Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 75-98. szám)

1929-04-26 / 95. szám

1*28. ápfWs 2é. JS(1rfRYIDÉK. 7 Irodalom A „Köd

4' Bár* Miklós verses regénye Irta : Csizmadia László. II. Ártándy Zsolt elpusztított kastélyába vitte Cezarint s innen akarja tovább szöktetni, mert nem akarja, hogy gyermeke anyját a feldühödött nép verje agyon. Az asszony azonban nem hajlandó a kegyelmet elfogadni. Tudja, hogy Zsolt rajongva szeretett fia és Márika a vörösök kezén van, ezeket akarja fegyverül használni Zsolt megtörésére. A férfi azonban hatalmas ilelkitusa árán legyőzi önmagában az apai érzést s igy az asszony nem tudott diadalmaskodni, mire az még lobogóbb gyűlölettel engedni Igénytelen. Zsolt a nádasokon keresztül elvezeti feleségét a veszélyes területről. (Heledik ének.) A felfegyverzett magyarok ezt megtudják s kirobban a lázadás Zsolt ellen. A lázadó nép Zsolt halálát kívánja, a bosszutlihegő Zákány a közben hazaszökött Ártándy Pált választja vezérül. — Zsolt megjelenik a halált üvöltő aép előtt és igyekszik felvilágosítani arról, hogy egy magyar ember nem indíthat belső háborút, akkor, mikor hazáját külellenség pusztítja. Senki sem mer rá kezet emelni, még akkor sem, mikor utóbb megüzeni, hogy Budapest ellen csak az ő testén keresztül vezet az ut. (Nyolcadik ének.) A növekvő parasztlázadás rémülettel tölti el a szovjet vezetőségét. Zsolt közben szovjetrabságba esik, s most a tanács Cezarintól az ura fejét követeli. Cezarin szembeszáll az egész tanáccsal s odakiáltja : »Urává lettem az uramnak, azt teszem vele, amit akarok. Ő térd alá tört, én rágázolok, S ha megalázva sark alá tiportam Vak ,gőgös lelke elzüllött a kínban, Majd én ölöm meg, én és senki más ! Imrédyt, a vörös fővezért, akit az alkohol és Cezarin iránt érzett vad szerelme egészen lezüllesztett, a Szolnoknál álló oláhok ellen támadásra ingerli. (Kilencedik ének.) A Tisza-mentén szemben áll a vörös hadsereg az oláhval. Cezarin megjelenik a táborban, s maga elé hozatja a fogoly Artándyt, s vad fenyegetésekkel próbálja meg törni. Zsolt nyugodtan áll szemben a gyűlölettel és szerelemtől izzó asz szonnyal, akiben egyre erősebb lesz a szerelem érzése, amit azonban még önmagának sem akar beismerni. Közben a kenyérért aggódó asszonyok a Tiszabogban fellázadnak pipogya Ártándy Pál ellen és a lehiggadt férfiakat rábírják az aratásra. Arday Márikának Vigan Vica segítségével sikerül a kis Zsolttal együtt a szovjetrabságból megszökni és haza érkezik, ahol Tóbiással együtt őrzi a gyermeket. (Tizedik ének.) Imrédy Cezarin parancsára készöl rrtegtámadni az oláh frontot. Miután azonban hire jött, hogy a tiszabogiak az aratás után megindulnak Budapest ellen, ez fenyegeti a támadás sikerét. Cezarin ugy akarja megállítani a tiszabogiak felvonulását, hogy akasztófát állittat az útra, alá állíttatja Ártándy Zsoltot azzal a fenyegetéssel, hogy ha a bogiak meg nem állnának, felkötteti az azóta visszakívánt vezérüket. (Tizenegyedik ének.) Zsolt meg nem rendült lélekkel állja a próbát. A férfi óriási lelki nagysága Cezarint legyőzi és az asszonyban úrrá lesz a szerelem, s most már reszket az előbb gyűlölt férfi életéért. A bogiakat sikerült megállítani és. Ártándy Zsolt életben marad. (Tizenkettedik ének.) Imrédy, a vörös fővezér, amikor megtudta, hogy Cezarin csak Zsoltot szereti, főbe lövi magát. A vörös front felbomlik, Cezarin érzi, hogy minden elveszett. (Tizenharmadik ének.) Cezarin kiengedi Zsoltot börtönéből és maga vezeti át éjszaka a vörös fronton. Amikor Zsolt biztonságban van, Cezarin visszatér a vörös