Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 122-146. szám)

1929-06-01 / 122. szám

4 JNfYÍRYIDÉK. 1929. junius 2. A hadigondozottak támogatása Scitovszky Béla belügyminiszter valamennyi főispánhoz és Buda­pest székesfőváros polgármesteré­hez körrendeletet intézett a hadi­gondozottak támogatása ügyében s meleg szavakkal kéri fel vala­mennyiüket, hogy a jövőben az illető törvényhatóság anyagi ere­jéhez'mérten megfelelő összegeket állit sanak be a költségve­tésbe, a törvényhatóságok területén levő háborús áldo­tok segélyezésére és támogatásá­ra. A hivatalos felhiváson tul a belügyminiszter felhívja a társa­dalmat is a hadigondozottak meg­niszter a társadalom tehetősebb segítésére. Felszólítja a belügymi­tagjait arra is, hogy a hadirok­kantak, hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségébe alapító, vagy örökös tagokul lép­jenek be és az anyagi támogatá­son kívül társadalmi és intellek­tuális súlyukkal erkölcsileg is tá­mogassák a hadigondozottakat. A közigazgatási hatóságok egyes tisztviselőinek is figyelmébe ajánlja a belügyminiszter a hadi­rokkantakat s városi, megyei és községi állások betöltésénél előny­ben kívánja részesíteni ezt a min­den támogatást megérdemlő tár­sadalmat. A hatósági kedvezmé­nyek nyújtása alkalmával, földha­szonbérletnél, házhelyigénylésnél egyenlő feltételek mellett Elsősor­ban a hadigondozottaknak kell se­gítségére lenni, hogy a sokat szen vedett, jobb sorsra érdemes ha­digondozottakat szerető megértés­sel és gondossággal kezelve el­vonják őket a szélsőséges és rom­boló elveket valló politikai agi­tációtól. A hadigondozottak anyagi tá­mogatására igen alkalmas eszköz hazafias ünnepségek s ezzel kap­csolatos jótékonycélu előadások rendezése, amelyeknek a jövedel­méből mindig juthat egy pár fil­lér az arra rászoruló háborús rokkantaknak. Bizonyára az ösz­szes közigazgatási és egyéb ha­tóságok átérzik a belügyminiszteri körrendelet horderjeét és fontos­ságát s tudni fogják, hogy a nem­zet jövője érdekében kötelessé­ge minden magyar embernek az, hogy lerójja háláját és elismeré­sét azokkal szemben, akik a haza iránti kötelességük teljesítése közben szerencsétlenül * jártak és pótolhatatlan veszteséget szen­vedtek. A legdivatosabb nyári cipőviselet a ' SZAHDALETT óriási választékban, szebbnél szebb divatszinekben, legolcsóbban be­szerezhető P 14-től P 25-ig Ha a társadalom, hatóságok és egyesek a hadigondozottak támo­gatásának igazán nemzeti ügyét magukévá teszik, a jövőben sok eddig le nem törült könny fog* fel­száradni és sok fájó seb fog meg­gyógyulni. A miniszter rendeleté­nek zárszavaiban utal arra, hogy a hadigondozottak érdekében ki­adott rendelet nemcsak irott malaszt legyen, de minél előbb, minden részletében meg is va­lósuljon. Ennek a vitathatatlanul nagy jelentőségű szociális rendelkezés­nek már a közel jövőben meg lesznek a látható eredményei, | mert valamennyi törvényhatóság minden év végén tájékoztatni fogja a belügyminisztert arról,, hogy a nemes akciót milyen mértékben sikerült az egyes törvényhatóságok területén be­lül megvalósítani. Bizonyára ezek az összesített jelentések azt fog­ják eredményezni, hogy a ma­gyar társadalom még inkább is­tápolása körébe vonja a nagy há­ború áldozatait s