Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 122-146. szám)

1929-06-29 / 146. szám

1929. junius 29. JSáÍRYmilL tan szembefordul, akkor én is ál­lást tudok foglalni. A kultura fegyver — A kormányt a kultusztárca és a népjóléti tárca tultengésével vá­dolják. Én elismerem, hogy a kul­tusz- és népjóléti tárca budgetje nagyobb arányt foglal el, mint a háboruelőtti időben. A kultura egy nagy ágyú, egy fegyver a nemzet kezében, abban a versenyben, a < melyben élni kell és ezt a fegyvert nem adhatjuk ki kezünkből. Álli­tom, hogy a legjobb propaganda a magyar ügy érdekében a kultura. Egy jó előadás, amit magyar em­ber tart külföldön, akár művészi, akár tudományos kérdésekről, nem ellensúlyozható semmivel sem. A kultura olyan fegyver, amelyet le­verni nem lehet. Nemcsak kulturá­lis érdek, hogy megtartsuk és fej­lesszük a mostani szinvonalat, ha­nem egyetemes nemzeti érdek is. Hálásan köszöni Hadik János gr.­nak és Huszár Aladárnak elismerő szavait azzal a beszéddel kapcsolat­ban, amelyet ő a hősök emlékkö­vénél mondott. Ezekben a kérdé­sekben egyetért az egész nemzet, ezekben nincsenek politikai pártok és nincsenek nézeteltérések közöt­tünk. A revíziós mozgalom — Legutóbb Bukarestben a kül­ügyminiszter Kijelentette, hogy az incidenst ezzel befejezettnek tekin­ti. Felszólalásában azonban olyan kijelentések is voltak, amelyek bi­zonyossággá teszik, hogy milyen keves megértéssel vannak a magyar viszonyok iránt kültöldön. Abból a feltevésből indult ki a küllőid, — hogy itt egy a kormány által kel­tetL revíziós mozgalomroi van szó. Lzt a leghatározottabban tagadom A revíziós mozgalmat nem a ma­gyar kormány keltette, nem volt szűkség rá, nogy keltse, mert a revíziós mozgalom a magyar nép szivéből virágzott ki. Ha van va­lakinek érdeme abban, hogy az ország tényezőit visszatartjuk attól, iiogy fejjel menjenek a latnak, ha van valaKÍnek érdeme abban, iiogy kalandos vállalkozásoktól visszatarl SUK azokat a melegvérű Ujakat, a kik szivük sugallatát követve, — helytelen uton és módon kívánták a revíziót elérni, ugy ennek a kor­mánynak van ebben bizonyos érde­me. i — Nem olyan mozgalomról vau szó tehát, amelyet a Kormány ve­tett volna fel, nanem olyan moz­galomról van szó, amelyet a ma­gyar nemzet minden fia szivében es lelkében táplált egyformán, mely a magyar igazságot békés uton, az igazság szavával kívánja kivivni. iVem toglalkozik két kérdéssel rész­letesebben, amelyet József főher­ceg és Széchenyi Aladár gróf ve­tettek fel. Az egyke és a tüdővész kérdése ez. Beszéde végén hangoztatta a mi­niszterelnök, hogy ugy a maga, mint a gazdasági miniszterek nevé­ben ígéri és kilátásba helyezi, hogy a gazdasági körökkel karöltve ke­resik a problémák megoldását és a végrehajtást is csak igy fogják keresztülvinni. A felsőház ezután általánosság­ban megszavazta a költségvetést. Megszavazták a költségvetést Szünet után áttértek a részletes tárgyalásra. Hadik János gróf is­mét sürgette az Iparosok Országos Szövetségének nyújtandó hitelt. A javaslatot ezután a felsőház részié teiben is elfogadta. L_J_ 1 I "" Csak rövid ideig tart a Ferenczi-féle könyvkereskedésben a B f 0 1 r I larusitas! Az üzletben levő összes áruk minden elfogadható áron kiárusittatnak! •tW'MmW&i Napi hírek K ISNAPTAK Junius 29. Szombat. Róm. kath. Péter és Pál. Gör. kath. Péter­Pál. Prot. Péter és Pál. Izr. Si­van 21. Kert-Mozgó: Putifar kisasszony. (6 és 9 órakor. Kedvező idó ese tén a 9 órai előadás a kert­helyiségben lesz.) Diadal Mozgó: Világbajnoknő (5, 7 és 9 órakor)., Diadal-Kabaré: (Fél 9 órakor.) Apolló Mozzó; A moszkvai táncos nő (3> 5, 7 és 9 órakor). Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. ököritói strandfürdő•: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeam : Iskoláknak nyitva 9— 1 3 óráig. Egész héten át a Gergelyffy és Farkas gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-műsor. Budapest. 9.15: Új­sághírek. — 10: Egyházi zene •és szentbeszéd a belvárosi plé­bániatemplomból. — 12: Pon­tos időjelzés, időjárásjelentés. — Utána a m. kir. Operaház tag­jaiból alakult zenekar hangver­senye. — 3 r5: HXarsányi Gizi mesél ,a gyermekeknek. — 4.00: Másfélóra könnyű zene. — 5.35: Időjelzés, időjárásjelentés. Utá­na Bodán Margit magyar nóta-' délutánja. — 7: Sport- és ló­versenyeredmények. — 7.1 5 : baréest. — ; 9: Hangverseny. — 10: A m. kir. 1. honvédgyalog­ezred zenekarának hangversenye. — ti- Győri Lakatos Misi és és Tóni cigányzenekarának hang­versenye a Baross-kávéházból. Junius 30. Vasárnap. Róm. kath. Pál eml. Gör. kath. 12 apostol. Prot. Pál. Izr. Sivan 22. Diadal Mozgó: Világbajnoknő (5, 7 és 9 órakor). , Diadal-Kabaré: (fél 9 órakor). Apolló Mozgo: Covboy verseny (3, 5, 7 és 9 órakor). Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel ó órától.) Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. ököritó starndfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzcum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig, esetén a kerthelyiségben.) Szombat estétől vasárnap reggelig a Gergelyffy és Farkas gyógy­szertárak, vasárnap déltől hétfő reggelig a Lányi-Gonda és Illés­Zsófia gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Rádió műsor: Budapest. Vasárnap. <j: Hirek, kozmetika. — 10: Re­formátus istentisztelet a _palvin­téri templomból. — 11: Görög ­katholikus istentisztelet a sze­gényháztéri templomból. — 12.30: Időjelzés és időjárás. — Utána zenekari hangv. — 3-3°: Horváth Jenő gazd. előadása. — 4: Rádió Szabad Egyetem. — 5.20: Időjelzés, időjárás és sport. — 530: A debreceni Országos Dalosverseny helyszíni közvetí­tése. — 7: Kabaré-est. — 8.40: Sport- és lóversenyeredmények. — 9: Az Országos Dalosverseny alkalmából a Csokonai-színház­ban diszhangv. — 11.30: Idő­jelzés, időjárás. Julius 1. Hétfő. Róm. kath. Jézus vére. Gör. kath. Kozma. Proi. Tibold. Izr. Sivan 23. Diadal-Kabaré: (fél 9 órakor). Diadal-Mozgó : Nincs előadás. Kert Mozgó: Lengyelvér (<Tés 9 órakor). Apolló Mozgó: A válóperes asz­szony (5, 7 és 9 órakor). Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. Ököritói strandfürdő: nyitva egész napon át. Nyaralóban, kiránduláson is sok szép órát szerez a rádió ... de természetesen csak Tungsram Bárium csövekkel 4018 (.EGHATflSOSABB GYÓGYVIZf SAV010Ó.VI2ELETHAJTÓ '' ^roRftfl Nagybani árusitó Niregyházaés vidéke részére : Alt;r Iiernát, Nyíregyháza Szabolcsvármegyei Jósa.-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9— 1 3 óráig. Egész héten át a Lányi-Gonda és Illés Zsófia gyógyszertárak tar­tanak ügyeleti szolgálatbt. VÁSÁROK JEGYZÉKE: Julius 1: Balatonkiliti (sertésvásár nircs), Bodajk, Gödöllő, Hajós, Hajdúszoboszló, Halászi, Hosszu­pereszteg (sertésvásár nincs), Kálóz, Lepsény (sertésvásár nin­csen), Nova, Nyíregyháza, Ózom (sertésvásár nincs), Pécs, Rét­ság, Sátoraljaújhely, Sárosd, Sáu­vár (lóvásár nincs), Tiszaszent­imre, Und (ló- és sertésvásár nincs), Vajszló, Villány. Állat­vásár: Dévaványa. óvásár: Sopron. Rádió mii sor: Budapest. Hétfő. — 9-15 : Gramafon. — 930: Hi­rek. — 9.45: A hangv. folyta­tása. — 11.10: Vízállásjelentés. — 12: Harangszó, időjárás. — 12.05: Trióhangv. — 12.25: Hi­rek. — 12.35: A hangv. folyt ­— 1 : Időjelzés, időjárás és víz­állás. — 2.30: Hirek, élelmi­szerárak. — 4: Asszonyok ta­nácsadója. — 4.45: Időjelzés, időjárás. — 5.10: Pataky Jó­zsef előadása. — 5.40: Szórakoz­tató zene. — 6.45: Rádió-ama­tőrposta. — 7.30: Tersánszky J. novellái. — 8: A m. kir. Ope­raház tagjaiból alakult zenekar hangv. — 9.30: Időjelzés, utá­na: Horváth Béla és cigány­zenekarának hangversenye. — Kormánytanácsosi kinevezés A kormányzó dr. Debreczeni Bar­na ügyvédet, ny. ítélőtáblai birót, a Debreceni Takarékpénztár agilis ügyészét kormányfőtanácsossá ne­vezte ki. Debreczeni Barna hosz­szu éveken át működött a nyíregy­házi kir. törvényszéken is és ki­tüntetése széles körben kelt örö­met városunkban is. — A zeneiskolák vakációja. A zeneiskolákban is lezajlottak a vizs gák, a növendékek túlestek a nyil­vános hangverseny izgalmain, s megkönnyebbülve pihennek: nem kell most már naponkint a meg­szabott időn át skálázni. A pihe­nést is megunja az ember, s egy­két nap múlva felfrissülve veszi kezébe a hegedűt, vagy ül á zon­gorához, s örömmel tapasztalja, hogy a hangszer milyen szépen engedelmeskedik ujjainak. Előve­szi iskolai kottáit, játszogatja az ismert dolgokat, de közben vágya támad uj zenedarabok játszására. A kotta drága nyomdai termék, a reprodukción kívül a legdrágább s épen ezért n^gy gond a beszer­zése. De ha bemegy a Ferenczi­féle könyvkereskedésbe, ahol még rövid ideig végkiárusitás van, ak­kor meglepődve láthatja, milyen hallatlan olcsón szerezheti be a legkülönbözőbb zenemüveket. Értesítem a tisztelt közönséget, hogy a saját házamba* levő üzletemet megnagyobbítottam és a raktáron levő összes áruimat mélyen leszállított árban árusítom. A b. é. közönsfg szives pártfogását várom Frieilmanti Kálmán cipőáruháza, Vay Adám utca 12. 6540

Next

/
Oldalképek
Tartalom