rajvonalba, ahol oláh ágyúgolyó tépi szét az alatt a fa alatt, ahol egykor megismerkedett Zsolttal. Zsolt hazatér az ősi házba, amely romhalmaz, de amelynél Márika és kisfia köszöntik. »A lány ölén Ígéret ez a gyermek Jelképed magyar sarjadó jövő. Kölyök oroszlán, ki holnap kinő A dajkaságból, az a tünemény, mint borún áttör, öröktiszta fény, Kisérte, mikor befordult a romba. Nem tudom eldönteni, hogy Bárd Miklós müvének mi a legerősebb oldala : Az érdekes meseszövés-e, vagy azok a nagyszerű lélekfestések, amelyekkel kivétel nélkül minden egyes alakját elénk állítja, — az a lüktető drámaiság-e amellyel a cselekményt egyre előbbre viszi, s hőseit a nagv összecsapásra szembeállítja, vagy az az izzó hazafiság, amely minden sorát áthatja, vagy tán az a nagyszerű lüktetés és tökéletes külső forma, muzsikásán folyó verselése, amely az egész hatalmas költeményt nagyszerű zenedarabként hömpölyögted lelkünkbe? Azt hiszem valamennyi együtt okozza azt, hogy nem tudtam letenni kezemből a könyvet, amig végig nem olvastam, s amikor végére jutottam, kezdtem, hogy szépségeiből újra és újra felüdítsem lelkemet. Aki elolvassa a »Köd«-öt, annak állandóan kezeügyében is fog maradni, s amikor szépérzéke megriad, lelke elfárad a mai modem elmeszülemények olvasása közben, Bárd Miklós könyvéhez menekül megtisztulásért, felüdülésért. Tökéletesen megértem a' megboldogult Rákosi Jenő nagy lelkesedését Bárd Miklós munkájáért. (Vége.) * A »Köd« a Csáthy r. t. kiadásában jelent meg és kapható minden könyvkereskedésben. Kereskedői útlevelek Az erdélyi és bánáti kereskedők érdekképviseletei akciót indítanak 3 évre szóló kereskedői útlevelek rendszeresítése érdekében. Kifogástalan állapotban levő legutolsó typusu 500 cm-es A. J. S. motorkerékpár oldalkocsival olcsón eladó: MARTON és TÁRSA NYÍREGYHÁZA 2386-1 Tábla kiürítés miatt 60— 100 cm. magas tuja drb.-ként 50 fillérért, Jucca filamentósa z éves drb.-ként 16 fillérért kapható Dobos faiskolában, Kemecsén. 2470-3 thmm Jt U * Eladó a Széchenyi-üt 14. sz. lakótláz, mely all egy négy szobás, fürdőszobás, egy két szobás és egy udvari lakásból. Nagy telekkel. Külön telek a Báthory-utcára. Érdeklődni lehet Széchenyi-út 9. szám alatt. 1947—? Gyilkosság a szőlőben (Ris regeny) Irta : Péchy-Horváth Rezső (15) -— Például... —- keresgélt a gondolatai között, a képek sorozatában. — Nagyszerű szórakozás volt számomra, amikor a túlsó domb, a Rómahegy tövében szalagozó piciny gyalogúton végigsétált valaki. A mozgó alaknak' minden lépését, mozdulatát követtem és figyeltem s aggodalmas féltéssel lestem, mikor bukkanik elő a bokorcsoportozat mögül, amely az ut vékonypántlikáját itt-ott elrejtette... A nap melegen sütötte be a tavaszi, friss zöldbe borult erdőt, amely onnan fentről olyannak tetszett apró kis kupolákhoz hasonlító lombkoronáival, Kiint egy sereg egymásratorlódó, üdeszinü, világoszöld bárányfelhő. Vagy mint finom, halványkék dohányfüst, úszott felette a messzeség tiszta homálya... Ilyen egyszerűségek félnapokig is elszórakoztattak. Rendesen a tájképet nézegettem, amely örökösen egyforma volt és mégis örökösen más. Apró, alig észrevehető változások estek a föld arculatján, amiket csak a hónapokig merev figyelőnek gyakorlott, szorgalmas szeme tudott észrevenni és megkülönböztetni. Például: ha valahol a piciny, nadrágszijkeskenységü parlagból friss, barnálló szántó lett; ha a sárgán világoló gabona helyét másnap mély szántásbarázdák tarkállották. Láttam és figyeltem a mindenféle mezei munkát, tavasztól őszig, mostanig. Láttam a vetegetőket, kapálókat, a 