Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)

1929-07-14 / 158. szám

Nyíregyháza, 1929. julius 14 * Vasárnap T ű. évfolyam. 158 szám s ElSftastésI Arak halyban és vMékwi: lakira 2*80 partgS. Nsgyadévrs 7'60 pangft. 20*,a engedmény. MrtÉlllllltlfhlUfc 4* t—itAfcnak Alapította JÓBA ELEK Ffisrcrksaztö: Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. Falalóa azerkaaztS: VERTBE K. ANDOR. SsarkaaztSség ám kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Taisfon szám 139. Postachequ* 1 Kéziratokat Mm adunk viasza* Vendégeink Felvidéki ""magyar gazdák lesz­nek ma estétől kSzdve pár napig vendégeink. Kzentiványi yezeti őket aki már éva? óta> egyik illusztris vezére a Csehszlovákiába kebele­zett magyaroknak.' Ma este crkezn^k városunk fa­lai közé és a feltörő érzelmek ha­tása alatt, összeszorult szívvel ke­ressük a mékó szavakat üdvözlé­sükre. r f' Keblünktfén • kimondhatatlan ér­zések viharíanak és sirni szeret­nénk az egyik szemünkkei, a má­sikkal meg mosolyogni, mint ahogy jó Petőfink irta egykoron! Testvéreket üdvözlünk, akiket egy rettenetes katasztrófa a ten­ger túlsó partjára sodort tőlünk és most nagy idők multán látoga­tóba jönnek hozzánk, hogy szin­ről-szinre, láthassák ittmaradt test­véreiket és hogy mi is szinről­szinre láthassuk őket s a közöt­tünk tátongó ürt elfeledhessük né­hány órára. Gondolták: ha mi nem megyünk, jönnek ők! Mit fognak itt látni? Egy agyondarabolt nemzetnek da­cos "küzködé^ét a csonka jelennek elviselhetővé tételére és egy meg­alázott, de meg nem tört nem­zetnek elszánt reménykedését a jóbb és szebb jövőbe! Ám a pil­lanat, amelyet erre a látogatásra választottak, nagyon is nehéz kö­rülmények között talál bennünket. A magunkrautaltság, az elszige­teltség összes keserves átka most I bontakozik ki épen, a mi gazda- ] sági életünk különböző mezőin és nem titkolhatjuk, hogy ebben a pillanatban a mi életünk igen sú­lyos megpróbáltatások között fo­lyik. De épen a pillanatnak ilyen súlyos horoszkópja teszi a találko­zás drámai momentumát még mé­lyebbé, még meginditóbbá, mert hiszen épen a magunk sorsából tudjuk kellőleg mérlegélni és meg­érteni a mi kedves vendégeinknek jnég súlyosabb és még keserűbb sorsát, akik az idegen impérium hatalmi nyomása alatt még a miénknél is bizonyára sokkalta ke. serübb kenyeret esznek. Ezek a gondolatok azonban csak a közös sorsnak pillanatnyilag fei­kivánkozó hasonlatából erednek, az igazi érzés mégis a viszontlá­tásnak édes öröme és boldogsága. Ez a látogatás demonstratív meg nyilatkozása annak a minden ma­gyar lelkéből kiirthatatlan'testvéri érzésnek, ami épugy nem hal ki az Őperenciákra önként kivándor­lók lelkéből, mint az erőszakosan elszakított testvérek szivebői s amely minden magyart, tartozzék és éljen a glóbusz bármely pont­járí, örökre és szétválaszthatatla­nul összeforraszt! Köztünk ez idő szerint áthidal­hatatlan ür tátoqg — Hidasnéme­tinél. Ez az ür azonban — jegyez­zék meg jól, akik mélyíteni pró­bálják — csak földrajzi távolsá­got jelent, amit meg lehet kerülni... A szivekben e földrajzi távolság épen ellenkező hatást vált ki. Az sorsharag és mmden vihar és há­nyattatás között! Ha a mi kedves testvéreink va­lami olyast tapasztalhatnak ná­lunk, amit