és azok nem háríthatók át a szemlét elszenvedő ipartelepekre. A miniszter azzal indokolta meg ezt a végzését, hogy a vizsgálatok teljesítése az iparhatóság felügyeleti jogkörébői kifolyó hivatali kötelessége a törvényhatóságnak, ennélfogva azok költségei a törvényhatóságot terhelik. Hasonlóképen a törvényhatóságot terhelik az iparhatóság áftaf igénybevett szakértőket megillető járandóságok is, mint pl. az illetékes tisztiorvos, valamint a városi hívatásos tűzoltóság képviselőjét meglilető járandóságok. Tekintettel arra, hogy ezek a vizsgálatok a hatóságok által "teljesített átalányok közigazgatási teendők közzé tartoznak, ezek a költségek semmiesetre sem és semmiféle alakban sem háríthatók a meg vizsgált ipartelepékre, sem pedig a telepek összességére. — Heimburg: Az igazi feleség, a Színes Regény legújabb kötete. Ara 30 fillér, kapható az Ujságboltban. Semmibe ívelő hidak REGÉNY írta: Fehér Gábor. — 8 — Nem megyek — ismételte a katona ma. kacsul. —Legalább is maga nélkül nem. Hogy beteg vagyok ? Lehet... fütyülök rá. Nagyon egyszerű baj ez : katonabetegség, nem lehet belehalni. Ebbe különben mindig belemászik az ember valahányszor haza jön. Harmadik esztendeje kóborgok már össze-vissza, hát... most megint szerettem volna egy pár órát megmenteni ebből a szerencsétlen időből. Nem sikerült. Az ilyesmi persze bizgatja az embert, különösen, ha itthon jár emberek között. Rémítő látni, hogy maguk idehaza lassanként berendezkednek nélkülünk, elfelejtenek félig-meddig, mintha mi odakinn csak egy nagy lelketlen gép volnánk. Pedig a fronton ezrével halnak a katonák. i. folyton halnak és ... maguk miatt, magukért halnak. Nagyon egyszerű ezt kimondani, de látnák csak, milyen undorító odakinn, milyen undok. De még undokabb csuda, hogy maguk ezt nem értik.... valahogy elvesztették a lelküket, elszakadtak tőlünk. És milyen tisztán tudnak ránk nézni, milyen hidegen, mintha mi odakinn meg volnánk bélyegezve, mintha nem maguk miatt történne odakinn minden. Oh, csak látnák sajátmagukat egyszer, hogy milyen gyűlöletesek a tisztaságukkal és az egészségükkel. A boldogtalan katona úgy él, mint a vadállat

3 de ha esztendőben egyszer haza kerül, akkor egy úrilány inkább a váróteremben állja végig, a. napot, minthegy egy fedél alatt legyen vele. Halvány volt és szánalmas. A lány száján önkéntelenül is kiröppent a szó : Szegény ! — Ne csak szánjanak minket I Azért különb emberek vagyunk mi odakinn, mint maguk itthon a selyem díványon. No de én megyek is... Isten áldja meg. — — Várjon még — tartóztatta a lány, — maradjon ijt — kérem. — HM— HIHIHI A hadnagy értetlenül bámult rá egy pillanatig, aztán egyszerre hisztérikus nevetésbe tjört ki: — Ugye, ügyesen tudom reklamirozni a szenvedéseimet ? — szólott szinte elfúlva a nevetéstől. — Megérdemlek érte egy kis szánalmat, ugye ? ami magának úgyse kerül sokba. — — Én ilyet nem gondoltam — felelt a lány gyorsan és elpirult. — Azzal, hogy megsajnáltam, nem akartam megbántani. — — Engem ne sajnáljanak... se maga, se más. — — De igen, csak most kezdem látni, iSilyen keserű maga. — — Igen... sok mindent gondol a katona, amit maguk idehaza nem tudnak. Dehát... egyelőre káromkodunk egyet és aztán vége. Lehet, hogy valamikor máskép is lesz, — tette hozzá sötéten. De nem akarom tovább lefoglalni az idejét. Kezét csókolom, Isten vele. — — Várjon, én is megyek — mondotta egyszerűen a lány és indulni akart. A fiu gyűlölettel nézett rá: — Alamizsnáskodni akar ? Nem kell. — Egy percig szembenéztek. A katona arca haragos gőgöt fejezett ki, összeszorított, reszket^ szempillái közül taszított a hidegség. A lány is komoly volt, de nagy, kék szemei tovább mosolyogtak. Kezet nyújtott a fiúnak : — Én nem alamizsnáskodom. Azért megyek, mert magának ... igaza van. *És ezt él kell fogadnia. — A katona gépiesen fogadta el a feléje nyújtott kezet, de aztán elmosolyodott. Egy ideig nem találtak szót. Végre a hadnagy csak ennyit 'mondott : — Mehetünk. — Ideje is volt, mert a jelenet utolsó része — bármilyen halkan folyt is le, — kezdte magára Vonni a figyelmet. A körüllevő katonák nem sokat (törődtek ugyan a dologgal, de két öreg néni már nagyon kezdett mosolyogni reájuk és a szájuk járásából lehetett látni, hogy szapora, friss párbeszéd folyik közöttük. És közben ... mosolyogtak rájuk, bátorító, biztató mosolygással. Mert a szerelem minden asszonyok közös ügye, minden asszony Vénus katonája. És ha a fogai kihullottak, ha kidőlt már az aktiv szolgálatból, akkor is boldog izgalom fogja el, ha az elektromos fluidum közelségébe jut. Ideje volt, hogy távozzanak. Mentek visszafelé a kocsiba. Véletlenül (vagy talán nem véletlenül, ki tudja) még a pap is kisütött, a mogorva fellegek oszladoztak. A hadnagy ki volt cserélve. Szeme a lány tekintetét kereste és az nem kerülte az övét. Aztán belenéztek a napsütésbe... arra, ahol messze a Bükk kékessziluettje fürdött a tavaszi sugárban. Célnál voltak, beszállottak a vonatba. Amikor leültek, szembe egymással, a hadnagy elnevette magát. — Mit nevet ? — kérdezte a lány. — Azt, hogy maga mégis velem jött. Én győztem. A lány kifelé nézett. Nem felelt semmit és olyan különösen mosolygott. Újra a katona szólalt meg : — Az igaz, hogy erőltetett győzelem volt. Talán már meg is bánta az egész dolgot. — — Lehet. — A fiú nem tudta, mennyi itt a tréfa, mennyi a komolyság. — Ugyan hamar — szólt kedvetlenül, — de így ís jó, mégis csak visszajött. A lány arcáról eltűnt az előbbi kifejezés. Derülten vágott vissza : — Hát mit tehettem egyebet. Meg kell mutatni, hogyan gondolkozik az elvetemült Hinterland. — Szinte hivatalos kötelesség. — Szelíd gúnnyal mosolygott a fiú szeme közé. — Elgaloppiroztam magamat, — felelt ez zjavarral. Most már tudom. Két perccel utána 'mindig tudom, de akkor már hiába. Nagyon nevetséges volt. (Folyt- k©r.)