Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)
1929-07-17 / 160. szám
2 1929. julius 17. Megnyugtató polgármesteri nyilatkozat Irta: Ifj. Smiják István. Folyó hó i i-én a »KIOSZ« kérelmét tárgyalta a városi szakosztály, mely kérelemben rámutattunk az ijesztő munkanélküliségre s a mai rendkivül nehéz gazdasági viszonyok között tengődő kisiparosság helyzetére. Kértük a városi tanácsot, hogy e rendkívüli nehéz viszonyokra való tekintettet rendkívüli módon és gyorsan oldja meg a város amúgy is szükséges épületeinek felépítését, hogy ezáltal városunk közgazdasági életében egy kis vérkeringés induljon meg. Hangsúlyoztuk, hogy közgazdasági életünk hathatós megjavítása csak az építőipar foglalkoztatása áltat érhető el, mert az építőipar a többi iparok egész sorozatával van összekötve és szoros kihatásssai van a kereskedelemre is. Kértük a városi tanácsot, hasson oda, hogy a kormány hosszúlejáratú olcsó kölcsönök nyújtásával tegye lehetővé a magánosok építkezését, mert a lakásépítkezés nem az állam, a törvényhaságok és városok feladata, hanem a magántőke feladata és ezért a lakásépítkezésre szánt összegeket és egyéb kedvezményeket az állam a magánépittetőknek juttassa. Ezen kérelmünk tárgyalását a? elhangzott és a jogosságát elismerő hozzászólások után zárta be dr. Bencs Kálmán m. kir. kormányfőtanácsos, polgármester ur azon nyilatkozatával, hogy ebben a sürgős esetben vállalja a belügyminisztériummal szemben a felelősséget és azonnal megkezdeti az amúgy is szükséges — de későbbre tervezett — városi építkezéseket, hogy ezzel is enyhítsen a nagymértéket öltött munkanélküliségen. Ez az a megnyugtató polgármesteri nyilatkozat, melyet örömmel vettünk tudomásul és sok reményeket füzünk e férfias, bátor elhatározáshoz. Bár tudjuk, hogy ezzel még nem szűnnek meg ^ bajok, legfeljebb •csak az arányszám fog csökkenni amelyet az állami munkaközvetítő junius havi kimutatásában közzétett, mely szerint 1928. junius hónap oan 100 munkahelyre 187 munkakereső jutott, mig ez év julius 3-án kiadott jelentés szerint 547 munkahelyre 4445 munkakereső jelentkezett, vagyis 100 munkahelyre 818 volt a munkakereső. Ugyan ez a helyzet országos viszonylatban is. Mindenesetre megnyugtató azonban az, hogy vezető állásban levő férfiak komolyan foglalkoznak bajaink megszüntetésével, s bár minden vezető férfiút áthatna uz a gondolat, hogy minden lehető eszközzel siessen segítségére a munkanélküliségnek. Reméljük, hogy ezen a téren dr. Bencs Kálmán polgármester ur energikus bátor fellépése követőkre fog találni. Italmérések részére szükséges 502—922. népjóléti miniszteri rendelet az egészségügyi és tisrtaságí rendszabályokról már kapható a Jóba-nyomdában, Nyíregyházán, Széehenyi-út 9. sz. álbrecht Ferenc: Az általános választójog ba nem is bozná azonnal a revíziót, növelné propagatív erőnket »Magyar KüIpolitika« c. lapba Albrecht Ferenc dr. nagy feltűnést keltő cikket irt a revízióról és a demokráciáról. Albrecht Ferenc dr. megállapítja, hogy ha a revízió diplomáciai tárgyalás anyaga lesz, nem keresik, hogy bélpolitikai életünk demokratikus-e vagy sem. Az általános választójogot azonbán, mint propagativ eszközt, sürgősnek tartja. A ^rikk a többek között a következőket mondja: Miután nem vagyunk még a békereviziós mozgalomnak abban a stádiumában, mikor az már diplomáciai tárgyalások anyaga tehetne, hanem még csak az előkészítésnél, az európai közvélemény megnyerésénél, tehát; szimpátiák szerzésénél tartunk és e szimpá tiákat a közvélemény minden rétegében, tehát a demokratikusan gondolkodókéban is meg kell nyerjük, éppen ezért meggondolandó bizonyos oly intézkedések megtételének szükségessége, melyek ezt a propogativ munkát megkönynyítenék. rv szemünkre vetett reakciónak leggyakrabban olvasható tétele a titkos választójognak hiánya. Itt nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy a titkos választást a magyar közvéleménynek tekintélyes rétegei követelik s nem kisebb ember, mint APP°" nyi Albert gróf nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy ezt a kívánságát kifejezze. Meg kell említenünk azonban azt is, hogy a titkos választói jognak ma már csak részben való hiányáról lehet szó, mert csak a vidéki kerületek szavaznak nyíltan éa az Rt év őszén megtartandó törvényhatósági