Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 122-146. szám)
1929-06-26 / 143. szám
1929. junius 26. JAÍRYIPÍX. SPORT Tegnap volt az ev. Kossuth reálgimnázium tornavizsgája (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Az idén valahogyan nem kedvezett az idő az ev. Kossuth reálgimnázium évvégi tornaünnepélyének. A szombatra hirdetett ünnepélyt el kellett halasztani s tegnap délután talán még sokkal kedvezőtlenebb auspiciumók között gyülekeztek össze a diákok az iskola udvarán. A gyakran meginduló eső permetezése ellenére is elég szép számú közönség^ gyűlt össze az iskola udvarán s nézte végig a tornaünnepélyt. A kedvezőtlen idő miatt természetesen nem lehetett a terv szerint lebonyolítani minden számot, de a bemutatott szabadgyakorlatok, korlátcsapatgyakorlatok, atlétikai számok és játékok fényesen igazolták Zágoni Dezső testnevelési tanár kiváló ügybuzgalmát. Egy-egy szebb mutatványt lelkesen megtapsolt a nézőközönség. Az ünnepélyt az igazgató buzdító s a közönséghez intézett szavai után a Himnusz eléneklése zárta be. Utazás — Turisztika Tiszántúli kertészek és faöltetők tanulmányi kirándulása (A »Nyírvidék« tudósítójától.\ A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara és kebelében működő Debreceni Kertészeti Egylet és Faültetők Társasága tagjai részére 1929 évi augusztus hónap 3., 4., 5- és 6-án Budapestre tanulmányi kirándulást rendez a következő programmal: Augusztus 3-án: délben Debrecenből gyorsvonattal utazás Budapestre. " Megszállás a Brittanniaszállóban, ugyanott reggeli mindennap. Augusztus 4-én: Kertészeti Főiskola arborétuma, kertészeti kulturák s berendezések megtekintése. — Délután a vágányutcai székesfővárosi kertészeti telep tanulmányozás sa, azután a városligeti iparcsarnok előtti disztér, a Vajdahunyadvár, a Széchenyi-fürdő körüli parkírozás megtekintése. Augusztus 5-én: Margitsziget; innen a várbástyára szerpentinuton le, a Döbrentei-téri japán park és Gellérthegyi-park tanulmányozása. Délután: Svábhegy és Jánoshegy •srdőinek tanulmányozása. Minden közbeeső ut nyitott autóbusszal van tervezve. Ezen tanulmányút összes költségei hozzávetőtőleg személyenkint 100—120 pengőre tehetők, ,de pontos programot és költségvetést a jelentkezések felvétele után adhatunk, hogy annak alapján előre megállapodhassunk minden tényezővel. Felkérjük az érdeklődőket, hogy julius 7-ig résztvételüket jelentsék be a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarához (Debrecen, Hunyadi utca 5. sz.) A további lépéseket a jelentkezések száma szerint tehetjük meg, mely kirándulás elegendő jelentkezés hijján nem valósitható meg. A részvételi dijak pontos összegét ezek után fogjuk közölni, mely összeg julius 28-ig lesz előre befizetendő a lakás, étkezés és autóbusz lekötése céljából. — Mindennap friss virsli kapható Barth Antalnál, Vay Ádámutca 11. 