Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)

1929-07-21 / 164. szám

10 JNfVfRYIDÉK. 1929. julius 21. S P OJ-1 Az országos bizottság elutasította a NyTVE panaszát és igy a NyKISE bajnoksága már végleges A bajnokcsapat vasárnap Szolnokon játszik Tegnap este dőlt el végérvénye­sen a keleti bajnokság kérdése. A INyTVE ugyanis megóvta a TvSE ellen elvesztett mérkőzését és az ujrajátszás veszélyeztette volna a NyKISE zöld gyepen megnyert bajnokságát. A kerületi intéző- és felebbezési bizottság elutasította a NyTVE óvását, de a NyTVE nem nyugodott bele a bajnokság elvesz tésébe, hanem panasszal élt az or szágos bizottsághoz. A nyári szüne dacára is sikerült a NyTVE meg bízottjának péntek estére az inté ző-bizottságot összehivatni. A bu dapesti tárgyaláson két órás be szédben sorakoztatta fel a NyTVE képviselője érveit, de a bizottság helybenhagyta a kerület szerveinek döntését, érvényt szerzett a mindig diadalmaskodó igazságnak és sza­bályosnak minősítette a KSE iga­zolási eljárását. Az izgalmas bajnoki finis tehát véget ért. A zöld gyepen elért si­kereivel ismét megnyerte a Nyir­egyházi Kereskedők és Iparosok Sport Egylete Keletmagyarország bajnokságát. A NyTVE pedig az ugyancsak diszes és kiérdemelt má­sodik helyet foglalja el. A bajnokság biztos tudatában u­jabb nehéz feladat előtt áli a Ny. KISE legénysége. Amint tegnapi számunkban közöltük, vasárnap kell lejátszania a bajnokcsapatnak az országos bajnokság középdöntő mérkőzését és ha csak egyedül azt vesszük figyelembe, hogy a mér­kőzés győztese már egyik résztve­vője az országos bajnokságért ví­vandó döntő küzdelemnek, máris eléggé mutattunk rá a mérkőzés fontosságára. A mérkőzés Szolnokon kerül le­játszásra, mert az országos bizott­ság a szabályok sutbadobásával — odaajándékozta a pályaválasztói jo­got. Reméljük, hogy a 'NyKISE játékosai fokozott lelkesedéssel, ha­tártalan győzniakarással ellensú­lyozni fogják az idegen pálya hát­rányát. Bármennyire is nehéz 'feladat há­rul a nyiregyházi fiukra ezen a mérkőzésen, a kerület, Nyíregyhá­za város sportközönsége és egye­sületének tábora elvárja a csapat minden tagjától, hogy tudásának, ambíciójának, lelkes elszántságának legjavát fogják nyújtani, hogy — méltón képviseljék a NyKISE szí­neit és dicsőséget szerezzenek az egész ország Szolnokra irányuló sportközvéleménye előtt a kerület és városunk labdarugó sportjának. Hisszük, hogy az a tudat, hogy mint a bajnokságnak most már el­vitathatatlanul tulajdonosai, — 90 perc megfeszített küzdelme az or­szágos döntőbe való bejutást biz­tosítja, kellő öntudatra, komoly­ságra készteti a csapat riünden e­gyes tagját és megacélozza küzdő­képességüket. Az utóbbi két évben a nyíregy­házi csapatok csak minimális gól­különbséggel véreztek el az orszá­gos döntők során. Most szerencsés sorsolás folytán mindjárt a közép­döntőbe került a NyKISE, de pa­pírforma szerint nagyobb tudása, képességeiben fejlettebb ellenfelet kapott. A Szolnoki Máv. Sport­Egylet csapata a fejlettebb footbalt tudás képviselőjeként ismeretes, já­tékosai között több kerületi és or­szágos válogatott van, de ha a NyKISE lelkesedéssel párosulva ki tudja játszani legjobb formáját, mi nem félthetjük Kelet reprezentán­sát. A NyKISE csapata és vezető­sége vasárnap reggel 6 órakor in­dul el Szolnokra. A NyKISE stan­dard összeállításban veszi fel elő­reláthatólag a küzdelmet, de a vég­leges összeállítás csak Szolnokon fog megtörténni, mert szó van ar­ról, hogy egy uj ifjúsági játékos szerepeltetésével kívánják akcióké- | pesebbé tenni a csatársort. Erre vonatkozólag döntést azonban csak a mérkőzés előtt hoznak. A nagyfontosságú mérkőzés le­vezetésére a budapesti Biró Tes­tület Biró Sándort delegálta. A mérkőzés jelentőségére való tekintettel, Szolmofora. kiküldjük munkatársunkat, aki a küzdelem le­folyásáról lapunk' hasábjain rész­letesen be fog számolni. Mo z 1 Nyaralóban, kiránduláson is sok szép órát szerez a rádió ... de természetesen csak Tungsram Bárium csövekkel 4018 BUDAPEST LEGELSŐRENDŰ MODERN CSALÁDI SZÁLLÓJA AZ ESPLANADE SZÁLLODA III., ZSIGMOND-UTCA 38. TELEFON: AUT. 517—35. Mérsékelt árak. Modern berende­zés. Központi fülés. Melegvizszol­gáltatás. Lift. Engedményt kap Ön, mint e lap előfizetője a Dunára néző Espla­nade Nagyszállóban. 