választásoknál az egész vonalon titkos lesz a szavazás. Amily kívánatosnak tartjuk a titkos szavazást éppen belpolitikai — ide nem tartozó — okokból, hisszük, hogy ez a revíziós mozgalom mai állásán semmit sem váltóztatna, a.2t előbbre nem vinné, csupán a propaganda könnyítését, az ellenpropaganda könnyebb kivédését jelentené. A demokrácia kérdésévei kapcsolatban, melynek hiányát a magyar politikában oly szívesen panaszolják, ne feledkezzünk meg másfelől arról, hogy velünk szemben a kisantant demokráciáját szokták szembeállítani, holott nem hisszük, hogy azt a kisebbségi politikát, mely a kisantant mindhárom államában ma érvényben van, bárki is megegyezőnek tartaná a demokrácia elveivel. Ezen a téren éppen a reakciós Magyarország mutat követendő példát a volt nemzetiségeinkkel szemben végbement őszinte hangulatváltozásnak szeren esés eredményeként. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a demokrata Németország, revi ziós kívánságait illetően, egy lépéssel sincs közelebb kitűzött céljához, mint a reakciósnak mondott Magyarország. A békerevizió nagy sorsdöntő kérdését a világ közvéleményének megnyerésén kívül az fogja eldönteni, lesz-e ebben az országban elegendő vonzóerő, meg tudjuk-e A Sóstőn, a kioszkban, az erdőben, a strandon, a nyári kirándulő helyeken egyébről sem beszélnek, mint A SEJK HALÁLA és A HOLD LEÁNYA cimü Fox filmekről, melyet szerdán—csütörtökön mutat be az Apolló APOLLO Ma, kedden utoljára 56 E R O A KÉTLELKQ FÉRFI Társadalmi dráma 8 felvonásban FAY COMPTON és STEVART ROIHE a világhírű francia művészpárral a főszerepben kisÁpő burleszk műsor Szerdán Csütörtökön CHARLES FARREL FAZIL A SEJK HALÁLA Egy romantikus szerelem története 8 felvonásban DOLORBS DEL RIO A HOLD LEÁNYA Exotikus filmregény 8 felv. Mindenütt kapható I TinuU 1 TejszSvstkezetl KSzpool Bm4ap.it, U, Horthy Mikii**! UI/UI. győzni elszakadt nemzetiségeinket arról, hogy az államiság feladatainak ellátására alkalmasabbak vagyunk az utód államoknál i lesz-e bennünk annyi erő, mely ' minket megbecsülő és értékes temzetközi szövetséghez juttat, illetve, amely szövetségek támo' gatásávai a revízió ügye a tényleges megvalósulás stádiumába léphet. Meggyőződésünk, hogy a revíziós mozgalom, független minden belső politikai szemponttól, halad a maga fel nem tartóztatható utján előre. Benne rejlik a legnagyobb emberi erő: az igazság. Támogatja komoly meggyőződéstől áthatottan a világ egyik legnagyobb sajtóhatalmassága: Rothermere lord. Nehézségei és zátonyai lesznek kint és bent egyaránt, de győzelmét csak az nehezítheti meg, ha a kellő egység helyett széthúzás támadna magyar és magyar között nemzeti létünk ez alapvető kérdésében. Nincs senki, aki jobban ismerné Magyarország szomuru helyzetét, mint Rothermere lord, akinek minden megnyilatkozását és jótanácsát köszönettel és gálával fogadjuk. Egyetlen óhajunk lenne, hogy Rothermere lord megnyilatkozásait a magyar sajtó egyeteme, ne pedig egyes belpolitikai szempontból elkötelezett magyar sajtóorgánumok utján közölné a magyar közönséggel A szóbanforgó lapok a magyar sajtónak minden tekintetben kiváló orgánumai, mégis azzal a ténnyel, hogy kifejezetten szócsövei a magyar belpolitikai irányzatoknak, önkéntelenül is azt a látszatot keltik, mintha Rothermere lordot magyar belpolitikai kérdésekben is állásfoglalásra óhajtanák késztetni. Jól tudjuk, hogy ennek még gondolata is távoi áll Rothermere lordtói, viszont a magyar revízió érdekében elengedhetetlen szükségesnek véljük, hogy a magyar közönség egy testként, megbonthatatlan sorokban sorakozzék a Lord mögé. A revíziós mozgalomnak belső semlegesítését étidig sikerült megőriznünk. Meggyőződésünk, hogy ez a belső semlegesítés alapvető feltétele a revíziós mozgalom sikerének és komolyan veszélyeztetné a revízió lehetőségét, ha e mozgalom során széthúzásra alkalmat adó belpolitikai kérdések felvetését megengednék. Tollúnkat kizárólag az a szándék vezette, hogy eleve lehetetlenné tegyünk minden olyan jelen, séget, amely alkalmas íehet arra, hogy a magyar közönség soraiban egyesek Rothermere lord tevékenységét az osztatlanul megérdemelt hála helyett esetleges bírálattal illethessék. Előadások kezdete ; hétköznap 5, 7 és 9 órakor TISZTA RONGYOT műiden mennyiségben vesz kiadóhivatalunk.