3x Bukarest kedvezően fogadta a magyar választ A román lapok azt írják, hogy nem szakadtak meg végleg az optánsfárgyalások Bukarestből jelentik: Mironescu román külügyminiszter hétfőn magához kérette a sajtó képviselőit és informálta őket a magyar kormánynak a román kormány tiltakozó jegyzékére adott válaszáról. Az információ alapján a sajtó kedvezően bírálja el a magyar jegyzéket és ^általában meg van elégedve a jegyzék hangjával, egyedül a liberális lapok kivételek e tekintetben, amelyek ujabb erős ostromot intéznek Magyarország ellen. Az esti lapok kedvezőtlenül ítélik meg az optánsügy fejleményeit, bár egytől-egyig hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások nem szakadtak meg, csupán félbeszakadtak. A Cuvantul és a kormánypárt több lapja azt írja, hogy bizonyos idő múlva újból fel lehet venni a tárgyalások fonalát a magyarokkal a függőben levő optánsügy elintézése céljából. A Cuventul a válaszjegyzékkel foglalkozva, még vasárnapi vezércikkében kiemeli, hogy a válaszjegyzék hangja senkit sem fog megtéveszteni, mivel alapjában véve megmarad eredeti álláspontja mellett. Senki sem képzelheti eí, hogy Bethlen gróf a kisántánt államaiban olyan politikusra találna, aki hajlandó lenne akár egy talpalatnyi földet is békés megegyezéssel átengedni. A revízió csak tiáDo rura vezethet. A magyar kormánynak a revízió mellett való kitartása azt jelenti, hogy háborút akar. Felemelte a tábla az ujfehértót földmíves büntetését, aki vasruddai, fegyverrel, majd bicskával akarta meggyilkolni bérlőtársát Debrecenből jelentik: Nagy István 37 éves ujfehértói földműves már évek óta közösen bérelt földet Krámer Gyula gazdálkodóval. A múlt év folyamán a bérlőtársak között több alkalommal nézeteltérés támadt, de azért mindig békességesen intézték el a vitákat. Március 15-én azonban az ellentétek váratlanul rendkívül heves veszekedésben robbantak ki, amely kis hijja, hifgy gyilkossággal nem végződött. A kérdéses napon ugyanis Nagy és Krámer valami gazdasági kérdésen összeszólalkoztak. A vita mind .hevesebb és hevesebb lett, végül is Nagy hirtelen felkapott egy mellette heverő vasrudat és azzal fejbevágta társát. Ez kissé megszédült az erős ütéstől ,de mielőtt még segítségért kiálthatott volna, társa beszaladt lakásába és előhozta a duplacsövű vadászfegyverét. Közben előkerült a szomszéd: Lázár Gáspár, aki felismerve a fenyegető helyzetet, lefogta Nagy István karjait el akarta tőle venni a puskát. A dulakodás közben a két cső elsült, de a golyók egyik emberben sem tettek kárt. Végül is Nagy eleresztette a puskát, de ekkor pusztakézzel rohant ellenfelére és kirántva zsebkését, annak nyakába szúrt. Krámer most bemenekült az istállóba és magára zárta az ajtót. Nagy ekkor az istálló ajtaját kezdte döngetni és rpár-már sikerült is neki betörnie, mikor megérkeztek a szomszéd álta/ értesitett csendőrök, akik megfékezték a dühöngő embert. Az esetből kifolyólag Nagy István ellen szándékos emberölés bűntettének kísérlete rfiiatt indult bűnvádi -eljárás. A nyíregyházi törvényszék a megtartott tárgyalás után tekintetbe véve a vádlott erősen ingerlékeny természetét, 3 hónapi fogházra ítélte. Ezt a büntetést a debreceni tábla a napokban tartott főtárgyaláson hat havi börtönre emelte fel. Az ítéletet a felek megfelebbezték. Eladó a Széchenyi-út 14. sz. lakóház, mely áll egy négy szobás, fürdőszobás, egy két szobás és egy udvari lakásból. Nagy telekkel. Külön telek a Báthory-utcára Érdeklődni lehet Széchenyi-út 9. szám alatt. 