bizonyságot szolgáltat arról, hogy ezeknek a szerencsétleneknek a haza érde­kében hozott áldozatairól nem fe­ledkezett meg. A magyar repülők nemzeti tnraversenyén az első napon Nyíregyházára érkeznek a ver­senyző repülőgépek Egy gépen a pilóta mellett egy utas ül. — Nyíregyháza városától 1500 pengő hozzájárulást kér a versenyt rendező Magyar Aero Szövetség cipőáruházában, Nyíregy- • háza, Zrínyi Ilona-utca 1. | 3228-5 (A »Nyírvidék« tudósítójától.) A Magyar Aero Szövetség szep­tember hóban rendezi meg első műszaki teljesítményi és nemzeti tu raversenyét, hogy kitűnjék, megfe­lelnek-e a magyar aeroplánok a nemzetközi versenyen résztvevő gépek teljesítőképességeinek. A műszaki teljesítmény verseny két napos, a nemzeti túraverseny hat napos lesz. Nyíregyházát a tura verseny közvetlenül is érdekli, mert ezen a versenyen az első napon Bu­dapestről Miskolcon át Nyíregyhá­zára jönnek a versenyen résztvevő gépek. A Szövetség Nyíregyházától i 500 pengő hozzájárulást és tiszte­letdíj felajánlását kéri. A nemzeti túraverseny első két napjának programmja a következő : Első nap: Budapest—Miskolc— Nyíregyháza (425 km.) Második nap: Nyíregyháza—Sze ged (568 km.) A versenyen résztvevő gépeken a pilótán kivül egy utas ül és a verseny feltételei szerint ket­ten együtt legalább -150 kg. súlyt kell, hogy nyomjanak, ha kevesebb súlyúak, akkor a hiányt holtsúllyal pótolják. A verseny rendezősége a műszaki teljesitményverseny és a nemzeti túraverseny kiírását meg­küldte Nyíregyháza városának. A kiirás szerint a túraverseny szep­tember 17-től 23-ig tart. Hősök emlékünnepe Tornyos­pálcán (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Megható szép keretekben ün­nepelte Tornyospálca község kö­zönsége a világháborúban elesett Hősök emlékünnepet. M;''his utolsó vasárnapjának délelőttjén a lelkészikar ünnepi istentisztelet keretében adózott Hőseink emlékének, mig délután 5 órakor a Hősök szobránál a polgárság ünnepelt. A leventék zászló alatt, a tűz­oltók teljes díszben, mig a köz­ség képviselőtestülete Hahn Im­re főjegyző és Legény Sándor vezetése alatt vonult az ünnepély színhelyére. A leventék és tűzoltók által alkotott négyszögben foglaltak helyet a község vezetői, annak in­telligens társadalma, a község képviselőtestülete, majd pontosan 5 órakor felhangzik a több mint 500 főnyi közönség ajkán az ün­nepély kezdetét jelentő nemzeti imádság, a Himnusz. Azután a Turi fiu kedves és megható történetét szavalja Pólyán Ilon­ka ref. elemi iskolai nevendék. Majd a Magyar Hiszekegy-gyei ad bizonyságot a közönség a ma­gyar feltámadásban való törhetet­len bizalmáról. Utána újra egy kedves, mély értelmű szavalat következik, az Idegen sir, melyet Bíró István ad elő. Ezután Molnár Béla r. kath. tanitó lép az emelvényre és em­lékszik meg kegyeletes szavak­kal elesett Hőseink dicső tettei­ről és a közönséggel együtt kitörő Nem, nem, soha!-val tesz foga­dalmat, hogy országunk megcson­kításába soha sem fogunk bele­nyugodni. Majd elhelyezi az em­lékművön a község hatalma^. nemzeti szalagos babérkoszorú­ját. Könnyekig meghatotta a je­lenlevőket K. Szabó Imre le­levnteoktató szavalata, a Magyar Miatyánk, melyet mélyen átérez­ve, nagyon szépen adott elő. — Végül a Szózattal, a leventék és tűzoltók diszelvonulásával az ün­nepély véget ért. Az ünnepségről távozók valamennyien abban az erős hitben hagyták ott az ün­nepély színhelyét, hogy nem kell félnünk a jövőtől, ha újra el kell menni, mert a dicső Elődök példájából tanulva, azt követve, lesznek még magyar hősök, lesz kire számítani. A selyemruhák javarészt ónt tar­talmaznak Hölgyeink, akik egy bizonyos fajta selyemből készült ruhákat viselnek, ezentúl olyan anyagot fognak hordani, amely 60 szá­zalék ónt tartalmaz. Ez u. i. az American Silk Association ku­tató bizottságnak legújabb meg­állapodása. Az ónt már régóta használják a selymek tartósab­bá és súlyosabbá tételére. Ez az uj megállapodás lényegesen fel­emeli az egyes selyemfajták ón­tartalmát és epdig a Chantonét 50—60 százalékra, a Crepe de Chine-ét 45—55 százalékra, a nyomott selymek óntartalmát • 30—40 százalékra a Georgetteé változatlanul 30 százalék marad. Ez az uj megállaopdás a Federal Trade Commission ujabb érte­kezletéig marad érvényben. — Megjegyezzük ezúttal azt is, hogy egy szakértő bizottság foglalkozik most azzal a kérdés­sel, hogy az ón használatát még jobban kiterjesszék, hogy ennek a fémnek kiváló tulajdonságai még inkább érvényesüljenek. Rövid hirek. I r 1—1 — A »Sárga madár« és a »Zöld láng« repülőgépek a rossz idő miatt elhalasztották az óceáni átrepülés startját. — A hitelező államok szakér­tői között létrejött a megegye­zés a német munkások ügyében, valószínűleg a fenntartások ügyé­ben is sikerül a megegyezés és igy egységes jelentést küldhetnek kormányaiknak. — A távirati irodák nemzet­közi bizottságának állandó tag­jai a következők lettek: Meynot (Havas) Clements (Reuter) Dietz (Wolff), Lüdi (svájci távirati iroda), Kozma (MTI). — Az 1927-ben ellopott Habs­burg ékszereket egy marnehesi (Marokkó) olasz tolvajnál megta­lálták. — Trockij engedélyt kapott, hogy visszatérhet Oroszországba. Lehetséges azonban, hogy Stalin az engedélyt visszavonja. — Az angol bank a kamatlábat változatlanul 5.5 százalékban ál­lapította meg. — A német birodalmi gyűlés külügyi bizottságának ülését ju­nius 4-re hívták össze, azt hi­szik, Stresemann is részt vesz az ülésen és egyelőre csak Schubert utazik Madridba. — Egercsehi környékén csü­törtökön délután 4 órakor óriási felhőszakadás és jégeső pusztí­tott. (A rétek viz alatt állanak, néhol 40—50 cm. magas a viz. A jég egyes helyeken 8—10 cm. vastag. — Az angol király lázrohamot kapott és ágyba kellett feküdnie. — A köztársaság elnökének megválasztását junius 3-ára tűz­ték ki. Másnap a kormány be­adja lemondását. — A szovjet megcáfolja azt a hirt, hogy szerződést kötött Feng Yon Csianggal. — A tanúvallomás szerint Ra­csics előre megfontolt szándékkal ölte meg Radicsot. — Davilla román követ Bécsbe érkezett és felkereste a magyar delegációt. A tárgyalások hét­főn kezdődnek meg. KÜLÖNLEGESSÉGEK cipőáruházában, Nyíregy­háza, Zrinyi Ilona-utca 1. Gummitalpu tenniscipö női P 7-­férfi P 8-50] Crepp gummitalpu tenniscipö „Wimbledon"! vagyg.Jretorn"-gyártmány női P U'SOJ <<m férfi P 12-80] Bivalybőr talpas tenniscipö (Cbróm-talp)! női P 14 — férfi P 15 ­Parafabefétes elsőrendű minőség. Reklámcikkőim: „Wiking" svéd tenniscipö crepp gummitalppal női P 9*50 3229-5 férfi Pll —

Next

/
Oldalképek
Tartalom