Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 173-197. szám)

1929-08-25 / 192. szám

Nyiregyháza, 1929. augusztus 25. * Vasárnap Ij, évfolyam. 192. sz. JSRTÍRYIDÉK ElAftsctéal árak habban és vM«km: Mf« 8*«0 pangd. Nagyadévra 7 BO pangO. fe tMttOkuk 2BV. Alapította JÓBA ELEK F6az*rkaast6: Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. Falalóa uwkMxtS : VERT6E K.ANDOR. A trianoni négy jog A „Nyirvidék" számára írta: LukáCS György dr. v. b. t. t., országgyűlési képviselő A mi siralmas gazdasági hely­zetünknek lehetnek belső, politi­kai, gazdasági és egyéb okai is, de a legfőbb ok trianoni megcson­kitottságunkban gyökerezik. Leg­első nemzeti feladatunk tehát az, hogy igyekezzünk ezt a trianoni igazságtalanságot lehetőleg eny­híteni, igyekezzünk felvilágosítani a világ közvéleményét arról az óriási tévedésről, amelyet velünk: szemben elkövettek: másszóval, hogy Trianon revíziójára töreked­jünk. Ebben a tekintetben egysé­ges az országos közvélemény és ebben az egységben ki is kell tar­tanunk. A kormánynak, bizonyá­ra bátorságot és erőt fog kölcsö­nözni az, hogy egységes nemzetet talál a "háta mögött ebben a kér­désben. Mi, a jelen helyzetről való ki­bontakozást nem kívánhatjuk há­borús uton. Az egyedüli ut, amely rendelkezésünkre áll, a békének az utja. Azért tehetjük ezt, azért kell ezt csak így tennünk, mert hiszen aláirtuk a Kellogg-paktumot, amely a háborút kiiktatja a nem­zetközi viszályok rendezésének ke­retéből és aláirtuk a Nemzetek Szövetsége állandó nemzetközi bí­rósága alapokmányának azt a klau­zuláját, amely ugyanezt a klauzu­lát aláirta, a nemzetek "közt fenn­forgó vitás kérdéseket, kizárólag, nemzetközi bíráskodás utján fog­juk elintézni. Annál 'fontosabb lett ujabb idő­ben a Nemzetek Szövetsége pak­tumának az a 19. cikkelye, amely a revízióról szól, mert hiszen most mar a Kellogg-paktum, elvileg legalább, a háborús megoldást le­hetetlenné teszi. Nekünk van szi­lárd nemzetközi jogi alapunk, a melyre állhatunk, amikor a reví­ziót kívánjuk: ez a paktum 19. cikke. Ez megmondja: hogy két esetben lehet helye és kell, hogy helye legyen a nemzetközi szer­ződések felülvizsgálásának. Az egyik eset az, ha olyan nem­zetközi viszonyok forognak fenn, amelyeknek fenntartása a békét veszélyeztetné. És Közép-Európá­ban a mai nemzetközi viszcfnyok aiyanok, hogy a legkomolyabban veszélyeztetik a békét. Ofyan vi­lágrend van rákényszerítve Közép­Európára, amely igazságtalan és amely a népek önrendelkezési jo­gának lábbaltiprásával történt. — Már pedig, ha a lelkek elégedet­lenek, sohasem tudhatjuk, mikor és hol pattan ki az a szikra, amefy a . békés megoldást lehetetlenné teszi. A másik ok, amelynek fennfor­gása esetén a nemzetközi szerző­dések revíziójának van helye, az, ha a fennálló nemzetközi szerző­dések alkalmazhatatlanoknak bi­zonyulnak. A trianoni szerződés pedig alkalmazhatatlan. Még pe­dig nem miattunk, akik csodálatos béketűréssel hordozzuk a Trianon minden keresztjét vállunkon — mert aláirtuk ezt a szerződést, en­nélfogva betartjuk, mindaddig, mig legálisan meg nem változtatható, — hanem alkalmazhatatlan azok miatt, akiknek kedvéért hozatott. •Mert a körülöttünk lévő utódálla­mok a trianoni szerződésnek mind­azokat a rendelkezéseit, amefyek nekik kedveznek, változhatatlan -evangélium gyanánt hirdetik, azt a pár rendelkezést azonban, amely iieKürik is biztosit némi igen cse­kély jogokat, rongypapírnak te­kintik, amelyet nem kell betartani, amelyet lábbal tipornak, ök szegik meg a írianoni szerződés rendel­kezéseit, ők