Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 173-197. szám)
1929-08-07 / 178. szám
10 JNfYÍRYIDÉK. 1929. augusztus 4. Fagykársegély A legutóbbi minisztertanács olyan határozatot hozott, ameiy a Iegszélesebbkörii érdeklődést és megnyugvást keltheti az ország gazdaközönségében. Már régi kívánsága volt a gazdáknak, hogy a fagykártól sújtott vidékek gazdáinak megsegítésére a kormány lehető oicsó hitelt bocsásson rendelkezésre, mert ez az ország általános gazdasági helyzetének javítására és fellendítésére nagy fontonsággali bír. A minisztertanács határozata szerin a fagykár-segélyt az Országos Központi hitelszövetkezet fogjá folyósítani, még pedig ofyaténképen, hogy a holdankénti 40 pengő segély biztositékaként az igénybevevő gazda minden kiszántott katasztrális hold föld után 200 kgr. búzát, vagy 255 kgr. rozsot, árpát ,vagy zabot köteles lekötni. A gazda a kapott segély összegének megfelelő váltót ad, amelynek léjárata hat hónap s összesen még jiyolc hónapra prolongálható olyaténképen, hogy a hitel véglejáxata azonban 1930 szeptember 30-át meg nem haladhatja. A kölcsönök technikai folyósítása ugy történik, hogy az OKH kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek bonyolít ják le, még pedig a 100 holdon aluli gazdák kölcsöneit a falusi hitelszövetkezetek folyósítják, a 100 holdon felüli gazdák hitele pedig a körzeti hitelszövetkezetek utján nyer kielégítést. A hitel után a gazda minden költséggel* együtt évi 8 százalék kamatot fizet, ebből a hitelből visszafizetésre kerülnek a már előzőleg nyújtott és ez évben lejáró vetőmaghiteíek és a még vissza nem fizetett hizlalási hitelek. Reméljük, hogy a kormánynak ez a generozus intézkedése a gazdaközönség széles köreiben megnyugvást fog kelteni. A mai meglehetősen súlyos hitelviszonyok közepette a 5 százalék kamatteher, igazán nem mondható soknak s aláhúzza ennek az egész segélyezési akciónak altruisztikus jellegét. Ha az idei gabonatermés a mostani várakozásoknak meg fog felelni s ha a magyar búzára a jelenlegi kedvező értékesítési lehetőségek továbbra is fenn fognak állni — amire minden jogos és észszerű remény megvan — akkor remélhetjük, hogy e fagykár-segély visz szafizetése gazdáinknak különösebb gondot nem fog okozni, haszna pedig nyilvánvalóan meg fog mutatkozni, mert a magyar földben józanul befektetett pénz kamatostul visszatérül s még a me•munkálásra fordított fáradtságot is megjutalmazza. Tudjuk, hogy a gazdaközönség körében is, — mint minden társadalmi osztály körében — vaníiak bizonyos nehézségek, az ő számukra sem fenékig tejfel az élet, de ma minden magyar nehezebben él, ma minden magyarnak többet és súlyosabban kell dofgozni az ' ország politikai és gazdasági felemelkedésének érdekében. Ez a most folyósított fagykár-segély ujabb tanúbizonysága annak, hogy a kormány minden társadalmi réteg segítségére siet, amennyiben ezt az államháztartás pénzügyi keretei megengedik, mert hiszen ezzei mindannyiunk közös célját kökös álmát támogatja: a politikailag és gazdaságilag integer Nagymagyarország. feltámadását. — A Párisi Divat augusztusi száma megjelent és kapható az Ujságboltban, valamint minden ujságárusitónál és trafikban. Eddig 6500 látogatója volt a KIOSz kiállításának mindjobban fokozódik az érdeklődés a kiállítás iránt (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Vígan szói a rádió és a cigányzene a kiállítás területén, jönnekmennek a látogatók, akiknek száma a mai nappal, a rendezőség közlése szerint, 6500-ra emelkedett. A kiállítás iránt mindjobban fokozódik az érdeklődés, különösen a vidék közönsége igyekszik Nyíregyházára. A kisvasutak vonalainak vidékét a féláru utazási kedvezmény készteti a kiállítás, a 30 kilóméternél távolabbi Máv. vidékek közönségével együtt, de készteti az egész vármegye közönségét az a hatalmas siker, amelyet a kiállítás aratott}, s amely sikernek a hirét már szétvitték azok, akik megtekintették a nyíregyházi iparosságnak ezt a hatalmas, lendületes erőfeszítését. A Tiszántúli Mezőgazdasági Samara a nyíregyházi kiállításon magolására vonatkozó képek és táblázatok nyertek elhelyezést ízléses csoportosításban. Igen érdekesek az 1721-bőles a XVII. századból való fametszetek, amelyek á különböző gyümölcsfákat mutatják be. A szenzáció erejével hatnak a viaszpreperátum gyümölcsutánzatok, amelyek a megszólalásig hasonlítanak az igazi gyümölcshöz. Hamvasak, ingerlően étvágygerjesztők, szinte kikívánkoznak áz üveg alól. Hatalmas körték (angou lemei hercegnő, téli esperes), a különböző legszebb 'almafajták, klöztük a hires Botul alma, amibe nem megy a féreg, óriás birsalmák, szilvák stb. A