Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-27 / 246. szám

V 2 1929. október 27. ~ Bethlen a névmagyarosításról * * * Az egyik szociáldemokrata képviselő meginterpellálta a belügyminisztert a zsidók védelmének tárgyában. A szociáldemokrata képviselő, névszerint Peyer Károly ezalkalommal is tullőt a célon s okvetetlenkedéseível ismét csak azt érte él, hogy még azok is, akiknek érdekében vélt szólani, el-, járását haszontalannak, sőt károsnak minősitették. Peyer megint nem tett jó szolgálatot a magyar zsidóságnak, mert megint túlzással, a szimptomáknak és momentumoknak túlzott aláfestésével akart hatást elérni. Jól mondotta a miniszterelnök, hogy sokszor s tagadhatatlanul ebben az ügyben egy gramm polgári tapintat többet ér, mint egy niázsányi ellenzéki hevesség. A magyar zsidóság helyzetével kapcsolatban Peyer többek között a honositást és a névmagyarosítás kérdését ugy akarta volna beállítani, mintha a kormányzat ebben a kérdésben az egyetemes zsidóságot illetően, azok kárára járna el. Kifejtette a miniszterelnök, hogy a névmagyarosítás kérdésében Peyerrel ellentétben a miniszterelnök és a belügyminiszter nézetei tökéletesen egyeznek, mert a névmagyarosítás és honosítás kérdésében csak arról van szó, hogy Magyarországon sen ki sem kívánja a galíciaiak bevándorlásának "előmozdítását. Elsősor ban a hazafias zsidóság az, amelyik nem óhajtja, hogy ez a bevándorlás még nagyobb méreteket öltsön. A mindig hazafiasan gondolkodó zsidóság tehát ebben a kérdésben egyetért a miniszter elnökkel, a belügyminiszterrel s általában a kormár^yzat szempontjaival. Nem felei meg a valóságnak az a szociáldemokrata állítás sem, hogy a névmagyarosítás kérdésénél egy bizonyos megkülönböztetett eljárás állana fenn. Igenis, a névmagyarosításnál a belügyminisztérium óvatosabban jár el, mint a háború előtt, vagy épen a forradalmak előtt jártak ei és pedig azért, mert senkisem kívánja, hogy magyar embereknek tekintsék a jövőben a Kun Bélákat, Számuelyeket, Pogányokat mert ezek nem voltak magyar emberek s kívánatos, hogy csak az legyen magyar nevü, aki meg is érdemli a magyar nevet. A belügyminiszter mindig helyet adott azoknak a névmagyarositási kérelmeknek, melyek indokoltak voltak, de nem kívánhatja senki azt, hogy napról-napra galíciai bevándorlottak igen sokszor történelmi magyar neveket vegyenek fel, "de lélekben és gondolkodásban még ne idomuljanak, asszimilálódjanak a magyar élethez. A kormányzat minden alkalommal megadja a magyar polgáriassodáshoz mindazokat a feltételeket, melyek ahhoz szükségesek, de ne kívánja senki olyan esetekben, amikor a hazafiasság és nemzeti gondolkodás ismérvei hiányzanak a kérelmezőből, mert ezzei magasabb nemzeti érdekek szempontjait hagy nák figyelmen kivül. Peyer Károly a magyar zsidóság érdekeinek mondvacsinált védelmét s ezzel e'gyütt a honosítás és névmagyarosítás kérdését is alapnélküli támadásnak szánta s elfelejtkezett arról, hogy ebben a kérdésben is bizonyos nemzetpolitikai meggondolásoknak kell érvényesülni. A miniszterelnök válasza után bizonyára a jövőben másként fog cselekedni, ugyanis ugy, hogy még mielőtt hasonló kérdésekhez hozzányúlna, először tanulmányozza épen a közelmúlt gyászos történetét, amikor magyar neveket felvett emberek magatartásukkal diszkreditálták a becsülétes és hazafiasan gondolkodó, magyar nevet viselők magyar voltát a sokszor tájékozatlan külföldi előtt. Ahogy a miniszterelnök kifejtette, igenis a névmagyarosítás kérdésében is bizonyos alapfelté-' teleknek kell fennállania, nehogy ismételten Kun Bélák teremjenek, akiknek sem gondolkodása, sem magatartása nem magyar, sőt azzal minden tekintetben ellentétes. Meghalt a molnár Századok múlva, ha