Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 122-146. szám)
1929-06-14 / 133. szám
JNfYÍRYIDEK. 1929. junius U. Kereskedelem Vasárnap, 16 án lesz az Orsz. Magyar Kereskedelmi Egyesülés közgplése Dr. Balkányi Kálmán az Omke igazgatója Nyíregyházán Soha még olyan válságos, ne héz napokat nem ért a magyar kereskedelem, mint most. A gazdasági viszonyok folytonfos romlása már már végpusztulással fenyegeti a kereskedőket. Tegnap még hatalmas nagy, szinte megingathatatlannak látszó cégek, ma mint egy kártyavár összeomolva, elpusztulnak. A gazdasági válság, szomorú áldozatainak, a kereskedőknek, egyetlen hatalmas szerve az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés, mely valóságos harci küzdelmet folytat, hogy a kereskedők sorsán segitsen vagy legalább néiniképen enyhítsen. Az Omke nyíregyházi fiókja legutóbbi közgyűlését a centenná riumi ünnepségek alatt tartotta. Akkor még az idők jele nem is engedte sejtetni az elkövetkezendő súlyos, nehéz időket, azért az Omke vezetősége elhatározta, hogy Nyíregyházán ujjá szervezve, ha talmas intenzivitással az országos nagy egységes érdekeken keresz tül megalakítja helyi érdekképvi seletét is Súlyos gazdasági jelentőségű lesz tehát az Omke 16- án vasárnap a kereskedők és gazdák körében megtartandó közgyűlése, amelyen számos a helyi kereskedőket érintő aktuális problémának a megtárgyalása lesz programba véve. A közgyűlés nagyjelentőségű fontosságának élénk bizonyítéka, hogy azon személyesen vesz részt a magyar kereskedők vezéralakja, tántoríthatatlan munkás harcosa Balkányi Kálmán az Omke ügyv. elnöke és Nádor Jenő az Omke titkára. Minden kereskedőnek kötelessége önmagával és kartársaival szemben, hogy a kereskedőknek ezen az egységes erőt demonstráló közgyűlésén résztvegyen. fJ^K wm TISZTA RONGYOT minden mennyiségben vesz kiadóhivatalunk. jiljámjiM és villamoscsengő szerelést és javítást legjobb minőségű anyagbd legolcsóbb árban eszköze Petrovícs Lap villanyszerelési vállalata Műhely: Zrinyi Ilona-u. 8 Nyírvidéki Takarék épü'et Lakás Csillag-utca 39. sz, Szabolcs vármegye Mr. tanfelügyelője mm nyugsiik bele a B-listás tanítók reaktiváíásába Nem váltak be a B-listások — jelenti a kir. tanfelügyelő a közigazgatási bizottság ülésén (A »Nyírvidék« tudósitójától.) S A vármegyei közigazgatási bizottság mai ülésén Benkő András kir. tanfelügyelő- jelentést tett a vármegye közoktatásának mult havi állapotáról. A kir. tanfelügyelő aki lesujtóan nyilatkozott a B-lístás tanítók reaktiválásáról, a következőket mondotta : A vármegye május havi állapotáról tisztelettel jelentem, hogy e hóban segédszemélyzetemmel együtt ellenőrző iskolalátogatásokat teljesítettünk és ezenkívül a kultuszminisztérium központi kiküldötté vei több helyen helyszíni szemlét tartottunk ott, ahol az érdekeltségek felebbezési, valójában az iskolaszervezéseknél időnyerés tekintetében odábbhalasztó kifogásokkal, sőt itt-ott panasszal is éltek. Tisztelettel jelentem, hogy a helyszíni felülvizsgálatnál a közig, bizottságnak intézkedései mindenütt i oo százalékban találtattak helyesnek. A vármegye ujabban létesített iskoláiban aránylag sok B-listás tanító alkalmaztatott az első alkalmazás kinevezési jogán. Ezeknek a B-listás tanítóknak nagy része teljességgel nem vált be. Ellenőrző látogatásaimnál megdöbbenve állapítottam meg, hogy a be nem vált tanítókkal az uj iskolák működéséhez kapcsolódó várakozások hiu reméqyekké válnak. Végtelen fájdalommal látom azt, hogy az iskolákért szívvel-lélekkel folytatott nagy küzdelem eredménye ezeknek a B-listás tanítóknak működésével eredményt alig hoz létre, sőt egyik másik, — amint a tárgysorozat kápcsán ki fog-tűnni, a régieket is demoralizálni fogja. Ismételt felterjesztéseim és jelentéseim alapján a közig, bizottság felirata sürgette a minisztériumot az orvoslásra. A minisztérium a közoktatásügyi tanács két kiváló országos tekintélyű tagját küldte le, hogy e fontos ügyet a helyszínén tanulmányozza. A két küldött közül az egyik időközben elhunyt országos veszteséget jelentve ez a gyászeset a magyar népoktatásra. A másik a mindkettőjük számára kijelölt területet bejárta és jelentése szerint, irataim áttanulmányozása folytán, mélyen leszállított igényeket hozott, de oly mélyre nem bírta leszállítani igényeit, mint aminő állapotokat talált. Elkeseredve emlegette, hogy feltűnő, miszerint a többi tankerületekből ily súlyos és most már erősen igazolt panaszok nem merültek fel. Tisztelettel jelentem, hogy az oktatás színvonalának emelése, az uj tanterv elgondolásainak minél intenzivebb megvalósítása céljából sikerült kieszközölnöm, hogy az eredetileg Miskolcra tervezett tanítói és tanítási tanfolyam Nyíregyházára hozatott át. Erre 100 tanitó fog felvétetni csak az a baj, hogy idezuditották Bihar, Szatmár és Hajdú megyéket ts. á Hortobágy patakba fulladt fürdés közben egy nyíregyházi katona Debrecenből jelentik: Tegnap délelőtt a Hortobágy pusztán keresztül folyó Hortobágy pataknál, nem messze a nagycsárdától, halálos szerencsétlenség történt. — Cselei Bálint 12. honvéd gyalogezredbeli katona fürdés közben közel a kilenc pilléren nyugvó hortobágyi hidhoz, örvénybe került és .eszméletét vesztve belefulladt a patakba. A Hortobágy patakot ugyanis a mult évben kotrógéppel áttakaritották. Az alján levő homokot kiemelték és a medrét erősen kimélyítették. Igy egyes helyeken nagyon is mély lett a patak, sőt még gödrök is támadtak, amelyek Rövid hírek. — Bethlen miniszterelnökö tegnap fogadta va francia köztársaság elnöke. A miniszterelnök Villani Frigyes b^ró magyar követ társaságában jelent meg Douraerge elnöknél. — A hatóságok engedélyt adtí • Károlyi Mihályné szül. Andrássy Katinka grófnőnek, hogy neveli atyja temetésére hazajöjjön. Nem biztos azonban, hogy a grófnő élni fog-e az engedéllyel. — Pénteken este a rendőrség elfogta Reich Nándor 44 Jéves kommunista agitátort, akinek Kun Bélától voltak utasításai. Veie együtt letartóztatták Simon Jolán 22 éves tisztviselőnőt is, mint a kommunista szervezkedés t«gjét. — A debreceni egyetemi panama két vádlottja tagadja bűnösségét. — A delhii törvényszék életfogytiglani kényszermunkára ítélte felett örvény keletkezett. Egy ilyen örvénybe került Cselei Bálint £hol nem tudott megbirkózni a viz erejével, lába és keze megbénult, majd elméletét vesztette. A szerencsétlen ember haláltusáját nem vette észre senki sem és igy nem siethettek a segítségére. A csárda környékén tartózkodók már csak akkor tudták meg a bajt, mikor Cselei holtteste feljött a víz tetejére. A hatóságok intézkedésére Cselei holttestét kiemelték a patakból és beszállították a debreceni törvényszéki orvostani intézetbe. A vizsgálat megindult a baleset részleteinek kiderítésére. azt a két hindut, akik áprilisbi-n a törvényhozó testületbe bombát dobtak. — A leszerelési konferencia óla nem keltett Amerikában politikai esemény olyan érdeklődés', mint MacDonaíd látogatásánál hire. — A Sverige repülőgépet szárazföldre vontatták Island déli partvidékén. — Azamerikaikőzvéleménynagv figyelemmel kiféri MacDonaíd orosz politikáját. Tudvalevő, hogy az amerikaiak igen tartózkodnaR a szovjettel szemben. — A Zöldmíidár és a Sárgíilány repülőgépek ismét felkészül tek az útra. Valószínű, hogy csü törtökön reggel startolnak. — Az USA 8 középnyugati államában hatalmas vihar dühörgott. A kár nagyságát és a ha lottak számát nem lehet megállapítani, mert minden összeköttetés megszakadt, •— Az európai khseobségeli Madridban időző képviselői óvást jelentenek be a hármas bizottság jelentése ellen. — Az angol kormány nem bocsátkozik a szovjettel tárgyalásokba addig, mig az amerikai álláspontról nem tájékozódott. — Henderson angol külügyminiszter kijelentette, hogy Anglia mindenkinek barátja és senkinek sem ellensége. — Az angol liberális párt ülésén valószínűleg ismét Lloyd Qeorgeot választja elnökké. — Egy spanyol orvos állítólag nyomára jött Slradivárius olasz hegedükészitő titkának, tudniillik megtalálta azt a folyadékot melylyel az olasz hegedű fejét impregnálja. Osztrák leány nyerte meg a világszépségversenyt Mint ismeretes, Galvestoneban gyülekeztek össze a szépségkirálynők, hogy megmérkőzzenek a „világbajnoki« cimért. A világversenyben távol tartotta magát Simon Böske, Miss Európa. A keszthelyi Európaszépe, fáradtságra való hivalkozással nem hajózott át az óceánon és igy másnak engedte át a dicsőséget. Newyorki jelentés szerint a hét tagból álló zsűri órákig tanácskozott, mig végre kihirdette verdiktjét. E szerint hét szavazatból hatot kapott Lisl Goldarbeiter, Miss Ausztria, aki Párisban csak a harmadik helyet tudta elnyerni. Lisl Goldarbeiter édes apja magyar ember. Harminc esztendővel ezelőtt vándorolt ki Szegedről Bécsbe és csak az utóbbi években szerezte meg az osztrák állampolgárságot. Ma is tökéletesen beszél Magyarul. Kicsi korában a leány is jól beszélte a magyar nyelvet, de később az iskolában csak németül tanult és igy a magyart elfelejtette. Miss Universe, ellentétben Simon Böskével, nyomban kijelentette, miszerint a szinipályára vágyik. Vagy darabban, vagy filmen szeretne fellépni. Még Bécsben megállapodott az egyik filmvállalattal, hogy Lehár Ferenc egyik operettjében lép először a nyilvánosság elé. Minden valószínűség szerint a Cárevics főszerepét fogja a filmen játszani Lisl Goldarbeiter. Amerikában már is megrohanták szerződési ajánlatokkal és a fiatal hölgy el is fogadta az egyik filmgyárnak a javaslatát. E szerint bécsi kötelezettségei után Amerikában fog filmezni. Miss Ausztria megválasztásával még mindig nem dőlt el az a kérdés, hogy ki a legszebb leány a világon. Sem Miss Európa, sem Miss Amerika nem vettek részt ezen a versenyen. Ők ketten a nyáron találkoznak Deauvilleban, hogy eldöntsék egymást között a hegemónia kérdését.. Most arról van szó, hogy Miss Universet is meghívják erre a nagy triálra és most aztán hármuk közül végérvényesen kiválasztják a legszebb lányt. Galveston, junius 12 Az osztrák szépségkirálynő, aki itt a szépségversenyen első lett, 2000 dollárt kap, Miss Amerikának 1000 dollár jut. Az európai szépség-