érdemes eltanulni tő­lünk s ami törekvő gazdáinktól, — mondják meg nekünk, hogy ön­bizalmunk fokozódjék. Ha pedig kivetni valót találnának, ami min­dennapi életünk jelenségeiből, mondják meg azt is testvéri nyílt­sággal, hogy abból viszont mi okul­junk és mi tanuljunk. Legyen a találkozás hasznos is. Örüljünk és erősítsük egymást. Közös sorsnak megtépett gyerme­kei találjunk egymásban igazi test­véreket. Szabolcs vezér földjén Isten hozott benneteket, Rákóczi népe! Dr. Sasi Szabó László. Bencs Kálmán dr. polgármester előterjesztést tesz Kállay Miklós dr. főispánnak a munkanélküliség leküzdésére A képviselőtestület közgyűlése (A Nyírvidék tudósítójától.) A képviselőtestület péntek dél­után 3 órai kezdettel tartotta a városháza nagytermében közgyü­kéi". SBencs Kálmán dr. kir. kormány­^fw^nácsos, polgármester a Hiszek­egy imával nyitja meg a gyűlést, majd röviden összefoglalja a tárgy­sorozat főbb pontjait. A képviselő­testületi tagok uj választására vo­natkozó szabályrendeletet ismerteti és ennek során indítványozza, hogy a képviselőtestület üdvözlő táviratot intézzen a belügyminisz­ternek és Nagy, Blaha és Sztra­nyovszky államtitkároknak, kitün­tetésük alkalmából. A több, mint négy évtizede mű­ködő városi tanács az uj válasz­tási törvény értelmében megszű­nik. E tény mellett — úgymond — szó nélkül nem haladhatok el, mert meggyőződéséin és hitvallásom, hogy a negyven év alatt kiválóan betöltötték nehéz hivatásukat. Nyír egyháza polgárai között a békét és harmóniát a legsúlyosabb időkben BBMMKMMB SBWaHByiS li CTMIlMMift. Párisi karcolatok Irta: Vándor Endre. Szabó Gusztáv, ha lakást vál­tóztatott, a bejelentőlapjára csak ezt tudta irni: budapesti születésű 30 éves, állástalan, magántisztvi­selő. Ez másszóval ennyit jelen­tett: Serdülő korában került a harctérre, ahol egyfolytában 36 hó­napig volt és tágranyilt gyermek­szemeiben a halottak ezreit hantoL ta el. Feszült iciegeit, mint táviró­drótokat a szélvihar az emberiség jajkiáltása tépte szét és hite ré­mülve menekült a templomok hű­vös hajójából, hol földöntúli álmait álmodta egykor, mint kis minist­ráns gyermek. így került haza, tépetten, áb­rándjaitól fosztottan, energiátlanul s a fatalisták unalmával szivében. Nem tudta mihez kezdjen. A ro­hanó egészségesek elfordultak tőle borzongó csodálkozással, mint be­tegtől és félrélökték az útból. Egy napon a kávéházban talál­kozott a nővel. Párisból jött rö­vid időre. Különös illatfelhő. Sze­meinek mély kohójában hívogató tüz. Távoli titokzatosság: Páris. Talán a Louvre-nak, az emberi lélek templomának isteni alkotása­ikban megmutatják az élet szép­ségeit; talán a szajnaparti antikvá­riusok pulpitusain roskadozó eny­hen "gondolatok kinyilatkoztatják előtte az élet értelmét — gondolta — és az erős magahizó asszonyra j támaszkodva, — mint féllábú há­borús rokkant a mankójára — Pa­risba ment. — * A Boulevard Clichy, Páris ha­talmas, fasoros utja csak lassan éb redezik éjszakai mámorából. A Montmartre kis lebujtanyái már zárt redőnyajtókkai alszanak s csak a »Döglött patkány« vörös­keretü ablakaiban pislog deliriu­mosan a villany. A hajnali ég gyul­ladt pupillája álmosan néz le, mint az •éjszakából ittrekedt festett cse­lédei a fizetett csóknak, akik