valakit erre ösvény végén, hináros alatt a gazdátlan patak kanyarog a szá égett vén malom romjai csillannak Hol itt a molnár, hol a béke és csüggedten korhad a malomkerék, sárga csibéket, sok ügyetlen Iib amint estvelen boldog-éhesen típ tejjei duzzadó teheneket és hab terhes szekereket, búzát, gabonát, és álmodik molnárt, kövérkéset s — Fut-fut a patak, a malom ke töredezett fogain a víz öröme rég jótét lélek sose téved ide, vagy a maíom falai között ís sokölesre innen soha többet nem indulnak villany malmok és göndör idegen messzi földeken lohof át, utazik a s Braziliában, vagy Kanadában 1929. márc. 6. sodor az útja, sárga fövényben las ősi füzek közt, fei a tükrén, hol itten a vidámság? de Iát csupa-szines álmgt: át és zöldszinü récét egnek haza sorba; os tejjel teli rocskát, sok Iíszttei teli zsákot molnárnét csodaszépet, reke régen belepte mohával, messzeszüremlett, ha: szerelmes szivü piktor; nőttek fei

Ja füzek, dübörgő szekerekkel, emberek őrlik a búzát, liszt zörgő vagonokban nyomorognak a molnár dédunokái Nyíri Szabolcs. Hortobágyi juhfuró Mindenütt kapható Otaa. Termeli; KeÉnekes János prelátns: a város földbirtokai nem jövedelmeznek váltsnk át a földbirtokot házakra (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A városi költségvetés tárgyalásánál újra felmerült az a gondolat, hogy nem kellene-e a városi földek egy részét más ingatlanba fektetni ? Most Énekes János prelátus mutatott arra rá, hogy a földbirtok jövedelme nagyon kevés, jobb lenTejszövetkezeti Központ Budapest, I, Horlhy Miklós-út 119/121. ne a jövedelmezőbb házvásárlásba vagy házépítésbe fektetni a földek egy részének esetleges eladásából származó pénzösszeget. Most volna erre a legjobb alkalom, amikor amugyis nagyon súlyos a munkanélküliség következtében a lakosság helyzete. Szohor Pál főjegyző, aki a szakosztályok ülésén "ennek a kérdésnek tárgyalásánál elnökölt, kijelentette, hogy valóban ma keveset hoz a városnak a föld, pedig a legelőnyösebben adta a város bérbe a földbirtokokat. Évről-évre felmerül a törzsvagyon átváltoztatásának kérdése, ez nem olyan könnyű féladat, mint Őmilyennek látszik. Ma nem jövedelmez eléggé a földRrtok, de holnap már újra a legjobban jövedelmező vagyona lehet a városnak. A VOÖE tisztajitó közgyűlése (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete e hó 20-án vasárnap délután tartotta ez évi tisztújító közgyűlését a vasutas otthonban. A gyűlést Váczy Sándor alelnök nyáitotta meg. Üdvözölte a megjelenteket, megtartotta a beszámoló jelentést és határozati javaslatot terjesztett elő, hogy a Voge központi vezetősége alkalmas módon keresse meg a kormányt és képviselőház tagjait és kérje, hogy a Dréhr-féfe azon javaslatot, hogy vegyenek fel hoszszulejáratu külföldi kölcsönt és ebből rendezzék a vasutasok fizetését, de különösen a nyugdijasok helyzetét sürgősen valósítsák meg. Igen sok és nyomós okokat sorolt fei, amelyek e tervnek keresztülvitelét feltétlenül szükségessé teszik, ilyen p. í. az, hogy ezzel tulajdonképen az iparosok és kereskedőkön segítenek, amikor a m koldns Irta: Marcel Prévost. Olyan finom, olyan áttetsző, oly kedves kicsi történet ez, hogy szin te félek papírra vetni. — Hátha megfosztják ezek a hideg betűk friss, ártatlan zománcától. — Fiatal, bájos asszonyka mesélte nekünk nagyobb társaságban; — körülöttünk divatos asztalkák, perzsa szőnyegek és a raffináít párisi luxus minden apróságai. Miért tett reánk olyan benyomást ez az egyszerű kis história és miért hatott a romlott párisi világnak ebben a kis zugában ugy, mint egy régi klasszikus történet, amely minden időben és mindenütt hatásos marad? , Talán azért, mert világos, kedves oázis volt ebben a romlott, tul finomult világban. Talán azért, mert ífhogy néha egy-egy véletlen mozdulat elég, hogy látni véljük az asszonyt a ruhák dacára, ugy elég néha egy pár szó, hogy a nő lelkét meglássuk. Különös lelki kényszerűségekről beszéltünk. Ki ne érezte volna vagy egyszer azt a kellemetlen állapotot, hogy amit végig megy az utcán, nem képes eDentállani annak a kívánságának, hogy megszámlálja s cégtáblákat, vagy ösz**eadfa a házszámokat