'vetőmagot szóró ember szélesen szétvetett lábakkal haladt lassan a frissen hasított, porhanyós barázdában s messzire lendített karral szórta szét a markába vett kincset: az élefet... A kapásoknál frissen és élesen csillant meg B a nedves földtől fényessé vált kapa acélja a * buján ömlő napfényben. Láttam, a szőlőkötözőket, a rétkaszálókat. A túloldali domb hajlásán, egész alul, lucernát sarlózott egy asszony; aztán leterített a földre valami lepedő, vagy abrosz félét es összeölelte, belerakta a gyenge, friss lucernát: mindennap sarlózott, hogy a tehén frisset kapjon, amennyi aznapra kell... Álmatlan éjszakákon gyönyörködve, ittasultan hallgattam a fülemüle énekét, amely a házunk körüli bokrokból emelkedett a magasba és üdén, buzgó erővel, trillázva buzogott fel a kincses madártorokból, mint isteni kéz játszotta siró hangszerről... Ilyenkor te jutottál az eszembe, kislány!... Te gyönyörűség.... Ráhajolt az illatos, friss leányszájra. Lassan, áhítatosan közeledett hozzá. S aztán rátapadt, szorosan, keményen.... De a lány a kettejük melle közé feszitette a karját. Félt a vad. érzéki csóktól. Meg akarta őrizni józanságát. — Ilyenkor el-elnézegettem a csillagokat — folytatta a férfi. '— Ha valamelyiket hosszabb ideig néztem, észrevettem, hogy az hol élesebben ragyog fel. fényesen sziporkázón, hol pedier egészen elhalványult. Sőt. merev szemlélésnél ugy tetszett, mintha az a csillag ide-oda mozogna, rezegne a sötét háttér előtt: apró kis ugrálásokat végezne, a helyét folyton-folvvást változtatná. És hol itt pislogott felém szikrát hányva, hol meg ott. arasznyival jobbra vagy balra, villogtatná meleg fénysziporkáit... Persze, ném mindig volt ilyen idilien nyugalmas és zavartalan a magányom. Voltak ugyan kellemetlen és kínos perceim is. Például, ha tüsszentenem kellett volná... brr! még visszagondolni is kellemetlen!... de nem mertem, mert az az érzésem volt, hogy valaki leselkedik és hallgatózik a ház körül. Befogtam tehát két ujjammal az oromat, aztán a szájamon keresztül szedtem a lélegzetet mindaddig, amig a tüsszenési ingerem el nem múlott. Közben persze mindig reszkettem attól, hogy hátha pont most nem fog használni ez az óvintézkedés és hangosan elődördül az orromból egy erőteljes, messzehangzó hapci!.... A leány ugy nevetett, hogy minden tagja vonaglott és rángatózott. — Szegény Pityu! De mi lett volna, ha véletlenül köhögési ingere támad? — ingerkedett vele. — Hiszen köztudomásu, hogy a köhögés éppoly kevéssé titkolható, akár a — szerelem... A fiu megint csóközönnel tapasztotta be a csufondároskodó szájat. — Mert nagyon mesélő kedvében volt. Nem akarta, hogy zavarják. Beszélni akart. — Többnyire a túlsó dombot néztem — folytatta. — Ott mindig volt valami látnivaló. Például... Egy kocsi perdült a sebesen nyargaló lovak után, fenn a domb teteji dűlőúton. A kocsiút rengeteg pora mint lobogó gyémánt lebegett a kocsi mögött, jó magasan. A fák lombjaitól, amelyek a dülőutat befogták, maga a kocsi nem is látszott, csak a dus, terjedelmes porfelhő, amely mindig odább és odább emelkedett ki a lombok falai közül. A por ködlepel módjára kavargott és nyomakodott az ut kanyargós teste felett, amely helyzetben sokáig feküdt meg a levegőben. Halkan, elfátyolozottan neszezett át a kocsi zörgése. A domb tövében egy feketeszoknyás, pirosréklis asszony ásózott. Szorgalmasan kapott bele korán reggel és majdnem pihenés nélkül szürkületig dolgozott. Közben vidáman pófékelt a háza kéménye. Zöldesszürke füst, mint valami enyhe pára, karikázott belőle felfelé, lomha folyamba*. (Fólyt. köv.)