a padokon kócosan gubbasztanak s arcukon a kimerültség és az absint gyűrött lárvája torzul. Csak a friss, pihent munkások, amint gya­logosan, biciklisen sietnek a gyá­rak bugó jelére, mutatják az élet egészséges vérkeringését. Gusztáv csak futtában látta mindezt, mert rohant a Renault­gyárba, ahol mint napszámos, si­került elhelyezkednie. Páris ősrégi katakombáiból az élelmes francia az egész várost behálózó föld­alatti villamosjáratot létesített, százezer számra szállítva a külvá­rosi gyártelepek felé a munkáso­kat. A Metró széles lépcsőzete mé­lyen a föld alá vezette Gusztávot, ahol ezrével tolongtak a siető em­berek türelmetlenül várva az 5—6 kocsiból álló villamos vonatot. A kocsik belseje pillanatok alatt meg telt emberekkel, akik mint birkák a vaggonban egymás hegyén-hátán szorongtak nők, férfiak vegyesen. A hőség forrón harmatozott a hom Iokokon, a nehezült mellkasok zi­hálva szívták magukba a megszo­rult, párás levegőt. A légfékes automataajtók a vo­natvezető jelére összecsukódtak s a vonat száguldva fúrta magát az alagút sötét torkába. Időközön­kínt egy-egy villany siklott tova, mint zuhanó csillag, hirtelen ka­nyarulatok tették bizonytalanná a lábak egyensúlyát, sinkeresztező­dések dübörögtek végig a kocsikon és a vonat befutott a Les Halles mozaikkockás, fényáradatban für­dő állomására. A perionon egy hatalmas terme­tű francia munkás várakozott. Gusztáv kocsija éppen előtte ál­lott meg. . — No, •ez ugyan kintrekedt — gondolta elfojthatatlan káröröm­mel és igyekezett sajgó oldalát megszabadítani szomszédja he­gyes könyökétől. A munkás kétségbeesetten tárta szét a kocsi ajtaját. A gyár irgal­matlan. Öt percnyi késésért egy félórát vonnak le a fizetéséből. Megpróbált felkapaszkodni, de csak a cipője hegyén állhatott meg A vonatvezető indulástjelző éles füttye, mint vészkiáltás hasított fülébe. Pufók, vörös arcát egy­szerre tébolyult düh torzította el, nyakán az erek kidagadtak és vas­kos testét roppant erővel lódította a tömeg közé. Egynéhány ember lerogyott a lezuhanó test súlya alatt, egy asz­szony felsikoltott, többen ijedten kapkodtak a támaszték után, de a munkásnak sikerült helyet kapni. Gusztáv fel volt háborodva. Biz­tató harciassággal nézett körül a francia 'férfiak megtorlására szá­mítva. Azonban senkisem vonta fe­lelősségre a brutális munkást, ha­nem mindenki a vasúttársaságot csepülte a kevésszámú kocsik miatt Gusztáv elbámult az emberi szo­lidaritás e finom megnyilatkozásán Szégyenkezve gondolt önző önma­gára és a pesti villamosokra, ahoi ilyen esetekben a káromkodás özö­ne züdul a siető félkapaszkodóra és parázs verekedést röktönöz a felgyülemlett egyéni gőg és ér­dek. Egyes szám ára 16 fillér összetartozás és-a testvéri érzés fokozását. Lélektani dolog, hogy az egymást szeretők nagy távolság ból még jobban szeretik egymást. A hozzánk látogató testvéreket mi ezzel a végsőkig felfokozott testvéri szeretettei fogadjuk és kö­szöntjük. Legyen ez a találkozás ujabb pecsétje az egy-nemzettest elévül­hetetlen axiómájának, az egész vi­lágon szétszórt magyarság szoli­daritásának és az évezredes sors­közösség kipusztíthatatlan öntuda­tának, amely szerint mi magyarok — magyarok maradunk minden

Next

/
Oldalképek
Tartalom