terem közepén két sorban a konyhakertészet kártevői és azok ellen való védekezési mód van rendszeres gyűjteménybe foglalva. Ugyancsak rendszerbe van foglalva a burgonyabetegségek összes válfaja, az ellenük való hathatós védekezés ismertetésével'. A terem (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Már megemlékeztünk egyizben a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarának a nyíregyházi kiállításon való szerepéről, 'de most újólag visszatérünk rá. Talán még egy évtizedes múltja sincs a kamarának, de lelkes propagandájával s vezetőinek szaktudásával, élükön dr. Kállay Miklós főispán elnökkel és dr. Rácz Lajos m. kir. gazdasági főtanács igazgatóval, máris jelentős eredményeket ért el. Ennek a lelkes, céltudatos munkának egyik propagativ eszllllköze a kiállítások rendezése, illetve az ilyeneken való részvétel. Ezt a feladatot jött ide teljesíteni a kamara, amikor Tucca Szilárd kamarai gazdasági előadó megbizottjával megrendeztette a nyíregyházi kiállításon való részvétei anyagát. Az emeleti hatalmas rajztermet teljesen betölti ez a hatalmas gyűjtemény. Az egyik talon a szőlő müvelésre, diszkertészetre és a gyümölcs helyes és szakszerű csoCOLLEEN MOORE a szerelmes bakfis szerepében EDMUNDLOWE a megtért hazárdjátékos szerepébtn szerdán ós csütörtökön az Apolloban APOLLO 11 Ma kedden utoljára AKI A NŐKET FELÖLTÖZTETI Irta ; Curt Braun. Rendezte : E. Schönfelder. Egy kis pikantéria 8 felv. Szereposztás: Harry Halm A színházi mama . Adel Sandrock La Jana A gazdag barát . . Ralph Arthur Roberts A cégvezető ur . . Siegfried Arno és a kísérő műsor Lucián Flamm Tilla. tzinésznö Szerdán és csütörtökön COLLEEN MOORE szenzációs nyári újdonsága HAZÁRDJÁTÉK a szerelem és szenvedély játéka 10 felv.-ban. Irta: Benjámin Glaser és a kisérő műso r Előadások kezdete; 5,7 és 9 órakor Mindenütt kapható I Tanaellt TeJsxSvetkezetl Központ BwUpeil, 1., Bwtky MlklÓMt HWIIk másik részében a gyümölcsfák szakszerű kezelése van a madárvédefmi gyűjtemény. Az összes hasznos madarak kitömött példányai kiálltanak itt segélyért a gazdákhoz és mindenkihez: Ne bántsatok, mert hasznot hajtunk néktek!! Külön gyűjteményben mutatják be a gyümölcskertészeti szerszámokat. Mellettük van a sokféle gyümölcsbetegség ezer válfaja, pontos rendszerbe szedve s minden betegség mellett a szakszerű, illusztrált magyarázat: Hogyan védekezzünk hathatósan ezek ellen az alattomos kártevők ellen! A kiállítás gyűjteményeinek befejezője a kamara szaksajtójának bemutatása. Mert a kamara a kiállításokon, szakértekezleteken, fel világosító előadásokon és szaktanfolyamokon kívül a sajtót is felhasználja a mezőgazdasági tudás terjesztésére és .pedig igen nagy sikerrel. Folyóirata: a »Tiszántuli Gazdák« igen népszerű és elterjedt sorozatos kiadványai pedig nélkülözhetetlen helyet foglalnak ei minden modern gazda könyvtárában. Itt látjuk a »FaüItetők Társaságáénak propaganda iratait. Eddig 3000 tagja van a társaságnak, amely egyetlen a maga nemében, mert itt nem kell tagsági dijat fizetni. Itt van azonkívül a »Debreceni Kertészeti Egylet« felhívása is, amely a virágkultuszt, diszkertészetet, faiskola művelést, uradalmi kertészetet és pomológiát óhajtja széles körben kultiválni. A felejthetetlen élményeket és a gazdasági szaktudás egész tárházát nyújtó kiállítás művészi ízléssel szakszerűséggel való megrendezéséért a teljes elismerés Tucca Szilárd kamarai gazdasági előadót illeti, aki éjt-napot egybetéve fáradozott azon, hogy a Tiszántúli Gazdasági Kamara gyűjteménye méltó disze legyen a nyíregyházi kiállításnak. Tanulmányi ösztöndíj ujságirók gyermekei számára A Magyarországi Vidéki Lapok Orsz. Egyesülete Gallowich Jenő ügyv. alelnök előterjesztésére elhatározta, hogy ujságirók és kiadóhivatali tisztviselők gyermekei számára a kaposvári Ugrón Gábor fiunevelőintézetben és a Széchenyi Kollégiumban 10 félingyenes alapítványi helyet létesít. A félingyenes alapítványi hely, melyért mielőbb kell (Budapest, VII. Istvan-ut 65. sz.) jelentkezni, az Ugrón Gábor nevelőintézetben havi 50 pengő. A főváros központjában fekvő, államilag engedélyezett Széchenyi Kollégium fiunevelőintézetébe 1929—30. tanévre középiskolai, egyetemi és főiskolai hallgatót vesz fef az intézet kormányzótanácsa. A jeles tanerők vezetése és gondos felügyelet alatt álló kollégiumban az ellátás elsőrangú. Magántanulók vizsgálatokra külön kiképzést nyernek. A főiskolai 'és egyetemi hallgatók külön nyernek elhelyezést. Az intézetet fenntartó országos egyesület elnöke: dr. Ugrón Gábor ny. miniszter társelnökei dr. Rubinek István és dr. Dési Géza országgyűlési lési képviselők .