teszik alkalmazhatat­lanná a trianoni szerződést, az ő .eljárásukból következik ennélfog­va a legegyenesebb logikai okfej­téssel, a revízió szükségessége. A trianoni szerződés 99 százalé­SxarkasztSaég és kratfóhWatal: . SZÉCHENYI-UT 9. SZAM. Talafon útim 188. Postachaqua Kéziratokat asm adunk viasza. ka kárhozat és átok reánk és csu­pán egyetlen százaléka az, amely némi jogokat tartalmaz részünkre. Én gyakran áttanulmányoztam ezt az átkos iratot, amelynek annyi szakasza van, mint ahány napja van egy esztendőnek és egy nagy sereg melléklete, de nem találok benne többet, mint négy jogot, amelyet nekünk adnak. Az első az, hogy a tőlünk elszakított kisebb­ségeket az utódállamok védeni kö­telesek, a második az, hogy a mi lefegyverezésünket nyomon fogja követni áz összes többi államok és nemzetek arányos Iefegyverezé­se; a harmadik az, hogy azok a magyar állampolgárok, akik meg­tartják magyar állampolgárságu­kat, erre való tekintet nélkül meg­tartják az elszakított terüieíeken lévő birtokaikat; a negyedik jog pedig az, hogy egyes vitás esetek, 'amelyek fennforognak magyar ál­lampolgárok és az utódállamok között, nincsenek kiszolgáltatva az utódállamok önkényes elintézésé­nek, hanem nemzetközi bíróság, az úgynevezett vegyes döntőbíró­ságok áltai intózendők el. Ennyi a jog, ami Trianonban foglaltatik és ezek közül a jogok közül a gyakorlatban egyetlen egy sem érvényesülhet, mert azokat a szakaszokat, amelyek ezeket a jogokat nekünk biztosítják, szom- ' * szédaink papirrongynak tekintik. Költök bús szerelme Irta: Aradi-Szabó István. Mélái Tibort, miután a boldog Nem-Létből sikoltva a boldog- '| talan Életbe toppant, egyszerre négy kézzel áldotta és verte meg a Sors: Két kezével 'telihintette a lelkét, szivét és agyát álmok és eszmék isteni, csodálatos szinü vi­rágaival, rimek mennyeien csilin­gelő csengőjével, másik két kezé­vel pedig törékennyé formálta tes­íét és rábízta az Életre, hogy má­zsás pörölyével ezt a testet még jobban törje össze és zúzza poz­dorjává... Természetes, hogy mi­re Mélái Tibor már halálosan fá­radt és szomorú férfi volt, akinek lelkében ugy feküdtek az ifjúkon álmok, mint meggyalázott szüzek... Mélái "Tibor maga sem tudta már, mit keres az Élet nevü szörnyű vá­sárban, ahol az emberek mindent adnak-vesznek, csupán az álmo­kért nem adnak pénzt, mert a va­lóságnak élő emberek nem szeretik az álmokat, álom nélkül élnek gé­piesen a sorsuk szürke taposómal­mában... Pénze azért mindig volt egy kevés Mélái Tibornak, mert akadtak olyan szent bolondok, akik a szive vérével irt verseiért sárgán kacagó aranyakat, vagy szürkén mosolygó ezüstöket adtak neki. Mélái Tibor ilyenkor bus kiskocsmákba ült be, s életére és sorsára keresztet vetve, az alkohol kezévei gyújtatott Telkében má­mor-máglyákat, s ezek a máglyák napról-napra jobban és jobban per zselték föl 'Mélái Tibor test ét-lei­két... Mélái az alkohollal sürgette a halált, mivel célja jóformán ugy sem voit ebben az álom-gyilkos Életben... Méláit egy nyári .délelőttön a postás cibálta ki mámoros álma boldog nyugalmából. A postás ajánlott levelet kézbesített neki, amelyet a költő magában károm­kodva vett át, de*miután rápillan­tott a borítékra, álmos szeme oly kerekre tágult, mint olyan gyer­meké, aki először néz bele az Élet csodáiba. »Mi ez? Mi ez?! De hi­szen ez lehetetlen!« — kiabálta hangosan, miután a postás eltávo­zott a szobából. Reszkető kézzet tépte föl a borítékot, s azután ha­lott lelkében, amelyben már régóta circumdederumot zokogott, most hirtelen teljes fortisszimóval zen­gett föl az Öröm himnusza. »Mar­git!