Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 99-121. szám)

1929-05-05 / 102. szám

192*. május 5. Amit a közönség észrevesz A gyász napján, amig a színház zárva volt, a mutatványos intéze­tekben vígan folyt a játék Kaptuk a következő levelet: Mélyen tisztelt Szerkesztő ur! Az a komor gyász, amely Kar­dos István kulturtanácsnok halá­lával minden nyíregyházi ember szivét eltöltötte s mely rajtam is mélységes fájdalommal viharzott végig, indított e levél megírására. Olvastam a Nyirvidékben, hogy a nyíregyházi színtársulat és an­nak köztiszteletben álló igazgatója Gulyás Menyhért azon a tragikus napon, amikor a könyörtelen Vég­zet elragadta tőlünk a szeretet ál­dott emberét, Kardos Istvánt, nem tartott előadást. Érezték ezek a művészlelkű, érezni tudó emberek, hogy a fájdalom minden színészi önuralmon, minden hazug mosolyon keresztül fékezhetetlen erővel tör­ne ki és a csillárok, villanylámpák fényében fürdő színpadon és néző­téren felzokogna a vigasztalan két­ségbeesés. Ismerték ezek a művészek tá­mogatójukat és halálának döbbe­netes hírére minden anyagi nyo­moruságokat feledve, igazi érző, bohém szívvel osztozkodtak a fáj­dalomban, zarándokoltak a nagy halott sírjához. Pedig azon a na­pon, tekintettel a nem dolgozó munkásosztályra, bizonyára telt ház lett volna. Mi nyíregyháziak fájdalmunk dacára jóleső érzéssel vettük ezt tudomásul s a színtársulat tag­jaihoz még bensőségesebb szeretet a közös szenvedés érzése fűzött szorosabban össze. De ezzel szemben furcsa és ért­hetetlen előttünk az a közömbös­ségre valló tény, hogy a város egyéb mutatványos müint;ézetei nem követtek ezt a nemes példát s míg a halál fekete lobogói, a mélységes fájdalom szimbóluma­ként lengtek a házakon, addig JSÍYÍRYIDÉK. TYPE 250 MOTORKERÉKPÁR AZ 1929. EV TEKINTSE MEG A NEMZETKÖZI VÁSÁRON (MOTORKERÉKPÁR­PAVILLON 752. HELYSZÁM) GYÁRI FIÓK : BUDAPEST, VI., LISZT FERENC-TÉR 9. ezekben a müintézetekben vjga,n peregtek a filmek, hangzottak a nyegle kuplék. Sőt még a város kezelésében lévő müintézet • is előbbre helyezte az anyagi érde­ket a kegyeletnél. Tökéletesen tisztába vagyok az­zal, hogy ezek az intézmények nagy rezsivel dolgoznak és min­den veszteség, amely őket éri ki­sebb-nagyobb rázkódtatást idéz elő üzleti kalkulációikban. De ez áx ok is elveszti éréíjét, ha a színház állandóan veszteseggel küzdő már­tírjaira gondolok, a színészekre, akik azon a napon imádságos lé­lekkel térdreborultak a gvászrava­tal előtt. " t j Egy gyászoló olvasójuk. 2711-1 — Poíoskát, svábot, molyt ki­irtani házilag csakis a Löcherer Cimexinnel lehet, mert nemcsak az élő rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusztítja. Kapható gyógyszertárakban és drogériák-,. ban, "" * :« Gyilkosság a szőlőben (Kia regény) Irta: Péchy-Horváth Rezső (2S) Az ám! — rikkantott a detektív. — Forra­dalom van!... A frontok felbomlottak. A katonák özönlenek visszafelé... A kaszárnyákból mindenki hazasiet... A hadsereg szétesik felos zlik.. minden összeomlik... Az embereknek elég volt a háború! Nekünk is, itthoniaknak... hát még a szegény frontkatonáknak! Az éhező, koplaló, férgek között kínlódó, agyongyötört szegény harctéri emberek­nek!... Nagyon elég volt mindenkinek... Bizony... s hála a jó Istennek, hogy végre már végesza­kadt! A fiatalember hitetlenkedve bámult a detek­tív lázas csillogásu két szemébe, pirosra gyulladt arcába. Hitetlenkedve, mintha részeg áradozást hallgatna, bizonytalan érzésekkel botorkált a szik­rázva fáklyásodé máglya ,körül, amelyet az előtte elhullajtott lázas szavak nyújtottak fel előtte. . Hát maga semmit sem tud ? — kacagott a detektív csufondároskodva. Szörnyen csiklandozta az az érzés, hogy a három-négy nap óta tomboló íorradalmat neki kell elujságolnia egy ugyan­ott élő, felnok férfinek, aki azonban nem akar hinni neki, mert gyermekmesét vél hallani... — Persze — kacagott — ha maga sem nem hall. sem nem lát, hanem a hangyák életét ta­nulmányozza !... Most már Micskey is nevetett. Eleinte bátortalanul, bizonytalankodva tört elő a torkából a kacagás, mintha még mindig (kételkedni valója lett volna. Aztán vad zuhatag gyanánt, lebirhatatlan erővel robbant ki a száján az öröm akadozó, groteszk hangja. Szívből ne­vetett, túláradó szívvel, hálás lélekkel kacagott, hogy íorró könnyek szivárogtak a szemel sar­kába s a teste újra izzadni kezdett. Micsoda öröm érte egyszerre! A határtalan boldogság, a nagy teger nyomása alól való fel­szabadulás, a tiszta szabadságérzés ugy hullott reá hirtelen, mint az izzó, megrepedezett görön­gyökre a napsütötte ugaron a nagy cseppekben hulló, langyos, jóillatu májusi eső... amely ké­jes érzéseket támaszt a reménytelenre kórhadt a buzakalászban és üdítő, uj életes erőket csókol minden fűszálba... Egyszerre megértette, hogy a feje felett him­bálózó halálveszedelem semmivé foszlott szét. Naivul, könnyekkel a fátyolozott, megható­dott hangjában kérdezte: — A hangyák... Hát még nem felejtette el? Pedig azt hiszem, hogy szörnyen untatom az egy­ügyű meséimmel... — Szó sincs róla! Annyira nem untatott, hogy kíváncsi vagyok a folytatására is! Koccintottak. Fenntartás nélküli, felszaba­dult érzésekkel. Mint akik a lelküket bénitón szo­rongató, balsejtelmes nyomástól szabadultak meg. Az egyik, mert becsületes, tiszta lelket ismert meg a legaljasabb bün ferde vádja helyett; a másik, mert a legszégyenteljesebb halálnem Damoklész­kardja helyett az aranylón ránevető szabadság virágos rétjére'jutott... — Hát hol is hagytam el? — tűnődött egy pillanatig a fiatalember. Ja... igen... tudom már.. Szóval — a leggyakoribb szórakozásom a han­gyák etetése volt. Persze ez ritka csemege volt, piro^betüs ünnepnap az unalmas napok egyhan­gúságában, amikor valami könnyelműség fényes nappal kivitt a házból a szőlőrendek köz^. Volt itt egy hely, a házmögötti nagy almafa alatt, ahol jól félre lehetett húzódni, látatlanul a két' ut gyalogjárói számára. Ócska teritőre heve­redtem itt, aztán szórakozni kezdtem a hangyák­i kai... Nem is hiszi, mennyi érdekes dolgot lehet a megfigyelni róluk! Értelmes, gondolkodó lények„ * ezek az apró, ide-odacikkázó férgecskék, amelyek--, nek fegyelmezett, pontosan nieg'íiátározott mun­kakörre beosztott élete a legcsodálatosabb valami a teremtés számtalan csodája között. Mégis aifig­több ember milyen édeskeveset tud róla, róluk. Itt> vaUtták mellettünk, a legközvetlenebb közelünk­ben, értetlenül haladnak el mellettük s legfel­jebb mint kellemetlen, mindenhova befurakodó, tolakodó kis rovarokról vesznek tudomást. Pe­dig a világ csodálatos államformája s ennek ön­tudatos, egyenjogú, demokratikus polgára ez mind, amit érdemes megismerni és tanulságos megfigyelni... Például kiderítettem, hogy a han­gyák látszólagosan céltalan és értelmeden ide-oda írikkázása nagyon is céltudatos és megfontolt járás-kelés, amely szigorúan megszabott szabályok [szerint történik. Egy-egy hangya ugyanis egy bizonyos négyzetet fut be, hogy átkutassa és cir­kálása eredményeit: az elcipelni való zsákmányt felfedezze. Ha a négyzet átvizsgálása befejeződött/ ujabb négyzet következik. Gyakran negyedóráig is bandukolt a hangya, anélkül, hogy bármi ele­Igégféle is került volna az útjába. Ilyenkor fog­tam egy legyet, letéptem a szárnyait, aztán a hangya útjába raktam. Némelykor a kis féreg pont a légy testéig- futott, ott — minden ok nél­kül — egyszerre más irányba kanyarodott. De néha egyenesen nekiment a légynek, amely ? hátán feküdt. A hangya csápjai izgatottan, ide­gesen pattantak vissza, ahogy a légyhez értek, a légy pedig riadtan ugrott talpra. Mindket­ten vártak pár másodpercig. A hangya csápja ugy hadonázott a levegőben, a feje körül, mint a szélmalom kajla vitorlái... Hirtelen nekilendült és megrohanta a legyet. De a hangya belecsimpasz­kodva rajta maradt. > ( Fo ly L kö v-). m j i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom