Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)

1929-10-23 / 242. szám

1929. október 25. JhfóftYiriiL s Mezőgazdaság A mezőgazdaság problémái Irta: Szöllőssy Mihály. Azt hiszem, ma már mindenki be látja, hogy agyoncsonkitott agrárországunknak gerince és mindent mozgató idegrendszere a mezőgazdaság, amely ha beteg, vele együtt lesz beteg az Ipar és kereskedelem is. Tehát elsősorban a mezőgazdaság baján kell segíteni, hogy az általános betegséget meg tudjuk .gyógyítani. Az első és legfontosabb orvosság mezőgazdasági terményeinknek értékesítési piacokat teremteni és pedig efsosorban bent a csonka hazában s elkövetni mindent, hogy a nehéz munka árán kitermelt áruink fogyasztás és értékesítés nélkül ne pusztuljanak el. Ma a mezőgazdasági terményünk kereskedelme és közvetítése sok helyen olyan kiskereskedők kezében van, akiknek a rendes bankhitelük alig haladja meg a jpár száz pengőt, vagy legfeljebb ezer pengőt és mi jobb hijján kénytelenek vagyunk terményünk nagy részét ezeknek adni hitelbe. Sokszor az ilyen kiskereskedő (közvetítő) 30—40 vágón burgonyát, káposztát vesz át hiteibe »becsületre« a termelőktől s ha áikerül az üzlet, pár hónap múlva fizet, ha nem, a -termelők károsodására számol el. A fogyasztási vidékről jövő kereskedők legnagyobb része szintén uzsorakamatra kénytelen felvenni pénzt, ha vásárolni akar s így természetes, hogy 100 százalékkal többet akar keresni a megvett árun. De sajnos a rendes kereskedelem is ma ilyen horribilis percentre dolgozik. Minket szabolcsiakat elsősorban ma különösen a burgonya, káposzta g termelés érdekel. Méltóztassanak megfigyelni, hogy amikor Szabolcsban a rózsakrumpli ára 5—6 pengő mázsánkint, akkor Budapesten, vagy hasonló szállítási helyen 11 —14 pengő az eladási ára, pedig a szállítás kihordással együtt legfeljebb 1 és fél pengő mázsánkint, tehát a kereset 70—100 százafék. A termelő megfelelő helyen nem tudja áruját értékesíteni, ha a piacra hozza, mert a helybeli keres- * kedők legtöbb esetben alaposan elbánnak vele, ugy hogy elmegy a kedve áruinak közvetlen árusításától. Elsősorban tehát minden nagyobb városban 37. őstermelők részére a legjobb helyen standot kell biztosítani, hogy azok, ha felviszik terményeiket ne legyenek kénytelenek potom árért oda adni a helyi kereskedőnek, hanem őstermelesi igazolvánnyal kevés bérfizetés mellett közvetlen a fogyasztóközön- 1 séggel léphessenek üzleti összeköttetésbe. Másodszor az ország egyetlen nagyobb felvevő piaca Budapest, ne tehesse meg gazdaságunk kárára s pénzünk romfására azt, hogy mérhetetlen mennyiségű narancsot, fügét, datolyát stb. importáljon, amiáltál a belföldi gyümölcstermelést, teszi tönkre. De a mezőgazdasági termények behozatala is egyenesen ,abszurdum és tűrhetetlen. Vegyünk néhány példát a sok közül: 1927. év őszén napi 15—20 vágó nos tételekben hozta be majdnem egész éven át Ausztriából a strekezáni rózsaburgonyát 1600 pengő (akkor 20.000 korona) árban 100 mázsás vagónonkint és mi akkor jobb termésünket nem tudtuk Pesten értékesíteni vagónonkint legfeljebb 5—6000 koronás 4—500 pengős árban, mert a hazai termés nem volt olyan szép, mint az osztrák áru. Egy év múlva látta be Budapest, hogy a mi burgonyánk jobb, mint az osztrák áru. 1928. év őszén ismét sok lengyel burgonyát hoztak be a mi termésünk rovására. 1929. év tavaszán napi 4—7 vágón olasz és szerb uj burgonyát vagónonként 7—8000 pengőért és néhány hét muli>a mikor a mi uj burgonyánk a piacon megjelent, az már az 1500—2000 pengős árat sem érte el. Hát ha Budapest és a nagyvárosok kibirták a telet ujburgonya nélkül, nem birták volna ki még azt a néhány hetet, mig a mi burgonyánk piacra kerül, hogy a sajátunkért eleinte legalább jobb árat kaphattunk volna, külföldre pedig a sok millió pengőt nem Küldjük ki. Nekünk tanulmányozás által tudnunk kellene, mint egy nagyobb gazdaság vezetőjének, az összes ter. ményeink feltétlen szükséges és eladható mennyiségét, nehogy ugy Járjunk, mint az 1928. év őszi burgonya termésével. Altalános jajgatás volt, hogy »nincsen burgonya® és mikor behoztak külföldről, akkor nemsokára ellenkező jajgatás tört ki, hogy a felesleges burgonyánkat nem tudjuk eladni és még a nyakunkra hoznak! Tudnunk kellene tehát pontosan a termett és szükséges és eladható mennyiséget, nehogy mint almatermésünkkel csitnáljuk, ősszel majdnem minden árut kiviszünk külföldre olcsó pénzért, tavasszal rosszabb árut behozunk külföldről drága pénzért. Szerény nézetem szerint szükséges volna mezőgazdaságunk kereskedelmének átszervezése. Budapesten kellene felállítani központi (nem magas percentre dolgozó) állami közvetítő kereskedelmi intézetet, melynek hivatalnoki kara hozzáértő kereskedő és gazdász emberekbői

J állana. Ez közvetlen eladási lehetőségeket keresne a külfölddel, ha kellene, csere utján is. Fiókintézetei fennének a megyék székhelyén. Betakarítási őszi időben ennek egy-egy hivatalnoka a járások székhelyén tartózkodna. — Ezek pontos statisztikai adatok utján tudnák, az évi termés mennyiségét, tanulmányozás után ismernék az ország szükségletét és a kivitelre, bent fél nem dolgozható és el nem fogyasztható mennyiséget. A termelő vidéken bejelentenék naponként a termelők az eladandó mennyiséget, a fogyasztó vidéken pedig községi lelkész, jegyző, vagy szövetkezet utján jaegrendelnék a szükséges mennyiséget és gyorsan, simán eljutna a termény kevés közvetítési dij mellett mindenhova, nem rothadna el egyik helyen az, amit a másik helyen ugyanakkor nagyon is nélkülöznek a fogyasztók. De ez mind csak a jövőben volna megvalósítható. Ezidő szerint két dologgal lehet rajtunk segite-ni. Mint előbb említettem, az őstermefőknek mindenhol jó helyen standot biztosítani és ha a mult évben leszállította az állam a keményítőgyáraknál, szeszfőzdéknél a burgonyafőzés mennyipégét, most nagyobb termésünk van a rendesnél, egyszerűen emelje fel, ha a nyakunkra hozták tavasszal a sok drága vetőmagot, akkor most gondoskodni kell, hogy annak termése ne rothadjon el. "Erre alapot ad a benzinnek 20 százalék szesszel való keverése és gondos intézkedések folytán minden sarkon nyitott italmérések jó forgalma. H# lehetne még Krüger-burgonyábói levő nagy termésünknek Görögország felé a tél beállta előtt piacot keresni és ha kell, a határig az ideszáflitandó mennyiségnek olcsó szállítási tarifát biztosítani. wm Semmibe ívelő hidak REGÉNY • — Irta: Fehér Gábor. — 3 A gyufa ellobbant, szuroksötétség lett megint. A hadnagy egy pillanatig nem talált szavakat, de azután hatalmas páthosszal szólalt meg : — Azt a kutyafáját, hiszen maga egy gyönyörű szép kislány. Esküszöm, magának, hogy a Monarchiában nem szabad még e gy olyan szép lánynak lenni, mint maga. De esküszöm arra is, hogy a szivem úgy lüktet, mint a tréntalyiga, ha szántáson hajtják keresztül és egyedüli vágyam, hogy én is a maga nagybátyja lehessek. Oh remélhetek-e, mondja ? — A lány csendesen kérve válaszolt : — Nagyon kérem, ne gúnyolódjék velem. A folyosóra már vissza nem mehetek. Ha itt se tudok megmaradni, igazán nem tudom, hogy mit csináljak. Hagyjanak engem nyugton. — — Nyugton hagyni magát ? Isten ments ! De hogy is t ételezhet fel rólam ilyen gorombaságot ! ? Én még negyven éves leányoknak se hagyok nyugtot, tisztán csak elvből, udvariasságból, i-nkább kiteszem magam annak is, liogy győzök. És még, hogy magának hagyjak nyugtot ? Remélem, nem gondolta ezt komolyan ! ? Hiszen maga igazán egy ennivaló szép kislány, legfeljebb egy hibája lehet: nem érti a tréfát, hogy úgymondjam, egy kicsit vadóc. Pedig ez nem praktikus. Csak idegesíti magát és végül mégis kapitulál. Mire jó ez ? No adja ide szépen a kacsóját kis