1947—? Mozi Bánatos ntca — Mary a Riviérán Sajnos, a váratlanul beköszöntött esős napok egyelőre megfosztották a publikumot a KertMozgó kellemes élvezetétői. — A veszteség azonban nem teljesen pótolhatatlan, mert hiszen a kerthelyiség részére szánt pompás filmeket, a kedvezőtlen időjárás ellenére is lepergetik bent a színházban. ygy látszik a mozi agilis direktora előre számolt az időjárás esélyeivel 'és már eleve olyan filmeket kötött le, amelyeknek csillogó szépsége bőven kárpótolja a kert hiányát. Ezt a tényt igazolta a tegnapi bemutató fényes műsora is. A »Bánat utcájá«-ról, amely a világégés utáni Bécsnek nyomorban sínylődő, dolgozó osztályát és a háború hiénáinak tob* zódó életét v festi elénk, mindennél többet mond a főszereplők neve, Greta Garbó, Esterházy Ágnes és Asta Nielsen. »Mary a Rivierán« mulattató, ötletes vígjáték az ördöngös kis Marié Prevosttal a főszerepben. Ez a pompás műsor még csak ma látható a Városi Mozgóban. Szerdán és csütörtökön 3 órás nagy monstre előadások lesznek, amelyekre tekintettel a kivételesen nagy filmköltségekre, semmiféle kedvezmény nem érvényes. Versenytárgyalási hirdetmény. Alulírott nyíregyházi r. kath. egyház, a hatósága alá tartozó Királytelek-szőlőskertben építendő egy tantermes tanítói lakással összekötött iskola építésére pályázatot hirdet. Az iskola a várostól 9 km. távolságra épül, melyből egy km. földes út. Az összes építési anyagokat, szállítást, kézi és igás napszámokat vállalkozó tartozik adni. Csak's szilárd építési anyagok használhatók, vályogtégla kizárásával. Az épület legkésőbb folyó évi október elején készen átadandó. A terv és előméreti költségvetés (ez utóbbi 3 P ellenében) a nyíregyházi róm. kath plébánián a délelőtti órákban megtekinthető, illetve átvehető. Pályázati határidő folyó évi julius 11-ike de. 10 órája. A kivitelt a m. kir. államépitészeti hivatal is ellenőrzi. Nyíregyháza, 1929. junius 22. A nyíregyházi róm^kath. plébánia hivatal. 3916-2 K. 24999-1929. Hirdetmény. Nyíregyháza város tanácsa közhírré teszi, hogy miután a folyó évi junius hó 29. napja ünnepnapra esik, az e napra eső hetivásár kivételesen az előtte való napon pénteker^ lesz megtartva. — Ugy a hetivásárra, mint a julius hó 1. napján, hétfőn megtartandó országos vásárra vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható. Nyíregyháza, 1929. évi junius hó 13-án. 3845-e A városi tanács. A legsötétebb 3561-10 SZEPLÖT és MÁJFOLTOT tüneményes gyorsan eltünteti a Wéhly arckenőcs No. I. Sömört, pattanást és egyéb bőrtisz tátlanságot a Wéhly arckenőcs No. II. Kimerítő utasítás magyar, német és francia nyelven mellékelve. Minden szakbavágó üzletben kapható, 1 tég. kenőcs 2 pengő, szappan 80 fillér. Utánvétellel küld : a készítő Wéhly István gyógyszertára Miskolc, vagy a Török J. gyógyszertár Budapest, Kirlly-u. 12. szám. K: 26,807-1929 sz. Hirdetmény. A város tanácsa közhírré teszi, hogy a fagyás következtében elpusztult utcai sorfákat kötelesek a telektulajdonosok f. évi junius hó 24-től julius hó 10 ig az utcákról eltávolítani. A város által ültetett díszfákat a város termeli ki. A fatörzsekkel együtt természetesen a tuskók is eltávolitandók, miután a visszahagyott és a fő dből kiálló tuskófejek a járókelők testi épségét veszélyeztetik. Figyelmezteti a Tanács a telektulajdonosokat, hogy ezen engedély kifejezetten az elpusztult száraz fákra vonatkozik, mig élőfát kivágni tilos és hogy a jelzett határidő után visszahagyott száraz fákat a város munkásaival kártérítés nélkül fogja saját céljaira kivágatni. Nyíregyháza, 1929. junius 22. 3919-2 VÁROSI TANÁCS.