3395-? Nagy reprizfilmek a Kert­Mozgóban A Kert-Mozgó nagy reprizelő­adásai során tegnap este Bánky Vilma egyik lég grandiózusabb film­jét, »A sivatag árváját* újította fel. Ebben a darabban különösen a rendezés fejlett technikája hat frap­pánsul. A kisérő film »A legvidá­mabb özvegy« a bájos Laura La Plantenak egyik legkedvesebb víg­játéka. Ma és holnap általános közkí­vánatra az idei szezon leghatal­masabb filmalkotását, az »Oroszor­szág«-ot újítja fel a Kert-Mozgó. Eziránt a filmjáték iránt, amelynek januári premierje alkalmával va­lamennyi előadásán zsúfolásig meg telt a Városi Színház, most is óri­ási az érdeklődés városszerte. Hazatérés Az idei évad egyik mestermüvét újította fel tegnap az Apolló-Mozi. Joe May tökéletes rendezéséében került szinre a »Hazatérés« Di­ta Parloval, Lars Hansonnal és Gustav Frölichhel a főszerepekben, ríáborus történet, két szomorú ha­difogolyról és az egyik feleségé­ről. Dita Parlo a legnagyobbak közé tartozik, valamennyi szerepé­ben más és más. De nem csak jó" színésznő, hanem gyönyörű szép is. Lars Hanson és Gustav Frölich alakításáról csak szuperlativuszok­ban lehet beszélni. Kár, hogy ezt a jó filmet olyan kevesen nézték végig a tegnapi repriz alkaímá­ból. A kisérő állatfilm nagyon ked­ves volt. Ma és holnap a Bűntény a villában cimü szenzációs detek­tiv-dráma kerül előadásra. 1500-2000 pengő kölcsön ellenében a fedezetül adandó 6 személyes AUTÓMAT és új, 500 cm. MOTORKERÉKPÁRO­MAT állandóan használhatja.— Megkereséseket „Magas kamat" jeligére a kiadóba kérek. 4510-1 URADALMAK, KÖZSÉGEK TEJTERMELÉSÉT ÁTVESSZÜK éven át, teljes mennyiségben. Szabolcs­vármegyei Központi Tejszövetkezet, mint az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ tagja Nviregyháza, Ujvásártér. Telefon 593. — Tiszántúl legnagyobb és legmodernebb tejüzeme! 4479—10 Közismert tény, hogy Schmidthauer Európa legtartalmasabb keserüviz-forrása s mint ilyen, egyedüli a maga nemében. Gyomor- és béltisztitó hatása páratlan — Rend­szeres adag éhgyomorra fél ivó pohárral, sok esetben elegendő' már néhány evőkanállal is. Forrás-ismertető és gyógyjavalat minden pa­lackhoz mellékelve. 576 1 5 4480-1 Katonai felszerelési cikkek raktára. Sapkák, kardbojtok, kardszíjak, kardok, csillag, paszomány, sujtás, nyakszegély, éremsáv stb. Tiszti szabóság ! Kheki kelmék! Magyar Köztisztviselők ruházati árudája Nyíregyháza, Bessenyei tér 7. szám. A honvédnyugdij-jáiulékalap tagjainak 12 havi hitel. Nagy nyári maradékvásár! Raktáron lévő összes maradékainkat 40—CO—80 o/g-os engedménnyel ki­árusítjuk. — Az összes nói kabátok árait 25 o/ 0-al leszállítottuk. — Tenni8cipők, pulloXverek. — Fürdőcikkek, fürdőruhák, sapkák, frottír kabátok, övek, cipők nagy választékban. Mosóáruk 0 78 — 0 98 pengitől. Olcsó árak! — Telefon: 16. — Kedvező részletfizetés! SJW—1U BiKszád Gyógyfürdő f a hurutosok mekkája. gyomorbajok I * és légzőszervek speciális gyógyhelye • Ivókúra. Inhalatórium, Hidegvizkura. Strandfürdő, v Állandó fürdőorvos — nspi pensio 240 leitől. Felvilágosítást nyújt a.fürdőigazgatóság BaiaBicsad és kirendeltségünk Debrecen, Péterffa-u, 42, sz. alatt, Telefon 547. f Bikszádi gyógyforrásviz gyomorfájás, nehéz J • emésztés és gyomorégés ellen a leojobb • J

Next

/
Oldalképek
Tartalom