vadócom. — Átült mellé a szembenlévő ü lésre. A lány odaszorította magát a kocsi oldalához. Reszketett a hangja : L — Ne zaklassanak. Hagyjanak magamra. — A hadnagy gúnyosan nevetett : — Magunkban vagyunk szép lány, kettesben, egyedül. A harmadik ez a jó, derék, becsületes sötétség, ez az én szövetségeim. No, de most már jöjjön csak szépen közelebb. Át akarta ölelni. A lány az első érintésre felugrott, a fiú gyorsabb volt s elébe lépett. — Álljon el az utamból 1 — — Nem én. — — Szemtelen. — ( A hadnagy édesdeden nevetett. — — Babuskám, valakinek kettőnk közül muszáj szemtelennek lenni. Igaz, hogy manapság inkább a lányok járnak. elől jó példával, de mégis gusztusosabb, ha a fiú kezdi... tudja ... az illúzió kedvéért. — — Engedjen ki. Azonnal megrántom a vészféket. — — A vészfék kinn van a folyosón... maga nagyon jól tudja ezt. — - — Szemtelen. Ne álljon elébem. Mit akar tőlem ? — A hadnagy már türelmetlen volt : — De az istenfáját, aki Debrecentől Nyiregy házáig civillel csókolózott, az csókolózhatik Miskolcig katonával is. Dehát az a civil persze a kedves nagybátyja volt. — — Az pofozná magát meg, nyomorult, ha most itt volna. — — Hm. A tónusa harcias kezd lenni. Ha a nagybátyja is ilyen elszánt, akkor végem van. — — Engedjen... ne álljon az utamba, — ismételte a leány félig sirva. — Ezt már vagy negyedszer volt szíves mondani, ezt már tudom könyv nélkül. Figyelmeztetem, hogy ha még egyszer mondja, hát... én szépen. félreállok és maga odakinn élvezheti a frájter társaságát, úgy bizony babuskám, hát mit szól maga ehhez ? mi ? — — Azonnal nyissa ki az ajtót ! — A hadnagy oldalt lépett. — Tessék — mondta dühösen — jó mulatást a frájterrel. — A lány kisuhant. A fiatalember berántotta az ajtót, aztán leheveredett az ülésre. A lelkében valami nagyon kellemetlen érzés maradt. Hát ő is csak olyan alkalom-eloszlató!, hát mégis a rövidebbet húzza a frájterrel szemben. Hangosan élkáromkodta magát. Szinte látta a frájter tejfeles képét, hogy mulat az most ö rajta. Hogy fognak mulatni rajta mindketten, ő is, meg az a kékszemű komédiásnő, akit ő — Bzamár módon — akkor szalasztott el, mikor már szinte a keze között volt. Érezte, hogy azok ott kinn méltán kacagnak ő rajta és dühösen mormogott : — Nem csodálkoznám, ha felkérnének, hogy méltóztassak innen kimenni és álljak őrt az ajtó előtt, amig ők idebenn mulatnak. — Ejh, gombház. Annyi azonban bizonyos, hogy a lány szép, nagyon szép. Hiszen éppen ez a bosszantó. És a szeme, az arca' milyen friss, Szinte gyermekes. Pedig ő se jobb a többinél, csak persze még fiatal és bolondítja a világot, hogy — ezzel is kapósabb legyen. Fütyörészni kezdett a vonatkerekek taktusára valami Görcből hozott dallamot. Görcben — az a három-négy szabad hét, amit eltöltött... a korzó... a kis Lena, meg a többiek... mind, mind kedvesek, szeretik a katonát és — mind barnák. Hirtelen úgy tünt fel neki, hogy csak a szőke nő az igazi. A barnákban van mindig valami férfias, ami olyan elidegenítő. A kék szem titkos, rejtelmes és tiszta, mint a havasi fenyvesek közt a tengerszem. Ilyen nő vetődött most az útjába és ő szamár módon elszalasztja az alkalmat. Dehát... késő bánat ebgondolat. Most már bánja az ördög az egészet. Fennhangon összegezte a gondolatait : Szájahült fráter vagyok, kifogott rajtam egy tizenhat éves gyerek. De most már minden mindegy. Mikor így aláhúzta a végeredményt, elhatározta, hogy aludni fog. A kerekek ritmikusan kattogtak. Lehunyta a szemét és igyekezett másra gondolni. Egyszerre azonban újra megjelent előtte a kedves szőke arc és azonnal elrontott mindent. Egy pillanatra dühös lett. — Ugy látszik, gimnázista vagyok újra — mormogta a fogai között. Csak legalább megcsókoltam volna vagy kétszer. Eh, butaság, hiszen éppen az volt a baj, hogy nagyon is durva voltam vele szembein. (Folyt. fc0v.| |