: — g. különös számolási düh, amikor az ember mindent összead, amit öszszeadni lehet s ha az ablakon néz kV megszámolja, hány férfi és nő ment el'a? ablak alatt, az utcán megolvassa a villanyégőket addig, m

lf? egy kocsi el nem megy mellette és azután újra kezdit, Máskor, ha pamlagon fekszik, összeszámlálja, hogy hány kötet könyv van a szemben lévő könyvszekrényen. Az agyvelőnek ez apró betegségeiből folyt a beszéd. Bevallottuk apró gyengéinket; különös szeszélyeinket és' megnyugtattuk egymást azzal, hogy a másijk még rosszabb, még i|degesebb, mint jó magunk. . , Csak egy fi&taf asszony nem szólt semmiít, hallgatott bennünket és csodálkozni^ látszott a mi furcsaságainkon. Nagyon csinos, bájos kijs asszonyka volt, szelíd ki^ejezésü arcát simára fésült fekete haj környezte. Megkérdeztük őt J-s: — Hát ön, asszonyom, ön ment ezektői a modem bajoktól; semmi féle "ideges érzése nem volt — soha? . Keresgélni látszott emlékeiben, nem tudott semmi efféléről. Éreztük mindannyian, hogy igazat mond, hogy őt tényleg nem bántják eféle ideges bajok. Nyugodt, csöndes mpdor», érintetlen jóhtr© megkülönböztette őt ezektől a párisi divatbáboktóf, akiknek mindig annyi bajuk van az idegeikkel. Szerénységét azonban bántotta, hogy igy megkülönböztette a többiektől és hogy csak ő ne szóljon semmit, mkior a többiek mind bevallották gyengeségeiket. — Hát Istenem, nem mondhatom, hogy én össze szoktam volna adni a bérkocsiszámokat, vagy, hogy a bútoraimat számlálnám, mikor lefekszem. És mégis a mult kor történt velem valami különös mert ha jól "értem önöket, valami ösztönről beszélnek, vagy talán jobban mondva egy belső erőről, amely néha arra kényszerit bennünket, hogy rögtön megtegyünk valami egészen közömbös dolgot, mintha az életünk függne tőle. Kértük nagyon, hogy mondja el az esetét. El 'is mondta az ő szerény, kedves modorában. — Négy-öt napja történt velem ez a dolog. Elindultunk sétálni Suzonnal, a kis leányommal, — hisz ismerik ugy-e — nyolc éres. Elkísértem az órájára, mert ez a nagy leány angolul tanul. Nagyon szép idő volt, hát gyalog mentünk egy kis kerülővei a Champs-EIyséen és a bulevardon keresetül a "Laffite-utcáha. Rendfötvta "krémes volt «. s&a; diskuráltunk, mig egyszerre egy nyomorék, még elég fiatal ember szótlanul felénk nyújtotta a kezét. Egyik kezemben a napernyőmet tartottam, a másikkal a ruhámat emeltem fel és bevallom, hogy nem volt türelmem előkeresni az erszényemet. Tovább mentem; nem adtam semmit. Folytattuk utunkat a ChampsElséen. Kis leányom egyszerre elhallgatott és nekem sem volt semmi kedvem a beszélgetésre. Már a Concorde téren voltunk, anélkül, hogy egy szót is váltottunk volna, amióta azzal a koldussal találkoztunk. Lassanként valami megmagyarázhatatlan nyugtalan ság vett rajtam erőt, olyan érzésem volt, mintha jóvá nem tehető hibát követtem volna el. Valami nagy szerencsétlenséget láttam a jövőben, ami reám vár. ' Rendesen tisztába vagyok gondolataimmal és most is — kérdőre vontam a lelkiismeretemet: Mit is tettem tulajdonképen? — Hogy nem adtam annak a koldusnak, azzai még nem követtem el olyan nagy hibát, nem volt eddig; sem szokásom, hogy minden koldusnak pénzt adjak, akivel csak találkozom. Eh, majd a legközelebbi koldussal MHUtI bökeeübb leszek H