« kacagta és zokogta lelkében egy hang és szeme- előtt viharse­besen pergett le életének filmje, amelyen minden kép pokolfekete volt, csak a tizennyolcadik évét mutató filmkockák voltak a meny­ország színével kifestve. Akkor még diák volt Mélái egy ístenhá­tamógötti Városkában, amelyet utált és gyűlölt volna, ha nem itt ájultatta volna őt az a túlvilági gyönyör, amelyet »első szerelem­nek* neveznek a költők és a pró­zai emberek. A Sors szintén nem szereti az álmodozókat, tehát vas­^nancsávaí eltépte egymástól Mar­gitot és Tibort, a két rajongó fia­talt, aztán hosszú, szörnyű tizen­nyolc év lepergése után vasman­csával arra kényszeritette Margi­tot; hogy levelet irjon Mélainak, akinek cimét egyik képeslap ut­ján tudta meg Margit, amelybe Tibor életét és sorsát sirató ver­seket irt. Ebben a levéfben Mar­git megkéri a költőt, látogassa meg, hacsak szivében az az oltár, amelyen egykor ő állott, nem om­lott még össze... Mélái szivében Margit levelének olvastakor egy kevesek által is­mert nagy magyar költő, a bol­dogtalan Vajda János hirés verse: a »Husz év mulva« cimü zokogott — Istenem — keseregte magá­ban — Vajda az ő Gináját husz évig nem látta, én pedig tizennyolc éven át az én Margitomat.... S Mélái halott lelkében hirtelen fölmuzsikáltak a hires sorok: l " Mult ifjúság tündértaván Hattyúi képed fölmerül És akkor még szivem kigyúl... A boldogság forró számuma vit­te-sodorta, röpítette Méláit Mar­git budai lakása felé. De a ház előtt hirtelen megtorpant, s egy irtózatos gondolat rémlett föl a lelkében. »Hogy minden költő ab­normális, azt régen tudjuk« — motyogta magában — »de te aztán egészen bolond vagy! Hát mit gondolsz, te szabadlábon járó őrült, Margit a tizennyolc év alatt semmit ^em változott, s pont olyan lesz, amilyen rég-halott ifjú­korodban volt ?!...« Le s föl topo­gott a ház előtt s brutális sza­vakkal marcangolta lelkét, ame­lyek jobban égettek, mint a vitri­ol... »Be ne menj ide, .mert akkor multadnak egyetlen boldogságát is sirba fektetheted!...« S Mélái már elakarta dobni a kezében szo­rongatott szerény virágcsokrot és bedobta a költőt Margit kerti há­zának kapuján... A többi ugy pergett le, mint egy álom, amelyet tündéri szinü május-hajnalon látnak holdog szemeink. Margit még nem volt hervadt nő, s ami Mélainak a legfontosabb volt: Margit lelke a régi üde, álmodozó gyermeklélek volt, — mintha nem is szállt vol­na el "tizennyolc hosszú esztendő, s még ma is ott élnének ifjusá­guk édenkertjében, tündérvárosá­ban Kisváradon...' A költő Mar­git láttára majdnem sirvafakadt a boldogságtól, de ez egyszer férfi volt s könnyei, boldog könnyei befelé hulltak... A sátáni Sors most kegyes volt Méláihoz: egy örömmel és gyö­nyörrel megzsufolt délutánt és es­tét adott neki. S miután a költő számtalan búcsúzás után végre el­vált Margittól, a budai erdők ál­mokat és regéket susogó csöndjé­ében, a kék Égbolton kinyilt csil­lagvirágok alatt mámorosan haza­felé ballagott, ismét kedves poétá­jára, a szerencsétlen Vajda János­ra gondolt, testvéri, bő könnyek­I kel elsiratta költő sorsát, s hal­kan mondta magában a költő szellemének: — Minden költő boldogtalan, te voltál a legboldogtalanabb, — ne haragudj, hogy én most bol­dog vagyok... S Mélái 'ismét első és egyetlen szerelmére gondolt s az ő eddig boldogtalan szive, az erdők, a he­gyek, a Hold és a csillagok, az egész nagy Mindenség egy nevet muzsikált és énekelt: »Margit!« Egyes szám ara 16 fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalom